AA

Sajtóközlemény - 2021.04.06.

2021. április 06.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

A védettséggel rendelkező lakosság indítja újra a gazdaságot

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a több mint egy éve tartó koronavírus-járvány alatt nagy figyelmet fordított a gazdasági nehézségek azonosítására, a vállalkozói észrevételek és javaslatok összegyűjtésére, és a jövőben is így tesz. A beazonosított területeket és lehetséges intézkedéseket folyamatosan megosztottuk és meg fogjuk osztani a szabályozásokért felelősökkel.


A Kormányzat meghallgatta a március 20-án tett javaslatunkat, és a jelenleg érvényben lévő - sok esetben a kkv-k szempontjából versenytorzító - korlátozó intézkedések feloldásra kerülnek. Ennek feltétele, hogy a lakosság egynegyede, azaz 2,5 millió honfitársunk megkapja az első oltását. Egyetértünk a Kormány azon szándékával is, hogy a 65 év felettiek teljes átoltása szükséges ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk a vírusra legérzékenyebbeket.


Az elmúlt hét vállalkozói jelzései alapján a következő lépésként azt javasoljuk, hogy amennyiben elértük a kívánt számokat, a már védettséggel rendelkező lakosság korlátozások nélkül, de ellenőrzötten élhesse életét és térjen vissza a reálgazdaságba. Így a gazdaság azon szereplői, akik eddig kénytelen voltak működésüket felfüggeszteni – mint például a turizmus és a vendéglátás –, is megkapnák az esélyt az újraindulásra azzal, hogy a védettséget igazolni tudó polgárok igénybe vehetnék ezeket a szolgáltatásokat.


A védettség státuszának ellenőrzéséhez egy applikáció bevezetését javasoljuk, amellyel bárhol és bármikor zökkenőmentesen ellenőrizni lehet az érintett személy koronavírussal szembeni védettségét.


Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. június 4-7. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lengyelországba, Poznanba.
X public.szechenyi.title