Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az mkik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

1/12/2019

Elvi jelentőségű választottbírósági ítélet [1] A kiegyenlítés összegének arányosnak kell lennie a jutalékveszteséggel, de nem haladhatja meg a kereskedelmi ügynök által a megelőző öt évben kapott díjazás átlagából számított egy évi összeget,öt évnél rövidebb szerződés esetén pedig a szerződés időtartama alatt kapott díjazás éves átlagából számítottt összeget. Folymatos ügynöki jogviszonynál nem a legutolsó határozott időtartamot hanem annak megszűnését megelőző öt eves időszakot kell figyelembe venni a kiegyenlítés számításánál. A kiegyenlítés a jutalékrendszerű díjazás olyan kiegészítését jelenti,amely a felek szolgáltatásainak értékegyensúlyát kívánja fenntartani arra tekintettel,hogy az ügynöki tevékenység következtében de már a szerződés megszűnését követően eredményt realizál a megbízó, azaz a kereskedelmi ügynök által szerzett üzleti kapcsolatokat gyümölcsözteti jutalékfizetés nélkül.[2000.évi CXVII.tv ( Küsztv.) 18.§ ( 3 ) bek,86/653/EGK tanácsi irányelv ( EGK irányelv ) 17.cikk (3) bekezdése ] II. A kiegyenlítés az ügynöki szerződéstől elválaszthatatlan jogintézmény. A szerződés megszűnése a szerződés szerves létszakasza és az tipikusan elszámolással, a megszűnéssel összefüggő igények rendezésével jár. [BH 2017.12.411] III. A kiegyenlítés összege meghatározásának becslésen, tehát jövőben történő eseményekkel kapcsolatos eseményeken kell alapulnia. Ezt vagy a feleknek vagy ennek hiányában a bíróságnak kell megbecsülnie,azaz azt kell meghatározni, hogy vajon az ügynök által szerzett ügyfelek hány százaléka marad tartósan a megbízó megrendelője és ezekkel milyen forgalmat fog bonyolítani.Az ezzel kapcsolatos perben a bizonyítási kötelezettség ( forgalmi adatok,várható piaci bővülés,visszaeseés stb ) az ügynököt terheli,de csak a valószínűsítés szintjén. Amikor a kiegyenlítés összegét kell meghatározni,akkor nem az elmaradt árbevételt,hanem az ügynök elmaradt hasznát kell megállapítani, megbecsülni.A jutalék formájában jelentkező árbevétellel szemben,amennyiben a szerződés nem szünt volna meg, költségek jelentkeztek volna az ügynök oldalán A Választottbíróság a becslés alkamazása esetén is törekszik minél egzaktabb adatok feltárására, amihez nyilvánosan elérhető mérlegadatokat vizsgálhat és szakértői bizonyítást is elrendelhet. [Küsztv. 18-21.§§ valamint az EGK irányelv 17.§.]

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás
  1. A felperes keresetlevelében kifejtette, hogy az alperes jogelődjével önálló kereskedelmi ügynöki keretszerződést kötött. Az alperes a felperest vette igénybe mobil telefon elektronikus hírközlő szolgáltatásainak és termékeinek előfizetőkhöz történő közvetítéséhez. Ez a keretszerződés határozott időtartamra jött létre és a szerződés alapján a felek egyedi ügynöki szerződéseket kötöttek. A keretszerződésben úgy állapodtak meg a felek, hogy az ügynöki értékesítés részletes szabályait az egyedi ügynöki szerződésekben szabályozzák. Maga a szerződésük úgy ír, hogy jogviszonyuk önálló ügynöki szerződésnek tekintendő. A keretszerződés határozott időtartama ellenére a felek között az ügynöki jogviszony folytatódott. A szerződést újból határozott időre, részben változatlan tartalommal megkötötték és nem számoltak el annak ellenére, hogy ezt a keretszerződés maga is előírta. Időközben a jogelőd helyébe az alperes lépett. Az alperessel az ügynöki jogviszony határozott idejű szerződések újrakötése révén ugyancsak folyamatosan fennállt. A felek 2011-ben kötötték meg az utolsó ügynöki szerződést. A szerződés célját úgy határozták meg, hogy az az alperes mobil telefon, elektronikus hírközlő szolgáltatásainak terjesztése, az előfizetőkkel kötendő előfizetői szerződések létrehozása és az alperes ezzel kapcsolatos termékeinek értékesítése volt. A szerződés szerint a jogviszony önálló ügynöki szerződésnek tekintendő és megfelel az EU normáinak is.
