4/1/2021. Választottbírósági ítélet

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás

1. 2007. december 14-én a felperes jogelődje mint hitelező és az alperes, mint adós, írásban kölcsönszerződést (a továbbiakban: Szerződés) kötöttek egymással egy új tehergépkocsi vételárának finanszírozása céljából. Az alperes a Szerződést kifejezetten egyéni vállalkozóként kötötte meg: a szerződésnyomtatvány erre szolgáló rovatában a felek megjelölték, hogy az adós egyéni vállalkozó, feltüntették az adószámát és egyéni vállalkozó igazolványának számát, s az okirat aláírásakor az alperes a bélyegzőt használt saját kézjegye mellett.
2. A Szerződés a hitel összegét Ft-ban határozta meg, a kölcsön devizanemeként pedig a svájci frank került feltüntetésre. A kölcsön futamideje 120 hónap volt. A Szerződés V. pontjában a felek megállapodtak abban, hogy a Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hitelező által kidolgozott „Kölcsön; személy- és kishaszon-gépjárművek” című általános szerződési feltételeket (a továbbiakban ÁSZF) fogják alkalmazni. Az alperes kijelentette a Szerződésben, hogy az ÁSZF tartalmát megismerte.
3. Az ÁSZF 100. pontja úgy rendelkezik, hogy a szerződő felek alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választott Bíróság kizárólagos illetékességének, amely Választott Bíróság saját eljárási szabályai alapján jár el.” A Szerződésben a felek rögzítették, hogy az ÁSZF-nek erre a pontjára a hitelező külön is felhívta az adós figyelmét.
4. Az alperes 2014. május 23-ig teljesített fizetéseket a Szerződés alapján, ezt követően a törlesztő részleteket nem fizette.
5. A hitelező 2015. július 27-én kelt, az alperes által 2015. augusztus 4-én átvett levelében a Szerződést azonnali hatállyal felmondta. A felmondás indokaként hivatkozott arra, hogy az alperes az esedékessé vált törlesztő részletek megfizetésének elmulasztásával súlyos szerződésszegést követett el, ami a Ptk. 6:3 87. S (1) bekezdés g) pontjára és az 1959-es Ptk. 525. (1) bekezdés e) pontjára figyelemmel alapot ad az azonnali hatályú felmondásra. A felmondó levélben közölte a hitelező az alperes 2015. július 27-én kiszámított már lejárt és a felmondás eredményeként azonnal esedékessé váló — hátralékos tartozásainak összegét is, de egyben figyelmeztetett arra, hogy a felmondás hatályosulásának, illetve a tényleges teljesítés időpontjának függvényében ez az összeg változni fog.
6. A felmondó levélben a hitelező felszólította az alperest a hátralékos összeg kifizetésére, amely felszólításnak az alperes nem tett eleget.
7. A hitelező és a felperes 2016. december 8-án engedményezési szerződést kötött egymással, amelyben a hitelező az alperessel kötött Szerződésből eredő követeléseit a felperesre engedményezte. Az engedményező az engedményezés napján az engedményezésről szóló írásbeli értesítést és teljesítési utasítást adott ki, amelyet a felperes, mint engedményes 2017. március 31-én kelt és az alperes által 2017. április 11-én átvett levél mellékleteként küldött meg az alperesnek. A felperes levelében felszólította az alperest a teljesítésre, s különböző fizetési kedvezményeket ajánlott fel önkéntesen vállalt egyösszegű vagy részletekben való fizetés esetére.
8. Az alperes ennek a felszólításnak sem tett eleget, ezért a felperes fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet terjesztett elő. Az alperes a fizetési meghagyással szemben ellentmondással élt, ezért az eljárás perré alakult. A felperes a keresetet tartalmazó iratában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a perre a Ny. Járásbíróságnak van hatásköre és illetékessége. Az alperes alaki ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben kérte megállapítani a bíróság hatáskörének hiányát, s ennek okán kérte az eljárás megszüntetését. Az alperes álláspontját arra alapította, hogy mivel a felperesi álláspont szerint az alperes nem minősül fogyasztónak, ezért rá a fogyasztói ügyletekre vonatkozó kizárólagos illetékességi szabály nem alkalmazható, s ezért a Szerződéshez kapcsolódó ÁSZF-ben megkötött választottbírósági szerződésnek kell érvényesülnie.
