Az ítélet alapjául szolgáló tényállás
[1] Felperes, mint megbízó és alperes, mint megbízott között 2009. márciusában ún. behajtási célú megbízási szerződés jött létre. A megbízási szerződés tárgya felperesnek egy ausztriai székhelyű céggel szembeni követelése érvényesítésében való közreműködés volt. Felperes alperessel kötött megbízási szerződésének teljesítési időszaka a 2009–2010-es időszakra esett.
[2] Felperes keresetet indított Ausztriában az ausztriai székhelyű céggel szemben, és a perben alperes közreműködött, a felperes megítélése szerint azonban a peres eljárás során több ízben is szerződésszegést követett el, amennyiben hibás, szakszerűtlen tanácsokat adott felperesnek. Így pl. alperes azt tanácsolta, hogy felperesnek nem kell részt vennie a GBG GmbH-val szembeni perben Ausztriában megtartásra került tárgyaláson, és ennek következtében 2010. februárjában a felperes távolmaradása folytán a bíróság a tárgyalást lezárta. Alperes valótlan tájékoztatást adott a felperes szempontjából kedvezőtlen elsőfokú ítélettel szembeni fellebbezésre nyitva álló határidőről.
[3] Az Ausztriában hozott ítélet megállapítása szerint az ausztriai székhelyű társaság a vállalt és leszállított nyílászárók ellenértékét a magát a felperes megbízottjának kiadó személy kezéhez egyenlítette ki, így az ítélet jogerőre emelkedése után a felperes pert indított ezen személy ellen a V. Járásbíróságon a tőke és járulékai megfizetése iránt. 2018. júniusában a V. Törvényszék jogerősen elutasította a felperes keresetét.
[4] A felperes álláspontja szerint felperes kára akkor állt be, amikor a V. Járásbíróság ítélete jogerőre emelkedett, és bizonyossá vált, hogy a behajtandó követeléshez felperes nem jut hozzá.
A felek kérelmei és az érdemi eljárás
[5] Felperes 2019-ben benyújtott keresetével arra kérte a Választottbíróságot, hogy az kötelezze alperest kára, és annak járulékai megfizetésére. A keresetében megjelölt kártérítési követelést, mint tőkekövetelést részletezve felperes előadta, hogy az a felperest az ún. „osztrák ügy” kapcsán ért kárösszegből, valamint az alperes, mint megbízott részére megfizetett munkadíjból és „peresítési költségből” és az ausztriai székhelyű társasággal szemben fennálló, ám alperes szerződésszegő mulasztásai miatt nem érvényesített (EUR összegnek a keresetlevél benyújtásakor számított Ft-ellenértékéből áll.
[6] Alperes kérte, hogy a Választottbíróság felperes keresetét teljes egészében utasítsa el. Mindenekelőtt arra alapította védekezését, hogy a felperesi követelés az igényérvényesítés időpontjában már elévült, mivel a kártérítési követelés elévülése a követelés esedékességétől kezdődik. Jelen ügyben a felperes által kárként megjelölt jogsérelem a 2010. évben következett be; ezt követően az alperes már nem járt el a követelés érvényesítése érdekében. Ezek alapján egyértelműen látható, hogy az 1959-es Ptk. 324.§ (1) bekezdésben foglalt 5 éves elévülési határidő eltelt. Alperes szerint ezt támasztja alá az is, hogy felperes előbb 2010. december 20. napján, majd pedig 2012. május 24. napján kelt levelével felszólította alperest felperesnek okozott kár megtérítésére. Az alperes a válasziratban kifejtette, hogy ezen levelek alapján már bizonyosan megállapítható, hogy felperes vélt igényérvényesítési ideje megkezdődött, és így az elévülés legkésőbb 2015. december végén bekövetkezett. A felperes nem igazolta a felszólítások megtörténtét.
[7] Alperes tagadta továbbá, hogy megszegte volna a felperessel kötött megbízási szerződésben előírt kötelezettségeit. Válasziratában kiemelte, hogy felperes az Ausztriában lefolytatott eljárásban nem tudta bizonyítani, hogy az ausztriai székhelyű cég részére kiszámlázott, összesen 55.692,- Euró összegű követelése a felperes és az az ausztriai székhelyű cég közötti érvényes szerződésből fakadó jogviszony alapján áll fenn. A felperes az osztrák peres eljárást követően kezdeményezett hazai perben sem tudta alátámasztani, hogy bármilyen jogviszonyban állna az ausztriai székhelyű céggel.
[8] Alperes hangsúlyozta, hogy a felperes tartozik jelen perben bizonyítani, hogy a kiegyenlítetlen számlatartozások megfelelő jogalapon fennállnak, ellenkező esetben eleve nem lehet szó olyan bevételkieséséről, amely kárként felperesre terhelhető, és ugyanezen oknál fogva az igényérvényesítés költségeinek megfizetésére sem kötelezhető a felperes.
[9] Alperes megközelítésében a rendelkezésre álló információkból nem következik, hogy a megtérülés hiánya és az osztrák pervesztesség az alperes magatartásával áll okozati összefüggésben, sőt az látszik igazoltnak, hogy a számlakövetelés jogalapjának vitatott volta alapján a felperes vélt követelése jogszerűen nem érvényesíthető. Az alperes utalt arra is, hogy felperes nem igazolta azt sem, hogy követelése összegszerűsége, illetve jogalapja megalapozott lenne.
