3/7/2022. Választottbírósági ítélet

AZ ÍTÉLET ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ TÉNYÁLLÁS

1. A Választottbíróság tényként állapította meg a felek egyező előadása alapján is, hogy a felperes és az alperes megállapodást kötöttek villamos energia vásárlása, értékesítése, szállítása és átvétele tárgyában. A megállapodás az EFET Keretszerződést és az ehhez a konkrét rendelésekre és szállításokra vonatkozó Egyedi Szerződést foglalta magában, amely alapján a felek a felperes követelését érintően több egyedi szerződést kötöttek. Az erre vonatkozó számlákat az alperes, aki ezeket a követeléseket nem vitatta, nem fizette ki felszólítás ellenére sem, így a felperesnek a kereset szerinti tőkeösszeggel és a számlák esedékességétől számított kamataival tartozik. Az alperes a felperesi követeléssel szemben elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes követelése fizetési nettósítással már megszűnt, hivatkozott a nettósítást kizáró, a felek által kötött no-netting megállapodások érvénytelenségére, másodlagosan pedig beszámítási kifogással élt és arra hivatkozott, hogy a beszámítással kapcsolatos számlakövetelések alapját több alperesi villamosenergia szállítására vonatkozó egyedi szerződés képezi, és a számlák ellenértékét a felperes nem fizette meg. A felperes Romániában fizetésképtelenségi eljárás alá került, az alperes a fizetésképtelenségi eljárásban hitelezői igényt jelentett a felperes követelésének elismerése mellett a bejelentett igénye beszámítását. A felek által kötött a beszámítást kizáró no netting megállapodásokra hivatkozva a felszámoló, a román illetékes csődbíróság, végső soron a Bukaresti Ítélőtábla ítéletében elutasította az alperes beszámításra vonatkozó kérelmét és csak a teljes felperesi követelést jegyezte be. Az alperes később állította, hogy a felek között az elszámolás már megtörtént, a no-netting megállapodás általa történt felmondásával, amit a felperes vitatott és ugyancsak vitatta azt is, hogy az ún. no-netting megállapodások a nem cégszerű aláírással érvényesen nem jöttek volna létre.

PERES FELEK NYILATKOZATAI

A felperes keresete

2. A szerződő felek egymással megállapodást (a “Megállapodás”) kötöttek, amelynek tárgya villamos energia vásárlása, értékesítése, szállítása és átvétele volt, ideértve a villamos energia vásárlására, értékesítésére, szállítására és átvételére vonatkozó ún. opciókat is.
3. A Megállapodás magában foglalja az EFET (Energiakereskedők Európai Szövetsége) Villamos Energia Szállítási és Átvételi Keretszerződést (a “Keretszerződés”) és a Keretszerződéshez kapcsolódó Opciós Lapot. Ezen szerződéses keretrendszerben kötöttek meg a felek négy egyedi szerződést Az Egyedi Szerződésekben foglalt kötelezettségeit a felperes teljesítette. Ennek alapján felperes kiállította a számláit.
4. Annak ellenére, hogy a felperes a szerződéses kötelezettségét teljesítette, vagyis szolgáltatott villamosenergiát, az alperes a fizetési kötelezettségét nem teljesítette.
5. A felperes a fentiek alapján jogosulttá vált a szerződéses ár, illetve annak késedelmi kamatai követelésére. Az ügy békés rendezése érdekében a felperes fizetési felszólítást küldött alperesnek a meg nem fizetett számlákról és a késedelmi kamatokról.
6. Az alperes sosem vitatta, vagy kifogásolta, hogy a felperes teljes mértékben szerződésszerűen teljesítette szerződéses kötelezettségét, vagyis a villamosenergia szolgáltatását. Sőt kifejezetten elismerte a kérdéses összeggel való tartozást a felperes ellen indított felszámolási eljárásban a követelés nyilvántartásba vételére vonatkozó kérelmében. Az alperes a felszámolási eljárásban a kölcsönös követelések beszámítását kérte, de a román bíróság ítélete szerint ez egyes követelések esetében nem lehetséges. Ennek megfelelően az alperes továbbra is köteles megfizetni a tartozását.