9. A Ny. Járásbíróság az eljárást 2019. március 1-én kelt végzésével megszüntette arra hivatkozással, hogy a felek közötti jogviszonyból eredő jogvitákra a Szerződés választottbírósági eljárást ír elő, ezért a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 9. (2) bekezdése alapján — figyelemmel az alperes erre irányuló kérelmére is — a fizetési meghagyásos eljárásból perré alakult eljárást meg kellett szüntetni.
10. Az eljárást megszüntető végzés ellen a felperes jelentett be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróságnak a per érdemi tárgyalására való utasítását kérte. A felperes a fellebbezést arra alapította, hogy eseti döntésében a Fővárosi Ítélőtábla a választottbírósági kikötést tisztességtelen feltételnek minősítette, s ezért azt alkalmazhatatlannak tartotta. Hivatkozott továbbá arra is, hogy egyes választottbírósági döntések szerint a választottbírósági kikötés nem terjed ki az engedményesre.
11. Az alperes a felperesi fellebbezésre tett észrevételében előadta, hogy ha a felperesi álláspontnak megfelelően az alperes nem fogyasztó, akkor az ÁSZF tisztességtelenségének kérdése nem vizsgálható.
12. A másodfokon eljárt Ny. Törvényszék 2019. június 27-én hozott végzése az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A másodfokú bíróság határozata leszögezte, hogy „az elsőfokú bíróság helyes jogszabályhelyeket felhívva állapította meg, hogy mindkét fél vállalkozásnak minősül . . .” Ebből következően fel sem merülhet a fogyasztói ügyletekre vonatkozó speciális rendelkezések alkalmazása, ezért nincs akadálya a választottbírósági megállapodás érvényesülésének. Utalt még a Vbt. 56. §ára, amely szerint a felek eltérő megállapodása hiányában szerződésbeli jogutódlás és engedményezés esetén a jogelőd által kötött választottbírósági szerződés hatálya kiterjed a jogutódra.

Peres felek nyilatkozatai

13. A fenti előzmények után a felperes 2019. október 31-én keresetlevelet nyújtott be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbírósághoz, s keresetében azt kérte, hogy a Választottbíróság kötelezze az alperest tőketartozás, lejárt ügyleti kamat, lejárt díjtartozás, késedelmi kamat, valamint a tőketartozás után 2016. november 23-tól a kifizetésig terjedő időre a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késelemi kamat, továbbá a perköltségek megfizetésére.
14. Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását és a felperes perköltségekben való marasztalását kérte. Ugyanakkor a beadványban arra is utalt, hogy mivel az alperes álláspontja szerint az alperes a kereseti követelés alapjául szolgáló Szerződés szempontjából fogyasztónak minősül, ezért a Vbt. „3. §-a” alapján a Választottbíróságnak illetékessége hiányát kell megállapítania.” Vagyis az alperes vitatta azt, hogy a perbeli jogvitát a választottbíróság elbírálhatja-e egyáltalán. Ennek fényében a kereset elutasítására vonatkozó ellenkérelmét és az ennek megalapozását szolgáló érveket csak úgy lehetett értelmezni, hogy azok arra az esetre vonatkoznak, ha a Választottbíróság az alperesi állásponttal szemben mégis megállapítaná hatáskörét, s az ügyet érdemben bírálná el.
15. A kereset elutasítását az alperes több okra hivatkozva kérte.
16. Álláspontja szerint a Szerződés nem is jött létre, mert a szerződés lényeges elemeiben való megállapodás hiányzott: nem tartalmazta a szerződés a kölcsön összegét és a törlesztőrészleteket svájci frankban meghatározva, illetve a THM kiszámításánál figyelembe vett tételek meghatározását sem.
