2/4/2021. Választottbírósági ítélet

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás

1. Felperes, mint vállalkozó alperessel, mint megrendelővel 2016. április 10. napján ún. „Szoftverkövetési szerződést” kötött, 2016. június 1. napjával pedig „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés” jött létre a felek között.
2. Felperes álláspontja szerint alperes megszegte a „Szoftverkövetési szerződés”-ben foglaltakat amikor nem tett eleget az általa kiállított számlával (a továbbiakban: „Számla1”) érvényesített vállalkozási díj megfizetésére irányuló kötelezettségének. Felperes keresetében azt is állította, hogy alperes a „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés” vonatkozásában, a szerződésben foglalt kötelezettségét megsértette azáltal, hogy nem teljesítette a felperes által kiállított számlával (a továbbiakban: „Számla2”) érvényesített vállalkozási díj és egy további számlával (a továbbiakban: „Számla3”) érvényesített vállalkozási díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségét. A „Szoftverkövetési szerződés” esetében felperes szerint alperes Számla1 vonatkozásában 2017. január 1. napján esett késedelembe, és ezért a vállalkozási díj, mint tőkekövetelés után felperes késedelemi kamatra, a „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés” esetében a Számla2 vonatkozásában 2017. március 1. napján esett késedelembe, és ezért a vállalkozási díj, mint tőkekövetelés után felperes késedelmi kamatra, a „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés” esetében a Számla3 vonatkozásában 2017. február 5. napján esett késedelembe, és ezért a vállalkozási díj, mint tőkekövetelés után felperes késedelmi kamatra tartott igényt. Felperes előadta, hogy a „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés” esetében a felek úgy rendelkeztek, hogy a szerződés hatálya írásos felmondás hiányában „(…) automatikusan meghosszabbodik az érintett évet követő tárgyévre (március 1. -február 28.). A szerződés alapján annak felmondására 30 nappal a tárgyidőszak megkezdése előtt írásban van lehetőség, vagyis „(…) jelen esetben ez minden év január 30-ai határidőt jelent, azonban Alperestől a felmondás elektronikus úton 2017. február 27-én érkezett”. Felperes hivatkozott továbbá, arra, hogy az alperessel kötött szerződés alapján felperes rendelkezésre állási átalánydíjra tarthatott igényt. Az erre vonatkozó számlát megkésve 2017 február 13. napján állította ki, 2017. február 28-i határidővel. Felperes ugyanezen szerződés alapján, de még 2016. decemberében állította ki Számla3-t vállalkozási díjról „garanciális ráfordítások” címén. A „Szoftverkövetési szerződés” esetében a szerződés szerinti tárgyidőszak január 1-től december 31-ig tartott, a felek a szerződést a következő tárgyidőszakot megelőző 90 nappal, írásban mondhatták fel. Felperes 2016. december 16-án állította ki Számla1-t, 2016. december 31-i fizetési határidő tűzésével. Alperes azonban „(…) a tartozás megfizetését is megtagadva arra hivatkozott, hogy a felek között a szoftverkövetési szerződés már szintén nem áll fenn. Alperes azonban a szerződés felmondására irányuló nyilatkozatát elektronikus úton 2017 február 27. napján küldte meg Felperes részére”.