Az alperes ellenkérelme

7. Az alperes beszámította a felperes által vele szemben érvényesített követelés összegébe a felperessel szemben fennálló követeléséből a felperesi követeléssel megegyező összegű, egynemű, és lejárt követelésrészt.
8. Az alperesi beszámítás eredményeként a felperesi követelés összege a 1959-es Ptk. 296.§ (2) bekezdése szerint megszűnt. Ezért kérte az alperes a Választottbíróságot, hogy a felperes keresetét utasítsa el. A román fizetésképtelenségi eljárásban az alperesi követelés “nem biztosított” követelésnek minősült, ezért annak a kifizetéséről a jogerős reorganizációs terv nem rendelkezett, pontosabban az alperesi követelést a hitelezői nyilvántartásból törölték. Az alperesi követelés hitelezői nyilvántartásból történt törlésének a jelen választottbírósági eljárás szempontjából lényeges következményei az alábbiak:
9. Az alperes az alperesi követeléssel az alapjogviszony a Keretszerződés szabályai szerint a reorganizációs határidőn belül szabadon rendelkezhet;
10. A hitelezői nyilvántartásból történt törlés ellenére az alperesi követelés nem szűnt meg: ez a megszűnés csak akkor következik be, ha a felperes a reorganizációs határidőn belül a jogerős reorganizációs tervben meghatározott valamennyi kötelezettségét teljesítette;
11. Érdektelenné vált az, hogy a Román Csődbíróságok az alperesi követelés beszámíthatóságát a hitelezői nyilvántartás összeállításakor hogyan ítélték meg: megengedték-e a beszámítást vagy sem, és ha nem, akkor miért nem. A Román Csődbírósági Ítéletekkel érintett hitelezői nyilvántartásból ugyanis az alperesi követelést, mint “nem biztosított” követelést a jogerős reorganizációs terv elfogadásával törölték.
12. Ezért a jelen választottbírósági eljárásban az alperes által a válasziratában foglalt egyoldalú jognyilatkozata útján gyakorolt alperesi beszámítást a Román Csődbírósági Ítéletek még akkor sem érinthetnék, ha a Román Csődbírósági Ítéleteket ebben a választottbírósági eljárásban egyáltalán figyelembe lehetne venni (mint ahogy nem lehet).A felperes a felperesi számlákban feltüntetett (a felperesi egyedi szerződésekben meghatározottnál kisebb) villamosenergia-mennyiségeket az alperesnek leszállította, és az így leszállított villamosenergia-mennyiség ellenértékét a felperesi egyedi szerződésekben meghatározott egységárak alkalmazásával számította ki. A felperesi számlák alapján az alperesnek a felperessel szemben lejárt tartozása van.
13. A jelen választottbírósági eljárásban lényeges alperesi számlakövetelések alapját több alperesi villamosenergia-szállításra vonatkozó egyedi szerződés képezi (az “alperesi egyedi szerződések”), amelyek alapján az alperes számlákat bocsátott ki.
14. A felperes nem vitatta, hogy az alperesi számlákban feltüntetett villamosenergia-mennyiségeket neki az alperes leszállította, és azt sem vitatta, hogy az alperes az általa leszállított villamosenergia-mennyiség ellenértékét az alperesi egyedi szerződésekben meghatározott egységárak alkalmazásával számította ki.
15. A Román Csődeljárásban a hitelezői nyilvántartásba felvett alperesi követelés kiszámítása során a Román Csődbíróság az Alperesi Számlákban feltüntetett követelések együttes értékeként az Alperesi Számlák együttes értékét vette figyelembe. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy az Alperesi Számlák tartalmát a Felperes nem vitatta.
16. A Fizetésképtelenségi EU Rendelet[1] 7. cikk (1) bekezdése szerint:

„Amennyiben e rendelet eltérően nem rendelkezik, a fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindítják (az eljárás megindításának helye szerinti állam).”

