Az ítélet alapjául szolgáló tényállás
- A felperes mint „támogató” és az alperes mint „filmgyártó vállalat” között 2016 novemberében támogatási szerződés jött létre (Szerződés).A Szerződés értelmében a felperes vállalta 100.000.000,- Ft (azaz százmillió forint) támogatás nyújtását az alperes által tervbe vett film előállításához. A Szerződés 3.3. pontja szerint: Filmelőállító köteles: [...] Támogató részére hitelt érdemlően igazolni, hogy a Filmalkotás költségei vonatkozásában a Filmirodával teljes mértékben elszámolt és a Filmiroda által a Taotv. 4. § (36) pontja szerint kiadandó, a Támogató nevére kiállított jogerős „Támogatási igazolást” folyamatosan - de legkésőbb: 2017. december 31. napjáig-a Támogató számára átadni; [...]”(a továbbiakban: a Támogatási Igazolás).
- A Szerződés alapján a felperes köteles volt megfizetni a támogatást, melynek felperes 2016. november 30-án eleget tett. Ugyanezen a napon a felperes 14.250.000,- Ft (azaz tizennégymillió kettőszázötvenezer forint) összegben a Szerződés és a Taotv. 22. §-a alapján ún. kiegészítő támogatást utalt át a Magyar Nemzeti Filmalap javára (a továbbiakban: a Kiegészítő Támogatás).
- A felperes 2017. november 23-i levelében arra figyelmeztette az alperest, hogy „amennyiben nem tudná teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségét, úgy felszólítjuk, hogy a támogatás teljes összegét haladéktalanul, de legkésőbb a jelen felszólítást követő 3 munkanapon belül [a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés szerinti késedelmi kamatokkal] fizessék vissza". A felperes 2018. január 11-i keltezéssel ismételten levélben fordult az alpereshez és rögzítette, hogy „a támogatási igazolás határidőben történő átadásának elmaradása esetén kifejezetten nem tartja fenn a támogatási szándékát. Önök 2017. december 31-i határidőig nem küldték meg a támogatás igazolását, ezzel alapvető szerződésszegést követtek el, amire tekintettel a támogató a szerződéstől eláll.”
- Az alperes 2018. január 23-i válaszában vitatta, hogy a felperest kár érte volna, figyelemmel arra, hogy a Taotv. szerinti adókedvezményt a támogatás naptári évét követő, legkésőbb 8. naptári évig érvényesíteni lehet.
- A felperes 2018. március 14-i levelében rögzítette, hogy elállási szándékát akként tartja fenn, hogy amennyiben a Támogatási Igazolást az alperes 2018. május 30-áig nem nyújtja át, úgy az elállás 2018. június 1-jével hatályosul. A felperes 2018. május 2-án lényegét tekintve megismételte a 2018. március 14-i jognyilatkozatát.
- A felperes a Választottbírósághoz 2018. június 1-jén benyújtott, majd pontosított keresetlevelében szerződésszegésre alapított elállás jogcímén követelt 100.000.000,- forintot és törvényes járulékait, további 14.250.000,- forintos összegű követelést (és annak törvényes járulékait) szerződésszegéssel okozott kártérítés címén érvényesítette a Ptk. 6:142-143. § alapján.
- Az alperes a 2018. november 4-én kelt nyilatkozatában a kereset elutasítását kérte, vitatva a károkozás tényét, illetve pergátló kifogásokat is előterjesztve, illetve arra hivatkozással, hogy a Szerződésben foglalt 2017. december 31-i határidő vállalása jogilag lehetetlen szolgáltatásra irányult, ezért a Támogatási Szerződés ebben a részében semmis, így arra jogot alapítani nem lehet.
- A Választottbíróságnak először az alperes által előterjesztett azon pergátló akadályt kellett megvizsgálnia. E szerint a „feleknek a választottbírósági eljárás megindítását megelőzően jóhiszeműen egyeztetniük kell egymással”. A választottbírósági eljárás megindítását megelőzően számos írásbeli egyeztetés zajlott a felek között, amelynek során az alperes kellő képet alkothatott a felperes jogi álláspontjáról, illetve a felperes többször kilátásba helyezte jogi lépések megtételét, így az alperest a jelen eljárás megindulása sem érhette készületlenül. A Választottbíróság megállapította, hogy a felperes a Szerződésben foglalt előzetes egyeztetési kötelezettségének a per megindítását megelőzően írásban eleget tett.
- Figyelemmel az alperes érdemi védekezésére, a Választottbíróságnak először az alperesi semmisségi kifogást kellett elbírálnia, és e körben azt kellett megvizsgálnia, hogy a Szerződés azon pontja semmis-e, melyben az alperes azt vállalta, hogy 2017. december 31-ig beszerzi a Támogatási Igazolást. Az alperes álláspontja szerint a támogatási igazolás 2017. december 31-ig történő beszerzése jogilag lehetetlen szolgáltatásra irányult.
