AZ ÍTÉLET ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ TÉNYÁLLÁS
[1] A felperes, mint vevő és az I. r. alperes, valamint a II. r. alperes jogelődje, mint eladók szállítási szerződést (Szerződés) kötöttek motorvonatok eladására, próbájára és üzembehelyezésére, és más kapcsolódó szolgáltatások nyújtására. Ebben a felek megállapodtak abban, hogy motorvonatoknak azok a járművek minősülnek, amelyeket az eladóknak a Szerződés alapján a vevőnek szállítaniuk kell, akként, hogy a motorvonatok teljes flottája lehetőleg átlagosan 400.000 km távolságot tehessenek meg motorvonatonként, meghibásodás nélkül. Megállapodtak, hogy a jótállás időtartama (Garanciaidő) alatt az eladók a felelősség alól csak akkor mentesülnek, ha bizonyítják, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Emellett az eladók a motorvonatok tekintetében szerződéses jótállást is vállaltak. A felek megegyeztek, hogy a felelősség megállapítására szolgáló vizsgálatot – az eladók költségén – a felek közösen végzik el. Amennyiben a vizsgálatok arra az eredményre vezetnek, hogy a vevő felelős a hibáért, úgy ő köteles megtéríteni az eladóknak a felmerült vizsgálati költségeiket, amennyiben ezen költségek összege észszerű, bizonyított és dokumentált. A vevő megbízásából a karbantartást végző személy minden olyan felfedezett hibát, amely veszélyezteti vagy veszélyeztetheti a rendeltetésszerű használatot és a biztonságos működést, haladéktalanul, lehetőség szerint 24 órán belül köteles jelezni a vevőnek és az eladóknak, valamint az eladókat a vizsgálatra az időpont megjelölésével felhívni. Ha az eladók anélkül, hogy távolmaradásukat kimentenék, az értesítésre 24 órán belül nem jelennek meg, úgy a vevő a karbantartást végző személlyel jogosult önállóan jegyzőkönyvet felvenni, amelynek megállapításait az eladók nem vitathatják. A karbantartást végző személy nem jogosult a vevő nevében felelősséget elismerni annak előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül. Amennyiben a jótállási idő alatt valamilyen meghibásodás keletkezik, az üzemképes állapot helyreállítása a meghibásodott rész kicserélése, vagy megjavítása útján történhet. Függetlenül a járművekbe beépített részegységek, alkatrészek és berendezések gyártási időpontjától, a jótállási idő a sikeres hatósági járműpróbát követően az üzembehelyezési engedély kibocsátásának napján kezdődik, és az e naptól számított 24 hónapig tart. A javítási munkálatok elvégzéséhez a vevő a javítóműhelyét az eladók rendelkezésére bocsájtja. A felek a Szerződés eladói teljesítésének, illetve nem szerződésszerű – késedelmes vagy hibás - teljesítésének, továbbá a Szerződés meghiúsulásának esetére kötbérfizetésben állapodtak meg.
[2] A felperes karbantartási szerződést kötött a perben nem álló belföldi társasággal a motorvonatok karbantartására, mely szerződést az alperesek is aláírták azzal, hogy ezt a társaságot bízzák meg és jelölik ki a Szerződés alapján az eladókat terhelő garanciális javítási munkák elvégzésére Az I.r. alperes a karbantartási szerződést „a szerződésben foglaltak egyetértésével jóváhagyólag” aláírta. A karbantartási szerződés időközben lejárt.
[3] A felek Szerződés módosításában állapodtak meg, melyben rögzítették, hogy a motorvonatok jótállási időszakának kezdő időpontja a sikeres hatósági járműpróbát követően kibocsátandó előzetes üzembehelyezési engedély keltezésének napjával egyezik meg. A Szerződés tárgyát képező motorvonatok típusengedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) adta ki. Az NKH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának Vasúti Hatósági Főosztálya az egyes motorvonatokat hatósági járművizsgán megvizsgálta, a járművek üzembevételére az előzetes engedélyeket megadta, azzal a feltétellel, hogy a járművek legfeljebb 140 km/h sebességgel közlekedhetnek.
[4] A felperes a motorvonatok üzemeltetése során a féktárcsák jelentős, egyenetlen kopását észlelte és az alperesektől a féktárcsák kicserélését kérte. Az I. rendű alperes vitatta a jótállási kötelezettség fennálltát, és a Motorvonatok forgalomból való kivonását javasolta. A szerződéses karbantartó társaság a motorvonatok féktárcsáit kicserélte. Az alperesek a hibajelenség fennállást nem vitatták, de álláspontjuk szerint a hiba a rendeltetésellenes felperesi használat miatt keletkezett, ezért a kijavítási költségek tekintetében jogfenntartással éltek, és jótállási kötelezettségük fennálltát továbbra is vitatták.