17. Az eljárás megindításának helye szerinti állam Románia, a Felperessel szembeni fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira (eltérő rendelkezés hiányában) alkalmazandó jog a román jog.
18. A Fizetésképtelenségi EU Rendelet 9. cikke a 7. cikk (1) bekezdés szerinti rendelkezéstől eltérő rendelkezést tartalmaz a beszámítás tekintetében az alábbiak szerint:

“A fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincsen hatással a hitelezőknek arra a jogára, hogy követeléseik beszámítását kérjék az adós követelésével szemben, amennyiben a fizetésképtelen adós követelésére alkalmazandó jog az ilyen beszámítást megengedi.”

19. A Fizetésképtelenségi EU Rendelet 70. preambulum bekezdése a következő magyarázatot adja a 9. cikk szerinti beszámítással kapcsolatos kivételre:

“Ha az eljárás megindításának helye szerinti állam joga szerint nincs lehetőség a követelések beszámítására, a hitelezőnek akkor is jogosultnak kell lennie a beszámításra, feltéve, hogy a fizetésképtelen adós követelésére alkalmazandó jog lehetőséget biztosít erre. Ilyen módon a beszámítás egyfajta jogi rendelkezésen alapuló garanciális funkcióval bírna, amelyben az érintett hitelező a követelés keletkezésekor bízhat.”

