Közösen segíti a hazai vállalkozásokat az MKIK és a NAV
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A szerződést ma délben Nagy Elek, az MKIK elnöke és Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke írta alá. A magyar gazdasági élet két meghatározó szereplője között létrejött megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése.
A dokumentum elsősorban a gazdasági szereplők számára fontos információk eljuttatásában, a digitális megoldások terjesztésében és újabb, a gazdaság kifehérítését elősegítő lépések kidolgozásában jelent komoly mérföldkövet. A megállapodással az MKIK és országos kamarai hálózata (Kamara) és a NAV tovább erősíti együttműködését.
A megállapodás további kiemelt céljai a digitális és mesterséges intelligencián alapuló megoldások elterjesztése a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások körében, illetve az adótudatosság növelése, valamint az önkéntes jogkövetés ösztönzése. A NAV adatainak visszacsatolásával és felhasználóbarát feldolgozásával az adatok nem csupán kötelezettségként, hanem üzleti értékként jelennek meg a vállalkozások számára.
Az együttműködés biztosítja az adózási információk hatékony és naprakész kommunikációját, valamint lehetővé teszi a NAV által biztosított statisztikai célú, anonim adatok kamarai hasznosítását is. Az MKIK ezekre az adatokra támaszkodva, a saját kutatóintézetén (MKIK GVI) keresztül készíthet kutatásokat, esettanulmányokat és elemzéseket, amelyek támogatják a vállalkozói szféra és a döntéshozók közötti párbeszédet.
A Kamara és a NAV közös munkája révén még több vállalkozáshoz juthatnak el az adóhatóság digitális szolgáltatásai, valamint az együttműködés révén például könnyebben kiszűrhetővé válnak a nem működő fantomvállalkozások. A két szervezet megállapodása és összehangolt munkája egy újabb fontos lépés azon az úton, amely az átláthatóbb, versenyképesebb és tudásalapú gazdasági környezet kialakításához vezet Magyarországon.
Az MKIK tavaly novemberben megújult vezetése hivatalba lépése óta egyik legfontosabb feladatának tekinti a vállalkozások adózásával kapcsolatos pozitív intézkedések támogatását, a magyar kkv-k versenyképességének további fokozása érdekében. Egyebek mellett ezt is tartalmazza a nemrégiben Magyarország Kormánya és az MKIK között létrejött „Kormány-Kamara megállapodás 2025-2030”.
Az új kamarai vezetés által elért első lényegi eredmények közé tartozik, hogy az idén februárban, kamarai kezdeményezésre elindított Demján Sándor Program széles körű támogatást nyújt a vállalkozásoknak – a technológiai fejlesztésektől a tőkejuttatáson át a digitális kihívások kezeléséig. Már az is az új kamarai vezetésnek köszönhető, hogy a hazai kkv-k adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási ESG beszámolási kötelezettség 2027-re tolódik. A kamara érte el, hogy a kisvállalati adó (kiva) értékhatárának növelését és a kötelező könyvvizsgálói előíráshoz kapcsolódó árbevétel-határnak az emelését, illetve a sokakat érintő és legnagyobb hatású intézkedés a legkisebb (egyéni)vállalkozók számára az általános forgalmi adó alanyi adómentes értékhatárának 18 millió forintra emelését.