A PERES FELEK NYILATKOZATAI
[5] A felperes – a szerződéses karbantartó társasággal és az I. r. alperessel folytatott eredménytelen tárgyalásokat és levélváltásokat, majd a kijavítás elvégzésére tett intézkedését követően – keresetet nyújtott be Választottbírósághoz annak érdekében, hogy a Választottbíróság kötelezze az alpereseket a Szerződésben vállalt jótállási kötelezettségük teljesítésére. Kérte, hogy a Választottbíróság kötelezze az I. és II. rendű alpereseket egyetemlegesen kijavítási költség és ezen összegnek az esedékességi időpontoktól számított késedelmi kamatai, valamint kötbér és annak késedelmi kamata megfizetésére. Kereseti kérelmei jogalapjaként a Szerződésben foglalt, elsődlegesen jótállási, másodlagosan szavatossági rendelkezésekre, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (1959-es Ptk.) 207.§-ának (1) bekezdéseire, 205.§-ának (2) bekezdésére és 248.§-ának (5) bekezdésére hivatkozott. Az 1.789.500,- euró kötbér és járulékai tekintetében a Szállítási Szerződés 8.3., 12.5. pontjai alapján az üzemkiesési kötbér szabályára hivatkozott, továbbá a régi Ptk. 308.§ (3) bekezdésére, a határidő számítás kérdésében a régi Ptk. 282.§ (1) bekezdésére.
[6] A felperes hivatkozott arra, hogy az egységes bírósági gyakorlat szerint kijavítási költségnek minősül az olyan javítás költsége is, mely ugyan nem szünteti meg végleges jelleggel a termék hibáját, de alkalmas arra, hogy a hibából eredő hátrányos következményeket – akár ideiglenes jelleggel is – orvosolja. Kifejtette, hogy álláspontja szerint az alpereseket terhelő jótállási kötelezettség kiterjed a közreműködők által elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is, mert az alvállalkozásba adás semmilyen esetben sem mentesíti az alpereseket a Szerződés szerinti bármely felelősségük, kötelességük vagy jótállási kötelezettségük alól. A felperes kizárólag az alperesi karbantartási utasításban foglaltakhoz képest ténylegesen többletnek minősülő féktárcsacserék által viselt közvetlen és közvetett költségeit érvényesítette az alperesekkel szemben, ezen belül is csak azokat, amelyek fizetési kötelezettségként harmadik személyekkel szemben felmerültek, így tényleges felmerülésük és összegszerűségük is okirattal bizonyítható. A felperes kereseti követelése összegszerűségének alátámasztásához okirati bizonyítékokat csatolt be, melyekkel igazolja az egyes féktárcsacserék többlet jellegét, az azokhoz kapcsolódó költségeket (számlák, egyéb díjbekérő bizonylatok), és azok felperes általi megfizetését (átutalási bizonylatok).
[7] Az alperesi érveléssel szemben hivatkozott arra, hogy életszerűtlen az a feltételezés, miszerint a felperes szükségtelenül végeztet el a járműveken olyan munkákat, melyek jelentős költséggel járnak. A féktárcsák mérési eredményeinek bemutatásával, valamint azoknak a féktárcsa gyártói dokumentumban előírt kopási határértékekkel történő összevetésével is igazolta, hogy minden elvégzett többlet féktárcsacsere időpontjában az érintett féktárcsák kopása már olyan mértékű volt, mely szükségessé tette azok cseréjét. A szavatossági igény, mint jogcím érvényesíthetősége tekintetében a Szerződés értelmezése körében hivatkozott az 1959-es Ptk. 207.§-ának (1) bekezdésére, 205.§-ának (2) bekezdésére és a 248.§ (5) bekezdésében foglaltakra, melyek szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Nem kell a feleknek megállapodniuk olyan kérdésekben, melyeket jogszabály rendez, és a törvénynek a szavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályait a jótállási jogok gyakorlásának megfelelően alkalmazni kell. A felperes álláspontja az volt, hogy a felek a Szerződésben általános jelleggel határozták meg, hogy mit értenek jótállás alatt, részletezve, hogy az eladó a hibák javítását milyen szabályok szerint, mennyi időn belül végzi el, hiszen erről az 1959-es Ptk. szabályai nem adnak ilyen mélységben eligazítást.
[8] A felperes lényegesnek tartotta, hogy a Szerződés megkötésekor hatályban volt az 1/2004(XII.2)PK vélemény 5. pontja, amely a Szerződéssel összhangban a fordított bizonyítási teher szempontjából határozta meg a jótállás és a szavatosság összefüggéseit, kimondva hogy a jótállás körében is irányadó az az elv, hogy a bizonyítási teher megfordulása a hibás teljesítés valamennyi jogkövetkezményére kihat, így irányadó a szavatosság jogcímén történő igényérvényesítés, valamint a hibás teljesítéssel okozott kárért való felelősség körében is. A felperes szerint a szerződéskötéskor a felek szándéka arra irányult, hogy a felperes mint jogosult általános jelleggel gyakorolhassa a szavatossági jogokat a jótállásra irányadó, rá nézve kedvező bizonyítási teher mellett. Ezt egyértelműen alátámasztotta az is, hogy a Szerződésben a felek éppen arra hivatkoztak, hogy a felelősségkorlátozás ellenértékét a szavatosságvállalás helyett a jótállási kötelezettség vállalása teremti meg; szándékuk így nem a jótállási igények körének leszűkítésére irányult.