- A jogilag lehetetlen szolgáltatás az a szolgáltatás, amelyet jogszabály a szerződés megkötésekor tilt (a jogilag lehetetlen szolgáltatás ennyiben azonos a tilos szolgáltatással; a jogilag lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés ekként egyidejűleg jogszabályba ütköző szerződés is). Az alperes nem jelölt meg semmilyen jogszabályhelyet, amely a Szerződésben foglalt alperesi szolgáltatást tilalmazta volna. Az alperesi kötelezettség vállalás nem minősülhet természetben lehetetlen szolgáltatásnak sem, hiszen a perben fel sem merült, hogy a tudomány és technika állása szerint a Szerződés megkötésekor ennek a kötelezettségnek a teljesítése eleve és objektíven lehetetlen lett volna. Az alperesi vállalkozás, bár tisztában volt azzal, hogy a vállalt határidőben a Támogatási Igazolást adott esetben nem fogja tudni beszerezni, könnyelműen abban bízott, hogy ebben az esetben a felek között szerződésmódosításra kerül majd sor, de egyébként az idevágó kétségeket és kételyeket az alperes a felperessel nem közölte sem a szerződés megkötésekor, sem a későbbiekben.
- Ha e szempontok alapján egy fél sikerrel hivatkozhatna valamely szerződéses kötelezettsége teljesítésének már a szerződés megkötésekor fennálló objektív lehetetlenségére, ez alapjaiban ásná alá a pacta sunt servanda elvét (Ptk. 6:58 §), teret nyitni a rendeltetésellenes joggyakorlásnak (Ptk. 1:4 és 1:5 §§) és lehetővé tenné, hogy a felek saját felróható magatartásukra előnyök szerzése végett hivatkozzanak (Ptk. 1:4 § (2) bek.). A Választottbíróságnak ezen alperesi semmisségi kifogást fentiek okán elutasította.
- A Ptk. 6:137. §-a értelmében „a szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása”. A Támogatási Igazolás átnyújtásának esedékessége legkésőbb 2017. december 31-e volt. A Ptk. 6:153. §-a értelmében „a kötelezett késedelembe esik, ha a szolgáltatást annak esedékességekor nem teljesíti”. A Ptk. 6:154 §-ának (1) bekezdése értelmében a kötelezett késedelme esetén a jogosult a szerződéstől elállhat, ha a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt. A Ptk. 6:154. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogosult elállásához az érdekmúlás bizonyítására nincsen szükség, ha a jogosult az utólagos teljesítésre megfelelő póthatáridőt tűzött és a póthatáridő eredménytelenül telt el.
- Alperes a Szerződésben vállalt szolgáltatás teljesítésével késedelembe esett. Felperes az alperes részére a Ptk. 6:154. § (2) bekezdés b) pontja szerint megfelelő póthatáridőt tűzött a teljesítésre. Nem vitás a felek között, hogy ez a határidő is eredménytelenül telt el. Az elállást közlő felperesi nyilatkozatok kellő és világos indoklást tartalmaztak (v.ö. Ptk. 6:140 § (2) bek.) és az alperes nem állította és nem is igazolta, hogy azok bármely érvénytelenségi hibában szenvedtek volna. A fentiekre tekintettel a Választottbíróság megállapította, hogy a felperes által közölt elállási jognyilatkozatok 2018. június 1-jén hatályosultak. Az elállás a Ptk. 6:213. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződés felbontását eredményezte: a Szerződés annak megkötésére visszaható hatállyal megszűnt. A Ptk. 6:212. §- ának (3) bekezdése alapján a szerződés felbontása esetén a már teljesített szolgáltatások visszajárnak, vagyis az alperes köteles a felperesnek a tőle kapott szolgáltatást, azaz a támogatás összegét (azaz 100.000.000,- forintot) visszafizetni.