[10] Felperes a 2020 februárjában előterjesztett előkészítő iratában vitatta az alperes elévülési kifogásában foglaltakat, arra hivatkozva, hogy az elévülés a kár végleges bekövetkeztekor kezdődik, jelen esetben akkor, amikor a kár elhárítása érdekében indított eljárások – az eredeti, Ausztriában folytatott perre és ítéletre visszavezetetten – eredménytelenül zárultak, (Ptk. 340.-§) követelés érvényesítése végleg lehetetlenül.
[11] A felek közötti megbízási jogviszony célját a felperes abban határozta meg, hogy az az 55.692,- euró behajtására irányult. Bár a felperes a megbízás időpontjában a számla címzettjét, az ausztriai székhelyű céget jelölte meg adósként, a megbízó szándéka és érdeke nem önmagában az ausztriai székhelyű cég kötelezése volt, hanem az összeg attól való behajtása, akinél az maradt, illetve akihez az került. Felperes szerint alperes a behajtási célú megbízási szerződés teljesítése során a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (1959-es Ptk.) 475.§ (1) bekezdésében, és a 477.§-ban szabályozott tájékoztatási kötelezettsége megszegésével járt el, és kötelezettségei megszegésével alulírott felperest súlyos károsodásnak tette ki. Felperes beadványában hangsúlyozta, hogy az alperes szerződésszegéséért a Ptk. 318. § (1) bek. keresztül a Ptk. 319. §-a szabályai szerint tartozik kártérítéssel. Felperes részletesen bemutatta, hogy megítélése szerint alperes szerződésszegést követett el, az alperes szolgáltatását az elvárható szakszerűség (követeléskezelő cégtől ill. ügyvédtől elvárható gondosság) súlyos hiánya jellemezte, amely azzal a következménnyel járt, hogy az ausztriai székhelyű céggel szembeni felperesi igény érvényesítése lehetőségét meghiúsította.
[12] Felperes álláspontja szerint alperes szerződésszegést követett el tájékoztatási kötelezettségének elmulasztásával és jogsértésével közvetlenül előidézte felperes károsodását, mivel ennek következtében a rendelkezésre álló dokumentumok nem kerültek az eljáró bíróság elé, a felmerült védekezéssel szemben a Felperes nem kapott módot az információi közlésére.
[13] Választottbírói kérdésre alperes úgy nyilatkozott, hogy álláspontja szerint a felek között nem képezte vita tárgyát a szerződésben vállalt kötelezettség teljesítése, továbbá a felek megbízási szerződést kötöttek egymással, amely az alperes vonatkozásában gondossági kötelmet keletkeztetett.
A Választottbíróság ítélete
[14] A Választottbíróság először az elévülési kifogást vizsgálta meg. A 1959-es Ptk. 326.§ (1) bekezdése szerint: „Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált”. A 1959-es Ptk. 360.§ (1) bekezdése pedig kimondja, hogy „[a] kártérítés a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékes”. A felperest ért – állítása szerint az alperesi szerződésszegésből eredő – kár tehát az Ausztriában lefolytatott polgári per lezárultával, felperes pervesztésével következett be. Ebben az esetben viszont a kár bekövetkezésének időpontja a jogerős pervesztés időpontja.
[15] A perben a felperes maga sem vitatta, hogy a 2010. évben jogerőre emelkedett az az ítélet, amely az osztrák céggel szembeni felperesi számlakövetelését elutasította.
[16] A felperes – az általa megbízott jogi képviselők útján – előbb 2010. december 20-i keltezésű levelével, majd pedig 2012. május 24-i keltezésű levelével szólította fel alperest arra, hogy az elvárható gondosság nélkül folytatott ügyvitele eredményeképpen előállott kárukat térítsék meg. Alperes ezekre az igénybejelentésekre semmiféle választ nem adott. Ezt követően a felperesi keresetindítást megelőzően felperes nem bizonyította az elévülés megszakítására alkalmas jognyilatkozat, illetve eljárási cselekmény megtételét.
[17] Kétségtelen tény tehát, hogy amikor felperes alperessel szemben jelen pert a 2019. évben megindította, a 1959-es Ptk. 324.§ (1) bekezdés szerinti öt éves elévülési határidő már letelt, amelynek következtében felperes alperessel szemben követelését – figyelemmel a 1959-es Ptk. 325.§ (1) bekezdésében foglaltakra – bírósági úton már nem érvényesítheti.
[18] A Választottbíróság osztotta alperes azon álláspontját, miszerint az alperessel szembeni követelés elévülésének számítása szempontjából nincsen jogi jelentősége annak, hogy felperes harmadik személyekkel szemben, eltérő jogcímen mely időpontban indított pert, és hogy ez a peres eljárás – esetünkben a V. Törvényszék előtt – mikor fejeződött be.
[19] Figyelemmel arra, hogy a jelen perben érvényesített felperesi követelések érdemi elbírálására azok elévülése miatt nem kerülhetett sor, a Választottbíróság nem vizsgálta azt, hogy felperes a perben bizonyítani tudta-e alperes szerződésszegését, valamint, hogy ezen – felperes által állított – szerződésszegéssel ok-okozati összefüggésben érte-e valójában felperest kár, és a perben érvényesített kártérítés összege helytállóan került-e felperes részéről meghatározásra.
[20] A Választottbíróság az alperes elévülési kifogását alaposnak találta, ezért felperesnek a módosított keresetében megjelölt kártérítés iránti követelését elutasította. A Választottbíróság helyt adott az alperes elévülési kifogásának.
(Vb/19054)