20. Ebből az indokolásból az következik, hogy az adós követelésére irányadó jog a beszámítás kérdéskörében elsőbbséget élvez az eljárás megindításának helye szerinti állam jogához képest. Ennek pedig az az oka, hogy a (későbbi) hitelező, aki valamely választott jog rendelkezéseiben bízva köt szerződést a (későbbi) adóssal, a választott jog rendelkezéseiből származó előnyöket ne veszíthesse el pusztán azért, mert a vele szerződést kötő fél később fizetésképtelenné válik, és a 7. cikk alapján általában irányadó jog a választott jog rendelkezéseihez képest kedvezőtlenebb.
21. A Fizetésképtelenségi EU Rendelet 7. cikke és 9. cikk (1) bekezdésének az összevetéséből arra lehet következtetni, hogy a hitelező beszámítási jogát mindenképpen biztosítani kell: vagy a 7. cikk általános szabályai alapján, vagy ha az itt meghatározott jog a beszámításra nem ad lehetőséget, akkor a 9. cikk speciális rendelkezései szerint, az adós követelésére alkalmazandó másik jog rendelkezései alapján.
22. A Fizetésképtelenségi EU Rendelet 9. cikk (1) bekezdése szerint az “adós követelésére alkalmazandó jog” a magyar jog az alábbiak szerint.
23. Az Opciós Lap vonatkozó rendelkezése szerint “a Szerződést a magyar anyagi jog rendelkezései szerint kell értelmezni, rá ezek a rendelkezések irányadók, az ENSZ Áruk Nemzetközi Adásvételéről szóló 1980. április 11-i egyezményének mindennemű alkalmazása pedig kizárt”.
24. Tehát a Fizetésképtelenségi EU Rendelet 9. cikk (1) bekezdése szerint "az adós követelésére alkalmazandó jog" az Opciós Lap idézett rendelkezése értelmében a Felek által kikötött jog, vagyis a magyar jog.
25. A felek a Keretszerződést és az Opciós Lapot az új Ptk. hatályba lépése előtt írták alá. Ezért a Keretszerződésre, az annak alapján létrejött felperesi egyedi szerződésekre, alperesi egyedi szerződésekre, az ezek alapján keletkezett követelésekre, és a válasziratban megtett beszámítási jognyilatkozatra a Ptké.[2] alább idézett 50.§ (1) bekezdése szerint a 1959-es Ptk-t kell alkalmazni:
26. “50.§ (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a Ptk. hatálybalépésekor fennálló kötelmekkel kapcsolatos, a Ptk. hatálybalépését követően keletkezett tényekre, megtett jognyilatkozatokra - ideértve az e tények, illetve jognyilatkozatok által keletkeztetett újabb kötelmeket is - a Ptk. hatálybalépése előtt hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.”
27. A 1959-es Ptk. 296.§ (1) bekezdése szerint “a kötelezett [esetünkben az alperes] a jogosulttal [esetünkben a felperessel] szemben fennálló egynemű és lejárt követelését - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosulthoz [esetünkben a felpereshez] intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja.” A 1959-es Ptk. 296.§ (2) bekezdése szerint “a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek.”
28. Nincs olyan, a 1959-es Ptk. 296.§ (1) bekezdésében hivatkozott jogszabály, amely az alperesi beszámítás tekintetében az általános szabály alóli kivételt határozna meg.
29. Ebből az következik, hogy az alperesi beszámítással a felperesi követelés teljes egészében megszűnt.
30. A Keresetlevélben a felperes arra hivatkozik, hogy “az Alperes a felszámolási eljárásban a kölcsönös követelések beszámítását kérte, de a román bíróság ítélete szerint ez egyes követelések esetében nem lehetséges”. Majd a felperes ugyanitt arra hivatkozik, hogy “ennek megfelelően Alperes továbbra is köteles megfizetni a tartozását.”
31. Ezeknek az állításoknak az alátámasztására csatolta a felperes a Román Csődbírósági Ítéleteket.
32. A Felperesnek semmilyen jogi érvelése nincs azzal kapcsolatban, hogy mely jogszabály mely rendelkezése alapján állítja azt, hogy a jelen választottbírósági eljárásban eljáró Választottbíróságot kötnék a Román Fizetésképtelenségi Eljárásban a Román Csődtörvény alapján a Román Csődbíróságok által meghozott Román Csődbírósági Ítéletek, ráadásul úgy, hogy a jelen jogvitára a Fizetésképtelenségi EU Rendelet 9. cikk (1) bekezdése és a Keretszerződés, valamint az Opciós Lap vonatkozó rendelkezése alapján egyaránt a magyar jogot kell alkalmazni.
33. A Román Csődbírósági Ítéletek a Fizetésképtelenségi EU Rendelet 7. cikk (1) bekezdése szerinti, az eljárás megindításának helye szerinti állam joga, vagyis a román jog alapján nem engedték meg az alperesnek azt, hogy a Keretszerződés alapján a felperessel, mint adóssal szemben a fizetésképtelenségi eljárásban érvényesített követelésébe az adós vele szemben fennálló, ugyancsak a Keretszerződés alapján fennálló követelését beszámítsa.
34. A Román Csődbírósági Ítéletek kizárólag azt a kérdést döntötték el, mégpedig a román jog alapján, hogy a Román Fizetésképtelenségi Eljárásban volt-e helye beszámításnak, vagy sem. A Román Csődbírósági Ítéletek azt a kérdést nem döntötték el, és az eljárás tárgyi hatálya folytán nem is dönthették el, hogy a jelen választottbírósági eljárásban van-e helye beszámításnak az alperesi beszámítás tárgyát képező alperesi követelésre és felperesi követelésre irányadó, a magyar jog hatálya alá tartozó Keretszerződés alapján. A magyar jog alkalmazását a Fizetésképtelenségi EU Rendelet 9. cikke is kifejezetten alátámasztja.

A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG ÍTÉLETE

35. A Választottbíróság osztotta a felperes álláspontját abban a tekintetben, hogy a perben eldöntendő alapvető jogkérdés az, hogy az alperes tud-e beszámítási kifogással élni a választottbírósági eljárásban azt követően, hogy a román felszámolási eljárásban a kifogása elbírálásra és elutasításra került.
36. Az Alperes a Felperes követelésével szemben beszámítási kifogást terjesztett elő.