[9] A felperes kezdetben az alpereseket a motorvonatok hibáinak kijavítására hívta fel, akik azonban jogellenes módon megtagadták a Szerződésből fakadó kijavítási kötelezettségük teljesítését. A szerződéses kötelezettségek teljesítésének megtagadása szándékos szerződésszegés volt, mert az alperesek mérési eredményeik és tapasztalataik alapján pontosan tudták, hogy az általuk tervezett és gyártott motorvonat hiányosságai miatt nem képes stabil futásra és ez a féktárcsák rendellenes kopásában is megnyilvánul. Az alperesek éppen ezen szándékos szerződésszegésre, mint felróható magatartásra tekintettel kívánnak előnyhöz jutni azáltal, hogy a kijavítás megtagadását követően a felperes által követelt kijavítási költség megtérítését arra hivatkozással kívánják megtagadni, hogy felperes csak kijavítást követelhet. A felperes előadta, hogy a kötbérkövetelés jogalapja tekintetében csak annak bizonyítása terhelte, hogy a késedelmes javítással érintett meghibásodások garanciális hibának minősülnek. Illetve, hogy a jótállás körébe tartozó hibák kijavításának s Szerződésben meghatározott határidejét az alperesek túllépték. Ennek a bizonyítási kötelezettségének a felperes eleget tett, okiratokkal bizonyította, hogy az egyes hibák felmerülésére minden esetben a járművek garanciális időtartamán belül került sor, a hibák garanciális jellegűek voltak, és a javítási időtartam a Szerződésben rögzített határidőhöz képest késedelmesen történt meg.
[10] A jótállási idő határidejének számítása körében a felperes hivatkozott az 1959-es Ptk. 308.§-ának (3) bekezdésére, amely szerint figyelemmel kell lenni azokra a napokra is, amikor jótállási hiba miatt felperes a járművet nem tudta rendeltetésszerűen használni. A felperes álláspontja szerint a részegységek, alkatrészek javítása, cseréje esetén a Szerződésben ezen kicserélt alkatrészekre, részegységekre meghatározott új jótállási időtartam semmiképpen nem értelmezhető oly módon, hogy a felek a meghosszabbodás tekintetében irányadó joggyakorlattól (GK 72. számú állásfoglalás) el kívántak volna térni, és a jótállást nem a teljes motorvonatra, hanem csak a kicserélt alkatrészre kívánták meghosszabbítani, ugyanis a szerződéses szabályozás teljesen más esetkörre vonatkozik, mint a jótállásnak az állásidővel történő meghosszabbodását kimondó szabályozás.
[11] A felperes az alperesek kötbér mérséklésével kapcsolatos ellenkérelme tekintetében kifejtette, hogy az alperesek nem számoltak azzal, hogy a járművekkel kapcsolatban súlyos és többszöri javítást igénylő hibák merülnek fel a jótállási időtartam alatt. Az alperesek azonban a saját várakozásukhoz igazították az általuk vállalt kötbér mértékét, ennek megfelelően nem a kötbér mértéke minősül eltúlzottnak, hanem alpereseknek a kötbér felmerülési gyakoriságára vonatkozó várakozásai bizonyultak tévesnek. Az alperesek saját téves várakozásának következménye pedig kizárólag az alperesek terhére eshet. A vállalt javítási határidők és azok teljesíthetősége körében a felperes hivatkozott a Kúria 14/2014. számú Polgári Elvi Döntésére, amely rögzítette, hogy amennyiben a vállalkozó a versenyben a munka megszerzése érdekében irreálisan rövid befejezési határidőt vállal, az jogi szempontból nem jelenthet kimentő okot, ha a szerződésben vállalt irreálisan rövid határidő már előre láthatóan nem volt betartható. Ebben az esetben ugyanis a vállalkozó a szerződés megkötése során járt el felróhatóan, aminek kockázatát, a szerződésszegés következményeit viselnie kell. A felperes e körben utalt továbbá a BH 2015. 224. számú bírósági eseti döntésre, és arra a bírói gyakorlatra, hogy a kötbérfizetési kötelezettség alól nem mentesít az a körülmény, hogy a kötelezett a teljesítőképességét meghaladó többirányú szerződési kötelezettséget vállal, és ezek közül egyeseket éppen a túlzott kötelezettségvállalás miatt nem tud teljesíteni. A kötbérigény bejelentése tekintetében a felperes álláspontja szerint azzal, hogy a meghibásodott motorvonatokat a karbantartó társaság részére átadta, megvalósult a hibabejelentés, részéről semmiféle egyéb bejelentésre nem volt szükség.
[12] A tényleges üzemkiesés fennállása körében a felperes hivatkozott az 1959-es Ptk. 246.§-ának (2) bekezdésére, amely szerint a felperes abban az esetben is követelheti a kötbért, ha kára nem merült fel; ez következik a kötbér kártérítési általány szerepéből. A felperes kötbérigényét önmagában az is megalapozza, hogy az alperesek a jótállási hiba kijavítását az általuk vállalt határidőben nem teljesítették. A felperes szerint az 1959-es Ptk. helyes alkalmazásában a kötbér utáni késedelmi kamat annak esedékessége időpontjától jár, amely jelen esetben az egyes késedelmes javítások elvégzésének időpontját jelenti.
[13] A felperes indítványozta szakértő kirendelését annak megállapítására, hogy a motorvonatok hibásak, a hiba a szerződésben meghatározott konstrukciós hibának minősül, a hiba kijavítható-e, ha igen, akkor hogyan és milyen költséggel, ha nem küszöbölhető ki, akkor pedig a javítások milyen költséggel végezhetők el, ennek során milyen értékcsökkenés állapítható meg.