17. Bár az alperes a szerződés érvénytelensége körében foglalkozik az ÁSZF kérdésével, ez azonban szorosan a szerződés létrejöttéhez, illetve a szerződés tartalmának problémájához tartozó kérdés, ekként tehát megelőzi az érvénytelenség problematikáját. Az alperes állítja, hogy az ÁSZF — a régi Ptk. 236. (3) bekezdése alapján - nem vált a Szerződés részévé, mert annak tartalmát az alperes nem ismerhette meg, az egyes feltételeket nem állt módjában befolyásolni, még egyedileg megtárgyalni sem.
18. Az alperes a szerződés érvényességét is vitatta. Bár ellenkérelmében úgy érvelt, hogy „az érvénytelenségi okok vizsgálatának minden egyéb körülmény vizsgálatát meg kell előznie a jelen perben”, mégis az érvénytelenség kérdése csak akkor vethető fel, ha megállapítható a szerződés létrejötte. Érvénytelenségi okként hivatkozott arra, hogy a Szerződés nem tartalmazta a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXVII. törvény 15. §-ában, illetve 16. §-ának (5) bekezdésében meghatározott tartalmi elemeket, továbbá nem felel meg az 1996. évi CXII. tv. 201. és 213. §-ában foglalt rendelkezéseknek. Ugyancsak érvénytelenségi okként hivatkozott az alperes arra, hogy a Szerződés a teljes árfolyamkockázatot az adósra hárította, miközben a maga javára kikötötte az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét. E körben hivatkozott a Kúria 2/2014 PJE számú jogegységi határozatára.
19. Az érvénytelenségi okok között sorolta fel, hogy az alperes nem kapott megfelelő tájékoztatást a deviza alapú kölcsönszerződésben rejlő árfolyamkockázatokról. Ennek kapcsán hivatkozott az Európai Bíróság C-51/17-es előzetes döntéshozatali eljárásban hozott határozatra, illetve a Kúria 6/2013 PJE számú jogegységi határozatára, valamint a Hpt. 203. §-ára, továbbá az Európai Bíróság C-26/13 szám ü ügyben hozott ítéletére.

A Választottbíróság ítélete

20. Mielőtt a Választottbíróság a hatáskörével, illetve az ügy érdemével foglalkozna, szükséges annak megállapítása, hogy a felek közötti jogviszony fogyasztói ügyleten alapul-e, vagyis az alperes fogyasztónak tekinthető-e a Szerződés megkötése körében, hiszen ez a kérdés alapvetően meghatározza azt, hogy a hatáskör kérdését, illetve az ügy érdemét milyen szabályok alapján kell megítélni.
21. A Szerződés megkötésének időpontjában hatályos változatában a régi Ptk. definíciós szabályokat tartalmazó 685. §-ának d) pontja akként rendelkezett, hogy fogyasztó: a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy.
22. A jelen esetben azonban az alperes éppen a gazdasági, szakmai tevékenysége körében kötött szerződést. A hitelezővel nem mint egyszerű magánszemély, hanem mint egyéni vállalkozó lépett szerződéses viszonyra. Ezt a minőségét nyilván ő maga állította magáról, hiszen erről a hitelezőnek nem lehetett más módon tudomása. Azt a tényt, hogy az alperes vállalkozóként kötötte meg a szerződést, nemcsak az mutatja, hogy ez a tény kifejezetten meg van jelölve a Szerződésben, hanem ennek következményeként a Szerződés tartalmaz kizárólag a vállalkozásokra jellemző adatot is: az egyéni vállalkozó adószámát. A magánszemélynek ilyen típusú adószáma, mint amit a Szerződés megjelöl, nincsen, tehát egyértelmű ebből is, hogy az alperes vállalkozásként kötötte meg a szerződést. Erre utal végül az is, hogy az alperes nem magánszemélyként, hanem „cégszerűen” írta alá a Szerződést, vagy neve mellett a vállalkozása adatait tartalmazó bélyegzőt használt. Mindezekből az adatokból objektíve megállapítható, de a másik szerződő félnek szubjektíve se lehetett más tudomása, mint az, hogy a vele szerződő fél vállalkozásként, szakmai tevékenysége körében köt szerződést.
