AA

A bővülő kutatás-fejlesztési források hozni fogják az eredményeket

2019. október 04.

Az MKIK Ipari Kollégiuma, valamint a Kutatásfejlesztési és Innovációs Kollégiuma 2019. október 4-én tartotta összevont ülését, amelyet Gaál József, az MKIK alelnöke, az Ipari Kollégium elnöke nyitott meg, ezt követően a résztvevőket Prof. Dr. Szabó Gábor, a Kutatásfejlesztési és Innovációs Kollégium elnöke is köszöntötte. Gaál József ismertette az ülés célját, amely az innovációs hálózat átformálása volt. E téma megbeszélése előtt a kollégiumokat érintő témák kerültek átbeszélésre, melyek a következők voltak: Ipar 4.0, KKV stratégia, valamint a közelgő válság és recesszió megjelenésének esélye, várható hatásai.

Az ülés folytatásaként dr. Parragh László, az MKIK elnöke köszöntötte Prof. Dr. Palkovics Lászlót, innovációs és technológiai minisztert, aki „Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerepe a tudás- és innováció-menedzsment fejlesztésben” címmel tartotta meg előadását. Az eseményen Palkovics László elmondta: jövőre 25 százalékkal, 37 milliárd forinttal nő az ország költségvetésében a kutatás-fejlesztési és innovációs forrás.

Elmondta: jövő januárban megkezdi működését a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, amelynek fontos szerepe lesz a kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia véglegesítésében, a pénzügyi alapok felhasználásának meghatározásában. A köztestület kollégiumi ülésén Palkovics László felidézte, hogy Magyarország az európai uniós tagországok között 23. helyen áll az innovációs index alapján, az előbbre lépéshez többek között a magyar tulajdonú vállalatok innovációs képességén is kell javítani. A miniszter ismertette, hogy 2015-2018 között az uniós és hazai állami kutatás-fejlesztési és innovációs források 47 százalékát kis- és középvállalkozások nyerték el, az egyetemek 33 százalékkal részesedtek.

Fontosnak nevezte azt, hogy a gazdaság szereplői és az egyetemek, kutatóhelyek együttműködjenek a források elnyerésében, a hatékony felhasználásban. A miniszter arra biztatta a kamara rendezvényén a cégek képviselőit, hogy az Európai Unió Horizon2020 kutatási és innovációs keretprogramjában a magyar vállalkozások pályázzanak, és az egyetemekkel közösen kapcsolódjanak be a nemzetközi együttműködésbe az eredményesebb szereplés érdekében. Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy törvényi felhatalmazás alapján a nemzeti kutatási és innováció alapot felosztották kutatási alap és innovációs alap részre, vagyis elkülönül az innováció és a kutatás finanszírozása. Elmondta, hogy az Európai Unió 2020-ra a GDP 3 százalékát tervezi kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítani. Magyarország 2020-ra a GDP 1,8 százalékát szeretné erre a célra felhasználni, ami 2018-ban 1,5 százalék volt, és 2030-ra érné el a 3 százalékot.

Forrás: MTI

Fotó: MKIK

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. június 4-7. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lengyelországba, Poznanba.
X public.szechenyi.title