2/4/2020

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás

1. A felek befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére irányuló határidős opciós és deviza spot befektetési számla keretszerződést kötöttek. Ennek során az alperesi ügyfél aláírta a MIFID tesztet és a befektetési ügylet kockázatának tudomásulvételét tanúsító nyilatkozatot. A szerződés részt képezte a felperesi pénzügyi szolgáltató üzletszabályzata is. Az alperes a keretszerződés hatálya alatt egyes devizapárokra prompt és határidős ügyleteket kötött.
2. Amikor a Svájci Nemzeti Bank a svájci frank euróval szemben meghatározott árfolyamhatárát eltörölte, az alperesnek a svájci frankot is érintő több nyitott ügylete volt, ezek mindegyikére ún. „stop-loss” megbízást állított be. A Svájci Nemzeti Bank intézkedését követő rendkívüli árfolyammozgások aktiválták a „stop-loss” megbízásokat, amelyek piaci árú megbízásként különböző árfolyamokon, több kötés tekintetében teljesültek, és jelentős veszteséget okoztak az alperesnek. A nyitott ügyletek zárása miatti alperesi követelést a felperes az alperes nála lévő pénz- és befektetési eszközeinek terhére részben kiegyenlítette. A felperes – mint más ügyfeleit is – tájékoztatta az alperest, hogy a rendkívüli árfolyammozgások miatti, addig meg nem térült követeléseit elengedi, feltéve, hogy az alperes a felperes által készített korrekciós elszámolást nem vitatja. Az ügyletek zárását és a biztosítékok alperes általi igénybevételét követően azonban az alperes érvénytelenségre és szerződésszegésre hivatkozással választottbírósági eljárást kezdeményezett a felperes ellen. A perindításról való tudomásszerzését követően a felperes az alperesnek nyújtott kedvezményt visszavonta, és felszólította az alperest fennálló tartozásainak megfizetésére, amely felhívásnak az alperes nem tett eleget.

A peres felek nyilatkozatai

3. A felperes a Pénz- és Tőkepiaci Választottbíróságnál (a továbbiakban: Választottbíróság) előterjesztett keresetében kérte az alperes marasztalását a vele szemben fennálló felperesi követelésekben. Jogi érvelését arra alapította, hogy e követeléseket a felperes a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) 147.§-a alapján ügyfélszámlán tartja nyilván; az ügyfélszámla a Tpt. 5.§ (1) bek. 130. pontja értelmében folyószámlának minősül. A Ptk. 6:392.§ (3) bek. alapján – az alperes jogvesztő határidőn belüli folyószámla-egyenleg kifogásolásának hiányában – a számlára könyvelt tételek megszűntek, és helyükbe az alperes által többé már nem vitathatóan a számlaegyenleg lépett, amely számlaegyenleg önmagában igazolja az alperes tartozásnak létét és mértékét.
4. Másodlagosan a felperes azzal érvelt, hogy az őt bizományosként megillető, az igénybe vett biztosítékokból meg nem térült követelést az alperes köteles volt megtéríteni, ellenkező esetben pedig szerződésszegést követett el, és a felperes a Ptk. 6:138.§ alapján követelheti a bizományosi szerződés teljesítését. A felperes álláspontja szerint az alperes által adott stop-loss megbízások az azokban megjelölt árfolyamszinteken aktiválódtak és piaci megbízásként teljesültek; a felek szerződése alapján az ügyletek vesztesége miatti negatív számlaegyenleget az alperesnek késedelem nélkül ki kellett volna egyenlítenie.
5. Az alperes elsődlegesen az eljárás megszüntetését kérte, mert álláspontja szerint ő fogyasztónak minősült, így a vele egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételekben szereplő választottbírósági kikötés a 3/2013. számú PJE határozat alapján tisztességtelen, így érvénytelen volt, s emiatt az ügyben a Választottbíróságnak nincs hatásköre.