A 1959-es Ptk. 296. § értelmében:

37. a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja A beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek.
38. Ez annyit jelent, hogy az alperes elismerte a jelen választottbírósági perben a tartozását a felperes felé, amelynek a megfizetésére kérte a felperes a Választottbíróságtól az alperest kötelezni. Az alperes a fizetést a saját követelésének beszámításával kívánta teljesíteni a felperes részére. Ez a beszámítás akkor alapos, ha az alperes saját követelésének bizonyításával jogosult beszámításra. Mindenesetre a Választottbíróságnak a felperes perbeli követelésének jogalapját és összegszerűségét a beszámítás ténye miatt vizsgálnia nem kellett, ugyanis a beszámítás implicite magában foglalja a másik fél követelésének elismerését.
39. A jogkérdések vizsgálata között az első annak tisztázása, hogy mit jelent a netting megállapodás a Felek szerződésében, a 1959-es Ptk-ban írtaknak megfeleltethető beszámítást-e, vagy valami mást.
40. Már a romániai fizetésképtelenségi eljárásban is felmerült a no-netting megállapodások kérdése. Először arról kellett dönteni, hogy az ún. netting megállapodás egyezik-e a beszámítás polgári jogi fogalmával, és ezért különösen arról, hogy a no-netting megállapodás kizárja-e a perbeli beszámítási kifogást vagy sem.
41. A Keretszerződés a számlázás és fizetés fejezetében foglalkozik a nettósítással. A fizetési nettósítás kapcsán a Keretszerződés úgy ír, hogy ha az Egyedi Szerződésben ezt a fizetési nettósítást alkalmazzák , akkor ha “bármelyik napon a Feleknek egy vagy több összeget kell fizetniük ugyanabban a pénznemben (e célból az összes EURO pénznemet egységes pénznemnek kell tekinteni) egy vagy több Egyedi Szerződés alatt, ezt követően az egyes Felek vonatkozásában ezeket az összegeket összesítik, és a Felek nettósítás útján teljesítik fizetési kötelezettségeiket, amely esetben a Fél, ha van ilyen, a nagyobb összesített összeg nyomában a másik Félnek fizetni fogja a tartozás összegének különbségét.”
42. Ez a definíció határozza meg tehát a nettósítás tartalmát.
43. A felek tehát arra kötelezték magukat, hogy az egymással szemben fennálló követeléseiket összevezetik, “összesítik”, és egy adott napon a fennálló különbözetet térítik meg a jogosult javára. A szerződéses megállapodás fő célja egyértelműen az volt, hogy a tartós jogviszonyban álló felek közötti elszámolást leegyszerűsítsék. A felek ugyanis ezt úgy hajtják végre, hogy nem kívánják külön-külön érvényesíteni az egymással szemben fennálló egyes pénzköveteléseiket, hanem azokat meghatározott időszakonként összevezették. A követelések ilyen elszámolása során megállapították az egyenleget, amelyet ki kellett a jogosult fél javára egyenlíteni. Az egyenleg megállapításával és a különbözet kiegyenlítésével az egyes követelések megszűnnek. A Keretszerződés szerinti fizetési nettósítás nem a 1959-es Ptk. 296.§-a szerinti beszámítást szabályozta: a feleknek ezt a törvényen alapuló beszámítási jogát a Keretszerződés semmilyen módon nem érintette, nem zárta ki és nem is korlátozta.