[14] Az alperesek ellenkérelmükben a felperes valamennyi, az eljárás során előterjesztett kereseti követelésének elutasítását kérték, jogi és ténybeli megalapozatlanságuk miatt. Kifejtették, hogy a felperes szavatossági igényként nem érvényesítheti a kijavítási költségeket, mivel a bizonyítási teher ez esetben felperest terheli, aki nem bizonyította a kereseti állítása alapjául szolgáló tényeket, vagyis, hogy a féktárcsák idő előtt elkoptak, az ezzel kapcsolatos cserék szükségesek és indokoltak voltak, szakszerűen történtek, ezáltal nem bizonyította az alperesi hibás teljesítés tényét. A felperesi hivatkozással (1/2004.PK vélemény) szemben hivatkoztak az 1/2012.PK vélemény 15. pontjában foglaltakra, a kapcsolódó jogirodalmi állásfoglalásokra, valamint a következetes bírósági esetjogra, melyek a felperes által hivatkozott 1/2004.PK véleménytől a jótállási időszakban érvényesített szavatossági igény fordított bizonyítási szabályai tekintetében eltérnek, annak meghaladott és téves voltát mondva ki. Az alperesek szerint az 1959-es Ptk. 247.§-ának (1) bekezdése alapján a kötbérkövetelés mérséklésének van helye. A kötbér napi mértéke és a kötbér számításának módja eltúlzott volt, mert azt az adott szolgáltatásért (javításért) fizetendő piaci árhoz/díjhoz kell mérni, ráadásul eltúlzottságát fokozta az, hogy a felek a Szerződésben nem rendelkeztek kötbér maximumról sem, amit a joggyakorlat önmagában is elégséges oknak tekint a későbbi kötbér mérséklésre (BDT2017. 3716. számon közzétett eseti döntés). Az alperesek indítványozták szakértő kirendelését annak tisztázására, hogy az alperesek szolgáltatása megfelelt a Szerződésnek.
[15] Az I. r. alperes viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben kérte a felperesnek elsődlegesen kártérítés, másodlagosan jogalap nélküli gazdagodás jogcímén történő tőke- és kamatfizetésre irányuló marasztalását. A viszontkeresetet az I. r. alperes elsődlegesen az 1959-es Ptk. 318.§-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó 339.§-ának (1) bekezdése és 355.§-ának (4) bekezdése alapján kártérítés jogcímén, másodlagosan pedig az 1959-es Ptk. 361.§-a alapján jogalap nélküli gazdagodás jogcímén kérte megítélni. A viszontkereseti követelés elsődlegesen a felperes részéről nagy kárral fenyegető magatartás – a Szerződésben kikötött bankgarancia lehívása – megelőzése érdekében végrehajtott kerékcsere költségeinek megfizetésére irányult. Az I. rendű alperes előadta, hogy jótállási kötelezettség a féktárcsacserék tekintetében nem terheli az alpereseket, az I. r. alperes a féktárcsacserékre csak azért vállalkozott, mert a felperes megfenyegette a bankgarancia lehívásával.
[16] Az I. r. alperes viszontkeresetével szemben a felperes elsősorban eljárási kifogással élt, a Választottbíróság Eljárási Szabályzata 1.§-ának (8) bekezdése alapján, hivatkozva a 44.§ (2) bekezdésének e) pontjára is. Előadta, hogy a Választottbíróság hatásköre nem terjed ki a viszontkereset elbírálására, mert a viszontkeresetet az I. r. alperes elsődlegesen szerződéses kártérítés, másodlagosan jogalap nélküli gazdagodás jogcímén terjesztette elő. Másodlagosan hivatkozott arra, hogy a viszontkereset megalapozatlan, mert a féktárcsacserére az alperesek jótállási kötelezettségének teljesítése körében került sor, így jogalap nélküli gazdagodásról felperes vonatkozásában nem beszélhetünk. Az I. r. alperes teljesítési segédje által elvégzett féktárcsacserék garanciális cserének minősülnek, ennél fogva a kijavítási költséggel kapcsolatos felperesi követelés bármilyen mértékű megalapozottsága az alperesi viszontkereset megalapozottságát kizárja. A felperes szerint az I. r. alperes sem az alap-, sem a felemelt viszontkeresetének összegszerűsége tekintetében nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének. Mindezekre tekintettel álláspontja szerint a viszontkereset mind a jogalap, mind pedig az összegszerűség vonatkozásában is megalapozatlan.
A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG HATÁSKÖRE
[17] A Választottbíróság az Eljárási Szabályzata 1.§-ának (7) bekezdése alapján hatáskörének fennállását hivatalból vizsgálta és megállapította, hogy hatásköre a jelen ügyben a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény (Vbt.) 5.§-ában foglaltakon, valamint a Szerződés azon rendelkezésén alapul, amelyben a felek a Magyar Kereskedelemi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság döntésének vetették alá magukat. A választottbírósági kikötés megfelelt a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvénynek (rVbt.) a Szerződés megkötésekor hatályos 3.§-a (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek is. Az rVbt. 47.§-ának (1) bekezdése alapján az eljárás nemzetközi jellegűnek minősült. A Szerződés ezirányú rendelkezései alapján a Választottbíróság azt állapította meg, hogy a felek a Szerződéssel kapcsolatban felmerülő kérdések átfogó rendezését akarták megvalósítani. A Szerződés még a szerződésen kívüli felelősségre irányuló rendelkezést is tartalmazott. A lehetséges viták teljes körű lefedésének szándéka kiterjedt a felmerülő jogvitáknak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság eljárásával történő rendezésére is, ezért a Választottbíróság a saját hatáskörét mind a felperes kereseti követelése, mind az I. r. alperes elsődleges jogcímen alapuló viszontkereseti követelése tekintetében megállapította.