6. Az alperes érdemi védekezése szerint a felperes az eljárásban érvényesített követelését elengedte, amit az alperes elfogadott. A követelés „visszaírásának” feltételei az alperes szerint hiányoztak, ezért a követelés szerinte nem létezett és nem volt érvényesíthető. Kifogásként az alperes arra hivatkozott, hogy a stop-loss megbízás jogi jellegével, működésével és kockázataival kapcsolatban a felperes által okozott tévedésben volt. Az alperes sem a számla keretszerződést, sem az egyedi ügyleteket, sem pedig az azokhoz kapcsolódó stop-loss megbízásokat nem kötötte volna meg, ha a stop-loss megbízás valódi természetével tisztában lett volna. A tévedés miatt a veszteséget okozó ügyletekre a felperes nem alapíthat jogot, így keresete – az alperes álláspontja szerint – a Ptk. 6:108.§-ának (1) bekezdésére és a 2/2010.(VI.28.)PK véleményre is figyelemmel megalapozatlan volt.

A Választottbíróság ítélete

7. Az alperes hatásköri kifogása folytán a Választottbíróságnak először az alperes fogyasztói minősítésének kérdésében kellett állást foglalnia, vagyis abban, hogy az ügyben az alperes a szakmáján, önálló foglakozásán vagy üzleti tevékenységi körén kívül járt-e el, vagy sem. Erre vonatkozóan a Választottbíróság elvi éllel mondta ki, hogy a tőkepiacon jelentős nagyságrendben, haszonszerzés reményében üzletelő személy nem hivatkozhat a Ptk. fogyasztókat védő szabályaira, mert gazdasági tevékenysége körében jár el, és ezért fogyasztónak nem minősíthető. E kérdés megítélésében annak van jogi jelentősége, hogy az alperes a tárgyi területen milyen szakmai jártassággal rendelkezett, illetve milyen rendszerességgel és milyen céllal kötött ügyleteket. Így nem tekinthető fogyasztónak az a személy, aki jövedelemszerzési céllal rendszeresen foglalkozik befektetéssel és köt ezen a területen szerződéseket. A felperes az alperessel szemben olyan jogviszony tekintetében érvényesített igényt, amely a befektetési eszközök és ügylettípusok alapján az alperes számára nem a szabad pénzeszközök ideiglenes befektetését jelentette, hanem a kereskedelmi aktivitásra, az ügyletek jelentős darabszámára is figyelemmel az alperes üzleti működésére, a jövedelemszerzés céljára irányult. Mindezek alapján a Választottbíróság az alperest nem tekintette a Ptk. 8:1.§-a (1) bekezdésének 3. pontja szerinti fogyasztónak, ezért az alperes hatásköri kifogását megalapozatlannak találta és elutasította.
8. Mindezeket nem zárta ki az, hogy a Választottbíróság egy másik tanácsa, más ügyben eljárva az alperest fogyasztónak tekintette. A Választottbíróság kimondta, hogy a jogerő nem terjed ki az ítélet egészére. Az anyagi jogerő tárgyát a keresettel érvényesített jogról való döntés, az annak alapjául szolgáló releváns tények és jogi okfejtések, így a felek közötti jogviszony minősítése képezik. A jogerő tehát az indokoláshoz annyiban fűződik, amennyiben az indokolás adott része a döntés alapjául szolgáló, megindokolt ténymegállapítást vagy jogi okfejtést tartalmaz. Az indoklásban szereplő egyéb fejtegetések, megjegyzések a jogerő hatályával nem bírnak. Ezért a más ügyben hozott ítélet indokolásának a jelen ügyre kiható relevanciával nem bíró, a jelen minősítéstől eltérő kitétele a hatáskör megállapítását a jelen eljárásban nem akadályozta.
