AZ ÍTÉLET ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ TÉNYÁLLÁS
[1] A felperesi vevő és az alperesi eladó adásvételi szerződést (Szerződés) kötött az előadó tulajdonát képező, kivett üzemi terület megjelölésű ingatlan (Ingatlan) adásvétele tárgyában. A Szerződés szerint az ingatlan elválaszthatatlan részét képezi egyebek közt az ingatlan telekhatárától a telek belseje felé húzódó iparvágány, amely az eladó kizárólagos tulajdonát képezte, és az eladó, illetve az eladó bérlőinek használatában állt. A közforgalmi vasúti pálya áru fuvaroztatása céljából történő elérése az Ingatlanról kizárólag a szomszédos ingatlanokon elhelyezkedő ipari vasúti pályán lehetséges, amely ingatlanok a Szerződés megkötésének időpontjában az eladó tulajdonát képezték. A felek a Szerződésben külön-külön rögzítették a földterület, az azon kiemelt felépítmények és az egyéb ingóságok vételárát.
[2] A Szerződés értelmében az eladó kötelezettséget vállalt, hogy külön ellenszolgáltatás nélkül biztosítja, hogy a vevő és bérlői a szomszédos ingatlanokon elhelyezkedő ipari vasúti pályán keresztül a közforgalmú vasúti pályát elérjék, illetve az iparvasúton árut fuvaroztassanak az iparvasút fizikai kapacitásának mértékéig. Az eladó vállalta továbbá, hogy a Szerződés mellékletét képező szolgalmi megállapodás rendelkezései szerint határozatlan időtartamra visszavonhatatlan szolgalmi jogot alapít a vevő, valamint a Szerződés tárgyát képező ingatlan mindenkori tulajdonosának javára, amelyet a vevő jogosult az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni. A felek a szolgalmi jog alapításáról szóló megállapodást a Szerződés megkötésével egyidejűleg aláírták.
[3] A vevő a szolgalmi jog bejegyzése iránti kérelmét az ingatlan-nyilvántartási hatósághoz benyújtotta, amely hatóság a kérelmet elutasította, azzal az indokkal, hogy a csatolt megállapodás érthetetlen és ellentmondó, továbbá olyan jogra vonatkozik, amely nem tárgya az ingatlan-nyilvántartásnak. Az elutasítást követően a felperes a szolgalmi jog bejegyzésére alkalmas, részben módosított tartalmú okiratot küldött az eladónak aláírásra, aki azonban annak aláírását megtagadta azzal, hogy kizárólag a változatlan tartalmú okiratot hajlandó aláírni, függetlenül attól, hogy a hatóság az ilyen tartalmú okiratot a szolgalmi jog bejegyzésére korábban alkalmatlannak minősítette.
[4] A vevő bérlői a szolgalmi jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése hiányában is használták a szomszédos ingatlanokon elhelyezkedő iparvasutat, az eladó a használatot nem akadályozta. Az iparvasút fenntartásának a költségeit az eladó mindenkor tovább hárította a vevőre. A választottbírósági eljárást megelőző perben a rendes bíróság az ott rendelkezésre álló bizonyítékok alapján teljes bizonyossággal állapította meg, hogy az iparvasúti pálya a releváns időszakban használatban volt.
[5] Az eladó az iparvasút használatbavételi engedélyének közelgő lejártáról tájékoztatta a vevőt, továbbá tájékoztatást küldött az engedély meghosszabbításához szükséges karbantartási munkálatok, valamint a hatósági díjak összegéről is. Tekintettel a Szerződésben rögzített költségmegosztási megállapodásra, az eladó nyilatkoztatta a vevőt a rá eső költségek vállalásáról. A költségek megosztására vonatkozó egyeztetés a felek között nem vezetett eredményre.
[6] Az eladó nyilatkoztatta s felperest, hogy kifogásolja-e az iparvágány és a hozzátartozó vasúti berendezések megszüntetését és elbontását, megszüntetve ezáltal az Ingatlan iparvasúti kapcsolatát a közforgalmú vasúti pályával. Felperes a nyilatkozat kiadását megtagadta. A felek egyeztetést folytattak a szolgalmi jog bejegyzésére alkalmas okirat előkészítésével és aláírásával kapcsolatban. Ennek részeként a vevő megküldte az eladó részére az okirat tervezetét. Az eladó tulajdonában álló szomszédos ingatlanok teljes területére vonatkozó átjárási szolgalmi jog bejegyzésére irányuló megállapodás aláírását az alperes arra hivatkozással tagadta meg, hogy a vevőnek a szolgalmi jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyeztetésére irányuló kötelmi jogi igénye elévült, illetve, hogy az eladó által a Szerződésben vállalt kötelezettség teljesítése lehetetlenné vált azáltal, hogy a vevő a szerződéses kötelezettségvállalása ellenére megtagadta az iparvágány karbantartásával kapcsolatban felmerülő költségek viselését.
