AA

Megújul a Széchenyi Kártya Program

2022. június 22.

Megújul a Széchenyi Kártya Program

A kormány 2022. június 16-i ülésén megtárgyalta a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését szolgáló, különböző támogatott finanszírozási lehetőségeket kínáló Széchenyi Kártya Program eredményeit, és döntött a Program megerősítéséről. A kormány döntésének köszönhetően a Széchenyi Kártya Program továbbra is rendkívül kedvező feltételek mellett folytatódik, sőt a kormány az energiaválság okozta megnövekedett energia többletköltségek finanszírozásának könnyítése, valamint a hatékonyságnövelő és technológiaváltást segítő beruházások elősegítése érdekében két új speciális, kiemelten támogatott hitelkonstrukciót is bevezet.

A háborús gazdasági helyzet ellenére a kormány – együttműködve az MKIK-val és a KAVOSZ-szal – úgy döntött, hogy további támogatást nyújt kedvezményes hitelek és garanciavállalás mellett a magyar kkv-k számára. A kormány által támogatott Széchenyi Kártya Program új konstrukciói a kabinet gazdaságstratégiai céljaival összhangban a piacihoz képest lényegesen alacsonyabb kamattal segítik továbbra is a vállalkozások versenyképességének javítását, amellyel kiszámítható kereteket biztosítanak a kkv-szektor működéséhez.

Július elsejével folytatódik a Széchenyi Kártya Program - jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

 

MAXIMUM 3,5 SZÁZALÉKOS FIX, FUTAMIDŐ VÉGÉIG ÉRVÉNYES KAMATLÁB MELLETT LESZNEK ELÉRHETŐK FORRÁSOK A KKV-K RÉSZÉRE.
Továbbra is magas a hitelállomány növekedési üteme, de a hitelpiaci kondíciók szigorodnak, a kamatlábak felfelé tolódnak, a bankok hitelezési hajlandósága csökken. A kormány megállapította, ha magára hagyja a kormány a kkv-piacot, akkor a hitelezés egyik pillanatról a másikra gyorsan megállhat, hitelstop alakulhat ki - mondta el Nagy.

A kormány ezért fontosnak tartja, hogy a támogatást megadhassa. A hitel alapú gazdasági növekedés előnyös, minden egy százalékos hitelállomány bővülés 0,2-0,4 százalékos GDP-bővülést érhet el.

Parragh László az MKIK elnöke kifejtette, az infláció magával hozza a kamatok emelkedését. A kormány stratégiai céljairól elmondta, hogy a kormány megpróbálja fenntartani a költségvetési egyensúlyt, rögzítették, hogy a beruházási rátát 25 százalék felett kell tartani, fontosnak tartják a munka alapú társadalom fenntartását, a 4 százalék alatti munkanélküliséget, és a versenyképesség javítását.

A valós piaci helyzethez, a valós élethez kellett igazodni a Széchenyi Kártya program esetében. Történhetett volna olyan helyzet is, hogy a kártya megszűnik, de sikerült egy új feltételrendszerben megtartani a programot - tette hozzá.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója mutatta be a termékeket, mint elmondta, több terméket összevontak, korábban 12 termékkel rendelkeztek, ezeket egységesítették a programban:

A Széchenyi Kártya Program MAX hiteltermékei:

· Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX a napi működési költségek biztosításához. Az igényelhető hitelkeret a korábbi 100 millióról 250 millió forintra emelkedik, a hitel maximális futamideje ezentúl akár 3 év is lehet, évi fix 3,5 % (az Energiakártya esetén 1%) kamatozás mellett.

· Széchenyi Likviditási Hitel MAX a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszköz beszerzésekhez, 3 éves futamidőre, évi fix 3,5 %.

· Széchenyi Beruházási Hitel MAX szinte minden beruházási hitelcél finanszírozásához az agrárszektorban is. A hitel futamideje továbbra is maximum 10 év, az igényelhető hitelösszeg akár 400 millió forint. A konstrukció keretében finanszírozható hitelcélok köre kibővül, a hitel használható a klasszikus beruházási célok (mint pl. új és használt gép, berendezés, ingatlan, egyéb tárgyi eszköz beszerzés) mellett hitelkiváltásra, üzletészvásárlásra, ezenkívül agrár célú beruházások megvalósítására is. A hitel kamata évi fix 1,5%, illetve energiahatékonyságjavítást és technológiaváltást segítő hitelek esetén évi fix 0,5%.

· Széchenyi Mikrohitel MAX a kormány döntése értelmében továbbra is lehetőséget biztosít a legkisebb, illetve a hitelpiacon korlátozott hitelfelvételi lehetőséggel rendelkező, akár kezdő mikro- és kisvállalkozások beruházási céljainak megvalósítására (pl. ingatlan vásárlás, egyéb tárgyi eszköz finanszírozásra) évi fix 1% kamat mellett. A hitel maximális futamideje 10 év.

· Széchenyi Lízingkonstrukció MAX pénzügyi lízingügyletek finanszírozására. A konstrukcióban a beruházási hitelek kiegészítéseként sor kerülhet mindenféle új vagy használt haszongépjárművek, gépek, berendezések és eszközök pénzügyi lízing keretében történő finanszírozására, akár 10 éves futamidővel. A lízing kamata évi fix 3,5%.

 

A Program minden konstrukciója esetében a kamat a teljes futamidő alatt fix a vállalkozások kiszámítható teherviselése érekében.


A Széchenyi Kártya Program MAX fenti elemei 2022 júliusától érhetőek el országszerte a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban.


További információk és a részletes igénybevételi feltételek hamarosan a www.kavosz.hu oldalon érhetőek el.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Velünk a vállalkozásodért – amit a jövőről tudni érdemes címmel indított vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A programsorozat első állomása Debrecen volt...
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
X public.szechenyi.title