Az ítélet alapjául szolgáló tényállás
- A felperesi megrendelő és az alperesi vállalkozó között közbeszerzési eljárás eredményeképpen vállalkozási szerződés jött létre. A vállalkozási szerződés alperesi teljesítése és a munkálatok átadás-átvétele a felek által egyezően előadott időben és módon lezajlott. Ezt évekkel követően, a felperes által a jelen perben érvényesíteni kívánt időtartamig a felperes az alperes által elvégzett munka műszaki hibáit – a beépített vasbetonaljak repedéseit – észlelte. A hibák észlelését évekkel követően a felperes nemperes eljárásban kezdeményezte igazságügyi szakértő kirendelését az alperesi teljesítés szerződéses minőségi követelményeknek való megfelelősége és a hibák okának vizsgálatára. A szakvélemény összefoglaló megállapítása az volt, hogy a rendelkezésre álló információk, vizsgálati eredmények alapján nem volt kijelenthető, hogy a vállalkozó a szerződésben meghatározott feltételek szerint teljesítette kötelezettségeit. Az alperes a hibás teljesítésének tényét az általa csatolt dokumentumokra és az eljárás során tett nyilatkozataira hivatkozással mindvégig vitatta.
A peres felek nyilatkozatai
- A felperes a keresetében az alperes kártérítésben történő marasztalását kérte az 1959-es Ptk. 318.§-a alapján, a szerződésszegéssel okozott kárért viselt alperesi kártérítési felelősség címén. Keresetében hivatkozott arra, hogy álláspontja szerint a bírói gyakorlat elismeri, hogy kártérítés jogcímén követelhető a károsult által ténylegesen még el nem végzett helyreállítás még fel nem merült költségei is.
- Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását, ás a felperes kötelezését a perköltség viselésére. Egyrészről elévülési kifogást jelentett be, másrészről hivatkozott a választottbírósági eljárás megindítására a vállalkozási szerződés különös feltételeiben előírt határidő leteltére, a konzorciumi tagok, így az alperes egyetemleges felelősségének hiányára, vitatta a hibás teljesítés tényét, a kár bekövetkeztét, valamint az alperesi teljesítés és a felperes által állított kár közötti okozati összefüggést, hivatkozott kimentési okra, végül vitatta az állítólagos kár összegszerűségét is.
- Az elévülési kifogása körében az alperes kifejtette, hogy a felperes a szerződéses szolgáltatásban a teljesítéskor meglévő hibára, vagyis szerződésszegéssel okozott kárra alapozta perbeli igényét. Álláspontja szerint emiatt a repedések későbbi keletkezése nem minősíthető a kár bekövetkeztének időpontjaként. A szerződésszegéssel okozott kár esetében álláspontja szerint egyértelműen és kizárólag a szerződéses teljesítés időpontja tekinthető a kár bekövetkezte idejének, és a kártérítési igényre irányadó elévülési idő kezdő időpontjának is. Az alperes előadta, hogy álláspontja szerint a felperes igénye a szerződéses szolgáltatás hibás voltából eredő és magában a szolgáltatásban fennálló miatti, vagyis tapadó kár megtérítésére irányuló kárigény. Hivatkozott arra, hogy a felperes maga sem állította, hogy a betonaljak állapotában utólagos változás állt volna be, csupán azt, hogy a hibát a felperes személyzete csak utóbb vette észre. Mindezekből az alperes álláspontja szerint arra lehet következtetni, hogy a hiba a felismerés időpontjában már fennállt. Az alperes érvelése úgy folytatódott, hogy még ha sor is került a felperesi elévülés nyugvására, ennek időszaka véget ért, és az azt követő törvényes határidőn belül a felperes elmulasztotta a törvényes igényérvényesítési határidőt, így követelése ebben az esetben is elévült.
- Az alperes által tett elévülési kifogással szemben a felperes hivatkozott arra az alperes részére megküldött levelére, amelyben szerepeltette, hogy igénye tárgya a vállalkozási szerződés teljesítésével kapcsolatos, és alternatív igényként kártérítési igényt határozott meg. A felperes álláspontja szerint ez a levél megfelelt az 1959-es Ptk. 327.§-nak (1) bekezdése szerinti, az elévülés megszakadását eredményező írásbeli felszólítás tartalmi követelményeinek. Hivatkozott a BH2014.4.106 számú bírósági határozatra, amely szerint az elévülést megszakító írásbeli felszólítás minimális tartalmi kelléke a követelést megalapozó tényállás, valamint az alapul szolgáló jogviszony megjelölése, és a jogosult azon akaratának kifejezésre juttatása, hogy követelését a károkozóval szemben érvényesíteni kívánja. A felperes hivatkozott továbbá egy későbbi, a fentiek szerint állított elévülés megszakítás időpontjához viszonyított ötéves elévülési időn belül kelt és továbbított levelére is, amelyben az alperest kártérítés jogcímén követelése megfizetésére szólította fel, amely levelet az alperes igazoltan átvette. A felszólítás átvételével a felperes álláspontja szerint az elévülés ismételten megszakadt, és újból kezdődött az 1959-es Ptk. 327.§-ának (2) bekezdése szerint.