A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG DÖNTÉSÉNEK INDOKAI
[18] A felperes kezdetben a motorvonatok féktárcsáinak gyors és egyenetlen kopása miatt érvényesített követelést: kérte a féktárcsák kijavítását, illetve a kijavítási költségek megfizetését vagy árleszállítást. Az alperesek a felperes rendeltetésellenes használatára hivatkoztak: a motorvonatokat nem az elővárosi, hanem az Intercity forgalomban üzemeltették. A nagyobb üzemeltetési sebesség, valamint a magyar vasúti pályák nem megfelelő minősége eredményezte a féktárcsák elhasználódását, és tette szükségessé a féktárcsák cseréjét, de a hibás teljesítés az alperesek részéről nem állapítható meg, és a felperesi igény nem tartozik a jótállás körébe. A féktárcsák kopásának, a kopás keletkezési okának tisztázására a felek az eljárás során megegyeztek abban, hogy szakértői vélemény beszerzésére kerül sor, és megegyeztek a véleményt készítő két szakértő személyében, valamint a szakértői költségek azonos arányú megelőlegezésében. A felek meghatározták azokat a kérdéseket, amelyekre a szakértők véleményét, majd a szakértők kiegészítő véleményét kérték. A szakértői vélemény, a kiegészítő vélemény, és a peres felek kérdéseire adott szakértői válaszok, valamint a szakértők választottbírósági tárgyaláson történő meghallgatása és a felperes kérdéseire készült kiegészítő szakértői válaszok kézhezvételét követően a felperes a motorvonatok féktárcsáit a szakértői javaslat alapján osztott, megerősített féktárcsákra cserélte, és elsődleges kereseti kérelmét leszállította, a ténylegesen nála felmerült korábbi féktárcsacserék költségeit kérte megtéríteni.
[18] A fentiek következtében a Választottbíróság kiindulásként a felperes leszállított elsődleges kereseti kérelmét vizsgálta, amely a kijavítási költség és annak kamatai megfizetésére irányult. A kereseti kérelem elsődleges jogalapjaként a felperes a Szerződésben foglalt jótállási szabályokra hivatkozott. A kereseti kérelméhez kapcsolódó bizonyítási teher tekintetében az 1/2004.(XII.2.)PK vélemény 5. pontjára is utalt. E kereseti kérelem jogalapjának vizsgálata során a Választottbíróság megállapította, hogy a Szerződésben a felek részletesen szabályozták a jótállás körébe tartozó kötelezettségeiket és jogaikat. A Szerződés a jótállási idő alatt bekövetkező hibák tekintetében a javítás vagy a csere igénylését tette lehetővé. Tekintettel arra, hogy az 1959-es Ptk. 248.§-ának (2) bekezdése szerint a jótállási kötelezettség a kötelezettet a szerződésben vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint terheli, a Szerződés pedig a kijavítási költség iránti igény érvényesítését jótállási igényként nem nevesítette, a Választottbíróság megállapította, hogy a feleknek a szerződésben foglalt kötelezettségvállalását kiterjesztően értelmezni nem lehet, erre tekintettel a felperesi kereseti kérelem jótállás jogcímén nem volt alapos.