A PERES FELEK NYILATKOZATAI
[7] A felperesi vevő a felek között lezajlott több rendes bírósági eljárást követően előterjesztett keresetében előadta, hogy az alperesi eladó által a telki szolgalmi jog bejegyzésére adott jognyilatkozat bejegyzésre alkalmatlannak bizonyult, azonban a Szerződés rendelkezései értelmében az alperest kötelmi jogi kötelezettség terheli a telki szolgalom bejegyzésére alkalmas jognyilatkozat kiadásárára. Mindezek alapján kérte, hogy a Választottbíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 295.§-a alapján ítéletével az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 32.§-ának (1) bekezdése és 34.§-ának (1) bekezdése szerinti tartalommal pótolja az eladó jognyilatkozatát, amely szerint az eladó hozzájárul, hogy a telki szolgalom (átjárási szolgalom) az Ingatlan mint uralkodó ingatlan, valamint a szomszédos ingatlanok mint szolgáló ingatlanok tulajdoni lapjára az iparvasúti pályák használatának biztosítására a Felperes által becsatolt vázrajznak megfelelően bejegyzésre kerüljön, ítéletével az lnytv. 34.§-ának (1) bekezdése alapján keresse meg az ingtalanügyi hatóságot a szolgalmi jog bejegyzés érdekében, az eladót kötelezze a bejegyzés tűrésére, és a perköltség megfizetésére.
[8] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, egyrészről az elévülés pergátló kifogására, másrészről a kereset érdemi megalapozatlanságára alapítottan. Alperes három, egymással vagylagos kapcsolatban álló elévülési kifogást terjesztett elő. Az elévülési kifogások közös jogi alapjaként arra hivatkozott, hogy az 1959-es Ptk. 168.§-ának (1) bekezdésén keresztül alkalmazandó 1959-es Ptk. 158.§-ának (1) bekezdése szerint a haszonélvezet (s ily módon telki szolgalom) azzal keletkezik, hogy az ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti (telki szolgalmi) jogot az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik. A bejegyzés elmaradása miatt a Szerződése alapján szolgalmi jog nem jött létre, az csupán kötelmi jogi jogcímet keletkeztetett a felperes számára a szolgalmi jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése iránt.
[9] Az Alperes elsődleges elévülési kifogása értelmében a Szerződés aláírását követően (amely az elévülés kezdő időpontjaként tekintendő) nem következett be az elévülés megszakadását vagy nyugvását eredményező körülmény, ezért a felperes telki szolgalom bejegyzésére irányuló kötelmi jogi igénye a Szerződés aláírásának ötödik évfordulóján elévült, figyelemmel az 1959-es Ptk. 324.§-ának (1) bekezdésére. Az alperes e körben, szemben a rendes bíróság által tett megállapítással azt állította, hogy a keresettel pótolni kért jognyilatkozat szerinti tartalommal érintett szolgalom szerinti átjárásra a felperes, illetve bérlői részéről soha nem került sor, és hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint a rendes bíróság határozata a Választottbíróságot nem köti.
[10] Az alperes a másodlagos elévülési kifogása körében arra hivatkozott, a felperes által a rendes bíróság előtt indított peres eljárás a perbe vitt anyagi jog vonatkozásában meghozott érdemi döntés nélkül szűnt meg. Az alperes érvelése szerint az 1959-es Ptk. normaszövegén alapuló bírósági gyakorlat szerint a követelés bírósági úton való érvényesítése esetén a bíróság eljárást lezáró döntése nem alkalmas az elévülés megszakítására, ha az nem az ügyben hozott érdemi döntés. Ekképpen a keresetlevél kézbesítésével az elévülés ugyan megszakadt, de figyelemmel az érdemi döntés hiányára, a keresetlevél alperes részére történt kézbesítését követő napon rögtön újra is indult, ezáltal a felperes kötelmi jogi igénye a jelen választottbírósági eljárás megindítása előtt elévült.