44. A Választottbíróság álláspontja szerint itt egy fizetési megállapodásról és nem a 1959-es Ptk. szerinti beszámításról, beszámítási kifogásról van szó, amely egy teljesen más jogintézmény. Megjegyzi a Választottbíróság, hogy ha a felek úgy állapodtak volna meg, hogy az egymással szemben fennálló követeléseiket közös számlán tartották volna nyilván, akkor egy klasszikus, a 1959-es Ptk. 531. §-ában nevesített fizetési megállapodást szabályozó folyószámla szerződést kötöttek volna. Ugyanakkor a szerződési szabadság elvéből levezethetően a felek köthettek nettósítási megállapodást anélkül is, hogy közös elszámolási bankszámlát hoztak volna létre, s ahhoz jelen esetben a Keretszerződés szerinti joghatást kapcsolták. A fizetési nettósítás tehát nem a 1959-es Ptk. szerinti beszámítást, hanem egy fizetési elszámolási rendszert szabályoz a Felek szerződése szerint, amely nem zárja ki, hogy amennyiben ez az elszámolás a Felek között nem történt meg, akkor a fennálló kölcsönös követelések tekintetében a magyar jog szerinti beszámítást lehessen alkalmazni. Helyesen utalt az alperes arra, hogy a 1959-es Ptk. 281.§-a szerinti "egyidejű teljesítés" elve alapján mindez azt is jelentette, hogy az alperes nem volt köteles arra, hogy a felperes által későbbi esedékességgel kibocsátott számlák ellenértékét a Felperesnek megfizesse egészen addig, amíg a saját korábbi esedékességű számláinak az ellenértékét neki a felperes meg nem fizette.
45. A fizetési nettósítás nem ismeretlen a nemzetközi fizetési gyakorlatban sem. A fogalmat ismeri az európai jog és a nemzetközi joggyakorlat[3] és egyértelműen elkülöníti a beszámítás fogalmától és kivételként kiveszi a fizetésképtelenségi eljárásokban alkalmazott lex fori concursus alól. Mindez többek között abból is levezethető, hogy például a Fizetésképtelenségi EU Rendelet német nyelvű szakirodalma a netting megállapodásokat jellemzően nem tekinti a rendelet, illetve annak beszámítási szabálya alá szubszumálhatónak, tekintettel a netting megállapodások és a beszámítás különbözőségére.[4]
46. Ahogy a magyar terminológiában sem egyezik a fizetési nettósítás a beszámítással, így példaként a német jogi terminológia is különböző fogalmakat használ a két különböző jogintézményre. A beszámítás jelölésére az Aufrechnung, a számlák fizetési nettósítására pedig a Verrechnung, azaz az elszámolás szót használja.
47. Összességében tehát megállapítható, hogy a folyószámla szerződés alapgondolatát és célját megjelenítő netting megállapodások sem az európai jog, sem a magyar anyagi jog és a kollíziós jog alapján sem azonosak a 1959-es Ptk.-ban rögzített, de valamennyi jogrendszer anyagi magánjogában is ismert beszámítással. Ebből pedig az következik, hogy a no-netting megállapodás csak a folyószámla szerződéshez hasonlatos, szerződésben rögzített tartalmú elszámolás (netting) alkalmazását zárja ki, de az alkalmazandó jog alapján a feleket megillető beszámítást nem. A Választottbíróság hangsúlyozza, hogy valamely szerződéses kötelezettség (esetünkben a netting alkalmazására irányuló kötelezettség) kizárására irányuló megállapodást a 1959-es Ptk. 207. § (2) bekezdésére tekintettel nem lehet automatikusan valamely jogról (esetünkben a beszámítás jogáról) való lemondásként is értelmezni. A beszámítás joga az adós által indított perben megilleti a hitelezőt. Az adós által indított perben akkor élhet a hitelező beszámítással, ha a hitelezői minősége igazolt és a követelése az adóssal szemben fennáll, illetve fennállt a fizetésképtelenségi eljárás megindításakor. Ez utóbbit egyik fél sem vitatta. A Bukaresti Ítélőtábla ítélete, az ún. no-netting megállapodás miatt, tehát a felek megállapodására és nem az alkalmazott jogra hivatkozva nem vette figyelembe az alperes összevezetés kapcsán megmaradt igényét, amellett, hogy a teljes számlakövetelést vizsgálta. Ez az eljárás a román csődtörvény alapján arról dönthetett, hogy lehet-e és milyen módon lehet figyelembe venni a hitelezői igényeket. Magát a beszámítás jogintézményét a perben becsatolt iratok tanúsága szerint mind a román, mind pedig a magyar anyagi jog elismeri. A Választottbíróság hangsúlyozza, hogy maga a felperes sem állította, hogy a román fizetésképtelenségi eljárás következtében a jelen választottbírósági eljárásra kihatóan már megszűnt volna az alperesi követelés.
