AA

Külgazdasági Évnyitó 2024

2024. március 12.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Fókuszban a külpiacok címmel külgazdasági évnyitó konferenciát szervezett 2024. március 12-én Budapesten. Az MKIK a kamarák tevékenységében jelentős szerepet betöltő külgazdasági területen immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a külgazdasági évnyitó rendezvényét.

A konferencia díszvendégeként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tartott előadást. A tárcavezető rámutatott, hogy az utóbbi néhány évben többször is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság: a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború és a közel-keleti válság súlyos nehézségek elé állította a politika és a gazdaság szereplőit.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy a negatív globális tendenciák ellenére 2023 rekordév volt külgazdasági szempontból, Magyarország soha ekkora exporttevékenységet nem tudott felmutatni, a termékkivitel 150 milliárd eurót ért el, ami éves szinten 4 százalékos emelkedés.

Parragh László az MKIK elnöke a rendezvényen elmondta, hogy a magyar export egyirányú: a kivitel 87 százaléka Európába, több mint 6 százaléka Ázsiába, míg az amerikai kontinensre mintegy 5 százalék irányul. Átrendeződnek az ellátási láncok, munkaerőhiány, migráció, geopolitikai feszültségek, rivalizálás az Egyesült Államok és Kína között, ebben a helyzetben kell Magyarországnak megtalálnia a megfelelő válaszokat.

Az idei konferencia fókuszában Magyarország aktuális külgazdasági prioritásai, az energiaellátás biztonsága, a külföldi beruházások üdvözlése álltak. A kamarai tagozatok vezetői két panelbeszélgetés keretében elemezték a külpiaci üzleti lehetőségeket és gyakorlati tapasztalatokat, tanácsokat osztottak meg. Az első panel a keleti nyitás országairól és a Nyugat-Balkánról szólt: piaci jellemzőkről és tapasztalatokról beszéltek a szakértők. A másik panelbeszélgetés az ASEAN országokkal kapcsolatos piacra lépési lehetőségeket mutatta be.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
A 180 egyetemi közgazdász körében végzett közös felmérésben az egyetemi professzorok az iskolai osztályzás szerint „még elégséges” jelzővel osztályozták a német gazdaság telephelyi feltételeit.
X public.szechenyi.title