AA

1/4/2020.

I. A felek között létrejött villamos energia adásvételi szerződések tartalmazták az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségére vonatkozó rendelkezést, amit az alperes a vonatkozó jogszabályoknak és az ÁSZF-nek valamint az Üzletszabályzatában írtaknak megfelelően alkalmazott. A felperesek az ÁSZF szerint lefolytatott eljárásban ezt nem kifogásolták, ezért az alperes jogosult volt az egyoldalúan módosított árat felszámítani. A felek által kötött egyedi szerződések külön is felhívták a figyelmet arra, hogy az ÁSZ egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó pontja lényegesen eltér az egyébként alkalmazandó jogszabályoktól, a szokásos szerződéses gyakorlattól és a felek ennek ismeretében és tudatában kötöttek szerződést. [Ptk 6:77. § és Ptk 6:78. § (3) bek.] II. A szerződések tárgyát képező villamos energia világpiaci ára jelentős és előre kiszámíthatatlan változásoknak van kitéve, ezért határozott időre megváltoztathatatlanul rögzíteni az árat, gazdaságilag kezelhetetlen kockázatokat eredményezne. A felek pozíciói a szerződésben kiegyensúlyozottak az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége ellenére hiszen ha a fogyasztó számára a módosítás nem elfogadható, akkor a szerződés megszüntetésre kerül és nem kényszeríthető a fogyasztó arra, hogy a szerződést a megváltozott feltételek szerint fenntartsa, de egyúttal az eladó sem kényszeríthető arra, hogy jelentősen megváltozott piaci környezetben teljesítsen az eredeti szerződéses tartalom szerint. [Ptk 6:191. §. (4) bek. ]

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás

 

  1. A felperesek külön-külön határozott idejű villamos energia adásvételi szerződést kötöttek egy energiaszolgáltató társasággal. A szerződéskötést versenyeztetési eljárás előzte meg, amelyet a felperesek megbízása alapján egy külön társaság bonyolított le. A szerződések azonos szerkezetű és nagyrészt egyező szövegű dokumentumok voltak, amelyekhez az eladónak a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (Hivatal) által jóváhagyott Üzletszabályzata részét képező Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) kapcsolódtak. A felperesek egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználók voltak ezért az Üzletszabályzatnak az ilyen felhasználókra vonatkozó rendelkezéseit kellett alkalmazni. Az egyedi szerződések rendelkeztek arról, hogy az eladó szolgáltatóval szerződő fél az Üzletszabályzatot megismerte és annak a rendelkezéseit elfogadta.
  2. A szerződéses árra vonatkozóan az Üzletszabályzat hatályos szövege tartalmazta, hogy a szerződéses ár körében az energiadíjat különösen abban az esetben jogosult az eladó módosítani, ha a tárgyhónap utolsó napján irányadó aktuális árfolyam több mint öt százalékkal meghaladja a felek által elfogadott bázis árfolyamot. Az ellenérték módosítása nem automatikus, ehhez az ilyen tartamú döntésen túl az Üzletszabályzatban meghatározott eljárásrend betartása szükséges és azzal kapcsolatosan a vevő az Üzletszabályzatban írt jogait gyakorolhatja. Az egyedi szerződések külön is felhívták a figyelmet arra, hogy az ÁSZ felhívott rendelkezése lényegesen eltér az egyébként alkalmazandó jogszabályoktól és a szokásos szerződéses gyakorlattól. A felperesek kijelentették, hogy a figyelmeztetést tudomásul vették és a szóban forgó rendelkezést elfogadták.
  3. Az energiaszolgáltató a szükséges hatósági engedély birtokában az Üzletszabályzata által biztosított lehetőségével élve átruházta a villamosenergia kereskedelmi szerződéses állományát az alperesre és erről a fogyasztókat értesítette. Az alperes Üzletszabályzata, amit a Hivatal jóváhagyott a jogelőd Üzletszabályzatával egyező rendelkezéseket tartalmazott az árváltozásokkal kapcsolatban.
  4. A szerződések teljesítését már az alperes kezdte meg a felperesek részére. A szerződéses árat az alperes egyoldalúan felemelte, melyet a felperesek kifizettek, de panaszok érkeztek a Hivatalhoz az áremelés miatt. A Hivatal a vizsgálatot elutasító határozattal megszüntette azzal, hogy az engedélyes az Üzletszabályzatában írt előírások szerint járt el az egyoldalú ármódosítások esetén. Az alperes ármódosítási gyakorlata megfelelt a jogszabályi és az Üzletszabályzatban meghatározott feltételeknek. Az alperes minden írásos áremelés esetén írásban tájékoztatta szerződő partnereit az áremelésről és annak indokairól. Azoknak a fogyasztóknak, akik az áremelést kifogásolták, megszüntették a szerződését, akik pedig kifogást nem terjesztettek elő, a módosított feltételek szerint folytatódott a szerződéses viszonya.
  5. A felperesek keresetet terjesztettek elő a választottbíróságnál kérve, hogy kötelezze az alperest a szerződések eredeti tartalommal való teljesítésére és a többletként fizetett összegek visszatérítésére.