  2. A szerződés szerint a felperes, mint ügynök jogosult volt a saját nevében, de az alperes javára kötelező érvényű megállapodást kötni a mobil-rádiótelefon hálózat előfizetőivel. A felperes a szerződés rendelkezéseivel összhangban az alperes javára végzett tevékenységét saját üzlethelyiségeiben saját üzletkötőivel látta el. Vállalta, hogy értékesítési pontonként főállású üzletkötőt foglalkoztat, üzletvezetőt nevez ki, akinek a teljesítménybérezési és értékelési rendszerét az alperes javaslatai alapján készíti el. Az ügynöki közvetítés tartalmát szolgáltatások, termékek közvetítésének és az ügyfélszolgálati tevékenységek végzésének az értékesítés elősegítésének jogában és kötelezettségében állapították meg a felek. A felperes a közvetítői ügynöki tevékenységéért jutalékra volt jogosult. Köteles volt a megkötött előfizetői szerződések és elvégzett ügyfélszolgálati tevékenységek eredeti dokumentációját az alperes részére rendszeresen eljuttatni és ez a dokumentáció képezte a jutalék-elszámolás alapját. A felperes a szolgáltatások előfizetőkhöz való közvetítésekor a számlát tehát a saját nevében állította ki, az alperes pedig az ügynök felperes értékesítési tevékenységről készített saját kimutatása alapján számlázta ki a felperes részére az alperes által meghatározott, az ügyfelek által a felperesnek megfizetett ellenértéket. Az alperes ez alapján küldte meg tájékoztatást az érvényesíthető jutalék összegéről és a felperes ezen tájékoztatás alapján nyújthatta be az alperes felé a jutalékszámlát. A szerződés megszűnésekor a feleknek el kellett számolni. A felperes az alperessel és jogelődjével fennállt ügynöki jogviszony alatt jelentős számú új ügyfelet szerzett és a meglévő ügyfelekkel fennálló üzleti kapcsolatot is lényegesen bővítette. Ezt elismerve az alperes ügynöki jutalékot fizetett a felperesnek.
  3. A szerződés határozott időtartamra jött létre. Ezt követően a felek nem folytatták a szerződéses jogviszonyt. A felperes a szerződés megszűnését követő egy éven belül írásban jelentette be igényét a kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló 2000. évi CXVII tv. („Küsztv.”) 18. § (6) bekezdése szerinti kiegyenlítésre. Kérte az alperest, hogy fizesse meg részére az általa kalkulált összeget. A követelés akkor a szerződés fennállása alatt részére kifizetett jutalékok összegének egy évre eső átlaga volt. Az alperes elutasította a felperes kiegyenlítés iránti igényét. Ezt azzal indokolta, hogy a felperes nem végzett klasszikus ügynöki tevékenységet és az előfizetők nem a felperes tevékenységére kötöttek szerződést. Kifejtette az alperes azt is, hogy nem került bizonyításra, hogy az alperes a felperesnél szerződött előfizetők után jelentős előnyre tett szert, holott ez lényeges feltétele a kiegyenlítésre való jogosultságnak. Így nincs jelentősége annak, hogy új, illetve az ügynök által szerzett előfizetőről van szó.
A peres felek nyilatkozatai
  1. A kereset jogalapja a Küsztv. 18. § (1) bekezdése, mely szerint az ügynök a megbízótól a szerződés megszűnése esetében kiegyenlítést követelhet, ha a megbízó számára új ügyfeleket szerzett, és a megszerzett ügyfelekkel fennálló üzleti kapcsolatokból az ügynöki szerződés megszűnését követően is jelentős előnyre tett szert és a kiegyenlítés megfizetése az összes körülményre figyelemmel méltányos, különös tekintettel arra, hogy az ügynök a szerződés megszűnése következtében elveszíti olyan jutalékhoz való jogát, amely őt a szerződés hatályban maradása esetén az általa szerzett ügyfelekkel a jövőben létrejövő szerződések után megilletné. A Küsztv. 18. § (2) bekezdése szerint az új ügyfél megszerzésével egy megítélés alá eső az is, ha az ügynök a korábbi ügyféllel fennálló üzleti kapcsolatot olyan lényegesen kibővíti, hogy az megfelel, egy új ügyfél megszerzésének.
