3/2/2020

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás

1. Az Európai Unió Hivatalos Lapjában ajánlati felhívást tettek közzé – amely a Közbeszerzési Értesítőben tájékoztató jelleggel megjelent projektben bizonyos létesítmények (a továbbiakban: Projekt) FIDIC Piros Könyv szerinti megvalósítása és a kiviteli terveinek elkészítése elnevezéssel. A peres felek, továbbá két másik társaság megállapodást (továbbiakban: Megállapodás) kötöttek konzorcium létrehozására „közös vállalkozás” céljából, illetve a Projekt esetleges garanciális munkáinak közös elvégzésére. A konzorciumban (továbbiakban: Konzorcium) a tagok kötelezettséget vállaltak arra, hogy „cégük teljesítményét a konzorcium létrehozásával elérni kívánt cél érdekében vetik be, ennek során egymást kölcsönösen támogatják. A konzorcium célja a fenti vállalkozási tevékenység Megállapodásban meghatározott feladat megosztás szerinti elvégzése.
2. A Megállapodásban a tagok rögzítették a feladatmegosztás százalékos arányát. A kiíró a közbeszerzési eljárás nyerteseként a Konzorciumot hirdette ki. Felperes előadta, hogy a Konzorcium tagjai konzorciumi szerződésükben megállapodtak a megkötendő fővállalkozási szerződés teljesítésének feltételeiben.
3. Felperes előadta, hogy mint vállalkozó az alperessel mint megrendelővel a Projekt keretein belül nyolc vállalkozási szerződést kötött a konzorciumi partnerségtől függetlenül. Ebből hat szerződés alapján összesen 10% mértékű nettó vállalkozói díjat, míg egy szerződés és a felek megegyezése alapján – a 10% mértékű vállalkozói díjtól eltérő összegű vállalkozói díjat tartott vissza alperes a felperest megillető vállalkozói díjakból először teljesítési, majd jótállási biztosíték címén. A felperes a keresetében a ki nem fizetett, alperes által visszatartott vállalkozási díjak kifizetését kérte.

A peres felek nyilatkozatai

4. A konzorciumi szerződés azért jött létre, hogy a tagok egymás közötti jogviszonyát szabályozza a szerződéses megállapodás teljesítése során. A konzorciumi szerződés rögzítette az egyes tagok százalékos arányú részesedését a vállalkozási szerződésben. A felperesre eső munkahányad pontos műszaki tartalmát a felek másként nem is jelölték meg, mint a perbeli vállalkozási szerződésekben.
5. Felperes előadta, hogy a perbeli vállalkozási szerződések szerinti kötelezettségeit maradéktalanul teljesítette, és az alperesi teljesítésigazolásoknak megfelelően bocsátotta ki a vállalkozói díjról a számlákat, amelyeket alperes befogadott és a 10% mértékű visszatartott részeken kívül ki is egyenlített.
6. A felperes keresetében a visszatartott összegek és kamataik megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
7. Felperes utalt az egyedi vállalkozási szerződésekre, amelyek alapján a szerződések alkotórésze első helyen az adott vállalkozási szerződés, de alkotórész a szerződések melléklete, azaz az alperesi társaság „Általános Szerződési Feltételek Alvállalkozóknak 2010” elnevezésű dokumentuma (továbbiakban: alperesi ÁSZF 2010) is. A szerződések rögzítik, hogy „Fent említett szerződéses alkotórészek ellentmondás esetén a fenti sorrendben érvényesek”, az utolsó pontok szerint pedig „a pertárgy értékétől függően az illetékes bíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság, vagy a Fővárosi Bíróság.” Az alperesi ÁSZF ugyanakkor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (továbbiakban: MKIK) mellett szervezett Állandó Választottbíróság hatáskörét köti ki jogviták esetére, így felperes szerint két ellentétes szerződéses rendelkezés található a szerződések alkotórészei között. Felperes hivatkozott a fizetési meghagyásos eljárásokról szóló 2009. évi L. törvény 62.§ (1) bekezdésével módosított, 2009.06.30. napjától hatályos, a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (továbbiakban: régi Pp.) 41.§ (6) bekezdésére, melynek értelmében a felek 2009.06.30-át követően érvényesen már nem köthették ki a PKKB illetőleg a Fővárosi Bíróság illetékességét vagyonjogi vitájuk esetére. A hivatkozott, 2009.06.30-át követően létrejött vállalkozási szerződések utolsó pontjában a felek tehát érvénytelen, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (1959-es Ptk.) 200.§ (2) bekezdés szerint semmis bírósági kikötést rögzítettek. Felperes szerint ezen érvénytelen rendelkezések helyett az értelmezési szabály alapján sorban következő érvényes szerződéses alkotórészt, az alperesi ÁSZF 2010-ben szereplő választottbírósági kikötés rendelkezéseit kell alkalmazni.
