AZ ÍTÉLET ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ TÉNYÁLLÁS
[1] A tulajdonában álló bevásárlóközpontot a felperesi bérbeadó az üzlethelyiségek bérbeadása útján hasznosította. Az egyik üzlethelyiség használatára vonatkozóan a bérbeadó az alperesi bérlővel, mint egyéni vállalkozóval kötött bérleti szerződést (a továbbiakban: Szerződés). A bérlő kötelezte magát arra, hogy a vállalkozást a teljes bérleti időtartam alatt vezeti és fenntartja. A Szerződés előírta, hogy az üzemeltetési kötelezettség megsértése, vagy a bérlemény nem rendeltetésszerű használata esetén a bérbeadónak joga van arra, hogy a bérleti viszonyt kártérítési idényének csorbítása nélkül, előzetes írásbeli felszólítás után, a szerződés szerinti állapot helyreállítására 14 napos póthatáridő kitűzésével, azonnali hatállyal felbontsa. A Szerződés szerint a bérleti időszak kezdete az üzlethelyiség bérlő részére történő átadása volt, a bérleti időszak a Szerződés szerint hét éves határozott ideig tartott.
[2] A bérlő vállalta a bérleti díj megfizetését, az EUROSTAT által közzétett fogyasztói árindex értékével történő évenkénti korrekció mellett. A Szerződés szerint a havonta forintban fizetendő bérleti díjak a bérbeadó számlavezető hitelintézetének minden megelőző hónap 15-én nyilvánosságra hozott eladási valutaárfolyamán került átszámításra. A bérleti díjon felül az alperes vállalta, hogy megfizeti az üzlethelyiség üzemeltetésével összefüggésben keletkező közvetlen üzemeltetési költségeket, továbbá általános üzemi költségként a bevásárlóközpont egészének üzemeltetéséhez való hozzájárulásként egy további havi díjösszeget. A Szerződés választottbírósági kikötést is tartalmazott, amelyben a felek a „Magyar Gazdasági Kamara mellett működő Állandó Választott Bíróság” hatáskörét kötötték ki.
[3] A bérlő a Szerződés rendelkezéseinek megfelelően átvette az üzlethelyiséget, s abban megkezdte üzleti tevékenységét, amit eredményesen végzett a COVID járvány kitöréséig. A járvány miatt elrendelt kijárási, nyitvatartási korlátozások miatt az üzlet forgalma jelentősen visszaesett, s bár a bérbeadóval sikerült megállapodni a bérleti díj mérséklésében, az üzlet nyereséges üzemeltetése így sem volt fenntartható, a járvány elhúzódása miatt pedig prognosztizálható volt a további üzleti tevékenység vesztesége is. Mivel ilyen helyzetben a bérlő nem tudott újabb árut beszerezni, a kereskedelmi tevékenységét nem tudta fenntartani: alkalmazottainak felmondott, az üzletet bezárta, s egyéni vállalkozói jogviszonyát is megszüntette.
[4] A bérlő az üzleti tevékenysége beszüntetésével együtt felajánlotta a bérbeadónak az üzlethelyiség visszaszolgáltatását. A helyiség visszavétele megtörtént. Az üzlethelyiséget a bérbeadónak ezt követően nem sikerült ismételten bérbe adnia, bár közelebbről meg nem határozható időponttól kezdődően a bérlet lehetőségét legalább az üzlethelyiségen elhelyezett tábla formájában hirdette. A bérlő az üzlethelyiség visszaszolgáltatását követően kifizetéseket a bérbeadó részére nem teljesített.
A PERES FELEK NYILATKOZATAI
[5] A fenti előzmények után a felperes keresetlevelet nyújtott be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbírósághoz. Keresete arra irányult, hogy a Választottbíróság kötelezze az alperest a kereset tárgyává tett időtartamra eső, elmaradt bérleti díj és üzemeltetési költség megfizetésére. Kérte továbbá, hogy a Választottbíróság kötelezze az alperest a fenti összegek után a keresetlevél benyújtásától számítva a mindenkori jegybanki alapkamat + 5 % mértékű késedelmi kamat, továbbá a perrel okozott költségek megfizetésére.
[6] Keresetlevelében a felperesi bérbeadó úgy nyilatkozott, hogy álláspontja szerint azzal, hogy az alperesi bérlő megszüntette az egyéni vállalkozói jogviszonyát, a Szerződés „automatikusan megszűnt”. Ezért az alperes a bérleti díj és az üzemeltetési költség címén előterjesztett igényekért kártérítésként tartozik helytállni. A jelen ügyben tartott szóbeli tárgyaláson azonban a felperes azt adta elő, hogy mivel egyik fél részéről sem történt felmondás, a Szerződés nem szűnt meg, az jelenleg is hatályos. Fenntartotta azonban azt az álláspontját, hogy a bérleti díj és üzemeltetési költség kártérítés címén illeti meg a felperest, hiszen a kérdéses időszakban tényleges szolgáltatás nem történt, mivel az alperes az üzlethelyiséget visszaadta. A felperes a tárgyaláson azt is előadta, hogy a bérleti díj összegét azért euróban kéri, mert nem lehet tudni, hogy az alperes mikor fog fizetni, s így nem határozható meg az euró forintra való átszámításának időpontja és árfolyama.