  2. A felperes hivatkozott a 86/653/EGK tanácsi irányelvre és a szerződésben írtakra, mely szerint a szerződéssel létrehozott jogviszonyra a magyar jog szabályai az irányadóak. A Küsztv. és az EU norma szerint kiegyenlítésre az az ügynök jogosult, akit a szerződés alapján jutalék illet meg, és a szerződés megszűnt. Kiemelte a felperes azt is, hogy a felek eredetileg 2006-ban kötöttek határozott időre ügynöki keretszerződést, de azt folyamatosan kölcsönösen teljesítve megújították és a jogviszony a szerződések határozott idejűként történt újrakötése ellenére folyamatosan fennállt.
  3. A felperes előadta, hogy azonosíthatóak azon ügyfelek, akikkel a felperes szerződött, és akik jelentős részben a perbeli szerződés megszűnése után is az alperes ügyfelei maradtak A felperes által csak becsléssel határozható meg az alperes részére keletkezett előny és valójában azt kell megállapítani, hogy a felperes által szerzett ügyfelek hány százaléka maradt tartósan az alperes megrendelője és ezekkel milyen forgalmat bonyolított.
  4. Méltányos a kiegyenlítés iránti igény, hiszen a felperes éves szinten több millió Ft jutaléktól esett el az általa szerzett ügyfelek után, illetve akikkel az üzleti kapcsolatot jelentősen bővítette. Az alperes azért nem kötötte meg újra a felperessel a szerződést, mivel az a felperes által működtetett értékesítési pont helyett saját üzemeltetésű üzletet nyitott. A kereset összegszerűsége kapcsán hivatkozott a felperes az EGK irányelv 17. cikk 2. bekezdés b) pontjára, a Küsztv 18. § (3) bekezdésére, mely szerint a kiegyenlítés összegének arányosnak kell lennie a jutalékveszteséggel, de nem haladhatja meg a kereskedelmi ügynök által a megelőző öt évben kapott díjazás átlagából számított egy évi összeget, öt évnél rövidebb szerződés esetén pedig a szerződés időtartama alatt kapott díjazás éves átlagából számított összeget. A folyamatos ügynöki jogviszonyra tekintettel nem a legutolsó időtartamot, hanem az annak megszűnését megelőző ötéves időszakot kell figyelembe venni a kiegyenlítés számításánál.
  5. Az alperes a felperes keresetét kérte érdemben teljes körűen elutasítani, mivel álláspontja szerint az megalapozatlan. Az alperes szerint a felperes nem a Küsztv. értelmében vett ügynökként járt el, tevékenysége valójában nem a jogszabályok szerinti ügynöki tevékenység. A felperes azt a többletet nem szolgáltatta, amely a törvény szerint az ügynöki minőség alapeleme: nem a saját know-how-ját, ismeretségi hálóját, meggyőzőképességét használta fel az új szerződések megkötéséhez, hanem csupán adminisztratíve megkötötte a szerződéseket azon ügyfelekkel, akik az alperes marketingtevékenységének eredményeként betértek a felperes által üzemeltett értékesítési pontra. Az okozati lánc ezért fordított, hiszen az alperesi tevékenység teszi lehetővé azt, hogy a felperes üzleteket kössön. Mindez nem értékelhető olyan ügynöki jogviszonyként, amelynek megszűnését követően a felperes kiegyenlítésre tarthatnak igényt. A kiegyenlítés a megbízó azon előnyének a díja, ami abban áll, hogy a kereskedelmi ügynök által szerzett üzleti kapcsolatokat asz ügynöki jogviszony megszűnését követően jutalékfizetés nélkül gyümölcsöztetheti.
  6. Kiemelendő az is, hogy a felek közötti jogviszony határozott időtartamú volt. A felperes tévesen értelmező a Küsztv. kisegítő szabályát, amely arra az esetre vonatkozik, ha a felek a nélkül folytatják az eredeti szerződés teljesítését, hogy a további szolgáltatásra külön szerződést kötöttek volna. Tény, hogy a felek több ízben, új határozott idejű szerződést kötöttek. Így a kisegítő szabály alkalmazásának helye nincsen. A jelen per tárgyát egyébként is képező szerződés az ott írt határozott időtartamig volt hatályban. A felek a szerződéseikben kifejezetten úgy rendelkeztek, hogy egymás után több különálló és időben elkülönülő jogviszony jöjjön létre.