[19] Másodlagos jogcímként a felperes a kereseti követelését szavatossági igényként kívánta érvényesíteni, hivatkozva az 1959-es Ptk. 207.§-ának (1) bekezdésében, 205.§-ának (2) bekezdésében és 248.§-ának (5) bekezdésében foglaltakra. A Választottbíróság megállapította, hogy a jótállási idő alatt felmerült hiba miatt szavatosság címén érvényesített igényeket nem a jótállás alapján, hanem a szavatosságra vonatkozó szabályok szerint kell elbírálni. A jótállás szerződésben való kikötése ugyanis nem zárhatja el a jogosultat a szavatossági igények érvényesítésétől. Ebben a kérdésben az 1959-es Ptk. 248.§ (5) bekezdésének értelmezése a bírósági gyakorlatban töretlen, melyet az 1/2004. (XII.2.) PK és az 1/2012. PK vélemények is azonos módon erősítenek meg. A szavatossági jog érvényesítésének feltétele, hogy az 1959-es Ptk. 305.§-a alapján a felperes bizonyítsa az alperesek hibás teljesítését. A választottbírósági eljárásban lefolytatott szakértői bizonyítás eredményeként a Választottbíróság megállapította, hogy az alperesek részéről hibás teljesítés történt. A motorvonatok instabil futását 120 km/óra feletti sebesség esetén, mint hibaok fennálltát a szakértők egyértelműen megállapították, valamint kimondták, hogy a rendellenes járműfutás és annak a fékberendezést károsító hatása csak az üzemeltetés során került napvilágra, és ennek a hiányosságnak a tényét a vonali oldali vizsgálatok diagramjai egyértelműen igazolják. Megállapították, hogy a futástechnikai instabilitás már a motorvonatok szállításakor is létezett, de csak a vonatok üzeme során volt felfedezhető. A megfigyelt, sugárirányban egyenetlen féktárcsakopás túlnyomórészt a fékezőerőknek a fékbetéttartókról a fékbetétekre való instabil átvitelére volt visszavezethető. A kezdődő ferde fékbetét-kopás önmagát erősítő folyamat volt, tovább erősítette a féktárcsák egyenetlen kopását. A szakértők ugyanakkor nem határoztak meg olyan okot, vagy körülményt, ami a hibaoknak a szerződés teljesítése utáni időszakban való keletkezését támasztotta volna alá. Mindezekre figyelemmel a Választottbíróság megállapította, hogy az instabil futás, mint hibaok, a szerződés teljesítésekor is fennállt. A féktárcsa kopást a Választottbíróság a szakértői véleményben foglaltakkal egyezően nem hibaoknak, hanem a hiba következményének fogadta el. Tekintettel arra, hogy a Választottbíróság a hibás teljesítést okozó hibát a motorvonatok instabil futásában határozta meg, az alperesek érvelését, amely a felperes közrehatását a hiba bekövetkeztében a motorvonatok nem elővárosi forgalomban alkalmazott túlzottan szoros menetrenddel, valamint a Szerződésben megjelöltnél keskenyebb sínpáron való használatban jelölte meg, nem találta alaposnak.
[20] Az alperesek hivatkoztak arra, hogy a motorvonatokat a Nemzeti Közlekedési Hatóság hatósági járművizsgálatnak vetette alá, és az üzembehelyezési engedélyüket megadta, így a teljesítéskor a hiba nem állhatott fent. A Választottbíróság ezzel szemben megállapította, hogy a hatósági engedély kiadása nem bizonyítja önmagában a szolgáltatás hibátlanságát, hiszen előfordulhat, hogy a hiba csak később, a használat során észlelhető. A bírósági gyakorlat is egyértelmű e körben (1/2012. (IV.21.)PK vélemény), mely szerint a szolgáltatás akkor is hibás lehet, ha a minőségre nézve egyáltalán nincs külön szabványi vagy más előírás, valamint, ha kielégíti ugyan a szabvány előírásait, a rendeltetésszerű használat általános követelményeinek azonban a szabványban nem részletezett valamely okból nem felel meg, vagy egyéb hibája van. A szakértői vélemény kimondta, hogy az instabil futásra utaló jelek a motorvonatok lágy légrugója miatt sokáig észrevétlenek tudtak maradni, csak a túlzott fékkopáson keresztül lettek feltűnőek.
[21] Az 1959-es Ptk. 306.§-ának (3) bekezdése értelmében abban az esetben, ha a kötelezett a dolog kijavítását megfelelő határidőre nem vállalja, vagy nem végzi el, a hibát a jogosult a kötelezett költségére maga is kijavíttathatja. Az 1959-es Ptk. 306.§-ának (1) bekezdése a kijavítási költség megtérítését a szavatossági jogok között külön nem nevesíti. Ettől függetlenül a jogosult az 1959-es Ptk. 306.§-ának (3) bekezdése alapján az ilyen igényét is szavatossági jogként érvényesítheti. Az 1959-es Ptk. 306.§ (2) bekezdésének helyes értelmezése szerint a kijavítási költség iránti igényt a jogosult akkor is érvényesítheti, ha a kötelezett kicserélésre, vagy kijavításra irányuló előzetes felhívása eredménytelen lenne. Ha a kötelezett a hibás teljesítés tényét is vitatja, ez általában külön felhívás hiányában is azt jelenti, hogy a kijavítást nem vállalja. Ilyen esetben a jogosult a kötelezett előzetes felhívása nélkül is érvényesítheti az ún. második lépcsőbe tartozó szavatossági jogot. Tekintettel arra, hogy az alperesek a hibás teljesítés tényét az eljárás során végig vitatták, a Választottbíróság megállapította, hogy a felperes a jelen eljárásban a kijavítási költség iránti igényét az alpereseknek a kijavításra vonatkozó külön felhívása nélkül is jogosult volt érvényesíteni.
[22] Az alperesek által kifogásolt egyéb kiadások tekintetében a Választottbíróság elfogadta a kijavítási költség részeként azon vizsgálati és szakértői költségeket, amelyek a felperes oldalán a hiba okának és a javítás lehetséges módozatainak feltárása kapcsán merültek fel. A felperes szerződésekkel, teljesítési igazolásokkal, számlákkal és átutalási bizonylatotokkal támasztotta alá, hogy mindezek a költségek a hibás teljesítés miatt merültek fel, és a hiba javításával álltak összefüggésben. Javítási költségként nem csak szigorúan véve a szerelési költségeket lehet szavatossági jogként igényelni, hanem a hiba feltárása, a javítás módjának meghatározása érdekében végzett tevékenységek költségeit. Tekintettel arra, hogy az alperesek a hiba fennálltának tényét mindvégig tagadták, a hiba következményeinek elhárításában nem működtek közre, más országok-beli tapasztalataikat nem osztották meg a felperessel, a felperes rákényszerült, hogy önállóan próbáljon meg minden lehetséges módon megoldást találni a motorvonatok használatát hátrányosan érintő hiba orvoslása érdekében. A szakértői vizsgálatok erre tekintettel a hiba okának feltárása és a javítás pontos módjának meghatározása érdekében indokoltnak és szükségesnek bizonyultak.
