8/2/2021. Választottbírósági ítélet

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás

1. A peres felek 2013. február 19-én egy Vállalkozási szerződést és egy Kivitelezési szerződést kötöttek, előbbit Felperes telephelyén létesítendő kút tervezésére és az engedélyezési eljárás lebonyolítására, utóbbit kivitelezésére. Alperes a szerződéseket teljesítette, s kiállította előleg- és részszámláit, amelyeket Felperes hiánytalanul kiegyenlített. Ez azt jelenti, hogy Felperes az Alperes részére a számlák ÁFA-tartalmát is megfizette.
2. Felperes az előleg- és részszámlák kiegyenlítését követően észlelte, hogy a kivitelezési munkálatokról kiállított számlák az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII törvény 142. § alapján a szolgáltatás jellegére tekintettel a fordított adózás hatálya alá tartoznak s emiatt a szolgáltatás igénybe vevőjét, azaz Felperest terheli az ÁFA fizetési kötelezettség. Erről Felperes 2014. március 7-én kelt levelében tájékoztatta Alperest és kérte a számlák helyesbítését. Felperes az alkalmazandó adójogi szabályoknak megfelelően eleget tett ÁFA-fizetési kötelezettségének.
3. Felperes 2014. április 24-én kelt levelében arról tájékoztatta Alperest, hogy a helyesbített számlákat megkapta és önrevízió keretében befizeti az ÁFÁ-t. Kérte Alperestől a különbözet átutalás útján történő megfizetését.

Peres felek nyilatkozatai

4. Felperes keresetében az 1959-es Ptk. 361. § (1) bek. alapján jogalap nélküli gazdagodás címén a rendelkező részben foglalt tőkeösszeg, kamat és perköltség megfizetésére kérte kötelezni Alperest. Hivatkozott az 1959-es Ptk. 242. §-ára, mivel álláspontja szerint Alperes több alkalommal, írásban, tartozáselismerő nyilatkozatot tett, így Alperesnek kell bizonyítania, hogy tartozása nem áll fenn.
5. Alperes írásbeli védekezést nem terjesztett elő, választottbírót nem jelölt, nyilatkozatot nem tett és az eljárásban semmilyen módon nem vett részt.

