AA

Az MKIK XXXVII. küldöttgyűlése

2018. május 31.

Szerző: 

 

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az MKIK XXXVII. küldöttgyűlésén mondott beszédében kifejtette: önmagában a monetáris és a fiskális politika nem elegendő a fenntarthatóság eléréséhez a gazdaságban, az alrendszerek átalakítására is szükség van. Az alrendszerek átalakítása azért is lényeges, mert az egészségügyben, a nyugdíjrendszerben és az oktatás területén történő változások kihatnak az egész társadalomra.

 

A legfontosabb, hogy tudásalapúvá kell tenni a gazdaságot - jegyezte meg, utalva arra, hogy ez a szemlélet az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrehozásával a kormányzati struktúrában is megjelent.

 

Parragh László szerint a következő években a fenntarthatóságot kell a középpontba helyezni. Szerinte a fenntartható fejlődéshez a gazdaságot segítő hatékony államra, költségvetési fegyelemre, az adóék csökkentésére, a gazdaság fehérítésének a folytatására, a termelékenység növelésére, a szakképzés vonzerejének növelésére, az alternatív foglalkoztatási formák elterjesztésére és a felnőttképzésben részt vevők számának növelésére van szükség.

 

A kamara elnöke kifejezetten hangsúlyozta, a kormánynak oda kell figyelnie arra, hogy a magyar kkv-k minél sikeresebben képesek legyenek bekapcsolódni a beszállítói láncokba. A kamara és a kormány négy évente kötött megállapodása előkészítés alatt áll - tájékoztatta a résztvevőket Parragh László utalva arra, hogy az előadásában szereplő megállapítások ebben a dokumentumban "visszaköszönnek". Az elnök arról is beszélt, hogy ősszel Magyarországon rendezik meg a fiatal szakemberek Euroskills 2018 nevű nemzetközi vetélkedőjét, ahova 80 ezer vendéget várnak.

 

A küldöttgyűlésen napirend előtt tartott előadásában Nagy Márton, az MNB alelnöke kifejtette, miután 2010 óta sikerült a fiskális és a monetáris politikán keresztül megteremteni a pénzügyi stabilitást Magyarországon, a versenyképesség javítására kell fektetni a hangsúlyt.

Nagy Márton az utóbbi időben tapasztalt piaci turbulenciákkal kapcsolatban megjegyezte: biztos abban, hogy az ország képes lesz megőrizni pénzügyi stabilitását. Ami a versenyképességet illeti, a kulcs a termelékenység növelése, 2030-ig a kis- és közepes vállalatok termelékenységének évi 6 százalékkal kellene növekednie - mutatott rá az MNB alelnöke. A kkv-k termelékenysége az országban jelenleg harmada a nagyvállalatokénak, évi 6 százalékos növekedéssel 2030-ra kétszeresre csökkenthető a különbség, ami már "normálisnak mondható" - tette hozzá.

 

Hat olyan területet sorolt fel az MNB alelnöke, amellyel a termelékenységbeli elmaradottság csökkenthető a kkv-k-nál. Az egyik a mérethatékonyság kérdése, arra lenne szükség, hogy a kkv-k körében több legyen a nagyobb vállalkozás - húzta alá Nagy Márton utalva arra, hogy jelenleg 90 százalék a mikrocégek aránya. A kkv-szektor jelenleg 6 százalékosra tehető részesedését az exportból is növelni kell, Ausztriában például a kisebb cégek súlya ennek kétszerese. Az importnál pedig a hozzáadott érték növelésére lenne szükség - fejtette ki.

 

A termelékenység továbbá Nagy Márton szerint a technológiai felkészültség javításával, az innovációs tevékenység erősítésével és az oktatáson keresztül a humántőke fejlesztésével javítható.

 

Szükség lenne továbbá arra is, hogy a vállalati hitelállomány Magyarországon évente 10-15 százalékkal növekedjen - hangsúlyozta Nagy Márton. Ekkora mértékű bővüléssel elérhető lenne szerinte 2030-ra az a cél, hogy a vállalati hitelállomány GDP-arányosan a jelenlegi 17 százalékról 30 százalékra nőjön.

 

A növekedési hitelprogram ellenére is 2017-ben történelmi mélypontra süllyedt a vállalatok eladósodottsága az országban - mutatott rá az alelnök. A mikrovállalkozások 10 százaléka, a kisvállalkozások 40 százaléka, a középvállalkozások 50 százaléka rendelkezik hitellel az országban. A bankrendszer a magángazdaságot nem finanszírozza eléggé - összegezte a központi pénzintézet alelnöke.

 

Forrás: MTI/MKIK

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Az Öböl-térség az arab világ gazdaságilag legfejlettebb, magas vásárlóerővel rendelkező régiója. Az Egyesült Arab Emírségek  az öv
A SingEx Exhibitions India, a Manufacturing Association of Information Technology (MAIT) és a Singapore Industrial Automation Asso
X public.szechenyi.title