- A perben megtartott előkészítő ülésen a felek egyetértettek az eljárás kettéválasztásával (bifurkációjával) oly módon, hogy a felek először kizárólag az elévülés kérdésben nyilatkoznak, és a további, az ügy érdemére tartozó kérdésekben csak az esetben folytatódik az eljárás, ha a Választottbíróság az elévülés tárgyában érkezett beadványok, nyilatkozatok és bizonyítékok alapján nem hoz a keresetet elévülés miatt elutasító ítéletet.
A Választottbíróság ítélete
- Az eljárás kettéválasztására (bifurkációjára) is tekintettel a Választottbíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a kereseti kérelem alapját képező felperesi követelés elévült-e.
- Mivel a felperes kártérítési (és nem szavatossági) igényt érvényesített, az 1959-es Ptk. 324.§-ának (1) bekezdése alapján az elévülési idő öt év volt. Az 1959-es Ptk. 326.§-ának (1) bekezdése szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált. Az 1959-es Ptk. 360.§-ának (1) bekezdése értelmében a kártérítés a kár bekövetkeztekor nyomban esedékes. Ebből következően az elévülés a károsodás bekövetkeztekor kezdődött. A bírói gyakorlat szerint a hibás teljesítéssel okozott, a szerződéses szolgáltatás hibájában álló ún. tapadó kár a teljesítés időpontjában következik be, így az ilyen kár megtérítése iránti követelés is a teljesítéskor válik esedékessé (BH2015. 34). A tapadó kár, vagyis a kötelezettnek az abban megnyilvánuló vagyoni érdeksérelme, hogy nem megfelelő minőségű, hibás, a törvényes vagy szerződéses kellékekkel nem rendelkező szolgáltatásban részesült, minden esetben a teljesítés időpontjában következik be. Hibás teljesítésről ugyanis eleve csak akkor lehet szó, ha a hiba oka már a teljesítéskor megvolt a szerződéses szolgáltatásban, vagyis a kötelezett hibás szolgáltatást nyújtott a jogosult részére. Ha a szolgáltatás a teljesítést követően felmerült okból hibásodik meg, az 1959-es Ptk. 305.§-ának (1) bekezdésében szabályozott hibás teljesítés, mint szerződésszegés nem következik be, az fogalmilag fel sem merülhet.
- A fenti jogértelmezést tette magáévá több más kúriai ítélet is: A szolgáltatás hibájában álló ún. tapadó kár a teljesítés időpontjában következik be, így a tapadó kár megtérítése iránti igény az 1959-es Ptk. 324.§-ának (1) bekezdése, 326.§-ának (1) bekezdése, 310.§-a és 360.§-ának (1) bekezdése értelmében a teljesítéstől számított öt éven belül érvényesíthető. A tapadó kár a szerződés teljesítésekor következik be. Hibás teljesítésről eleve csak akkor lehet szó, ha a hiba – tekintet nélkül arra, hogy mikor vált felismerhetővé – bér a teljesítés időpontjában megvolt a szerződéses szolgáltatásban, így a Ptk. 360.§-a (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásában megtérítése is ebben időpontban esedékes. A kártérítési követelés elévülése azonban a Ptk. 326.§-a (2) bekezdése alapján nyugszik, ha a jogosult a követelést menthető okból nem tudja érvényesíteni (Kúria Pfv.V.20.202/2012/8.).
- Az idézett jogszabályhelyek és az irányadó bírói gyakorlat, valamint az aggálytalan tényállási elemek összevetése alapján a Választottbíróság úgy találta, hogy a perbeli követelés a szolgáltatás állítólagos hibás voltából eredő és magában szolgáltatásban fennálló hiányosság miatti, vagyis tapadó kár megtérítésére irányuló kárigény, amelynek esedékessége, így egyben elévülésének kezdő időpontja is a kártérítési igény alapjául szolgáló munkálat műszaki átadás-átvételének napja, függetlenül attól, hogy a felperes az állítólagos hibát mikor ismerte fel.