  7. Nincs alátámasztva az a törvényes követelmény a keresetben, hogy a felperes az alperes számára új ügyfeleket szerzett. Az sincs alátámasztva, hogy az alperes a felperes által közvetített szerződések nyomán a szerződés megszűnését követően is jelentős előnyre tett szert. Ugyancsak nincs igazolva a kiegyenlítés méltányossága sem. Ugyanis nem bizonyított, hogy az új szerződéseket az alperes olyan ügyfelekkel kötötte meg, akik a felperessel első ízben a felperes ügyfélszerző tevékenységével összefüggésben kerültek kapcsolatba. A felperes nem szerzett új ügyfeleket. Hiányzik az ügyfélszerzésben vállalt aktív szerep. Érdemi cselekvés nem történt az ügynök részéről. A Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.282/2010/4. sz. ítélete szerint, amit a Kúria is helyben hagyott, megállapította, hogy egy forgalmas aluljáróban lévő, ügynök által üzemeltetett bolt esetén nincs is szükség új ügyfelek szerzésére, hiszen a vevők oda maguktól, az ügynök tevékenységétől függetlenül is betérnek. A felperes az ügynöki tevékenységét pedig forgalmas helyeken lévő értékesítési pontokon végezte, ahol átlagosan napi szinten több ezer ember fordul meg. A betérő ügyfeleknek függetlenül a felperes tevékenységétől az volt a szándékuk, hogy az alperes szolgáltatását vegyék igénybe, továbbá, hogy lényegében nem volt tudomásuk arról, hogy nem közvetlenül az alperes üzletkötői fogadják őket, ami azt jelenti, hogy a felperesnek nem volt érdemi ráhatása az ügyfelek szerződéskötési szándékára, tehát az okozati összefüggés a felperes tevékenysége és az ügyfelekkel létrejött előfizetési szerződések között hiányzik. Hiányzik az alperes oldalán jelentkező jelentős előny bizonyítása is. Szemben a felperes állításával a jelentős előny felmerülése becslés alapján nem állapítható meg. A felperesnek igazolnia kell az alperesnél realizált előny mértékét, és azt is, hogy az előny okozati összefüggésben volt a felperes ügyfélszerző tevékenységével. Maga a felperes is állította, hogy a jelentős előny fennállása szempontjából vizsgálandó az, hogy az ügynök által szerzett ügyfelek hány százaléka marad tartósan a megbízó megrendelője, és ezekkel milyen forgalmat bonyolít. A Küsztv. szerinti kiegyenlítés igény igazolásához az kellett volna bizonyítania a felperesnek, hogy a szerződés megszűnését követően, vagyis nem a szerződés teljesítése során, amikor a felperes megkapta a jutalékát tevékenysége ellenértékeként, jelentős előnyt realizált az alperes azokból az üzleti kapcsolatokból, amelyeket a felperes saját erőforrásából szerzett az alperes számára. Nem méltányos a felperes kiegyenlítés iránt igénye. A felperes nem nyújtott hozzáadott értéket, hanem haszonélvezője volt az alperes által kialakított komplex marketingstratégiának. A felperes üzletkötőit az alperes képezte ki.
  8. A felperes nem veszített el jutalékot és nem igazolta, hogy a szerződés megszűnését követően olyan ügylet jött létre az alperes és a felperes által szerzett új ügyfelek között, amely a felperes számára a szerződés hatályának meghosszabbítása esetén újabb jutalékot eredményezett volna. Nem igazolta a felperes azon jutalék összegét, amely a szerződés hatályban maradása esetében kizárólag a felperes által szerzett új ügyfelekkel a szerződés lejáratát követően kötött szerződések alapján a felperest megillette volna.
  9. A Küsztv. 18. §-ban írt a kiegyenlítésre írt konjunktív feltételek egyike sem teljesült, és így a kereset alaptalan, nem bizonyított. A jogszabály a kiegyenlítés mértékét nem a megelőző öt év jutalékának összegében határozza meg, hanem csupán annak maximumát jelöli ki. A kiegyenlítésnek az elveszített olyan jutalék összegével kell arányosnak lenni, ami a szerződés hatályban maradása esetén megilletné a felperes által szerzett ügyfelekkel a jövőben létrejövő szerződések után. A felperesnek az összegszerűséget konkrét tényleges gazdasági eseményeken alapuló számokkal kellett volna alátámasztania.