8. Az Alperes a válasziratában hatásköri kifogást terjesztett elő. Az Alperes előterjesztette a választottbírósági hatáskör nemleges megállapítására irányuló kérelmét a Fővárosi Törvényszéknél, amelyben kérte, hogy a nevezett bírói fórum a hatásköri kifogásról döntsön. A vállalkozási szerződések mindegyike tartalmazott állami bírósági kikötést, melyek közül háromban a felek – a szerződéses megállapodással és a konzorciumi szerződéssel egyezően – a Választottbíróság hatáskörét és illetékességét jelölték meg, míg öt szerződésben első helyen pertárgyértéktől függően a Pesti Központi Kerületi Bíróság (továbbiakban: PKKB) vagy a Fővárosi Bíróság, míg a következő második helyen ugyancsak a Választottbíróság hatáskörét kötötték ki.
9. A Fővárosi Törvényszék a 9.Gpk.40.563/2019/11. sz. végzésével a választottbírósági hatáskör nemleges megállapítására irányuló alperesi kérelmet elutasította. A Törvényszék többek között kifejtette, hogy a Választottbíróság a hatásköréről maga dönthetett az azt megalapozó bizonyítékok értékelése alapján. Rámutatott, hogy az alvállalkozói szerződéses kötelmekben alkalmazott általános szerződési feltételeket nem a választottbírósági eljárás felperese, hanem annak alperesi kérelmezője dolgozta ki és alkalmazta általában a szerződéses jogviszonyaiban. A nemperes eljárás kérelmezettje nem is tekintette a választottbírósági kikötést tartalmazó ÁSZF-et olyannak, ami ne vált volna a jogvitás vállalkozási szerződések kötelmi részévé. A Fővárosi Törvényszék összefoglaló jelleggel állapította meg, hogy a felek között van olyan választottbírósági szerződés, amely a Választottbíróság jogvita-megítélési jogát megalapozza. A végzés ellen a feleket fellebbezési jog már nem illette meg.
10. Alperes arra az esetre, ha a Választottbíróság a hatáskörének hiányát nem állapítaná meg, és a felperes keresetét valamennyi perbeli vállalkozási szerződés vonatkozásában érdemben tárgyalja, kérte azok semmisségének megállapítását, a felperes által előterjesztett igény elutasítását. Amennyiben a Választottbíróság a perbeli vállalkozási szerződések semmisségét nem állapítja meg, és a felperes által előterjesztett igényt nem utasítja el, úgy alperes fenntartotta a jogát, hogy a felperes követelésével szemben beszámítási kifogást terjesszen elő.