- Az 1959-es Ptk. 326.§-ának (2) bekezdése szerint ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már letelt, vagy egy évnél rövidebb idő van hátra. A felperes ugyan kifejezetten nem hivatkozott az elévülési idő fentiek szerinti esetleges nyugvására, az alperes azonban beadványaiban erre vonatkozóan részletes előadásokat tett, ezért a Választottbíróság e kérdéskört is megvizsgálta.
- A Kúria 1/1012.(VI.21.)PK véleménye értelmében az elévülés nyugvása az adott eset körülményeitől függően megszűnhet (i) a hiba jogosult által történő felismerésével, azaz a hibajelenség észlelésével (amennyiben ez elégséges), (ii) akkor, amikor a jogosult tudomást szerez mindazokról a hibával kapcsolatos tényekről, amelyek ismeret szükséges a hiba miatti szavatossági igény érvényesítéséhez, azzal, hogy ha a hibajelenség észlelését követően a jogosult ésszerű időn belül a saját érdekkörében felmerült okból nem teszi meg az igényérvényesítéshez még szükséges tények megismerése iránti intézkedéseket, pl. nem fordul szakemberhez, nem kezdeményezi az előzetes bizonyítást stb., az elévülés nyugvásának jogkövetkezményei nem alkalmazhatók, illetve (iii) amennyiben a felek a hibás teljesítés peren kívüli orvoslása érdekében komoly egyeztetéseket, egyezségi tárgyalásokat folytatnak egymással, illetve ha a kötelezett olyan magatartást tanúsít, amelynek alapján a jogosult alapos okkal bízhat abban, hogy a kötelezett a követelést önként teljesíteni kívánja, úgy az elévülés nyugvása akkor szűnik meg, amikor a kötelezett egyértelműen elzárkózik minden felperesi igény elől, amely időponttól a jogosult a peren kívüli megegyezés lehetőségében már nem bízhat alappal (EBH2012. P.8., Kúria Pfv.20990/2019/4.). Ha egyidejűleg, de legalábbis tartalmilag és időben szorosan összekapcsolódva több igényérvényesítést akadályozó körülmény áll fenn, az elévülés nyugvása akkor szűnik meg, amikor az igényérvényesítés utolsó akadálya is elhárul.
- Az elévülés nyugvása, ha az egyáltalán sorra került, a jelen perben legkésőbb akkor szűnt meg, amikor (i) a felperes a hibát felismerte, és (ii) a felperes beszerezte az előzetes bizonyítás keretében a szakértői véleményt a hibás teljesítés tényének bizonyítására, és (iii) a felperes megkísérelte a követelése peren kívüli érvényesítését, azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nem számíthat az alperes önkéntes teljesítésére. Mindezek bekövetkeztétől kezdődően a felperest semmi sem akadályozta igényének választottbírósági úton történő érvényesítésében.
- (Igényérvényesítési határidő az elévülés nyugvásának hiányában) Amennyiben az elévülés nyugvására nem került sor, úgy a műszaki átadás-átvételtől mint elévülési kezdő időponttól számított öt éven belüli időszakra a felperes nem hivatkozott az elévülés megszakadására, így megállapítható volt, hogy ha az elévülés nyugvására nem került sor, a felperes követelése elévült.
- (Igényérvényesítési határidő az elévülés nyugvása esetén) Az 1/2007. számú Polgári jogegységi határozat kimondja, hogy az elévülés nyugvása fogalmilag kizárja az elévülés megszakadását, így az elévülés nyugvásának elfogadása esetén kizárólag a nyugvás megszűnését követő időszak vonatkozásában kellett a Választottbíróságnak az elévülés esetleges megszakadását vizsgálnia. Az irányadó bírói gyakorlat szerint az elévülés nyugvását követően az 1959-es Ptk. 326.§-ának (2) bekezdése alapján rendelkezésre álló „türelmi idő” jogvesztő jellegű, ami nem szakítható meg, hanem ez alatt az idő alatt az igényt bírósági úton kell érvényesíteni (BH2013. 189., 1/2004.(XII.2.)PK vélemény).
- A fentiekből következően a jelen perben sem az elévülés nyugvása alatt, sem az azt követő egy éves türelmi idő alatt nem volt lehetőség az elévülés megszakítására. Amennyiben tehát az elévülés egyáltalán nyugodott, úgy a felperesnek az elévülés nyugvásának végét követő egy éven belül választottbíróság előtt kellett érvényesítenie az igényét.
- Mindezek alapján a Választottbíróság arra a döntésre jutott, hogy a felperesi igény (amelynek megalapozottságát a bifurkáció folytán végül nem vizsgálta) mindkét esetben – tehát akkor is, ha az elévülés nyugvására sor került, és akkor is, ha nem – elévült.
- A Választottbíróság ezért a felperes keresetét elutasította.
(Vb/20008)