23. A Választottbíróság álláspontja szerint a jogszabály nem az ügylet tárgya, főleg nem az ügylet tárgyának használati módja szerint különbözteti meg a fogyasztót a nem fogyasztótól. Attól, hogy egy vállalkozás a szakmai tevékenysége körében egy olyan dolgot vásárol, amit egyébként egy fogyasztó is megvásárolhat, még nem válik fogyasztóvá. Továbbá az a körülmény, hogy a vállalkozás által a szakmai tevékenység keretében megvett dolgot a vállalkozás tulajdonosa vagy bárki más magáncélra, azaz nem a vállalkozási tevékenység keretében is használja, nem teszi a vevőt fogyasztóvá.
24. Az alperesi érvelés azért is hibás, mert olyan körülményre kívánja alapozni a szerződés fogyasztói jellegét, ami a szerződéskötéskor nem volt megállapítható, s a másik szerződő fél által sem megismerhető, sem befolyásolható nem volt. Aligha lenne kiegyensúlyozott megoldás, hogy a szerződő fél saját nyilatkozata szerint vállalkozásként köti a szerződést, majd bejelenti, hogy később egyoldalú döntése alapján magánszemélyként is használta a dolgot, ezért az egész ügyletet visszamenőleg fogyasztói ügyletnek kívánná tekinteni, s számon kívánná kérni mindazoknak a szabályoknak az alkalmazását, amiket a fogyasztói ügyletekre ír elő a jog.
25. Az alperes további hivatkozásaira reflektálva a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvénynek a Szerződés megkötésekor hatályos 2. § e) pontja a fogyasztót akként definiálta, mint az a személy, aki — gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül — árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. Tehát e szabály szerint is előfeltétele a fogyasztói minőségnek, hogy valaki gazdasági vagy szakmai tevékenységének körén kívül járjon el. A jelen esetben az alperes éppen vállalkozói minőségében eljárva kötötte a Szerződést, tehát fogyasztónak nem minősülhet.
26. Hivatkozott még az alperes a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletre, amely azonban a Szerződés megkötésekor még nem volt hatályban, a szerződés jellegét tehát aligha határozhatta meg. Ha mégis figyelembe akarnánk venni e jogszabály fogyasztó fogalmát, akkor azt találjuk, hogy a 4.2. pont a Ptk. szerinti fogyasztó fogalmat rendeli alkalmazni. Ha ezt az utalást — a jogszabály keletkezési idejének megfelelően — az új Ptk.-ra való utalásként értelmeznénk, s az új Ptk. fogyasztó fogalmát akarnánk alkalmazni egy jóval korábban keletkezett jogviszonyra, akkor is azzal találjuk szemben magunkat, hogy fogyasztónak csak az a természetes személy tekinthető, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el [Ptk. 8:1. (1) bek. 3. pont]. Ezeknek a feltételeknek — a korábban kifejtettek szerint — az alperes nem felel meg.
27. Összefoglalva a fentieket a Választottbíróság megállapította, hogy az alperes nem minősül fogyasztónak, ezért a felperes jogelődjével kötött Szerződése nem fogyasztói ügylet.
28. Mivel az alperes a saját fogyasztói minőségéből kiindulva állította, hogy a Választottbíróságnak nincs hatásköre az ügyben, feltehető, hogy a Vbt. 1. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezésre akart volna utalni, amely szerint nincs helye választottbírósági eljárásnak fogyasztói szerződésből eredő jogvita esetén. Csakhogy az előző pontban kifejtettek szerint a jelen jogvita nem fogyasztói szerződésből ered, ezért tehát a választottbíróság hatásköre ezen az alapon nem tehető kérdésessé.