11. Alperes a felperesi követelés jogalapját és összegét egyaránt vitatta; szerinte felperes azokat nem bizonyította, csupán azt igazolta, hogy a felek között vállalkozási szerződések jöttek létre. Alperes szerint felperes a 1959-es Ptk. 389.§ és 402.§ alapján nem jogosult követelésre, mivel a felek között a Projekt kapcsán alvállalkozói jogviszony érvényesen nem jöhetett volna létre. A 1959-es Ptk. 242.§ (1) bekezdése nem lehet a kereset jogalapja, hiszen a rendelkezés, amely alapján a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, azt jelenti, hogy a tartozás elismerés nem minősül a korábbi jogalaptól független új kötelezettségvállalásnak; nem tekinthető a marasztalás önálló, új jogcímének. A tartozás elismerés joghatása csak az, hogy megfordítja a bizonyítási terhet.
12. Alperes részletesen taglalta, hogy szerinte a perbeli vállalkozási szerződések milyen okok miatt érvénytelenek: (i) jogszabályba, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. tv. (továbbiakban: Kbt.) 70.§ (3) bekezdésébe, a 304.§ (1)-(2) bekezdésébe, valamint a 1959-es Ptk. 334.§ (2) bekezdésébe és 337.§ (1) bekezdésébe ütköznek; (ii) a Kbt. 304.§ (1)-(2) bekezdésében foglaltak megkerülésére irányulnak; (iii) színleltek, lehetetlen célra irányulnak és „jóerkölcsbe” ütköznek. E körben alperes felhívta a figyelmet a 1959-es Ptk. 207.§ (6) bek., 227.§ (2) bek., 200.§ (2) bekezdésére.
13. Az alperes kifejtette, hogy az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetve abban más ajánlattevő – a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozójaként sem vehet részt [Kbt. 70.§ (3) bek.]. A szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként [Kbt. 91.§ (2) bek., 52.§] szerződő félnek kell teljesítenie [Kbt. 304.§ (1) bek.]. A Kbt. 304.§ (2) bekezdése rögzíti, hogy az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében – ha az ajánlatkérő a felhívásban előírta a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók megjelölését – csak az ajánlatban megjelölt alvállalkozó működhet közre. Ebben az esetben az alvállalkozó sem vehet igénybe saját teljesítésének 10%-át meghaladó mértékben teljesítési segédet. Ha a szerződéskötést követően – a szerződéskötéskor előre nem látható okból – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés vagy annak egy része nem teljesíthető a megjelölt alvállalkozóval, az ajánlatkérőként szerződő fél más megjelölt szervezet (személy) közreműködéséhez is hozzájárulhat, ha az megfelel a közbeszerzési eljárásban az alvállalkozókra meghatározott követelményeknek.
14. Mind a felperes, mind az alperes tett a Kbt. 71.§ (1) bek. b) pontja szerinti nyilatkozatot, miszerint a szerződéses megállapodás teljesítéséhez nem kívánnak 10%-ot meghaladó értékben alvállalkozókat igénybe venni; csak saját előforrásaikat használják. Alperes szerint, figyelembe véve a Kbt. 70.§ (3) bekezdését, a 304.§ (1)-(2) bekezdését, valamint a 1959-es Ptk. 334.§ (2) bekezdését és 337.§ (1) bekezdését, nem értelmezhető, hogy a felek között miért jöttek létre vállalkozási szerződések a Projekttel kapcsolatban olyan értékben, amely érték a közbeszerzés értékének 10%-át jóval meghaladja. Alperes álláspontja, hogy a felek között alvállalkozói jogviszony a szerződéses megállapodás teljesítése során nem jöhetett volna létre [Kbt. 70.§ (3) bek., 304.§ (2) bek.]. A szerződéses megállapodást a Konzorcium tagjainak mint közös ajánlattevőknek kellett volna teljesíteniük úgy, hogy a közbeszerzés 10%-át meghaladó mértékben nem vehettek volna igénybe alvállalkozót [Kbt. 304.§ (1) bek.]. Alperes szerint közte és a felperes között valós – alvállalkozási szerződés létrehozására irányuló – ügyletkötési akarat nem volt, nem is lehetett. A Projekt kapcsán jogviszony a megrendelő és a Konzorcium tagjai között jött létre, ami alapján a Konzorcium tagjai közvetlenül a megrendelő irányába tartoztak teljesítéssel.