[11] Az alperes harmadlagos elévülési kifogása értelmében a rendes bírósági eljárás időtartama alatt az elévülés nyugodott, tekintettel arra, hogy a peres eljárás folyamatban léte a követelés érvényesítésének akadályát képező menthető oknak minősül. Az alperes által a harmadlagos elévülési kifogása körében felhívott 1959-es Ptk. 326.§-ának (2) bekezdése alapján a követelés az akadály megszűnésétől számított egy éven belül akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél kevesebb van hátra. Tekintettel arra, hogy az alperes álláspontja szerint az akadály megszűnésének időpontjaként a rendes bíróság határozatának meghozatala volt tekintendő, a felperes igényérvényesítési joga egy évvel később, a jelen választottbírósági eljárás megindítása előtt elévült.
[12] Az alperes az elévülési kifogások mellett a keresettel szemben érdemi ellenkérelmet is előterjesztett. Tekintettel arra, hogy a Választottbíróság az eljárást lezáró döntését az ügy érdemében előterjesztett kérelem és ellenkérelem vizsgálata nélkül hozta meg, az alperes által érdemi vitatásképpen előadott jogi érvelés idézését az ítélet mellőzte.
[13] A felperes az alperes ellenkérelmével szemben keresetét változatlanul fenntartotta, az alperes mindhárom elévülési kifogása alaposságának vitatása mellett. Hivatkozott arra, hogy a Szerződés megkötését követően az alperes a felperes számára folyamatosan lehetővé tette a szomszédos ingatlanok használatát, bérlői ennek megfelelően folyamatosan használták a szolgáló telkeken futó iparvágányokat, ennek költségeit az alperes áthárította a felperesre és bérlőire. A felperes álláspontja szerint ezen használat azért bírt relevanciával az elsődleges elévülési kifogás szempontjából, mert az 1959-es Ptk. időbeli hatálya alatt kimunkált bírósági joggyakorlat szerint az ingatlannak a szolgalmi jog szerinti használata az uralkodó telek használati jogosultja által, illetve a szolgáló telek használati jogosultja általi hozzájárulás az ilyen használathoz, elévülést megszakító állapotot eredményez mindaddig, amíg a szolgalmi jognak megfelelő használat tart. A felperes álláspontja szerint tehát a használat időtartama alatt a kötelmi jogi igényének elévülése nem kezdődött meg.
[14] Hivatkozott továbbá a felperes arra is, hogy az 1959-es Ptk. 327.§-ának (1) bekezdése nem értelmezhető akként, hogy a keresetindítást követően, annak másnapján újraindul az elévülés, függően az eljárást lezáró döntés érdemi, illetőleg nem érdemi jellegétől. Álláspontja szerint ugyanis az eljárás kezdetén megszakadt elévülés szükségképpen csak a bíróság eljárást lezáró döntésével indul újra. A keresetindítás folytán megszakadt elévülés, az eljárást lezáró döntés érdemi, illetőleg nem érdemi voltától függetlenül, az eljárás időtartama alatt sohasem kezdődik újra. Hivatkozott a BH2017. 183 számú bírósági eseti döntésre, azzal, hogy az elévülési idő a bíróság jogerős határozatának meghozatalától újra kezdődik, függetlenül annak érdemi, illetőleg nem érdemi jellegétől. A felperes akként érvelt, hogy a bíróság az előtte lévő ügyet a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III törvény (rPp.) 253.§-ának (1) bekezdése és 245.§-ának (2) bekezdése alapján a hatályon kívül helyezésen kívüli összes egyéb döntésével érdemben dönti el. Tekintettel tehát arra, hogy a rendes bíróság az eljárást az elsőfokú határozat másodfokú helybenhagyásával zárta le, ezért e határozat az 1959-es Ptk. elévülést szabályozó rendelkezései szempontjából érdemi, elévülést megszakító döntésnek minősült, ezért a felperesi igényérvényesítési jog a választottbírósági eljárás megindítása előtt nem évült el.
A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG DÖNTÉSÉNEK INDOKAI
[15] Figyelemmel az ügyletkötés időpontjára és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 50.§-ának (1) bekezdésére, a felperesi követeléssel összefüggésben a Választottbíróság az 1959-es Ptk. vonatkozó rendelkezéseit ítélte alkalmazandónak.
