Ugrás a tartalomhoz

Indul a Demján Sándor Tőkeprogram

2025. március 04.

Az MKIK által működtetett programban a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzésére 100 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre.

A Demján Sándor Tőkeprogram a kormány által meghirdetett Új Gazdaságpolitikai Akcióterv 21 intézkedésének egyike, amelynek célja a beruházások ösztönzése, a vállalkozások méretnövekedése, ezáltal a gazdasági teljesítmény emelkedése. A hiánypótló megoldás olyan, üzleti tervvel alátámasztott beruházásokhoz nyújt gyors és hatékony tőkeági finanszírozást, mint például gépek és eszközök vásárlása, automatizációt segítő szoftverek beszerzése, korszerű számítógépes és hálózati rendszerek kialakítása, e-kereskedelmi platformok és CRM rendszerek fejlesztése.

Szabados Richárd, kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a tőke ráadásul kiválóan működhet hiteltermékek bevonása mellett is, vagy önerőként támogatva azokat még nagyobb értékű beruházások megvalósítása válik lehetővé. Az új program keretösszege 100 milliárd forint. Ebből a forrásból tervezetten egyenként 100-200 millió forint közötti tőkebefektetésekben részesülhetnek a cégek.

A vállalkozások az állami támogatásnak köszönhetően rendkívül kedvező, mindössze évente 5 százalék kamattal bíró tőkejellegű forráshoz juthatnak, amely a hozamtámogatás miatt jóval olcsóbb a piacon elérhető, minimum 12-14%-os hozamelváráshoz képest. A vállalkozások akár 0 százalékos önerővel, kezességelvárások nélkül is élhetnek a lehetőséggel. A tőkeigénylési folyamat jelentősen leegyszerűsített, ennek megfelelően az elemeinek jelentős részében automatizált, digitalizált és gyors, felhasználóbarát kialakítású felületek alkalmazása mellett.

Tavaly december óta 1850 vállalkozás küldte be előzetes regisztrációját, azaz érdeklődött a lehetőség iránt, közülük 400 cég biztosan teljesíti az igényléshez előírt feltételeket.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által kezdeményezett programot a Magyar Kereskedelemi és Iparkamara valósítja meg, a Nemzeti Tőkeholding és a Magyar Fejlesztési Bank közreműködésével, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt-n keresztül, ezáltal is biztosítva a vállalkozások megfelelő érdekképviseletét és igényeik megfelelő megválaszolását.

Dr. Balog Ádám, az MKIK alelnöke Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara szegedi rendezvényén kiemelte, hogy korábban országos lefedettségben, központi koordinációban soha nem volt olyan dedikált program, amelynek lebonyolítása a helyi gazdaságot jól ismerő területi Kereskedelmi és Iparkamarák bevonása mellett történt meg. A helyi gazdaság ismerete kulcsfontosságú, ezért a területi kamarák közreműködése jelentős hozzáadott értékkel bír.

A tőkealap jelképes, 1 százalékos üzlet-, illetve tulajdonrészt szerez a támogatott vállalkozásokban, míg a tőkeforrás 99 százalékát tulajdonosi kölcsön formájában biztosítja a cégeknek – erre évente szükséges kamatot fizetnie a vállalkozásoknak. A bevont tőke visszafizetése pedig csak a futamidő végén, egy összegben szükséges.

A vállalkozások 2025. március 3-tól adhatják be igényléseiket a http://demjantokeprogram.hu/ honlapon.

A dedikált és jelentős mértékű tőkeági támogatás mellett a vállalkozások a tőkeigénylési folyamatban speciális szakmai és üzleti támogatást is kapnak erre delegált szakembereken keresztül.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Az MKIK szervezésében lezajlott a Termelékenységi Konferencia a Bálnában, ahol kormányzati, kamarai, nagyvállalati és a kkv-szektor szereplői osztották meg gondolataikat a magyar gazdaság jövőjéről és kihívásairól.
A 17. csomag egy szélesebb körű uniós intézkedéscsomag része, amely emellett Oroszország hibrid tevékenységeire, az oroszországi emberi jogi jogsértésekre, valamint tömegoszlató anyagoknak az orosz erők által Ukrajnában történő használatára is irányul.
Széchenyi 2020