9. A Választottbíróság az alperes által hivatkozott felperes tartozáselengedő nyilatkozatát a Ptk. 6:8.§-a szerint értelmezte, a nyilatkozat kiterjesztő értelmezésére nem látott alapot. A felperes e nyilatkozatában egyértelműen, és a nyelvtani szabályokra, a szavak általános jelentésére figyelemmel félreérthetetlenül jogfenntartással élt. E szerint a tartozás-elengedés a korrekciós elszámolás bármilyen alperesi vitatásának bontó feltételéhez volt kötött. Az egyértelmű megfogalmazás az alperesnek hagyott szabad értelmezési teret. Különösen nem tételezhetett fel az alperes olyan felperesi akaratot, hogy a felperes a kedvezményt akkor is fenn akarja tartani, ha az alperes az elszámolással kapcsoltban eljárást indít ellene. A nyilatkozat célja egyértelműen az ügyfelekkel fennálló jogviták elkerülése, a jogviszonyok békés lezárása volt. A jóhiszeműségnek és a tisztességnek a Ptk. 1:3.§-a szerinti elve folytán az alperes nem maradhatott a jogfenntartással juttatott kedvezmény élvezetében, ha annak feltételét nem tartotta magára nézve kötelezőnek. Különösen igaz volt ez annak fényében, hogy a felperes az alperesi eljárásindítást megelőzően kiadott levelében a vitatás jogkövetkezményeiről az alperest kifejezetten tájékoztatta. A Választottbíróság ezért nem fogadta el az alperes azon védekezését, hogy a felperes vele szemben elengedett követelést érvényesít.
10. A keretszerződésből és az üzletszabályzatból egyértelműen következett, hogy a felek között számlajogviszony is létrejött. A felperes által vezetett számlákra a Ptk. 6:398-399.§-ai alapján a folyószámla-szerződés szabályait kellett alkalmazni. A felperes ezért jogszerűen hivatkozhatott arra, hogy a folyószámla-egyenlegnek a Ptk. 6:392.§ (3) bekezdése szerinti létrejötte megalapozta a folyószámla-tartozás jogcímén történő alperessel szembeni igényérvényesítését.
11. Az alperesi állásponttal szemben a felperes éves beszámolójából nem következett az, hogy a felperes nem tartja nyilván az alperessel szembeni követelését. Az ugyanis megfelelően tartalmazta a korrekció hatályvesztéséből fakadó felperesi követelést. A Választottbíróság e körben arra is rámutatott, hogy az éves beszámoló tartalma, figyelemmel annak kötelező közzétételére és ingyenes internetes elérhetőségére, köztudomású ténynek minősül. Abból viszont, hogy a felperes az alperesi negatív egyenleg korrekcióját visszaírta és e követelését nyilvántartotta, önmagában nem bizonyította, hogy erről a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő módon egyenlegközlőt küldött az alperesnek, és az alpereshez ez meg is érkezett. Az eljárás adataiból megállapítható volt, hogy a felperes havonta kimutatást, számlakivonatot készített és küldött az alperesnek. A számlamozgásokról készült számlakivonat azonban nem volt azonos a számlaegyenleg-közléssel. A számlakivonat információs célú tájékoztató, az egyenlegközlés pedig jognyilatkozat. A Ptk. 6:395.§-a (4) bekezdésének második mondata egyértelművé teszi, hogy a számlakivonathoz nem kapcsolódik az egyenlegközlés hatálya. A Ptk. ezen rendelkezése a 6:398.§-a szerint a felek összevont befektetési számlájára is irányadó.
12. Ezt a jogértelmezést támasztotta alá az is, hogy a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 69.§-a jelentés készítéséről és nem a számlaegyenleg megállapításáról és közléséről rendelkezik. Sem a keretszerződés, sem a Bszt. nem utalt arra, hogy a felperesi számlakivonatokhoz a Ptk. 6:392.§-ának (3) bekezdése szerinti egyenleg megállapításával járó szigorú jogkövetkezmények kapcsolódnának.