[23] A késedelmi kamatot a Választottbíróság a keresetlevél beadásának időpontjától kezdve tartotta megállapíthatónak, tekintettel arra, hogy a felperes javítási költségek iránti tételes igényét évekkel a javítások elvégzése után terjesztette elő. A Választottbíróság osztotta az alpereseknek e körben előterjesztett azon álláspontját, hogy a késedelmes kifogásközlés valójában a jogosult késedelmét jelenti, amely a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja: Ennélfogva, ha a jogosult pénzfizetésre irányuló szavatossági igényt érvényesít, késedelmi kamatot nem a hibás teljesítés, hanem csak a késedelmes közlés időpontjától számíthat fel.
[24] Az üzemkiesési kötbérre vonatkozó felperesi kereseti kérelem tekintetében a Választottbíróság a felperes kereseti kérelmét részben találta alaposnak. A felek a Szerződésben szabályozták a jótállási kötelezettség kereteit, a jótállási idő kezdetét, rendelkeztek a jótállás körébe tartozó hiba kijavítási határidejéről, a kötbért kikötötték és meghatározták alkalmazási feltételeit. A felperes a Szerződés rendelkezéseire tekintettel nyújtotta be a jótállási idő alatt, állítása szerint jótállás körébe tartozó javítások késedelmes elvégzése miatti kötbér iránti igényét. A felperest ezen kereseti kérelem tekintetében annak bizonyítása terhelte, hogy a javítási munkát az alperesek a jótállási idő alatt, a jótállás körébe tartozó hiba okból, és a Szerződés szerinti határidőt elmulasztva végezték el, vagy az alperesek nevében a garanciális javítások végzésével megbízott személy. A felperes okirati bizonyítás útján kísérelt meg eleget tenni a bizonyítási terhének. Az általa becsatolt iratok tartalmát, annak hiányosságai, ellentmondó adatai és nem egyértelmű megjelölései miatt az alperesek részletesen vitatták. A felperes kötbér iránti igényének igazolására további bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, álláspontja szerint az általa becsatolt nagyszámú irat kellően alátámasztotta a kereseti kérelmet. A Választottbíróság megítélése szerint ellenben a felperes által becsatolt okiratok nem tartalmazták világosan, egyértelműen, hogy a nem féktárcsacsere miatti javítások- amelyek jótállás körébe tartozó hibajellegét a korábbiakban kifejtettek szerint a Választottbíróság elfogadta – jótállás körébe tartozó hibának minősülnek. A perben szakértői véleménnyel alá nem támasztott javítások tekintetében a Választottbíróság bizonyítottság hiányában, a kötbérfizetésre vonatkozó kereseti kérelmet elutasította.
[25] A féktárcsakopás miatti javítás tekintetében a Választottbíróság elfogadta a felperes bizonyítékait, mert azokat szakértői vélemények is alátámasztották, és megállapította, hogy a motorvonatok javítására a jótállási körbe tartozó hiba miatt került sor. A jótállási idő számítása tekintetében a Választottbíróság elfogadta a felperes számítási módját, mert az összhangban áll a Szerződéssel, amely a kerékpár és annak külön minden alkatrésze tekintetében a jótállási időt öt évben határozta meg, és tekintve, hogy a Választottbíróság a kötbér alapjaként kizárólag a féktárcsacserék jótállási hiba-jellegét fogadta el bizonyítottnak, a jótállási idő elévülésére vonatkozó egyéb érvelés vizsgálata szükségtelen volt.
[26] Az alperesek érvelésével szemben a Választottbíróság megállapította, hogy a karbantartó társaság a jótállási hibák javítása tekintetében a karbantartási szerződés szerint az alperesek teljesítési segédjének minősül, és a Szerződés szerint az alperesek voltak felelősek a tevékenységükért, ezáltal szerződésszegésük miatt helytállni tartoztak. A Szerződésben a felek eredeti megállapodása is tartalmazta a karbantartás és a jótállási hibajavítások alvállalkozásba adásának lehetőségét, erre tekintettel szabályozta a karbantartó eljárását a jótállási hiba bejelentésében, továbbá az elvégzett javításokért való jótállási kötelezettségének fennálltát. Mindezekre tekintettel alaptalan és iratellenes volt az alperesek azon hivatkozása, hogy a karbantartó társaság kizárólag a felperessel állt elkülönült szerződéses jogviszonyban, és ezért az alperesek a mulasztásáért nem felelnek.