15. Alperes hivatkozott a Kbt. Ötödik Rész 46. Címének rendelkezései (A szerződés módosítása és teljesítése) polgári jogi jellegű normákra, amelyek kapcsán a Kbt. 306/A.§ (6) bekezdése kapcsán mögöttes szabályként a 1959-es Ptk. rendelkezései irányadók. Álláspontja szerint a perbeli vállalkozási szerződések jogszabályba ütköznek, ezért a 1959-es Ptk. 200.§ (2) bekezdése alapján semmisek. Alperes a perbeli vállalkozási szerződések érvénytelenségét az alábbi jogszabályhelyekkel is alá kívánta támasztani: Kbt. 99.§ (1) bekezdés, amely szerint eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a Kbt. 91.§ szerinti szervezettel (nyertes ajánlattevő) kell az ajánlati felhívás, a dokumentáció és az ajánlat tartalmának megfelelően írásban megkötni. A Kbt. 303.§ alapján a felek (ajánlatkérő és ajánlattevő) csak akkor módosíthatják a szerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei illetve az ajánlat tartalma alapján meghatározott részét, ha a szerződéskötést követően – a szerződéskötéskor előre nem látható okból – beállott körülmény miatt a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. A Kbt. 304.§ (2) bekezdése rögzíti, hogy az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében – ha az ajánlatkérő a felhívásban előírta a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók megjelölését – csak az ajánlatban megjelölt alvállalkozó működhet közre. Ha a Választottbíróság a perbeli vállalkozási szerződések semmisségét nem állapítaná meg, alperes arra hivatkozott, hogy a szerződéseket a Kbt. 304.§ (1)-(2) bekezdésének megkerülésével kötötték, hiszen e szerződések folytán a szerződéses megállapodást felperes nem közvetlenül a megrendelőnek teljesítette, míg alperes teljesítésében a felperes alvállalkozóként közreműködött.
16. Alperes szerint az egyetemleges kötelezettségből fakadó felelősségi viszonyt megbontja, ha az egyik közös ajánlattevő (felperes) egyúttal a másik közös ajánlattevő (alperes) alvállalkozója is. A vállalkozó a jogosan igénybe vett alvállalkozóért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna el [1959-es Ptk. 391.§ (3) bek.]. Ebből az is következhetne, hogy az az ajánlattevő (felperes), aki a másik közös ajánlattevőnek (alperes) az alvállalkozója is egyben, ezen alvállalkozói feladat tekintetében kivonhatná magát az egyetemleges felelősségvállalás alól. Az alvállalkozó 10% feletti igénybevétele nem érinti az ajánlattevő teljesítéséért való felelősségét [Kbt. 71.§ (2) bek.].
17. Alperes a perbeli vállalkozási szerződéseket a semmisség kapcsán a jóerkölcs követelményének mércéjével részletesebben vizsgálva a már hatályos kívül helyezett, közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvényéből idézett. Alperes szerint kérdéses, hogy a száz százalékban közvetített szolgáltatást tartalmazó számlák ismeretében a közpénzek felhasználásának átláthatósága mennyiben biztosított. E körben hivatkozott a 13/2013. sz. polgári elvi döntésre, amely taglalja a 1959-es Ptk. 200.§ (2) bekezdése szerinti semmisséget. Összességében rámutatott, hogy a „jóerkölcs tehát olyan jogi kategória, amely a társadalom általános értékítéletét fejezi ki, ezért a szerződés jóerkölcsbe ütközésének megállapítása során nem a szerződő fél érdeksérelmét, hanem azt kell vizsgálni, hogy maga a jogügylet társadalmilag elítélendő-e (Legfelsőbb Bíróság Gfv.VI.31.227/2002/4.).” Alperes szerint a perbeli vállalkozási szerződések teljesítésének száz százalékos kiszervezése a jóerkölcsbe ütközött.