[16] A Választottbíróság tényként állapította meg, hogy a felperes, illetve az általa megvásárolt Ingatlan, mint uralkodó telek javára szolgalmi jog az eladó és a vevő között létrejött szolgalmi megállapodás alapján nem jött létre, figyelemmel az 1959-es Ptk. 168.§-ának (1) bekezdésén keresztül alkalmazandó 159.§-ának (1) bekezdésére, amely szerint a szolgalmi jog az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre. A felperesnek tehát a szolgalmi jogról szóló megállapodás alapján kötelmi jogi igénye keletkezett az alperesi jogelőddel szemben a szolgalmi jog bejegyzéséhez megkívánt, a jogszabályi feltételeknek megfelelő jognyilatkozat kiadása iránt, amelyre az ügylet tárgyát képező szolgalmi jog ingatlan-nyilvántartási bejegyeztetéséhez volt szüksége. A felperes érdemi kereseti követelése ezen bejegyzésre alkalmas jognyilatkozat kiadására irányult.
[17] A felperes perbeli követelésével szemben az alperes egyrészről elévülési kifogást, másrészről érdemi ellenkérelmet terjesztett elő. Tekintettel arra, hogy a megalapozott elévülési kifogás pergátló körülmény, a Választottbíróságnak elsőként az elévülési kifogások megalapozottságáról kellett döntenie, mert az érdemi kereseti kérelem elbírálásának csak az elévülési kifogások megalapozatlansága esetén volt helye. Az alperes az ellenkérelmében három, egymással vagylagos viszonyban álló, meghatározott sorrendben előterjesztett elévülési kifogását adta elő, amelyet a Választottbíróság az alperes által jelzett sorrendiség megtartásával bírált el.
Elsődleges elévülési kifogás
[18] Az alperes elsődleges elvülési kifogása azon az állításon alapult, hogy a szolgalmi megállapodás megkötését követően a felperes nem gyakorolta az átjárási telki szolgalmi jogát, így annak elévülése a megállapodás megkötését követő napon megkezdődött és a megállapodás megkötésének ötödik évfordulóján befejeződött, figyelemmel a 1959-es Ptk. 324.§-ának azon (1) bekezdésére, amely szerint a követelések jogszabály eltérő rendelkezése hiányában öt év alatt évülnek el.
[19] A felperes az alperes tulajdonában álló telkek használatát a korábbi rendes bírósági eljárás során eredményesen bizonyította. A Választottbíróságot eljárása során nem kötik a rendes bíróságok előtt lefolytatott bizonyítási eljárások eredményei, illetve az azokból levont végkövetkeztetések, mindazonáltal a Választottbíróság figyelembe veheti és döntése során támaszkodhat a rendes bíróság előtt keletkezett bizonyítékra, amennyiben arra valamely fél a perbeli nyilatkozata alátámasztásaképpen hivatkozik. A felperes által hivatkozott bírósági döntés, amelynek indokolásában tényként kerül megállapításra, hogy a felperes bérlője biztosan használta a szomszédos telkeken fekvő iparvasutat, tanúbizonyítási eljárás eredményeképpen került megállapításra. A Választottbíróság a körülmények és az egyéb bizonyítékok gondos mérlegelése alapján arra a megállapításra jutott, hogy nincs oka kételkedni a rendes bíróság által lefolytatott tanúbizonyítási eljárás eredményében, illetve perökonómiai szempontból indokolatlan erre a tényre újabb bizonyítási eljárást lefolytatnia. A Választottbíróság a rendelkezésére álló bírósági iratok, egyéb bizonyítékok, valamint az iparvasút használatával és költségeinek viselésével kapcsolatos bizonyítékok alapján arra a megállapításra jutott, hogy a felperes mindenkori bérlője részéről megvalósult az iparvasút használata, amely használat alkalmas volt arra, hogy a szolgalmi jog bejegyzése iránti felperesi kötelmi jogi igény elévülését gátolja. Ezért a Választottbíróság úgy ítélte meg, hogy az alperes elsődleges elévülési kifogása nem volt megalapozott.