[27] A Választottbíróság a kötbér mérséklésére nem látott megalapozott jogi indokot. Az alperesek arra hivatkoztak, hogy a kötbéralap eltúlzottan magas, mert az nem az adott szolgáltatásért fizetendő piaci árhoz/díjhoz lett mérve, illetve a kötbérmaximum hiánya álláspontjuk szerint a mérséklést már önmagában is megalapozza. Ezzel az érveléssel szemben a felperes bemutatta, hogy a napi kötbér összege egy motorvonat vételárának 0,03%-a, és a szerződéses gyakorlatban nem ritka a napi 0,5-1%-os mértékű kötbér sem. A motorvonatok fenntartási, javítási és helyettesítéssel felmerülő költségeihez képest sem volt a kötbér mértéke eltúlzottan magasnak tekinthető. A Szerződésben a felek kifejezetten nevesítették a kötbért és annak mértékét, amely többek között a szerződéses árra is tekintettel, megfelelő és arányos ellenszolgáltatást jelentett az Eladó javára a Szerződésben megállapodott felelősség korlátozásáért. A felek gazdálkodó szervezetek, amelyek különösen magyarországi, de nemzetközi szintéren is piacvezető társaságok a vasúti szállítás területén, ezáltal kellő tudással és tapasztalattal rendelkeztek a szerződéskötés idején is a Szerződésben vállalt kötelezettségeik lehetséges anyagi következményeit illetően; az általuk meghatározott kötbér mértékét az alperesek érveire tekintettel a Választottbíróság nem találta mérséklésre alkalmasnak. A kötbérmaximum hiánya önmagában nem indokolta a kötbér mértékének mérséklését, erre csak az eset összes körülményének mérlegelése alapján van lehetőség az 1959-es Ptk. 247.§-ának (1) bekezdése alapján. A bíróságnak a mérlegelés során elsősorban a szolgáltatás mértéke és a kötbér egymáshoz viszonyított arányát kell vizsgálnia, és csak kivételesen, nyilvánvaló aránytalanság elhárítása érdekében mérsékelheti a szerződésben meghatározott kötbér mértékét, beleavatkozva ezzel a felek autonómiájába.
[28] Azon alperesi kifogásra vonatkozóan, hogy a felperes keresetleszállítása nem volt jogszerű, a Választottbíróság azt állapította meg, hogy az Eljárási Szabályzat kifejezett tiltó rendelkezésének hiányában a kereset módosítása jogszerű volt, különös tekintettel arra, hogy a kereset jogalapja tekintetében változás nem következett be. Az Eljárási Szabályzat 26.§-a szerint a fél jogosult keresetét módosítani, hacsak ezt az eljáró tanács a módosítás vagy kiegészítés folytán előreláthatólag beálló késedelemre, a másik felet fenyegető joghátrányra vagy bármilyen más körülményre tekintettel megengedhetetlennek nem tartja. Tekintettel arra, hogy az eljárás elhúzódását nem a keresetmódosítás idézte elő, és jelentősen nem okozott a jogvita eldöntésében késedelmet, különös tekintettel arra a tényre, hogy a kereset leszállításához kapcsolódóan a felperes további bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, a Választottbíróság a kereset leszállítását nem ítélte jogszerűtlennek.
[29] Az I. r. alperes viszontkeresete kapcsán előadott felperesi, elsősorban eljárási kifogásra tekintettel a Választottbíróság a viszontkereseti kérelmek kapcsán elsődlegesen a hatáskörének fennálltát vizsgálta. Az I. rendű alperes elsődlegesen szerződésszegéssel okozott kár, másodlagosan jogalap nélküli gazdagodás jogcímen terjesztette elő kereseti kérelmét. Az elsődleges viszontkereseti kérelem vonatkozásában a Választottbíróság hatáskörének fennálltát állapította meg a korábbiakban kifejtett indokok alapján. A másodlagos viszontkereseti kérelem kapcsán a Választottbíróság határkörrel nem rendelkezik a kérelem elbírálására, tekintettel arra, hogy a Szerződés a Választottbíróság hatáskörébe a Szerződésből fakadó vitás kérdések eldöntését utalta, s a jogalap nélküli gazdagodás nem volt ilyen jellegű jogvitának tekinthető. Mindezekre tekintettel az Eljárási Szabályzat 1.§-ának (9) bekezdése alapján a Választottbíróság az ügyet eldöntő ítéletben rendelkezett e körben hatáskörének hiányáról.
[30] A viszontkereset elsődleges jogcímének vizsgálata során a Választottbíróság megállapította, hogy a károkozásnak az 1959-es Ptk. 339.§-ának (1) bekezdésében foglalt konjunktív feltételei közül hiányzott a felperesi magatartás jogellenes volta, mert a perben bizonyítást nyert, hogy az I. r. alperes teljesítési segédje által elvégzett féktárcsacserék garanciális cserének minősültek. Ennél fogva a kijavítási költséggel kapcsolatos felperesi követelés megalapozottsága az alperesi viszontkereset egyidejű megítélhetőségét károkozás jogcímén kizárja. Nem követett el szerződésszegést a felperes, amikor a féktárcsacserék jótállás körébe tartozó javítására való eredménytelen felszólítást követően a szerződésben kikötött bankgarancia igénybevételét helyezte kilátásba arra az esetre, ha az I. rendű alperes nem tesz eleget a Szerződésben vállalt jótállási kötelezettségének. A Választottbíróság mindezek alapján az I. r. alperes viszontkeresetét elutasította, míg a felperes elsődleges kereseti kérelmét alaposnak, másodlagos kereseti kérelmét pedig részben alaposnak ítélte meg.
Vb/10068