- A felperes a visszafizetendő összeg tekintetében 2016. december 1-től késedelmi kamatot is érvényesíteni kívánt a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése alapján. Ez a felperesi követelés részben megalapozott. Az alperes természetbeni szolgáltatással esett - nem vitásan - késedelembe, ugyanakkor esedékes pénz-tartozás fizetését 2016. december 1-én még nem mulasztotta el. Az elállás folytán a felperes fizetése - utólag - kétségtelenül jogalap nélküli vagyon-mozgássá vált (figyelemmel a Ptk. 6:212. §-ára illetve a 6:579. § (1) bekezdésére is). Az alperes a felperes sikeres elállása miatt 2016. december 1-től jogalap nélkül tartotta magánál a támogatás összegét, ugyanakkor sem a Ptk. 6:212. §-a, sem a 6:579. §-a nem állapít meg olyan esedékességi kapcsoló szabályt, mint pl. a károkozás tekintetében a Ptk. 6:532. §-a, amely okán a gazdagodás megtérítése annak bekövetkeztekor nyomban esedékes lenne. A szankciós jellegű késedelmi kamat a jelen esetben tehát nem érvényesíthető 2016. december 1-étől. A felperes elállása folytán az alperesnek a Ptk. 6:155 § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatot csak 2018. június 1-étől kell fizetnie. A Ptk. 6:212. § (2) bekezdése szerint az elállás nyomán a fizetett pénzszolgáltatás visszajár. E pénzfizetési kötelem teljesítésére irányadóak a kötelmi jog általános szabályai. A Ptk. 6:35. § (3) bekezdésének szubszidiárius szabálya értelmében a kötelezett (itt: az alperes) „a teljesítés előkészítéséhez szükséges idő elteltével köteles teljesíteni”. A jelen esetben az alperesnek - a felperes által 2018 márciusában, majd májusában küldött jognyilatkozatok értelmében - 2018. június 1-ére elő kellett készülnie a pénztartozás teljesítésére: a rendelkezésre álló többhónapos felkészülési idő miatt az alperes sem adminisztratív, sem pénzügyi nehézségre e körben jóhiszeműen nem hivatkozhat. A Ptk. 6:35. § (3) bekezdése miatt a pénztartozás teljesítése 2018. június 1-én esedékessé vált. Az esedékesség időpontjában az alperes nem teljesített (v.ö. Ptk. 6.42. §) és ezzel késedelembe esett. Emiatt e naptól a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerint tartozik kamatot fizetni.
- A Választottbíróság ugyanakkor úgy értelmezte a felperes késedelmi kamattal kapcsolatban előterjesztett petitumát, hogy az, mint többen a kevesebbet, a Ptk. 6:47 §-a szerinti ügyleti kamat iránti követelést is átfogja, ezzel ugyanis az alperesnek szintén el kell számolnia 2016. december 1- étől 2018. június 1-ig, ellenkező esetben az alperes jogalap nélkül gazdagodna a birtokában tartott pénz ügyleti (és nem késedelmi!) kamatával. Az alperes az elállás folytán jogalap nélkül tartotta magánál a támogatás összegét 2016. december 1-étől, így a nála képződött ügyleti kamatokkal köteles elszámolni. Mindezekre tekintettel az alperest a 2016. december 1. és 2018. június 1. közötti időtartamra a Ptk. 6:47 §-a szerint kellett a kamatokban (mint a pénz „használati díjában”) marasztalni.
- A felperes az elállásra alapított jogon kívül kártérítési igényt is érvényesített a Kiegészítő Támogatás vonatkozásában. Álláspontja szerint az alperes szerződésszegése miatt a Kiegészítő Támogatást is indokolatlanul fizette ki a Nemzeti Filmalap részére. Az alperes alapvetően az okozati összefüggés fennálltát vitatta az állítólagos kár és az alperesi szerződésszegő magatartás között.
- A felperes által jogalapként megjelölt Ptk. 6:142. §-a értelmében „aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.” Az alperes meg sem kísérte állítani vagy bizonyítani a Ptk. 6:142. § szerinti mentesülés kumulatív feltételeinek fennálltát. A Választottbíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a fentiek szerinti és ki nem menthető alperesi szerződésszegéssel okozati összefüggésben a felperesnél keletkezett-e kár. A Választottbíróság megállapította, hogy a Kiegészítő Támogatás fizetése nem áll okozati összefüggésben az alperes szerződésszegésével: amennyiben az alperes a Szerződés szerinti kötelezettségeit szerződésszerűen teljesítette volna, ez nem befolyásolta volna azt a tényt, hogy a Szerződés megkötését követően felperes már átutalta a Kiegészítő Támogatást a Nemzeti Filmalap részére. Hangsúlyozza a Választottbíróság, hogy a Kiegészítő Támogatás megfizetésére az alperesi szerződésszegést jóval megelőzően került sor, azaz ebből az időrendiségből is következik, hogy a Kiegészítő Támogatás befizetése nem állhat okozati összefüggésben, nem lehet eredménye az alperesi szerződésszegésnek. A Kiegészítő Támogatás megfizetése ugyanis nem az alperes szerződésszegő magatartásával, hanem a Taotv. ide vágó rendelkezéseivel és azzal állt okozati összefüggésben, hogy ez volt a feltétele a felperes által igénybe venni kívánt adókedvezménynek.
- Felperes a Szerződés felbontása folytán okafogyottá vált Kiegészítő Támogatást nem kísérelte meg visszaigényelni, így a felperes kártérítési igényét az okozati összefüggés, illetve a Kiegészítő Támogatás kárkénti minősülésének megállapíthatósága hiányában el kellett utasítania.