[7] Az alperes mindenekelőtt hatásköri kifogást terjesztett elő, s vitatta azt, hogy a jelen Választottbíróság jogosult lenne a jogvita elbírálására, mivel a Bérleti szerződésben szereplő választottbírósági kikötésben a felek nem e Választottbíróság megnevezését használták. Arra az esetre, ha a hatásköri kifogása nem lenne alapos, az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy az üzlet bezárására rajta kívül álló, neki fel nem róható okok miatt kényszerült, s így ezért felelősség sem terhelheti. Kifogásolta a közüzemi költségek összegszerűségét is, mert a helyiség visszaadását követően az üzlethelyiségben fogyasztás már nem történt. Kérte, hogy a Választottbíróság a kereset elutasítása mellett kötelezze a felperest a perrel okozott költségek megtérítésére is.
A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG DÖNTÉSÉNEK INDOKAI
A hatásköri kifogásról szóló döntés indokai
[8] A Választottbíróság mindenekelőtt saját hatáskörének fennállását vizsgálta. Az alperes hatásköri kifogását nem találta alaposnak, erről azonban előzetesen nem hozott külön határozatot, hanem álláspontját a jelen ítéletében fejtette ki. Ennek értelmében a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény (Vbt.) szerint egy jogvita elbírálása akkor tartozhat választottbíróság hatáskörébe, ha a felek erről választottbírósági szerződésben rendelkeztek. A Vbt. 8.§-ának (1) bekezdése értelmében a választottbírósági szerződés a felek megállapodása, amelyben meghatározott - akár szerződéses, akár szerződésen kívüli - jogviszonyukból keletkező, köztük már felmerült, vagy a jövőben felmerülő minden vagy valamely konkrétan meghatározott vitát választottbíráskodásnak vetnek alá.
[9] A Szerződés nem vitásan ilyen választottbírósági kikötést tartalmazott, amelyből egyértelmű volt, hogy a felek ki akarták zárni azt, hogy jogvitáikban a rendes bíróság járjon el. Bár az alperes érvelésében hivatkozott arra, hogy számára nem is feltétlenül volt érthető, hogy mit jelentene a választottbírósági kikötés, ezt a kifogást azonban a Választottbíróság nem tudta elfogadni, hiszen az alperes üzleti tevékenységet hivatásszerűen végző személy, akitől elvárható volt, hogy az üzleti élet intézményeivel tisztában legyen. Kétségtelen volt, hogy az eljárásra a felek által kijelölt állandó választottbíróság megnevezése nem egyezett a Vbt. 3.§-ának (3) bekezdése szerinti jelen Kereskedelmi Választottbíróság hivatalos megnevezésével, de a választottbírósági szerződésből az is kiderült, hogy a felek nem ad hoc, hanem állandó választottbíróság eljárásában állapodtak meg, s a közöttük fennálló jogviszonyból származó jogviták elbírálása az intézményes, állandó választottbíróságok közül a jelen Választottbíróság hatáskörébe tartozott. Mindezek alapján a választottbírósági tanács arra a következtetésre jutott, hogy a jelen jogvita elbírálása a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság hatáskörébe esett.
Az ügy érdemében hozott döntés indokai
[10] Az alperes ugyan kétségbe vonta azt, hogy a felek között határozott idejű bérleti szerződés jött volna létre, a Választottbíróság álláspontja szerint önmagában attól, hogy a hatálybalépés időpontja magában a Szerződésben nem volt véglegesen meghatározva, a Szerződés nem vált határozatlan idejűvé. A határozott idejű bérleti szerződést egyik fél sem mondta fel, azonban az alperes üzleti tevékenységének ellehetetlenülése és az üzlet bezárása után a felek megegyezésre jutottak arról, hogy az alperes a bérelt ingatlant visszaadja a felperesnek, a felperes pedig azt visszaveszi. Az üzlet visszavételekor a felperes nem tett olyan nyilatkozatot, amely arra utalt volna, hogy a szerződést továbbra is fennállónak tekintené, sőt a keresetlevélben maga is úgy nyilatkozott, hogy a szerződés az üzleti tevékenység és az egyéni vállalkozói minőség megszüntetése miatt megszűnt. A választottbírósági tanács ezeket a körülményeket úgy értékelte, hogy valójában a felek között megegyezés jött létre arról, hogy a kialakult helyzetre tekintettel az egyébként határozott idejű Szerződést annak tartamán belül – eltérve a Szerződés eredeti tartalmától – megszüntetik. A helyiségbérleti szerződés nem tudja funkcióját betölteni akkor, ha a bérlő nem használja a helyiséget, s a bérbeadó nem biztosítja a helyiség használatának lehetőségét. Az üzlethelyiség visszavételében való megegyezés tehát valójában a Bérleti szerződés megszüntetésére irányuló kölcsönös akaratot fejezte ki. Ha viszont a fentiek értelmében a felek között a Szerződés megszűnt, úgy az ezt követő időszakra vonatkozóan az alperest sem bérleti díj, sem pedig üzemeltetési átalánydíj nem terhelhette, ezért a Választottbíróság az ezekre irányuló felperesi igényeket megalapozatlannak találta és elutasította.
[11] Nyilvánvaló volt az is, hogy ha az alperes nem használta az üzlethelyiséget, akkor nem történhetett olyan energiafogyasztás, amely ebben az időben őt terhelte volna. Nem volt kizárható az sem, hogy a felperes által igényelt közüzemi díjak esetleg még a tényleges üzemeltetés időszakából származtak, de a felperes e követelésének bizonyítékait – annak ellenére, hogy az alperes vitatta e tételek összegszerűségét is – nem nyújtotta be, keresetleveléhez mindössze egy általa készített, dokumentumokkal nem alátámasztott összeállítást csatolt. Ez a felperes egyoldalú állítását tartalmazó irat önmagában nem volt alkalmas arra, hogy az abban megjelölt követelések jogszerűségét ítéleti bizonyossággal lehessen megállapítani. Ezért a Választottbíróság a keresetet e követelés tekintetében is elutasította.
(Vb/21077)
