A végzés alapjául szolgáló tényállás
- A felperes a 2018. október 2. napján érkezett keresetében a felek között 2012. szeptember 13-án létrejött szerződés ("Szerződés 1"), a 2012. szeptember 13. napján kelt szerződés ("Szerződés 2"), a 2014. december 18. napján kelt szerződés ("Új Szerződés 1."), továbbá a 2014. december 18. napján kelt szerződés ("Új Szerződés 2.") alapján kérte az alperesek kötelezését elsődlegesen a keresetlevél 10.3 pontjában megjelölt hibák megfelelő határidőben való kijavítására, másodlagosan pedig a javítási költségek felperes részére történő megfizetésére.
- Az I. r. alperes a hatásköri kifogásában arra hivatkozott, hogy a felek közötti szerződések jogszabályellenesen tartalmazzák a választottbíróság előtti vitarendezési kikötést, mivel a választottbírósági kikötés a szerződéskötéskor hatályban volt jogszabály, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. („Nvtv”) 17. (2) és (3) bekezdéseiben meghatározott tiltó rendelkezésekbe ütközött, figyelemmel arra, hogy a szerződések teljesítése révén megvalósított beruházások az önkormányzat tulajdonába kerültek és az önkormányzat vagyonába tartoznak. Az I. r. alperes a hatásköri kifogásában hivatkozott továbbá az 1994. évi LXX1. tv. 4.§-ra (a továbbiakban rVbtv.).
- A Választottbíróságnak a jogvitával kapcsolatban az alábbi kérdésekben kellett döntenie
- alkalmazandó-e a jelen perbeli jogvita tekintetében a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény („Nvt.”) 17. § (3) bekezdése választottbírósági kikötést tiltó rendelkezése?
- Hogyan kell megítélni azt a helyzetet, ha a szerződés tárgya olyan tevékenység, amelynek eredményeként nemzeti vagyonnak minősülő létesítmény jön létre, azonban a szerződéskötéskor ez a nemzeti vagyontárgy még nem létezik?
- Mi a relevanciája annak, ha a választottbírósági eljárást olyan időpontban indították, amikor a fenti tiltó rendelkezés már nem volt hatályban?
- Van-e a Választottbíróság jelen eljárásban való hatáskörére kiható relevanciája annak, ha a hatáskör hiányára nem a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult felperes, hanem a vele szerződő alperesek hivatkoznak?
- Az Nvt. 17. § (3) bekezdésének hatálybalépése: 2012. január 1. (Nvt. 20. § (2) bek.). Az Nvt. 17. § (3) bekezdésének hatályon kívül helyezésére 2015. március 19. napján került sor (2015. évi VII. törvény 33. és 35. §§).
- A szerződéskötések tekintetében releváns mindkét időpontban tehát hatályban volt a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény ("Nvt.") választottbírósági kikötést tiltó 17. § (3) bekezdése, amely az alábbi:
Az Nvt. 1. § (1) bekezdése alapján „Nemzeti vagyonba tartozik:
- az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló dolgok,
- az a) pont hatálya alá nem tartozó, az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő dolog,
- az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő pénzügyi eszközök, továbbá az államot vagy a helyi önkormányzatot megillető társasági részesedések,
- az államot vagy a helyi önkormányzatot megillető bármely vagyoni értékkel rendelkező jogosultság, amelyet jogszabály vagyoni értékű jogként nevesít
- Az Nvt. Nvt. 17. § (2) bekezdése alapján „Az e törvényben meghatározott nemzeti vagyon körébe tartozó vagyonnak minősül az e törvény hatálybalépését követően az állam vagy az önkormányzat tulajdonába kerülő vagyon. ”
- A rVbtv. szerződéskötéskor hatályos, a 2012. évi LXV. törvény 2. §-a által megállapított szövege az alábbi:
- Az rVbtv. idézett szakasza, de különösen a nemzeti vagyontörvény imperatív, eltérést nem engedő jogszabály, amelyet szigorúan, a jogalkotó akaratával összhangban kell értelmezni, ezért a Választottbíróság megítélése szerint az ún. "teleológiai redukció" alkalmazásának nincs helye, vagyis nem lehet arra következtetni, hogy a jogalkotó nem kívánta volna a jogszabály érvényesülését olyan nemzeti vagyontárgyakra, amelyek később keletkeznek. Éppen ellenkezőleg: ha a jogalkotó azt akarta volna, hogy a tilalom jövőben létrehozandó nemzeti vagyontárgyra ne terjedjen ki, akkor ezt a szándékát világosan kifejezésre juttatta volna. Ennek azonban kifejezetten éppen az ellenkezője következik az Nvt. fent idézett 17. § (2) bekezdéséből.
- A felperesi érvelés elfogadása azt eredményezné, hogy a rVbtv. 4. § és a Nvtv. 17. § (3) bek. tilalma alól minden olyan szerződés kikerülne, amelynek tárgya valamilyen, a nemzeti vagyonba sorolt vagyontárgy (jövőbeli) előállítása (lenne), azaz valamennyi vállalkozási szerződés. A Választottbírósági Tanács véleménye szerint ez nem lehetett a jogalkotó szándéka, hiszen nem lenne következetes, ha minden más szerződéstípusra kiterjedne a tilalom, csak éppen a vállalkozási szerződésekre nem. Hozzátartozik ehhez, hogy a vállalkozási tevékenység fejében fizetendő vállalkozói díj már a vállalkozási szerződés megkötésekor is létezett és a nemzeti vagyon körébe tartozott.
- A fentiekre tekintettel a Választottbírósági Tanács nem vizsgálhatta azt, hogy a választottbírósági kikötést tiltó szabály 2015. március 19. utáni megszűnésének volt-e kihatása a hatáskörre, ugyanis a felek a Választottbíróság hatáskörét a tiltó szabály hatálya alatt kötötték ki.
- A fentiekből következően a perbeli szerződés által létrehozni célzott létesítmény a szerződéskötéskor olyan jövőbeli nemzeti vagyonnak minősült, amely az Nvt. 17. § (2) bekezdése értelmében az „e törvényben meghatározott nemzeti vagyon körébe tariozó vagyonnak minősül”. Az „e törvényben meghatározott nemzeti vagyon” szabályai alkalmazandók tehát rá, és ezek közé tartozik az Nvt. 17. § (3) bekezdése is. Ugyancsak a fentiekből következően a feleknek a választottbíróság eljárására vonatkozó kikötése érvénytelen kikötés.
- A Választottbírósági Tanács álláspontja szerint a határkor hiánya vagy megléte tekintetében nincs relevanciája annak, ha a hatáskör hiányára nem a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult felperes, hanem a vele szerződő alperesek hivatkoznak, mivel a választottbírósági kikötés a fentiekben kifejtettek szerint érvénytelen (semmis), amelyre bármelyik fél határidő nélkül hivatkozhat.
