Megalakult a Deregulációs Kerekasztal
2023. január 19-én tartotta meg alakuló ülését a Deregulációs Kerekasztal melynek ülésein a Magyar Kereskedelmi és Iparkamra is képviseli tagjai érdekeit.
- Deregulációs Kerekasztal célja az ország versenyképességének növelése, a magyar emberek, vállalkozások mindennapi életének megkönnyítése és egyszerűsítése az ügyintézést megnehezítő vagy lassító szabályok kiszűrésével, a túlszabályozottság csökkentésével és a közigazgatási hatósági és egyéb eljárások, közszolgáltatások tartalmának újragondolásával, valamint a nemzetközi jó gyakorlatok és megoldások feltárása, és a magyar közigazgatásban való alkalmazhatóságuk vizsgálata. A Kerekasztal kiemelten számít a gazdasági kamarák képviselőinek javaslataira a meglévő szabályozások felülvizsgálatában, az innovatív és előremutató megoldások kialakításához és átvételéhez. z alakuló ülésen a Kormány és a kerekasztal állandó tagjai, így a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is együttműködési megállapodást írt alá a célok megvalósításának elősegítésére.
A Deregulációs Kerekasztal 2023. március 13-án tartotta első ülését, melyen a tagok bemutatták a közműszolgáltatások egyszerűsítésével, valamint a családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes jogszabály-módosító javaslataikat. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara többek közt javaslatot fogalmazott meg a vállalkozások elindításának egyszerűsítésére és a megbízható adózók pozitív diszkriminációjára.
A Kerekasztal elnöke dr. Tuzson Bence a deregulációért felelős kormánybiztos, társelnöke dr. Windisch László az Állami Számvevőszék elnöke. A Kerekasztal állandó tagjai:
- dr. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
- Igazságügyi Minisztérium
- Magyar Bankszövetség
- Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
- Magyar Ügyvédi Kamara
- Miniszterelnökség
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal
- Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
- Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
A Kerekasztal ülésén továbbá az elnök meghívására meghívottként részt vettek azon központi államigazgatási szervek, területi kormányzati igazgatási szervek, civil szervezetek, szakmai szervezetek, melynek feladat- és hatáskörét vagy tevékenységét a Kerekasztal által tárgyalt kérdés érinti. (Digitális Magyarország Ügynökség, Gazdaságfejlesztési Minisztérium, Magyar Államkincstár, Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Miniszterelnöki Kormányiroda)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kiemelt célja, hogy minél több javaslatot tegyen a közigazgatás működésének optimalizálására, a bürokratikus rendszer csökkentésére, továbbá szakmai koncepcionális és jogszabály-módosítási javaslatokat tegyen a vállalkozók tevékenységének során felmerülő élethelyzetek és problémák kezelésére, hogy a jövőben elhivatottabban és hatékonyabban segítse a vállalkozások versenyképességét.