A Választottbíróság ítélete

18. A Választottbíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása során megállapította, hogy a kereset alapos.
19. A Választottbíróság tényként rögzítette, hogy a peres felek, továbbá két másik társaság Megállapodást kötöttek konzorcium létrehozására „közös vállalkozás” céljából, illetve a Projekt esetleges garanciális munkáinak közös elvégzésére.
20. A Választottbíróság ugyancsak tényként állapította meg, hogy a peres felek a Projekt keretein belül nyolc vállalkozási szerződést kötöttek. A felperes követelése öt perbeli vállalkozási szerződésen nyugszik.
21. A Választottbíróság figyelembe vette a felek jogviszonyára a 1959-es Ptk. rendelkezéseit, annak ellenére, hogy időközben ezt a jogszabályt hatályon kívül helyezték. A perbeli követelések ugyanis olyan szerződésekből erednek, amelyeket a felek az új Ptk. hatálybalépése előtt kötöttek, ezért a 1959-es Ptk. rendelkezéseit kell az eljárás során alkalmazni.
22. A Választottbíróság a bizonyítási eljárás során részletesen vizsgálta az alperes válasziratában és egyéb beadványaiban írtakat. Megállapította, hogy az alperes elsődlegesen hatásköri kifogást terjesztett elő, másodlagosan pedig azt kérte, hogy ha a Választottbíróság e kifogásának nem adna helyt, állapítsa meg a perbeli vállalkozási szerződések semmiségét.
23. A Választottbíróság tehát ahhoz, hogy döntsön a keresetről, saját hatáskörének fennálltát illetve a perbeli vállalkozási szerződések esetleges semmiségét vizsgálta. A Választottbíróság rámutat, hogy a hatásköre a felek szerződése alapján fennáll a jogvita elbírálására. Ezért a Választottbíróság a perbeli vállalkozási szerződések esetleges semmisségét vizsgálta.
24. A Választottbíróság ennek során a 1959-es Ptk. 4.§ (4) bekezdéséből indult ki, amely szerint „ha ez a törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Aki maga sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a másik fél felróható magatartására hivatkozhat.” Ebből a Választottbíróság azt a következtetést vonta le, hogy még ha fennállnának is az alperes által felsorolt érvénytelenségi okok a szóban forgó szerződési struktúrát illetően (a konzorciumi tag felperes a konzorciumvezető alperes alvállalkozója volt), alperes akkor sem hivatkozhat érvénytelenségre a Választottbíróság meglátása szerint, mivel azt maga idézte elő, és ekként saját felróható magatartására hivatkozva szerezne előnyt, mivel a semmisség útján kívánná elérni, hogy fizetési kötelezettségét ne kelljen teljesítenie. Ebben az összefüggésben nincs jelentősége annak sem, hogy az alperes szervezeti képviselője a szerződéskötés időpontjában más személy volt, mint a perindítás időpontjában, mivel a mindenkori szervezeti képviselő magatartása a jogi személynek tudódik be, e minőségében tett nyilatkozatait a jogi személy nyilatkozatainak kell tekinteni.
25. A Választottbíróság kitért arra is, hogy a „Polgári jog - Kommentár a gyakorlat számára - Második kiadás” (KJK Kerszöv, Budapest, 2004; a vonatkozó rész szerzője Harmathy Attila) a 870. oldaltól kezdődően részletesen taglalja, hogy a semmisség megállapításával kapcsolatban hivatkozhat-e semmisségre az a fél, aki az érvénytelenséget maga idézte elő, vagy az érvénytelenségről tudomása volt és e kérdésre alapvetően nemleges választ ad, azaz alkalmazhatónak tartja a 1959-es Ptk. 4. § (4) bek.-re történő hivatkozást az ilyen tényállásokra. A Választottbíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy az adott esetben az alperest a perbeli vállalkozási szerződések semmisségére való hivatkozási jog nem illeti meg, hiszen az adott Projektre létrehozott Konzorcium vezetője volt, és a rendelkezésre álló iratokból az a következtetés vonható le, hogy a szerződések létrehozásában ő maga is részt vett. Ezt még az is alátámasztja, hogy az alvállalkozói szerződéseken az alperesi társaság logója szerepel. A szerződéses struktúráról tehát az alperesnek pontos tudomása volt.