 

Peres felek nyilatkozatai

 

  1. A felperesek keresetet terjesztettek elő a választottbíróságnál kérve, hogy kötelezze az alperest a szerződések eredeti tartalommal való teljesítésére és a többletként fizetett összegek visszatérítésére. Az eljárás során a felperesek elálltak a szerződés eredeti tartalommal való teljesítésre vonatkozó kérelmüktől. Álláspontjuk szerint az egyoldalú módosítási lehetőség nem szerepelt a szerződéskötéskori hatályos Üzletszabályzatban, ez csak később lépett hatályba, nem vált szerződésük részévé. A felperesek egyedi szerződései bázis árfolyamot nem rögzítettek.
  2. Az alperes a felperesek keresetének elutasítását kérte.

 

A Választottbíróság ítélete

 

  1. A Választottbíróság megállapította, hogy a felperesekkel szerződést kötő alperesi jogelődnek a szerződéskötések időpontjában érvényes és jóváhagyott Üzletszabályzata már tartalmazta a szerződés egyoldalú módosításának a lehetőségét és ezeket a felperesek, illetve a versenyeztetést lebonyolító megbízottjuk már a szerződéskötés folyamatában megismerhették, tisztában kellett lenniük tehát azzal, hogy az alperes által ajánlott ár a szerződéskötéskor érvényes ár, az ÁSZF feltételei szerint a szerződés időtartama alatt módosulhat. Ennek tudatában fogadták el az alperesi ajánlatot és kötötték meg az egyedi szerződéseket, melyek kifejezetten tartalmazták az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó ÁSZF elfogadását. Ekként a kikötés a felek között létrejött szerződés részévé vált. Nem kizárólag az árfolyam változása tette lehetővé a módosítást, hiszen ezt az esetet az ÁSZF az egyoldalú szerződésmódosítás egyik eseteként írja le, amire a “különösen“ kitétel utal. Az árfolyamváltozás az egyoldalú szerződésmódosítás egy különös esete de az egyoldalú módosítás lehetősége más okból is megilleti az eladót. Ennek a szokatlan kitételnek az a magyarázata, hogy a szerződés tárgyát képező villamos energia világpiaci ára jelentős és előre kiszámíthatatlan változásoknak van kitéve, ezért határozott időre megváltoztathatatlanul rögzíteni az árat gazdaságilag kezelhetetlen kockázatot eredményezne. Ez indokolta és ezért fogadták el a felek az egyoldalú módosítás lehetőségét. Ennek ellensúlyozására az ÁSZF arra is utal, hogy ha a fogyasztó számára a módosítás nem elfogadható, akkor a szerződés megszüntetésére kerül sor, vagyis nem kényszeríthető a fogyasztó a megváltozott feltételek szerinti szerződés fenntartására, de ugyanakkor az eladót sem lehet kényszeríteni arra, hogy jelentősen megváltozott piaci környezetben is az eredeti tartalommal teljesítsen egy szerződést. Megjegyzi a Választottbíróság, hogy az alperesi kifogásokat az alperes tevékenységének ellenőrzésére jogosult Hivatal hatósági eljárásban is vizsgálta és megállapította, hogy a szerződésmódosítások a jogszabályok és az Üzletszabályban írtak szerint történtek.
  2. A Választottbíróság így a felperesek keresetét elutasította.

 

(Vb/19007)

 

 

X public.szechenyi.title