Másodlagos elévülési kifogás
[20] A másodlagos elévülési kifogás a bizonyított tények alapulvételével az 1959-es Ptk. által meghatározott elévülési jogszabályi környezettel összefüggésben felmerülő jogkérdések Választottbíróság általi megválaszolását tette szükségessé. Ezen jogkérdések, illetve az azokra adott válaszok az alábbiak voltak:
Megszakította-e az elévülést a felperes által a rendes bíróság előtt előterjesztett keresetlevélnek az alperes részére történt kézbesítése
[21] A Választottbíróság a 1959-es Ptk. 327.§-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az elévülést a felperes rendes bírósági keresetlevelének az alperes részére történt kézbesítése megszakította. A felek között a keresetlevél elévülést megszakító joghatását illetően nem volt vita, leszámítva az alperes elsődleges elévülési kifogását, amely szerint a felperes igényérvényesítési joga már a keresetlevél előterjesztését megelőzően elévült, és amelyet a Választottbíróság megalapozatlannak ítélt. A Választottbíróság megállapította továbbá, hogy a felperes követelésének elévülése a keresetlevél kézbesítésének napján újra indult. A Választottbíróság a keresetlevél kézbesítéséhez fűződő joghatás megállapításakor a Legfelsőbb Bíróság által meghozott BH2007. 408. számú eseti döntésében foglaltakat tekintette irányadónak, amely szerint az elévülés a keresetlevélnek a kötelezett részére való kézbesítése után újból megkezdődik. A Választottbíróság nem tulajdonított jelentőséget annak a körülménynek, hogy a felperes keresetlevelét annak ellenére kézbesítette az alperes részére a rendes bíróság, hogy azt egy korábban kelt végzésével elutasította. Az 1959-es Ptk. hivatkozott rendelkezése értelmében a követelés bírósági úton való érvényesítése megszakítja az elévülést, így nem merült fel kétség a tekintetben, hogy a felperes által benyújtott keresetlevélre elévülést megszakító körülményként kell tekinteni. Abban az esetben, ha a keresetlevél nem került volna az alperes részére kézbesítésre, külön jog- és adott esetben bizonyítási kérdésként merült volna fel, hogy a felperes keresetlevele nyomán mely időponttól indult újra az elévülés, tekintettel azonban a keresetlevél alperes részére történő kézbesítésének elismert megtörténtére, az elévülés megszakadásának, és így újra indulásának időpontját a Választottbíróság tisztázottnak tekintette.
Megszakította-e az elévülést a rendes bíróság eljárást lezáró, jogerős végzése
[22] A Választottbíróság az 1959-es Ptk. 327.§-ának (2) bekezdése alapján, valamint az e rendelkezéssel összefüggésben kialakult, a felek által is hivatkozott bírósági joggyakorlat értékelése útján arra a következtetésre jutott, hogy a hivatkozott bírósági határozat az elévülést nem szakította meg. A Választottbíróság úgy ítélte meg, hogy az 1959-es Ptk. 327.§-a (2) bekezdésének helyes értelmezése alapján az elévülés újrakezdődése csak abban az esetben köthető a rendes bíróság eljárást lezáró határozatához, ha az a perbe vitt jog érdeme tárgyában meghozott döntést tartalmaz, máskülönben az elévülés a keresetlevélnek az alperes részére történt kézbesítésével szakad meg és indul újra. Kivételt képez ezen szabály alól, ha a keresetlevél alkalmatlannak bizonyul a bírósági eljárás megindítására, ilyen esetben ugyanis a keresetlevél az elévülés megszakításának joghatását nem idézi elő. Tekintettel arra, hogy a felperes keresete a rendes bírósági eljárásban idézés kibocsátásával járt, a Választottbíróság úgy ítélte meg, hogy a keresetlevél kézbesítése megszakította az elévülést. Tekintettel azonban arra, hogy a rendes bíróságok a perbe vitt jog érdeme tárgyában döntést nem hoztak, így az elévülés újra indulása nem az eljárást lezáró, jogerős határozat meghozatalától kezdődött újra, hanem már a keresetlevélnek az alperes részére történt kézbesítésekor.