26. A Választottbíróság megjegyzi, hogy a fenti anyagi jogi akadály hiányában sem lennének megalapozottak alperes azon megállapításai, amelyek szerint a szerződés semmis, érvénytelen.
27. A Kbt.-be való ütközést illetően a Választottbíróság rámutat, hogy az erre való hivatkozás már csak azért sem lehet megalapozott, mert a szóban forgó perbeli vállalkozási szerződések nem tartoztak a Kbt. hatálya alá. De ha ezt a megközelítést túlzottan formainak lehetne is tekinteni, megjegyzendő, hogy a 1959-es Ptk. 200. § (2) bek. kimondja: a jogszabályba ütközés sem idézi elő a szerződés semmisségét, ha ahhoz jogszabály más jogkövetkezményt fűz. A Kbt. maga számos jogkövetkezményt kapcsol a Kbt. megsértéséhez, továbbá, annak a közbeszerzés kiírásakor már hatályban lévő 306/A § kifejezetten rögzíti, hogy a Kbt.-be ütközés mely esetekben idézi elő a szerződés semmisségét. A Kbt. alperes által felsorolt szakaszaira a 306/A § nem hivatkozik. A Választottbíróság e körben rámutat továbbá, hogy a perbeli vállalkozási szerződések jogszabályba ütközését az alperes közbeszerzési fórumokhoz fordulása sem alapozta meg. A közbeszerzési hatóság ugyanis úgy foglalt állást, hogy a szerződések érvénytelenségére a 1959-es Ptk. rendelkezései az irányadók. A Kbt. 350/D §-a továbbá azt is kimondja – s ennek bírói gyarkolatát felperes helyesen idézte – hogy (bizonyos, a perbeli tényállásra nem irányadó kivételekkel) „a közbeszerzésre, illetve a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértésére alapított bármely polgári jogi igény érvényesíthetőségének feltétele, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság, illetőleg - a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálata során - a bíróság a jogsértést jogerősen megállapítsa.” Alperes ilyen eljárást nem kezdeményezett, s semmilyen jogorvoslatot nem vett igénybe.
28. A Választottbíróság álláspontja szerint az alperes azon állítása se nyert bizonyítást, hogy a perbeli vállalkozási szerződések színleltek, netán lehetetlen célra irányulnak, illetve jóerkölcsbe ütköznek. A Választottbíróság osztotta a felperes által a szerződések jóerkölcsbe ütközéséről írtakat, az ugyanis az adott esetben nem áll fenn. Felperes eredményesen vitatta az alperes e körben előadott állásfoglalását, mely szerint alperes a hozzávetőleg hét évvel ezelőtt teljesített felperesi szolgáltatások elfogadását erkölcsösnek, míg azok ellenértékének jelen eljárás alapján történő kiegyenlítését erkölcstelennek értékelte. Alperes figyelmen kívül hagyja továbbá, hogy a szerződésnek nem egyszerűen jóerkölcsbe ütközőnek, hanem nyilvánvalóan jóerkölcsbe kell ütköznie ahhoz (1959-es Ptk. 200. § (2) bek. 2 mondat), hogy semmissége megállapítható legyen. Ez pedig azt jelenti, hogy a szerződés tartalma, célja, az abban vállalt főszolgáltatás, netán a szolgáltatás ellenszolgáltatáshoz kötése egyértelműen és minden kétséget kizáróan ellentétes a társadalmi közfelfogással. A perbeli vállalkozási szerződések kapcsán ilyen cél vagy tartalom nem állapítható meg; a Választottbíróság rendelkezésére álló iratokból nem derül ki olyan információ sem, hogy a kérdéses elszámolási struktúra akár felperest, akár alperest őt meg nem illető többletjövedelemhez juttatta volna a VKKI vagy a tágabb érdelemben véve a közérdek kárára.