A Választottbíróság ítélete
  1. A felperes keresetében kiegyenlítés iránti igényt érvényesített a felek által kötött és megszűnt kereskedelmi ügynöki szerződés alapján. A KÜSZ tv 18. § (1) bek. szerint a kereskedelmi ügynök a megbízótól a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnése esetében kiegyenlítést akkor követelhet, ha
a) a kereskedelmi ügynök a megbízó számára új ügyfeleket szerzett és a megbízó a kereskedelmi ügynök által szerzett ügyfelekkel fennálló üzleti kapcsolatokból a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnését követően is jelentős előnyre tesz szert, és
b) a kiegyenlítés megfizetése az összes körülményre figyelemmel méltányos, különös tekintettel arra, hogy a kereskedelmi ügynök a szerződés megszűnése következtében elveszíti olyan jutalékhoz való jogát, amely őt a szerződés hatályban maradása esetén az általa szerzett ügyfelekkel a jövőben létrejövő szerződések után megilletné.
  1. A KÜSZ tv. 18 § (2) bek. szerint új ügyfél szerzésével egy megítélés alá esik az is, ha a kereskedelmi ügynök a korábbi ügyféllel fennálló üzleti kapcsolatot olyan lényegesen kibővíti, hogy az megfelel egy új ügyfél megnyerésének. A törvényi tényállásban írt elemek, mint azt a felek egyezően helyesen adták elő, konjunktív feltételei a kiegyenlítésre való jognak.
  2. A felek által ugyancsak nem vitatott tény volt az is, hogy a felperes és az alperes több éven keresztül állt üzleti kapcsolatban.
  3. A KÜSZ tv. 18-21. §-aihoz fűzött törvényi indokolás kiemeli, hogy a magyar jogban is alkalmazandó 86/653/EGK tanácsi irányelv a kereskedelmi ügynökök 17. cikke a szerződés megszűnését követő időre az ügynök javára kiegyenlítéshez, ill. kártalanításhoz ad jogot a nemzeti jogalkotó választása szerint. Az irányelv kártalanítási rendszere az ügynököt ért kárból indult ki és a kiegyenlítés a jutalékrendszerű díjazás olyan kiegészítését jelenti, amellyel a felek szolgáltatásainak értékegyensúlyát kívánta fenntartani arra tekintettel, hogy az ügynök tevékenysége következtében, de már a szerződés megszűnését követően eredményt realizál a megbízó. Ez a kiegyenlítés tehát az ellenszolgáltatás egy részét jelenti, amelyet gondosan, számos körülmény figyelembevételével kell meghatározni. A fenti törvényi konjunktív feltételeket elemezve a megbízó alperes előnye abban állt, hogy a kereskedelmi ügynök alperes által szerzett ügynök üzleti kapcsolatokat jutalékfizetés nélkül gyümölcsöztetheti. Csökkenti ezt az előnyt, ha csak egyszeri ügyletről van szó, vagy ha a forgalmazással a megbízó felhagy. Ilyen csökkentő tényezőként vehető figyelembe az is, ha az ügynök átpártol a konkurenciához, illetve, ha az ügyfeleket magával viszi. Ugyancsak nem lehet szó üzleti előny realizálásáról sem a kommentár szerint, ha a megbízó fogyasztó. A kiegyenlítésre való jogosultság tehát azon alapul, hogy a megbízó az ügynök által közvetett ügyfelekkel az utórendelések révén az ügynöki szerződés megszűnése után is szerződéseket köt, amiből hasznot realizál és amelyből az ügynök is részesedne jutalék formájában, ha a szerződés fennmaradna. Az értékviszonyok kiegyenlítésénél azt is figyelembe kell venni az irányelv útmutatása szerint, hogy a kereskedelmi ügynök a szerződés megszűnésekor előre egyösszegben kapja a kiegyenlítést, hiszen a jogviszony mielőbbi és végleges lezárása már jutalékfizetést nem tesz lehetővé. Az irányelv szerint a kiegyenlítés összege meghatározásának becslésen, tehát jövőben történő eseményekkel kapcsolatos eseményeken kell alapulnia. Ezt vagy a feleknek kell megbecsülniük, azaz azt, hogy vajon a kereskedelmi ügynök által szerzett ügyfelek hány százaléka marad tartósan a megbízó megrendelője, s ezekkel milyen forgalmat fog bonyolítani, vagy ha ebben nem tudnak megállapodni, akkor a bíróságnak is alapvetően becslésre kell hagyatkoznia. Az értékelésnél figyelembe vehető az ügynök tevékenysége során kialakult gyakorlat, az általa bonyolított forgalom nagysága, a jövőben várható piaci bővülés, vagy visszaesés kérdése.