Peres felek nyilatkozatai

3. Felperes 2020. július 15. napján kelt és a Választottbírósághoz 2020. július 17. napján benyújtott keresetlevelében azt kérte a Választottbíróságtól, hogy kötelezze alperest – a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szerződésszegésre irányadó rendelkezéseire (Ptk. 6:137.§, 6:138.§, 6:153.§, 6:154.§) figyelemmel –vállalkozási díj és egyéb járulékainak, továbbá – a 2016. évi IX. törvény alapján –behajtási költségátalánynak, valamint törvényes késedelmi kamatok megfizetésére. Felperes keresetében kérte továbbá, hogy a Választottbíróság kötelezze alperest a perrel felmerült költségeinek a megfizetésére, ideértve a jogi képviselettel összefüggő költségeket is.
4. Alperes a 2020. augusztus 24. napján kelt és a Választottbírósághoz augusztus 27-én benyújtott válasziratában előadta, hogy felperes kereseti követelése mind jogalapjában, mind összegszerűségében megalapozatlan, és ezért kérte a felperesi kereset teljes elutasítását, valamint felperes perköltségekben történő marasztalását. Alperes mind a „Szoftverkövetési szerződés”, mind a „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés” esetében arra hivatkozott, hogy „(…) a Felperes által érvényesíteni kívánt számlák alapjául szolgáló szolgáltatásokat Társaságunk a felperestől nem rendelte meg, illetve a Felperes nem teljesítette, a Felperes állításával ellentétben a Szerződések megszűntek”. Hivatkozott alperes a „Szoftverkövetési szerződés”-re is, amely álláspontja szerint határozott szerződéses időtartamot tartalmazott, és kifejtette, hogy a szerződés 1 éves meghosszabbítására nem kerülhetett sor automatikusan. Mivel szerződéshosszabbítást „(…) sem a Felperes, sem Társaságunk nem kezdeményezett, így - az alapvető alperesi álláspont szerint – a „Szoftverkövetési Szerződés” 2016. december 31. napján automatikusan megszűnt”. Alperes „kiegészítő” jogi érvként előadta, hogy amennyiben a szerződés határozatlan időtartamú szerződésnek minősülne, úgy ”a felmondás kizárása semmis”. Alperes a „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés” kapcsán kifejtette, hogy a szerződés meghatározott pontja„(…) szintén értelmezhetetlen időbeni hatályt tartalmaz, hiszen határozatlan időtartamúnak minősíti a szerződést, rendelkezve ugyanakkor annak megújulásáról is”. Alperes álláspontja szerint a felperes által kiállított Számla2 által tartalmazott 2017. március 1. és 2018. február 28. közötti számlázási időszak megkezdődését megelőzően sor került a „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés” megszüntetésére. Továbbá, alperes válasziratában részletesen érvelt amellett, hogy „(…) Felperes a Számla1. alapján a „Szoftverkövetési Szerződés-re alapozott, illetve a Számla2. alapján a „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződésre” alapozott igényt szerződésszerű teljesítés esetén igényelhetne, azonban a Felperes a kiszámlázott időszak vonatkozásában teljesítést nem igazolt, társaságunk többszöri leveleit érdemben válasz nélkül hagyta”. Alperes kifejtette, hogy mivel felperes vállalkozási díjkövetelése megalapozatlan volt, felperes késedelmi kamat követelése szükségképpen szintén megalapozatlan kellett, hogy legyen. A felperes keresetében megjelölt behajtási költségátalány pedig „elévült jogi követelés”, mivel azt felperes a 2016. évi IX. törvény 3.§ (2) bekezdésben előírt 1 éves jogvesztő hatéridő leteltét követően érvényesítette.
5. A Választottbíróság 2020. szeptember 28. napján kelt levelében a feleket arról tájékoztatta, hogy a koronavírus járvány miatt kialakult helyzetben – a személyes találkozásokkal járó kapcsolattartás elkerülése céljából – lehetőség van online tárgyalások megtartására. A Választottbíróság tájékoztató levelében arra kérte a feleket, hogy nyilatkozzanak arról, hogy hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a Választottbíróság a tárgyalásokat online tartsa meg. A felek hozzájárultak az online formában megtartásra kerülő tárgyalás lefolytatásához.
6. A Választottbíróság hatáskörét a „Szoftverkövetési szerződés”-re és a „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés”-re alapította. A 2020. november 17. napján tartott tárgyaláson az eljáró tanács elnöke megállapította, hogy szabályszerű idézésre a felek képviselői megjelentek és egyhangúlag hozzájárultak a tárgyalás online történő lefolytatásához. Bírói kérdésre felek megerősítették, hogy sem a Választottbíróság hatáskörével, sem a választottbírák személyével kapcsolatban részükről kifogás nem merült fel. A tárgyalás során a Választottbíróság felkérte a feleket további perirataik benyújtására, valamint nyilatkozataik megtételére. Ezt követően folytatólagos tárgyalás megtartására került sor 2021. február 11-én, ahol mindkét fél fenntartotta az addigiakban kifejtett álláspontját.