13. A felperesi igény azonban még akkor sem lett volna alapos, ha a Választottbíróság a felperesi számlakivonatokat a Ptk. 6:392.§ (3) bekezdése szerinti egyenlegközlésnek fogadta volna el. A felperes ugyanis az alperes - nemcsak az általánosság szintjén történt, hanem érdemi kétséget keltő - vitatásával szemben nem tudta bizonyítani, hogy a számlakivonatok az alpereshez megérkeztek, s ezzel a Ptk. 6:5.§ szerint hatályossá váltak. A felperesnek emiatt egyértelmű bizonyítékot kellett volna szolgáltatnia arról, hogy a peresített egyenleget tartalmazó kivonat az alpereshez elektronikusan vagy papír alapon megérkezett. Az e téren előállt bizonyítatlanság az ügyben irányadó választottbírósági eljárási szabályzat 27.§-ának (7) bekezdése alapján a felperes terhére esett. Mindezzel az sem állt ellentétben, hogy a Választottbíróság számára nem volt kétséges: az alperes kellő időben tudomást szerzett a felperesi követelésről. A számla-egyenleg követelés megítélése szempontjából azonban nem annak volt jelentősége, hogy a másik fél tudott-e a tartozásáról, hanem annak, hogy erről a törvény által előírt formában (Ptk. 6:392.§ (2) bek.) értesítésre került-e.
14. A Választottbíróság rámutatott arra is, hogy ha az egyenlegközlés megfelelően, a Ptk. 6:392.§-ának (3) bekezdése szerinti jogkövetkezménnyel járó módon történt volna meg, az alperes akkor sem lett volna elzárva az egyenleg téves voltára való hivatkozástól. A kifogásolási határidő jogvesztő jellege ugyanis mindössze annyit jelent, hogy a kifogásolási jog a határidő leteltét követően nem gyakorolható. Mivel azonban a szerződéses jogviszony fennállásának ténye önmagában nem zárta ki a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazását (BH+ 2005.4.176, PJD 2019/27.) az egyenleg megállapítása során a másik félnek vagyoni hátrányt okozóan figyelembe vett megalapozatlan tétel tekintetében, az ezzel kapcsolatos igényét a sérelmet szenvedett fél a jogvesztő kifogásolási határidő lejártát követően is érvényesíthette. Az egyenleg megállapítására és elfogadására vonatkozó jognyilatkozatok hibáira az akarathibákra vonatkozó általános szabályok alkalmazandók, ahogyan ezt korábban az 1875. évi XXXVII. törvénycikk, a kereskedelmi törvény 287.§-a a tévedés és a megtévesztés esetére nevesítette is. A folyószámla vezetése során felmerült hiba (pl. kimaradt vagy számszakilag rosszul felvett tétel) úgy is orvosolható, hogy az egyenleg elfogadását követően a korrekciót a folyószámlára felvezetik, és a következő egyenleg megállapításánál elszámolják.
15. Mindezekre figyelemmel a Választottbíróság a felperes keresetének elsődleges jogi indokolását nem találta alaposnak.
16. Másodlagos jogi indokolásában a felperes szerződésteljesítés jogcímén kérte az alperes marasztalását. A felperes a szerződést az alperesi megbízója javára más szolgáltató bevonásával teljesítette. A felperes e harmadik személy szolgáltatónál egyezségi úton kedvezményt ért el. Az eldöntendő jogkérdés e tekintetben az volt, hogy az alperesi megbízó szempontjából volt-e, s ha igen, milyen jelentősége volt annak, hogy a felperesi bizományosnak a megbízója utasítására és megbízójára tekintettel a harmadik személlyel megkötött szerződést nem annak eredeti feltételei, hanem annál kedvezőbb kondíciók szerint kellett teljesítenie. A felperes ugyanis a követelésében az így elért kedvezmény összegét is teljes egészében a mag számára igényelte.
