AA

Bővültek a magyar-kazah gazdasági kapcsolatok

2018. november 23.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) november 22-én tartotta a Magyar-Kazah Üzleti Tanács 6. együttes ülését és üzleti fórumát. Az eseményt Dunai Péter, az MKIK főtitkára nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Varga Mihály pénzügyminiszter, Szulejmenov Timur, a Kazah Köztársaság nemzetgazdasági minisztere, Horváth László, a Magyar-Kazah Üzleti Tanács elnöke, valamint Szárszenov Dzshambulat, a Kazah-Magyar Üzleti Tanács elnöke. Ezt követően kétoldalú együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar–Kazah és Kazah–Magyar Üzleti Tanács, az IFUA Horváth and Partners Kft. – Kazenergy és a LAC Holding Zrt. - Kazahsztán Sportorvosi Szövetsége. Az ülés második felében előadásokat hallhattak a résztvevők, valamint kétoldalú üzletember találkozón is részt vehettek az érdeklődők.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az élénk vállalkozói érdeklődésre reagálva 2012. augusztus 29-én 45 magyar vállalkozás részvételével megalapította a Magyar-Kazah Tagozatot, melynek fő célkitűzése, hogy elősegítse a magyar vállalatok kazah piacra lépését. Jelenleg 70 tagvállalat van. A tagozat egyebek mellett tájékoztatást nyújt a magyar-kazah kétoldalú kapcsolatok alakulásáról, a Kazahsztánban megrendezendő vásárokról, kiállításokról.

Fontos előrelépés a magyar-kazah gazdasági kapcsolatok fejlődésében, hogy Kazahsztánban 2013 elején megalakult a tagozat közvetlen partnere a Kazah-Magyar Üzleti Tanács, melynek elnöki posztját Szárszenov Dzsámbulát, a Kazenergy elnöke tölti be. A Magyar-Kazah Üzleti Tanács magyar társelnöke Horváth László a LAC Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Varga Mihály az ülésen elmondta: az elmúlt évben jelentősen bővültek a magyar-kazah gazdasági kapcsolatok, a Kazahsztán és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom tavaly mintegy a háromszorosára emelkedett. A pénzügyminiszter kiemelte: a két ország közötti kétoldalú külkereskedelmi forgalom 2017-ben 188 millió dollárról 540 millió dollárra nőtt, Kazahsztán továbbra is Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere a közép-ázsiai régióban. Hozzátette, hogy a bővülés idén is folytatódott, az áruforgalom több mint 30 százalékkal emelkedett az első nyolc hónap alatt.   

A pénzügyminiszter rámutatott: az elmúlt években Magyarország olyan növekedési pályára állt, ami csökkenő adókkal és emelkedő bérekkel jár együtt, és az itt működő vállalatoknak alacsonyabb közterheket és javuló üzleti környezetet kínál. A magyar gazdasági növekedés mögött két fő húzóerő áll, az emelkedő bérek miatt az ezzel párhuzamosan növekvő lakossági fogyasztás, és a beruházások kétszámjegyű bővülése - tette hozzá. A pénzügyminiszter kiemelte: az elért, 20 százalékot meghaladó beruházási ráta azt jelzi, hogy a befektetők szemében is érzékelhetően megnőtt a Magyarország iránti bizalom: érdemes itt befektetni, mert egyebek mellett jól képzett a magyar munkaerő és megfelelő infrastruktúrával rendelkezik az ország.

A kazah-magyar kapcsolatok erősödését mutatja, hogy a Kazahsztánba irányuló magyar kivitel 2018 első nyolc hónapjában 3,8 százalékkal 99 millió dollárra bővült, az onnan érkező import 41 százalékkal 401 millió dollárra ugrott 2017 hasonló időszakához képest - mondta, hozzáfűzve, a magyar kormány bízik abban, hogy a kazah beruházók is megjelennek Magyarországon.

Timur Szulejmenov, a Kazah Köztársaság nemzetgazdasági minisztere elmondta: Kazahsztán erőteljesen fejlődött az elmúlt években, még fiatal önálló állam, de függetlenségének elnyerése óta az ország GDP-je jelentősen nőtt, tavaly 488 milliárd dollárt tett ki. Területileg a világ 9. legnagyobb országa, stratégiai jelentőségét mutatja, hogy Oroszország és Kína között helyezkedik el, ez nagy kihívás, de egyben nagy lehetőség is Kazahsztán számára, és három igen jelentős tranzitút is átmegy az országon.

Jelezte: Kazahsztánban 12 szabadkereskedelmi zónát alakítottak ki, ahol jelentős adózási könnyítések várják a befektetőket, például sem társasági adót, sem vagyonadót nem kell fizetniük. Kazahsztán várja a magyar üzletembereket, befektetőket - mondta Timur Szulejmenov.

 

Forrás: MKIK / MTI

Fotó: MKIK

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. június 4-7. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lengyelországba, Poznanba.
X public.szechenyi.title