29. A Választottbíróság kifejtette, hogy a színlelt szerződés (1959-es Ptk. 207. § (6) bek.) azt jelenti, hogy hiányzik a felek valós szerződési akarata; a jelen perben az volt megállapítható, hogy felperes valóban el kívánta végezni a vállalkozási szerződések által lefedett munkákat, azok fejében valóban ellenszolgáltatáshoz kívánt jutni, alperes pedig szintén valóban azt kívánta, hogy ezeket a munkálatokat felperes végezze el, s nem hitte, nem hihette, hogy ezen munkák elvégzéséért felperest nem illeti meg ellenszolgáltatás.
30. A Választottbíróság rámutatott arra, hogy lehetetlen szerződésről akkor lehet szó, ha már a szerződéskötés időpontjában nem lehetséges az abban foglaltak teljesítése. A perbeli vállalkozási szerződésekben rögzített szolgáltatások teljesítése ezzel szemben nem ütközött akadályba. Feltéve, de meg nem engedve, hogy sor került volna a Kbt. megsértésére a teljesítés során, az sem jelentené azt, hogy a vállalt szolgáltatás teljesítése nem lett volna lehetséges.
31. A Választottbíróság osztotta a felperes hivatkozását a Ptk. érvénytelenségi rendszerének alkalmazására iránymutató 1/2010.(VI.28.) PK-vélemény rendelkezéseire, és többek között megállapította, hogy a felperes által nyújtott szolgáltatást egy esetleges érvénytelenség esetén az alperes visszaszolgáltatni nem tudta volna. Ezért az eredeti állapot helyreállítása már fogalmilag is kizárt. Ez pedig azt jelenti, hogy mivel az állítólagos érvénytelenségi ok sem volna kiküszöbölhető, a felek között a 1959-es Ptk. szerinti elszámolási viszony keletkezne annak 237. § (2) bek.-e 2. mondata (hatályossá nyilvánítás) alapján. Ebből pedig az következne (feltéve, de meg nem engedve, hogy a szerződés érvénytelen lenne), hogy felperes – noha az érvénytelenség miatt a vállalkozói díjat nem követelhetné – azonban követelhetné az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás pénzbeni ellenértékét, vagyis értékbeni restitúciót. Összességében tehát alperes még semmisség esetén sem érhetné el azt, hogy semmit ne kelljen fizetnie felperes részére.
32. A Választottbíróság az előzőekből következően megállapította, hogy sem az alperes hatásköri kifogása, sem a perbeli vállalkozási szerződések semmisségének megállapítása nem vezetett eredményre. A Választottbíróság megállapította, hogy a perbeli vállalkozási szerződések semmisnek nem minősülnek, ezért az alperes erre irányuló indítványát elutasította.
33. A Választottbíróság ezt követően vizsgálta a felperes keresetének jogalapját és összegét. Ennek során osztotta a felperes álláspontját, hogy a megjelölt öt szerződés teljesítése alapján az alperes által visszatartott vállalkozói díj a felperest megilleti. A felperes által csatolt iratokból ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy részéről a teljesítés megtörtént, alperes pedig azzal kapcsolatban kifogást nem jelentett be. Alperes tehát olyan okot bizonyítani nem tudott, ami netán a felperes hibás teljesítésére utalt volna, és amire tekintettel joggal tarthatná vissza a perbeli vállalkozói díjat.
34. A Választottbíróság tehát a felperesi követelés jogalapját megállapította, az összegszerűséget pedig azért nem vizsgálta, mivel a perbeli vállalkozási szerződések szerint az alperes jogosult volt 10% összegű vállalkozói díj visszatartására.

(Vb/18029)