17. A Választottbíróság a kérdés megoldásához abból indult ki, hogy a teljesítési igény fennállását a bizományi szerződés szabályai szerint kell megítélni, mert az alperesnek veszteséget okozó, a felperesi követeléshez vezető ügyletek bizományi jogviszony keretében jöttek létre. A bizomány a megbízás egyik speciális esete. A Ptk. 6:287.§-a szerint azokban a kérdésekben, amelyeket a bizományi szerződésekre vonatkozó szabályok között a jogalkotó nem rendezett, a megbízási szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Így megfelelően alkalmazandó rendelkezésként jött tekintetbe, hogy megbízási szerződés esetén a megbízott az utasítás teljesítésével kapcsolatban felmerült költségeket köteles megtéríteni a megbízottnak (6:273.§ (4) bek.); a szerződés megszűnésekor a megbízó csak a megbízott szükséges költségeit köteles megfizetni (6:276.§ (4) bek.); illetve, hogy a megbízott köteles a megbízónak kiadni mindazt, amihez az eljárása eredményeképpen jutott. A régi Ptk. tervezetének miniszteri indoklása utalt arra, hogy amennyiben az általa elért előnyt a bizományos megtarthatná, úgy ez tág teret adna a visszaélésekre, a megbízó kijátszására. A korábbi kereskedelmi jogunk is kizárólag a bizományosi díjat tekintette a bizományosi fáradozás ellenértékének.
18. A Választottbíróságnak nem abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a harmadik személytől a bizományos személyére tekintettel (pl. a nagytömegű megbízás odairányításért) kapott előny megtartására jogosult-e; e kérdés megítélése akár a felperes javára is szolgálhatott volna. A jelen esetben a harmadik személy szolgáltatóval a felperes az ügyfelei megbízásából kötött ügyletek veszteségeinek viselése tárgyában folytatott tárgyalásokat, és – még ha összesítetten is – a bizományi megbízók konkrét piaci eseményhez kapcsolódó konkrét veszteséges ügyleteire vonatkozóan kötött egyezséget. Az egyezség alapján a meg nem térült pozíciók végleges lezárása érdekében a felperes a harmadik személy szolgáltatónak az ügyfélveszteségek teljes összegéből csak egy töredékrészt fizette meg; ez azt jelentette, hogy a Ptk. 6:273.§-ána (4) bekezdése, 6:276.§-ának (4) bekezdése és 6:279.§-a értelmében a felperes csak ugyanilyen csökkentett mértékben volt jogosult ügyfeleitől, köztük az alperestől költségtérítésre, mert az e fölötti rész a megbízókat megillető olyan előnynek minősült, amit a megbízók, köztük az alperes javára kellett elszámolnia. Az alperes a feltételszegő perindítása folytán csak e csökkentett, a felperes által ténylegesen kifizetett összegtől, mint a felperes által feltételes elengedés formájában önként felkínált, de az alperes eljárásindítása miatt az alperesnek nem járó kedvezménytől eshetett el.
19. A Választottbíróság erre figyelemmel a követelt összeg ezen része tekintetében találta alaposnak a felperes keresetét, az ezt meghaladó részében azt elutasította.
20. Az alperesnek a felperes által okozott tévedésére történő megtámadási kifogását a Választottbíróság megalapozatlannak találta, mert a stop-loss megbízások működését saját nyilatkozatával dokumentáltan megismerte. A veszteséges ügyletek a keretszerződés és az üzletszabályzat értelmében görgetett (rollover) deviza spot ügyletek voltak. Az erre az ügylettípusra vonatkozó kockázatfeltáró nyilatkozatban található tájékoztatás az alperes tévedését, illetve a felperes általi megtévesztést kizáró körülménynek minősült.
21. A Választottbíróság az ügyben követte azt a bírósági gyakorlatot, hogy a perköltség megállapításánál a jogvita sajátosságait figyelembe kell venni (BH 2007/301.). Az eljárásban a felperes a jogalap tekintetében teljes körűen pernyertes lett, és az eljárásban a felek előadásai, jogi érvelései és bizonyításai a jogalapra koncentráltak. A Választottbíróság a mérlegeléssel meghatározott perköltség megítélésekor egyrészt erre a speciális tárgyi körülményre, másrészt pedig arra volt figyelemmel, hogy a felek jogi képviselői nagy terjedelmű, magas minőségi színvonalú munkát végeztek.

(Pénz- és Tőkepiaci Választottbíróság 5/2017. sz. ítélete)