3/9/2018

Ha a peres felek üzemeltetési szerződésükben nem nevesítettek külön további feltételeket a felmondáshoz, hanem általában rögzítették a tartós jogviszonyoknál jellemzően biztosított úgynevezett rendes felmondási jogot, akkor a szerződésben meghatározott felmondási idő alkalmazásával gyakorolt felmondást nem kell indokolni. (Vksztv. 20.§ (1) bekezdésének c) pontja) Nem az új Ptk-ra, hanem a régi Polgári Törvénykönyvre, az 1959. évi IV. törvényre lehet mögöttes jogként hivatkozni, ha a Ptk. rendelkezéseit a hatályba lépését (2014. március 15.) követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint megtett jognyilatkozatokra lehet alkalmazni. (az új Ptké, a 2013. évi CLXXVII. törvény 1. §-)

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás
A felperes, mint szolgáltató és az alperes, mint megbízó üzemeltetési szerződést kötöttek ivóvízhálózat működtetésére 2011. január 1-én. Az alperes, Képviselőtestületének 46./2017 (IV.3.) számú döntésére hivatkozva, 2017. április 4-én az üzemeltetési szerződést 2017. december 31-i hatállyal felmondta, a víziközmű-szolgáltatásról rendelkező 2011. évi CCIX. törvényre (Vksztv.) hivatkozva. 2017. szeptember 26-án felperes konkrét és részletes indokolást kért a felmondás okáról, hogy a víziközmű-szolgáltató milyen jogellenes magatartása vezetett a döntéshez, jelezve, hogy ennek hiányában nem fogadható el az üzemeltetési szerződés felmondása. 2017. november 8-án kelt válaszában alperes jogszerűnek tekintette a felmondást, hivatkozva a Vksztv. 83.§-ára és 20. § (1) bekezdésének c) pontjára, valamint az üzemeltetési szerződés 9. pontjára.
Peres felek nyilatkozatai
A felperes keresetében kezdeményezte az üzemeltetési szerződés felmondása érvénytelenségének megállapítását. Álláspontját a Vksztv. 20.§ (1) bekezdésének értelmezésére alapozta, másodlagosan említette a 2013. évi V. törvény, az új Ptk 6: 213. §-ának (3) bekezdését a felmondásról. Értelmezése szerint a jogalkotó nem általánosságban kívánta biztosítani az ellátásért felelősnek az üzemeltetési szerződés felmondását a Vksztv. 20.§ (1) bekezdésében, ehhez vagy a törvényben vagy a szerződésben külön nevesített okok felsorolása is szükséges volna. Az alperes válasziratában fenntartotta azon álláspontját, hogy az Önkormányzat jogszerűen járt el, és kérte a kereset elutasítását. Az alperes hivatkozott az Egri Járásbíróság hasonló tárgyú peres eljárásban, a felperes és Csincse, illetve Vatta Községek önkormányzatai ügyében hozott ítéleteire, és egyben csatolta azokat. A felperes 2018. augusztus 15-én kelt viszontválaszában megerősítette korábbi álláspontját, és egyebek között hangsúlyozta azt véleményét, hogy a Vksztv. 20.§ (1) bekezdésének c) pontja nem kíván korlátlan, feltétel nélküli felmondási jogot biztosítani az ellátásáért felelősnek, a felmondás jogának gyakorlásához vagy a törvényben vagy a szerződésben meghatározott „más esetnek” fenn kell állnia. Az Egri Járásbíróság csatolt ítéleteivel összefüggésben pedig előadta, hogy a Választottbíróságnak nincs hatásköre az általános hatáskörű bíróság ítéletének véleményezésére, és nem köti annak tartalma, ezért az abban foglaltakkal semmilyen formában nem kíván foglalkozni.
A Választottbíróság ítélete
A Választottbíróság hatásköre a peres felek által kötött üzemeltetési szerződés adott pontján nyugszik.
A Választottbíróság a felperes keresetét elutasította. A Választottbíróság álláspontja szerint a Vksztv. 20. §-ának (1) bekezdése a) és b) pontja szerződés egyoldalú megszüntetését szankciós jelleggel biztosítja az ellátásért felelősnek, ha a szolgáltató súlyos jogszabálysértést vagy szerződésszegét követ el. Ettől világosan meg kell különböztetni a 20. § (1) bekezdése c) pontjába foglalt felhatalmazást, ami lehetőséget ad, hogy a felek, szerződési szabadságukkal élve, az üzemeltetési szerződésben is meghatározzanak további eseteket a felmondásra. A Választottbíróság döntése ezen jogszabályhelyen alapszik. A peres felek annak idején nem nevesítettek külön további okokat, hanem általában rögzítették a tartós jogviszonyoknál jellemzően biztosított úgynevezett rendes felmondási jogot, az év végére szólóan 180 napos felmondási idővel, amelynek gyakorlását így nem kell indokolni. A felmondási időszak, a Vksztv. fenti rendelkezése alapján 8 hónaposra hosszabbodott.
Ez az értelmezés nincs ellentétben az új Ptk. felperes által hivatkozott 6:213.§-ának (3) bekezdésével, mely kimondja, hogy: „Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a tartós jogviszonyt létrehozó, határozatlan időre kötött szerződést megfelelő felmondási idő alkalmazásával bármelyik fél felmondhatja. A felmondási jog kizárása semmis.” A Vksztv. lex speciálisként meghatározza a felmondás további esetköreit és feltételeit, külön felmondási időt határoz meg, de a fentiek szerint teret enged a felek autonómiájának is az egyoldalú megszüntetés további meghatározására. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Választottbíróság véleménye szerint a perben érintett jogviszonyra nem az új Ptk-ra, hanem a régi Polgári Törvénykönyvre, az 1959. évi IV. törvényre lehet mögöttes jogként hivatkozni, figyelemmel az új Ptké, a 2013. évi CLXXVII. törvény 1. §-ára, amely szerint a Ptk. rendelkezéseit a hatályba lépését (2014. március 15.) követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint megtett jognyilatkozatokra lehet alkalmazni. Ugyanilyen szellemben rendelkezik a kötelmek tekintetében az 50. § (1) bekezdése: „Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a Ptk. hatálybalépésekor fennálló kötelmekkel kapcsolatos, a Ptk. hatálybalépését követően keletkezett tényekre, megtett jognyilatkozatokra ideértve az e tények illetve jognyilatkozatok által keletkeztetett újabb kötelmeket is — a Ptk. hatálybalépése előtt hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.” Ugyanakkor a (2) bekezdés szerint „A felek megállapodhatnak abban, hogy a Ptk. hatályba lépése előtt kötött szerződésüket teljes egészében az új Ptk. hatálya alá helyezik.” Ez azonban nem történt meg, Így a felek jogvitájában másodlagosan a régi Ptk. 321. §-ára lehet hivatkozni, a felmondásra vonatkozó általános rendelkezések tekintetében. Ez azonban nem vezetne eltérő következtetésre, miként az e §-hoz fűzött kommentár is hangsúlyozta, a rendes felmondást nem kell indokolni. (A Polgári Törvénykönyv Magyarázata, KJK, 2004, 1146. o.) Általában véve is igaz a tétel, hogy huzamos, határozatlan időre szóló jogviszonyok esetén a „szerződés nem örök időre szóló bilincs a felek kezén”, éppen a jogviszony tartós jellegére figyelemmel a polgári jog egyoldalú szerződésmegszüntetési jogot biztosít mindkét félnek. (Vékás Lajos, Szerződési Jog, Általános rész, Eötvös Kiadó, 2016, 359. o.).
(Vb/18009, Vb/18010, Vb/18011)