AA

Helyzetjelentés a török gazdaságról

2018. december 04.

A Török Statisztikai Intézet (TSI) által közzétett 2018. novemberi adatok a török külkereskedelmi mérleg jelentős javulását mutatják, mely köszönhető az élénkülő exportnak és a belső kereslet csökkenése, valamint a kormányzat gazdaságpolitikája révén visszaszoruló importnak.

A TSI, a Kereskedelmi Minisztérium adatai alapján közölt statisztikái szerint, októberben a török export 15,719 milliárd dollárra nőtt, ami 13%-os javulást jelent, míg az import 16,176 milliárd dollárra csökkent, ami 23,8%-os zuhanás.

A külkereskedelmi mérleg 12 hónapos gördülő értéke októberben így 460 millió dollárra csökkent, ami 2001 áprilisa óta nem volt ilyen alacsony. Az eredmény azt igazolja, hogy az állítás, miszerint az Új Gazdasági Program motorja az export, valós, és mióta a belső kereslet csökkenő tendenciát mutat, a vezetés mindent az export erősítésének és az import visszaszorításának rendel alá.

Októberben az import export lefedettsége 97,2%-ra javult, míg 2017 októberében ez az arány 65,6%volt.

A török líra az utóbbi hetekben (az Andrew Brunson ügy lezárása óta) jól érzékelhető erősödésbe kezdett és jelenleg kb. 6,5%-kal ér többet mind az európai, mind az amerikai fizetőeszközhöz képest, mint 1 hónappal korábban. Ez összességében azt jelenti, hogy 25% alá esett a líra idei értékvesztése. Ez vélhetően annak köszönhető, hogy immár az USA figyelme más ügyekre koncentrálódik, illetve a mögötte álló pénzügyi gépezet engedett Törökország szorításán. A spekuláció visszaszorulásával, így újra a piac határozza meg a török líra árfolyamát.

 

2018.10.30.

2018.11.29.

Változás

EUR

6,2941

5,8931

93,63%

USD

5,5385

5,1819

93,56%

Forrás: Török Köztársaság Központi Bankja http://www.tcmb.gov.tr

A török líra árfolyamát a folyamatos erősödés jellemzi, így a 2018-ban elvesztett értékének közel felét december első napjára visszanyerte. Az árfolyam javulása egyúttal bizalmat is sugároz a piaci szereplők részéről, ami stabilizálja – az Új Gazdasági Program miatt a sok kritikával illetett – Berat Albayrak kincstári és pénzügyekért felelős miniszter pozícióját is. A program alapja az export növekedés, ami kiegészül a külföldi termékek és szolgáltatások behozatalának csökkentésével. Amennyiben a kormányzati kontrollnak köszönhetően a külkereskedelmi mérleg javuló tendenciája fennmarad, az esetlegesen így kialakuló többlet jelentős mértékben segítheti a gazdaság strukturális átalakítását is. Amennyiben az inflációs nyomás is csökken, valamint a világgazdasági folyamatok is lehetővé teszik, úgy jó esély van a Programban meghatározott gazdasági konszolidációra a következő 3 éves periódusban.

Forrás: Takács Gábor, külgazdasági attasé - Magyarország Ankarai Nagykövetsége, Törökország

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. június 4-7. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lengyelországba, Poznanba.
X public.szechenyi.title