A Választottbíróság ítélete

6. A felek egy „Vállalkozási szerződést” és egy „Kivitelezési szerződést” kötöttek. A Kivitelezési szerződésben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötötték ki, míg a Vállakozási Szerződésben amellett, hogy kikötötték a Választottbíróság kizárólagos illetékességét, egyúttal kikötötték a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét is. A Választottbíróság észlelte a fenti ellentmondást, ennek ellenére hatáskörét mindkét szerződés tekintetében megállapította, mivel egyrészt a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 41. § (6) bek. a) pontja alapján a szerződéskötés időpontjában nem volt (s azóta sincs) jogi lehetőség a „Fővárosi Bíróság”-nak megfelelő Fővárosi Törvényszék illetékességének kikötésére. A Vállalkozási szerződés e pontja, mint jogszabályba ütköző kikötés semmis. A Választottbíróság szerint alappal feltehető, hogy észszerűen eljáró gazdasági szereplők azonos jogviszonytól fakadó vitás ügyeiket ugyanazon fórum hatáskörébe kívánták utalni és az állami bíróság illetékességére vonatkozó rendelkezés csak okiratszerkesztési figyelmetlenség okán maradhattak a Vállalkozási szerződésben. Végül megjegyzi a Választottbíróság, hogy Felperes keresetében akként nyilatkozik, hogy a jogvita alapjául szolgáló, fordított ÁFA-fizetési kötelezettséget megalapozó számlák a kivitelezési munkálatokhoz kapcsolódnak, s mivel a Kivitelezési szerződésben rögzített választottbírósági kikötés aggálymentes, a Választottbíróság hatásköre már csak erre tekintettel is megállapítható.
7. A Választottbíróság álláspontja szerint egyik fél által sem vitatott tény, hogy mivel az ÁFA tv. 142. §-a szerinti szolgáltatások a fordított ÁFA-fizetési kötelezettség hatálya alá esnek, ezért párhuzamos önrevízióra volt szükség, ami meg is történt.
8. Ennek megfelelően Alperes az adóhatóságtól visszaigényelhette az általa tévesen befizetett ÁFÁ-t, Felperesnek viszont ÁFA fizetési kötelezettsége állt fenn, amelyet utóbb teljesített is az adóhatóság felé. Alperes vagyona tehát a számlák ÁFA-tartalmának megfelelő összeggel gyarapodott, amely pénzösszeg fölött ugyan ideiglenesen (a befizetés és a visszatérítés közötti időszakban) az adóhatóság rendelkezett, de Alperest ebben az időszakban is megillette már a visszakövetelés joga, s ezzel összefüggésben az adóhatósággal szemben fennálló visszatérítési követelés. Amikor pedig a kötelezettség nélkül befizetett ÁFÁ-t az adóhatóság visszautalta, újból beállt a szükségtelen befizetés előtti állapot.
9. Következésképpen Alperes azért gazdagodott, mert az előleg- és részszámlák adótartalmát Felperes megfizette a számára, ugyanakkor neki ezt nem kellett megfizetnie az adóhatóság felé, illetve, mivel mégis megtette, visszaigényelhette. A gazdagodás pénz, majd adóhatósággal szembeni követelés, a visszatérítést követően pedig újból pénz formájában volt Alperes vagyonának része.
10. A Választottbíróság álláspontja szerint az 1959-es Ptk. 361. § (1) bek. többi tényálláseleme is megvalósul, miszerint a gazdagodásnak más rovására és jogalap nélkül kell történnie. A perbeli jogvita esetében a Felperes, akinél a fordított ÁFA-fizetési kötelezettség utólagos észlelése majd teljesítése miatt az Alperesnél jelentkező többlettel azonos összegű hiány keletkezett. Felperes rovására történt gazdagodása jogalap nélkül történt.
11. A jogalap nélküli gazdagodás szerződéses jogviszonyban is bekövetkezhet, és visszatérítési kötelezettséget von maga után, ha a felek szerződése vagy jogszabály speciális rendelkezése a kérdéses vagyoneltolódást másként nem rendezi. A gazdagodás visszatérítése objektív, azaz felróhatóságtól és jogellenességtől vagy a magatartás jogszerűségétől független kötelezettség, és nem minősül a gazdagodástól való elesésnek, ha a gazdagodó a gazdagodást saját érdekkörében felhasználta.
12. Felperes hivatkozott az 1959-es Ptk. 242. §-ára, amely szerint a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen. Felperes kereseti állítása szerint Alperes tartozását "több alkalommal, írásban elismerte.” A Választottbíróság ezért vizsgálta azokat a nyilatkozatokat, dokumentumokat, amelyek kapcsán felmerül, hogy Alperes részéről tartozáselismerés történt. A kompenzálási jegyzőkönyv tartalmát tekintve tartozáselismerésnek tekinthető, ezért Alperes tartozását a jegyzőkönyvben foglalt összegben nem vitásan elismerte.
13. A Választottbíróság az elévülés kérdéseket hivatalból nem vizsgálhatta, mert egyrészt a joghatályos tartozáselismerés a bizonyítási terhet megfordította, így Alperesnek kellett volna hivatkoznia arra, ha tartozása bírósági úton nem érvényesíthető (mert pl. elévült). Megjegyzi továbbá a Választottbíróság, hogy az elévülést hivatalból akkor sem állapíthatta volna meg, s a keresetet akkor sem utasíthatta volna el (hivatalból) elévülés miatt, ha tartozáselismerésre nem került volna sor.
14. Mivel az Alperes az eljárásban nem vett részt, érdemi védekezést nem terjesztett elő és semmilyen nyilatkozatot nem tett, így elévülésre sem hivatkozott, a Választottbíróság a helyt adott a felperes kereseti követelésének.

(Vb/20057)