A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara üzleti reggeli, avagy networking női vállalkozóknak program májusi vendége Pistyur Veronika a legnagyobb magyar startupok, a Prezi, a LogMeIn és a uStream által alapított – Bridge Budapest ügyvezető igazgatója,
Hét éve működik Heves vármegyében egy erős női vállalkozói közösség, mely minden hónap harmadik szerdáján találkozik, Üzleti reggeli, avagy networking női vállalkozóknak néven, a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.
Az eltelt 7 év rengeteg tartalommal, tudásmegosztással, tapasztalatcserével, támogatással, ismeretséggel, üzleti kapcsolatokkal volt tele.
Közös szlogenünk: „Vállalkozni meNŐ!”
Az elmúlt év megújulásaként új helyszínekre látogattunk, aminek köszönhetően egyre több női vállalkozó csatlakozott üzleti közösségünkhöz.
Májusi rendezvényünk meghívott vendége Pistyur Veronika
A legnagyobb magyar startupok, a Prezi, a LogMeIn és a uStream által alapított – Bridge Budapest ügyvezető igazgatója, valamint az Oktogon Ventures befektető cég partnere. Korábban a TV2-n futó Több, mint testőr című televíziós műsor műsorvezetője volt. Rendszeresen mentorál startupokat és fiatal vezetőket. A Forbes évek óta beválogatja a Legbefolyásosabb magyar nők listájára, valamint a Selfmade listájára is. 2021-ben a Menedzserek a Társadalomért Különdíjat kapott a Menedzserszövetségtől. A Startup Hungary kuratóriumának tagja. Kutatási területe a legacy leadership és a felelős üzleti működés.
-
Időpont: 2025. május 28 (szerda) 8:30-10:00-ig
-
Helyszín: Gasthaus Panzió és Étterem – Szilvásvárad (3348 Szilvásvárad, Egri út 27.)
Regisztráció: IDE KATTINTVA
A beszélgetés témája:
- Milyen eszközökkel formálható az etikus üzleti kultúra?
- Hogyan tudunk egymáshoz kapcsolódni?
- Végtelen növekedés vs. értékteremtés
- Generációs különbségek a vállalkozói ökoszisztémában
A 2018 óta működő Üzleti reggeli női vállalkozóknak már többször bebizonyította, hogy a résztvevő hölgyek azon túl, hogy sikeres vállalkozók, rendkívül sokszínűek, és az élet egyéb területén is vannak ritka és különleges érdeklődéseik, nyitottak a világra.
Az elmúlt években már közel 100 megyei vállalkozó hölgy szavazott bizalmat a rendezvényünknek, akik mind bebizonyították, hogy mennyire színes lehet egy női vállalkozás tevékenységi palettája.
Jöjjön el, ismerje meg a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara tevékenységét, és észrevételeivel, javaslataival építsen velünk egy aktív együttműködő vállalkozói közösséget!
Hiszünk a közösségben-, a csapatmunkában-, az összegfogásban rejlő erőben.
Tisztelettel hívjuk rendezvényünkre!
A részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrációs határidő: 2025.05.23.
Kérjük, hogy a hely befogadóképessége miatt részvételi szándékát jelezze a regisztrációs felületen.