A Választottbíróság ítélete

7. A Választottbíróság álláspontja szerint a felek a „Szoftverkövetési szerződés”-t – erre vonatkozó egyértelmű szerződéses rendelkezésükre figyelemmel – határozatlan időre kötötték egymással azzal, hogy a felek – évente, a szerződésben meghatározott időszak alatt – a szerződésnek az elkövetkező tárgyévre vonatkozó felmondását kezdeményezhették. Az a körülmény, hogy a szerződés – az előírt határidőn belül teljesített írásbeli felmondás hiányában – úgymond „meghosszabbodik”, nem volt akként értelmezhető, hogy a felek egy évre szóló határozott idejű szerződés megkötéséről állapodtak meg egymással. A felek szerződéses akarata – a szerződés céljának és a szerződés egyes rendelkezéseinek egymásra vonatkoztatott értelmezéséből – kétséget kizáróan az volt, hogy olyan tartós szerződéses jogviszony jöjjön létre a felek között, amelyet, ha utóbb bármelyik fél fel kíván mondani, azt nem „bármikor”, hanem kizárólag a tárgyév lejártát megelőzően legkésőbb 90 nappal tehet meg, így biztosítva a másik félnek kellő időt arra, hogy felkészüljön a szerződés megszűnésére. A szerződésnek ez a rendelkezése azonban nem volt úgy értelmezhető, hogy a határozatlan időtartamra kötött szerződés felmondására a megállapodás ne adott volna lehetőséget. Felperes követelése megalapozottságának eldöntése szükségessé tette továbbá annak a vizsgálatát is, hogy a „Szoftverkövetési szerződés” alapján miben állt felperes – a szerződésben kikötött vállalkozási díjjal ellentételezett – szerződéses kötelezettsége, és felperes eleget tett-e a szoftverkövetési szerződésben vállaltaknak. Felperes a per során következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy „(…) a felperesi szolgáltatások a perbeli két szerződéses jogviszony esetében alapvetően ún. praestare szolgáltatások, vagyis a díjfizetés önmagában azért jár, hogy a felperes folyamatosan rendelkezésre áll és az alperesi igényeknek megfelelően végez további tevékenységet. Ennek megfelelően önmagában a rendelkezésre állás, az ehhez szükséges erőforrások biztosítása rendeltetésszerű teljesítésnek minősül felperes részéről”. A Választottbíróság elfogadta felperes ezen érvelését, miszerint az ún. praestare jellegű kötelezettségvállalás esetében felperest az alperesi ellenszolgáltatás (vállalkozási díj) már önmagában a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások biztosításáról történő gondoskodásra figyelemmel megillette. Mindazonáltal felperes a perben konkrét szolgáltatás díjmentes teljesítését is bizonyította, mellyel szemben alperes sikeres ellenbizonyítást nem terjesztett elő.
8. Alperes – csakúgy, mint a „Szoftverkövetési szerződés” esetében – a „Rendelkezésre állási átalány díj” vonatkozásában a védekezését mindenekelőtt arra alapította, hogy a „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés” meghatározott pontja „(…) szintén értelmezhetetlen időbeni hatályt tartalmaz, hiszen határozatlan időtartamúnak minősíti a szerződést, rendelkezve ugyanakkor annak megújulásáról is. Határozatlan időtartamra szóló szerződés megújítása fogalmilag nem értelmezhető. Ebből következően a 2017. február 27-én elküldött mailünk (alapján a szolgáltatások azonnali hatályú lemondása, azaz a „Szolgáltatás rendelkezésre Állási Szerződés» azonnali hatályú felmondása irányadó. Ez azt is jelenti, hogy a kapcsolódó felperesi Számla2 által tartalmazott 2017. március 1. és 2018. február 28. közötti számlázási időszak megkezdését megelőzően sor került a megszüntetésre”.