48. Az a körülmény, hogy a fizetési nettósítás kizárását értékelve a román felszámoló, illetve az eljáró bíróság nem vette figyelembe az alperes hitelezői igényét, nem jelenti a választottbírósági eljárásban a 1959-es Ptk. szerinti beszámítás kizártságát. Az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy a román csődtörvény perben hivatkozott rendelkezései nem zárták ki, hogy a választottbírósági eljárásban érvényesítse a beszámítási kifogását, az alperes követelése ugyanis nem szűnt meg, a nettósított hitelezői elszámolási igény mellőzése nem vezet a beszámítás jogának a magyar jog alapján elbírálandó megszűnésére. A “nem biztosított” követelés minősítés a fizetésképtelenségi eljárásban nem jelenti azt, hogy a követelés maga megszűnt.
49. A fizetésképtelenségi eljárásra vitán felül a román jogot kell alkalmazni, de a választottbírósági eljárásra a felek szerződéses megállapodása alapján a magyar jogot. Az alperes helytállóan hivatkozott a követelésre megállapodott jog kapcsán a jogválasztást lehetővé tevő uniós rendeletre[5]. A felperes polgári perben érvényesít a szerződése alapján igényt a Választottbíróság előtt, és nem egy román ítélet végrehajtását kéri, mert erre a Választottbíróságnak nincs és nem lenne hatásköre. A perben elbírálandó polgári jogi igényekre, beleértve a felperesi és alperesi igényeket is, azonban kizárólag a magyar 1959-es Ptk. rendelkezései alkalmazandóak és az alperest megilleti az a jog, hogy a felperesnek járó követelését saját egynemű és lejárt követelésének beszámításával [6] rendezze.
50. A 1959-es Ptk. 296.§ (1) bekezdése szerint “a kötelezett [esetünkben az alperes] a jogosulttal [esetünkben a felperessel] szemben fennálló egynemű és lejárt követelését - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosulthoz [esetünkben a felpereshez] intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja.” A 1959-es Ptk. 296.§ (2) bekezdése szerint “a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek. Nincs olyan, a 1959-es Ptk. 296.§ (1) bekezdésében hivatkozott jogszabály, amely a felperesi beszámítás tekintetében az általános szabály alóli kivételt határozna meg. Ebből az következik, hogy az alperesi beszámítással a felperesi követelés teljes egészében megszűnik. A felperes azt nem vitatta, hogy az alperes által a perben előterjesztett és a beszámítás alapját képező számlakövetelések tényleges áramszállítások ki nem fizetett ellenértékét tartalmazták. Ezek a számlakövetelések tehát nem megszűnt, hanem egynemű és lejárt, létező számlakövetelések voltak.
51. Választottbíróságnak kellett döntenie a magyar jog alapján abban a kérdésben, hogy a kereset alapos-e, és hogy az alperes beszámítással kapcsolatos érveit megalapozottnak találja-e. Az alperes a beszámítással elismerte és megfizette a felperesnek járó tartozását, és mivel kizárólag a beszámítási kifogását tartotta fenn, a beszámítással saját fennálló kifizetetlen követelését is rendezte.
52. A Választottbíróság így a felperes keresetét elutasította.

(Vb/21033)