[23] A felperes a fenti gyakorlatot vitatta, és állította, hogy a rendes bíróság határozata eljárási jellegéből adódóan érdemi döntésnek minősült, ekképpen pedig az 1959-es Ptk. 327.§-ának (2) bekezdése alapján a meghozatalával indult újra az igényérvényesítési jog elévülése. A felperes annak alátámasztására, hogy az elévülés újra indulásának időpontja szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a bíróság eljárást lezáró döntése a perbe vitt jog érdeme tárgyában tartalmaz-e döntést, a BH2017. 183. számú bírósági eseti döntésre hivatkozott, amelyben a Kúria megállapította, hogy amennyiben az elévülést megszakító perben a bíróság jogerős határozatot hozott, a követelés elévülése a jogerős határozat meghozatalától kezdődik újra. A Választottbíróság a felperes jogi érvelésének alátámasztásaképpen hivatkozott fenti bírósági döntés relevanciáját nem találta megalapozottnak. A Kúria hivatkozott döntése alapjául olyan jogerős határozat szolgált, amely az adott ügy felperesére nézve marasztalást, a per érdemében jogerős döntést tartalmazó bírósági ítélet volt. A Kúria az ítélet végrehajtásával kapcsolatosan vizsgált elévülésre vonatkozó kérdéseket, figyelembe véve az egyes határidők anyagi és eljárási jogi jellegét. A Választottbíróság úgy ítélte meg, hogy a Kúria döntésének a felperes által idézett részéhez a kontextusából kiragadva eltérő jelentéstartalom társítható, mint amely jelentéstartalommal a teljes bírósági ítélet indokolása alapján rendelkezik, s így ez a döntés alkalmatlan arra, hogy az alperes által a másodlagos elévülési kifogás körében előterjesztett érvelést, illetve az annak alátámasztására felhívott, releváns bírósági döntések tartalmát cáfolja, illetve kétségbe vonja.
[24] A fentiekkel analóg álláspontra jutott a Választottbíróság a felperes által idézett, az 1959-es Ptk. nagykommentárjából származó következő okfejtés kapcsán: „A külföldi hitelező által – szerződésszegésre hivatkozással – külföldi bíróság előtt indított per is megszakítja az elévülés folyását, és amennyiben az eljárásra a magyar jog az irányadó, e per megszűnésével az újra kezdődik (LB Fpk.VIII.30.797/1996., BH1998/5. sz. 294.). A keresetindítás folytán megszakadt elévülés a per tartama alatt – bármennyi időt is vegyen igénybe –, nem kezdődik újra. A per szünetelése viszont – minthogy ez a határidők folyását nem érinti [rPp. 137.§ (2) bek.] – azzal a következménnyel jár, hogy a perindítással megszakadt elévülési idő folyása újra kezdődik. Az elévülést csak a felperes által sikeresen érvényesített kereset szakítja meg, nincs tehát ilyen hatása a perindításnak, ha a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, a pert megszünteti vagy bármi okból elutasító ítéletet hoz. Az utóbb említett esetben, ha a perújítási kérelem benyújtása az arra megszabott határidő [rPp. 261.§ (1) bek.] alatt történt, úgy az érdemi elbírálása mellőzésének indokául nem szolgálhat az a körülmény, hogy az alapper megindításakor fennállott kereseti jog tekintetében a perújítási kérelem benyújtásáig az elévülési idő eltelt.” A Választottbíróság álláspontja szerint a fentiek a kontextusukban meghagyva eltérő módon értelmezendők, mint ahogyan azokra a felperes a szövegösszefüggésükből kiemelve hivatkozott. Az idézett okfejtés ugyanis általánosságban rögzítette a keresetindítás joghatását az elévülésre nézve, később viszont specifikálta azt, meghatározva azon kivételeket, amelyek az elévülés megszakításának joghatását nem fejtik ki, ilyen kivételek között említve a per megszüntetését tartalmazó határozatot is, vagyis azt az eljárást lezáró határozati típust, amellyel a rendes bíróság a felek közötti pert jogerősen befejezte. A Választottbíróság tehát a felperes által idézett jogirodalmi levezetés tartalmát olyan jogirodalmi hivatkozásnak tekintette, amely éppen cáfolta a felperes érvelését, miszerint egy eljárást megszüntető végzést helybenhagyó jogerős határozat elévülést megszakító joghatással bírna.
