AA

Konzultáció a németországi külgazdasági attasékkal

2018. június 28.

Szerző: 

Az MKIK Magyar-Német Tagozata 2018. június 25-én konzultációt szervezett a németországi külgazdasági attasék (KGA-k) részvételével.

Bódi László, az MKIK Magyar-Német Tagozatának elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy a Tagozat a németországi KGA-kkal szoros együttműködésben dolgozik azon, hogy a magyar cégek németországi tevékenységét minél hatékonyabb módon támogathassa, majd rövid ismertetőt adott a Tagozatról és felhívta a figyelmet a következő szeptember 25-i rendezvényére is.

Az eseményen a KGA-k ismertették az általuk képviselt külképviseletek tevékenységét, valamint azok illetékességébe tartozó tartományok üzleti környezetét, gazdasági aktualitásait, a közeljövő várható eseményeit (konferenciák, vásárok) illetve a legfontosabb együttműködési lehetőségeket a magyar cégek számára.

Juhász Imre, a Berlini Nagykövetség Gazdasági Osztályának osztályvezetője ismertette a magyar-német gazdasági kapcsolatok alakulását, valamint a német gazdaságról adott átfogó körképet. Ezt követően Dr. Wersényi György számolt be a magyar-német együttműködés fejleményieről a digitalizáció terén. A Müncheni Főkonzulátus külgazdasági attaséja, Barabás Emőke és Dr. Schüschletz Sándor a magyar-bajor kereskedelmi kapcsolatokról beszélt. A Stuttgarti Főkonzulátus külgazdasági attaséja, Dr. Bencsik Dávid Baden-Württemberg, Rheinland-Pfalz és Saarland tartományok gazdasági helyzetéről, valamint az idei és jövő évi tartományi rendezvényekről adott tájékoztatást. Kardos Levente, a Düsseldorfi Főkonzulátus külgazdasági attaséja Észak-Rajna-Vesztfália és Hessen tartományok üzleti környezetét mutatta be. Az előadásokat követően a részvevő magyar cégképviselőknek konzultációs lehetőségük nyílt az előadó külgazdasági attasékkal.

Az előadók által rendelkezésre bocsátott előadásokat az alábbi linkekre kattintva megtekintheti, illetve letöltheti.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. június 4-7. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lengyelországba, Poznanba.
X public.szechenyi.title