9. Felperes a per során következetesen hivatkozott a felek közötti szerződésben foglaltakra, amely kimondta, hogy „A rendelkezésre állási időszak határozatlan időre szól, a szolgáltatási időszak lemondására vonatkozó írásos nyilatkozat (időszak kezdetét megelőző 30 nappal van lehetőség) hiányában automatikusan megújul. A szolgáltatást Szállító 2016. március 1.-én megkezdte”. A szerződésből, pedig felperes szerint az következett, hogy mivel alperes a felperessel kötött határozatlan idejű szerződést 2017. február 1. napjáig írásban nem mondta fel, a felek közötti „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés” további egy évre hatályban maradt.
10. A Választottbíróság osztotta felperes álláspontját, miszerint, ha valamely szerződő fél a megállapodásban előírt határnapig, vagyis a tárgyévet követő év február hónapjának a végéig nem tett a másik fél felé a határozatlan idejű szerződés felmondására irányuló nyilatkozatot, úgy a szerződésen alapuló jogviszony az elkövetkező – szerződés szerinti módon számolt – 1 évre fennmaradt. (A szerződés felmondása közlésének meghatározott időszakra történő korlátozása azonban nem értelmezhető úgy, hogy a szerződés a felek felmondáshoz való jogát kizárta volna.) A szerződéses jogviszony fennállása pedig azt jelentette, hogy felperest az általa vállalt helytállási szolgáltatásért ellenérték illette meg a szerződés alapján. A Választottbíróság ugyancsak bizonyítottnak fogadta el, hogy felperes – túl az általa vállalt preastare természetű szolgáltatási kötelezettsége teljesítésén – eleget tett a Számla3 által érvényesített szerződéses kötelmének. Erre, vagyis a vonatkozó okirati bizonyítékát – mindenekelőtt a 2020. október 26. napján kelt előkészítő iratában – előterjesztette, az abban foglaltakat pedig alperes – a Választottbíróság értékelése szerint – eredményesen nem cáfolta meg. Mindezek alapján, a Választottbíróság megítélése szerint alperes nem tett eleget a felperessel kötött és a 2017-es évre nézve is hatályos (hatályban tartott) „Szolgáltatás Rendelkezésre Állási Szerződés”-ben szabályozott fizetési kötelezettségének.
11. Felperes háromszori behajtási költségátalánnyal kapcsolatos érvelését, azonban a Választottbíróság elutasította és ennek körében az alperesi álláspontot fogadta el, mivel a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3.§ (2) bekezdése alapján a behajtási költségátalányt „(…) az arra jogosult a késedelem bekövetkezésétől számított egy éves jogvesztő határidőn belül követelheti”. Felperes a keresetével érvényesített, alperesnek kiszámlázott vállalkozási díj követelései vonatkozásában alperes késedelembe esése időpontjaként 2016. december 31. napját, 2017. február 4. napját és 2017. február 28. napját jelölte meg. Ehhez képest felperes csak a jogvesztő törvényi határidő lejártát követően fordult a bírósághoz (2019. július 12.), majd a Választottbírósághoz (a keresetlevél 2020. július 15. napján kelt). Figyelemmel arra, hogy felperes – a perben előadott, illetve benyújtott bizonyítékok szerint – a törvényi határidőn belül alperessel szemben nem érvényesítette keresete szerinti behajtási költségátalányra vonatkozó igényét, az erre vonatkozó jogát elvesztette, és keresetét e tekintetben a Választottbíróság elutasította.
12. A fentiek alapján a Választottbíróság eljáró tanácsa kötelezte alperest a felperes által követelt vállalkozó díj, valamint ezen vállalkozó díj alapján járó késedelmi kamat felperesnek történő megfizetésére az ítélet meghozatalának napjától számított 15 napon belül. Felperes behajtási költségátalányra vonatkozó kérését, pedig elutasította.

(Vb/20046)