[25] A felperes az alperes által előterjesztett másodlagos elévülési kifogást arra tekintettel is vitatta, hogy álláspontja szerint az eljárást megszüntető végzést helybenhagyó jogerős bírósági határozat érdemi döntésnek minősül, ezáltal az eljárás megszüntetéséről szóló jogerős bírósági határozat is megszakítja az elévülést, függetlenül attól, hogy az ilyen jogerős bíróság döntés határozat nem tartalmaz döntést a perbe vitt jog érdeme tárgyában. Felperes állítása alátámasztásaképpen részletes jogi érvelést terjesztett elő az rPp. szabályozási logikájával kapcsolatban, illetve azzal összefüggésben a bírósági döntések érdemi jellegével kapcsolatban. A Választottbíróság nem értett egyet a felperes ezen érvelésével, ugyanis az rPp. felperes által felhívott rendelkezéseiből nem vonható le olyan következtetés, hogy a másodfokú bíróság, amely helybenhagyja az elsőfokú bíróság eljárást megszüntető végzését, az ügy érdemében dönt. A Választottbíróság álláspontja szerint ilyen következtetés az rPp. szabályozási logikája, illetve a felperes által idézett rendelkezések alapján alappal nem volt levonható.
Bekövetkezett-e egyéb, elévülést megszakító esemény a keresetlevél kézbesítését követően?
[26] A felperes állítása szerint a rendes bírósági szakban meghozott jogerős, eljárást lezáró döntés meghozataláig számos írásbeli jognyilatkozatot intézett az alpereshez a rendes bíróságokon keresztül, amelyek a kereseti követelését érvényesítő, illetve az érvényesített kereseti követelést fenntartó nyilatkozatokat tartalmaztak. A Választottbíróság álláspontja szerint a felperes által hivatkozott igényérvényesítő nyilatkozatok, amelyek valójában a bírósági eljárásban szerkesztett előkészítő iratok és egyéb beadványok voltak, az előterjesztésükkor nem fejtettek ki elévülést megszakító joghatást. Az ilyen bírósági beadványok ugyanis nem tekintendők az 1959-es Ptk. 327.§-a (1) bekezdésének első fordulata szerinti, követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólításnak. Ezek a beadványok az 1959-es Ptk. 327.§-a (1) bekezdésének második fordulata szerinti bírósági igényérvényesítés során keletkezett dokumentumoknak minősültek.
[27] Az alperes másodlagos elévülési kifogásával kapcsolatban előadott felperesi vitatás, valamint a felek további nyilatkozatai alapján a Választottbíróság megállapította, hogy a felperes által a rendes bírósághoz benyújtott keresetlevél annak alperes részére történt kézbesítésével megszakította az elévülést, így ekkor az elévülés újra indult. Tekintettel azonban arra, hogy a rendes bíróság a pert lezáró határozatával a perbe vitt jog érdeme tárgyában döntést nem hozott, ahhoz az elévülést megszakító joghatás nem társult, e határozat meghozatalával az elévülés nem indult újra. A Választottbíróság nem azonosított a keresetlevélnek az alperes részére történt kézbesítését követően olyan egyéb körülményt sem, amely megszakította volna az elévülést. Mindezek alapján a Választottbíróság azt állapította meg, hogy a felperes igényérvényesítési jogának elévülése a jelen választottbírósági eljárás megindítása iránt előterjesztett keresetlevele benyújtását megelőzően elévült. Az 1959-es Ptk. 325.§-ának (1) bekezdése értelmében az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet. A rendelkezés választottbírósági eljárásokra nézve megfelelően alkalmazandó.
Harmadlagos elévülési kifogás
[28] Az alperes az elévülési kifogásait alternatív módon, meghatározott sorrendiség rögzítésével terjesztette elő, s a sorrendben megelőző másodlagos elévülési kifogás megalapozottnak bizonyult, ezért a Választottbíróság az alperes által harmadlagosan előterjesztett elévülési kifogás megalapozottságát nem vizsgálta. Tekintettel arra, hogy az alperes a másodlagos elévülési kifogásával megalapozott pergátló kifogást terjesztett elő, a Választottbíróság a felperes által perbe vitt igény érdeme tárgyában döntést nem hozott. A Választottbíróság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a rendes bírósági eljárás olyan menthető körülménynek minősült-e, amelynek időtartama alatt a felperes akadályoztatva volt az igényérvényesítésben, következésképpen az 1959-es Ptk. 326.§-ának (2) bekezdése szerinti nyugvás szabálya alkalmazandó volna-e. A rendes bírósági eljárás lezárást követően a felperesnek több, mint egy év állt rendelkezésére az igényérvényesítésre, így az elévülés nyugvására vonatkozó kisegítő rendelkezés alkalmazásának lehetősége fel sem merült.
[29] Mindezek alapján a Választottbíróság a felperes keresetét elutasította, és kötelezte őt az eljárással járó költségek viselésére.
(Vb/22012)