29. A felek választottbírósági szerződést kötöttek egymással, amellyel a Szerződésből eredő jogvitákat választottbíróság elé utalták. Ez a választottbírósági szerződés az ASZF részét képezte, de erre a fordulatára az egyedi szerződésben is felhívták az alperes figyelmét, s ő ennek ismeretében, ezt a feltételt külön is elfogadva írta alá a Szerződést.
30. Az, hogy a választottbírósági szerződés létrejött a felek között, abból is egyértelmű, hogy éppen az alperes volt az, aki erre a kikötésre hivatkozással kérte a bíróságtól a fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása után az eljárás megszüntetését. Még fogyasztói szerződés esetén is súlyosan rosszhiszemű eljárás lenne az, ha a bírósági eljárást a választottbírósági kikötésre hivatkozással kérné a fél megszüntetni, majd a megindult választottbírósági eljárásban a választottbíróság hatáskörét kifogásolja, ez ugyanis azt jelentené, hogy semmilyen eljárást nem tart lefolytathatónak, ami nyilvánvaló képtelenség lenne. A jelen esetben azonban a választottbíróság hatáskörének a fogyasztói minőségre alapított kifogásolása azért nem fog helyt, mert az alperes nem fogyasztó.
31. Az alperes álláspontja szerint a felek között nem jött létre szerződés, mert a felek megállapodása nem terjedt ki valamennyi lényeges feltételre, illetve a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozóan a jogszabályok által meghatározott tartalmi elemekre. Ez utóbbi szabályok vizsgálatát azért kell mellőzni, mert a korábbiakban kifejtettek szerint a Szerződés nem fogyasztói ügylet, tehát az ilyen típusú ügyletek tartalmára vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak.
32. Az azonban igaz, hogy a nem fogyasztói ügyletek létrejöttéhez is a feleknek meg kell állapodniuk a lényeges vagy bármelyikük által lényegesnek tekintett kérdésekben [régi Ptk. 205. (2) bek.]. A Választottbíróság álláspontja szerint azonban ez a követelmény a jelen esetben teljesült.
33. A felek az egyedi szerződés megkötésével az ÁSZF rendelkezéseit is a Szerződés tartalmává tették, hiszen az alperes kifejezetten nyilatkozott arról, hogy annak tartalmát megismerte, s tudomásul veszi, hogy az a Szerződés részét képezi. Ellenkérelmében az alperes ennek ellenkezőjét állította, de ezen állítását semmivel nem támasztotta alá. A Választottbíróság ezért a teljes bizonyító erejű magánokirati formában létrejött Szerződésbe foglaltak alapján azt állapította meg, hogy teljesültek azok a feltételek, amelyek ahhoz szükségesek., hogy az egyik fél által használt általános szerződési feltételek a szerződés részévé váljanak [1959-es Ptk. 205/B. (1) bek.
34. Az ÁSZF-kel kiegészült Szerződés a kölcsönszerződés minden lényeges kellékét tartalmazza. Meg van határozva a hitel összege, a hitel futamideje, s a felek abban is megállapodtak, hogy svájci frankban fogják nyilvántartani a tartozást, s a svájci frankban meghatározott törlesztő részletek aktuális forint ellenértékét kell majd az alperesnek megfizetnie.
35. Legkésőbb a fizetési ütemezés közlésével és annak alperes általi elfogadásával (nem vitatásával) a Szerződés minden lényeges eleme rögzült, ekként tehát a szerződés a felek között létrejött, s annak tartalma volt az ÁSZF is.
36. Az alperes nem hozott fel olyan okot, amely a nem fogyasztói szerződésekre vonatkozó szabályok szerint a Szerződés érvénytelenségét kétségessé tette volna, ezért a Választottbíróság nem állapította meg a Szerződés érvénytelenségét.
37. A Választottbíróság a felperes kereseti követelésének helyt adott.

(Vb/19056)