  4. A perben a bizonyítási kötelezettség az ügynököt terheli, de csak a valószínűsítés szintjén.
  5. A Kúria egy Választottbírósági ítélettel kapcsolatos álláspontjában kifejtette, (BH2017.12.411), hogy a kiegyenlítés az ügynöki szerződéstől elválaszthatatlan jogintézmény. A szerződés megszűnése a szerződés szerves létszakasza és az tipikusan elszámolással, a megszűnéssel összefüggő igények rendezésével jár.
  6. A Választottbíróság a fenti szempontokat követve tételen vizsgálta azt, hogy a felperes a konjunktív feltételekkel kapcsolatos bizonyítási kötelezettségének hogyan és milyen mértékben tett eleget.
  7. Az első feltétel a felperes önálló kereskedelmi ügynöki minősége volt, amelyet a felperes tényszerűen bizonyított. A felperes által az ügynöki szerződés alapján végzett tevékenység olyan önálló ügyfélszerzési tevékenység volt, amely megfelelt a jogszabályban és az irányelvben, illetve a felek szerződésében élt követelményeknek. Nem tudta elfogadni a Választottbíróság az alperes azon védekezését, hogy a felperes nem a KÜSZ tv. értelmében vett ügynökként járt el és nem végzett aktív érdemi cselekvést az ügyfelek megszerzése érdekében. Nem volt az a védekezés sem alapos, hogy a felperesnek nem volt érdemi ráhatása az ügyfelek szerződéskötési szándékára. Ezeket az alperesi állításokat maga az alperes cáfolta azzal, hogy hosszú éveken keresztül maga is ügynöki szerződésnek minősítette a felperessel kötött szerződést és ennek megfelelően számolta el az ügyletkötések után a felperest megillető ügynöki jutalékot.
  8. Azt is bizonyítani tudta a felperes - magából az alperes elszámolási rendszeréből következően- hogy a felperes által közvetített magánszemély, vagy jogi személy akkor válhatott az alperes ügyfelévé, amikor először szerződést kötött az alperes mobiltelefon szolgáltatásának igénybevételére. A felek szerződése tényszerűen rögzítette a felperes szerződéses kötelezettségeit az elektronikus hírközlési szolgáltatásnak az értékesítési és közvetítési tevékenységében történő részvételt, ennek keretében termékek, szolgáltatások értékesítését, előfizetőkhöz való közvetítését és a kapcsolódó ügyfélszolgálati tevékenységeket. A szerződés a felperest, mint ügynököt jogosította fel arra, hogy saját nevében, de az alperes javára kötelező érvényű megállapodásokat kössön a mobil-rádió hálózat előfizetőivel. A felperes az általa megkötött előfizetői megállapodással minden esetben az alperes részére szerzett új ügyfelet, mivel ők a felperessel kötött szerződések révén az alperes ügyfeleivé váltak. Ezt a felperes tényszerűen bizonyítani tudta.
  9. Ugyancsak a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a szerződés keretében az alperesnek ügyfeleket szerzett, vagy a meglévő ügyfelekkel már fennálló üzleti kapcsolatot lényegesen bővítette. A Választottbíróság álláspontja szerint ennek a kötelezettségének is eleget tett a felperes. Kifejtette ugyanis, hogy egyrészt új ügyfele úgy keletkezett, hogy egy addig nem már meglévő ügyféllel kötött előfizetői megállapodást, vagy a már meglévő ügyféllel új előfizetői szerződést kötött. A felperes azt is igazolta, hogy ez utóbbi a korábbi ügyféllel fennálló üzleti kapcsolat olyan lényeges kibővítése volt, amely új ügyfél megszerzésének felel meg. Kiemelten fontosnak tartotta a Választottbíróság azt az érvet is ezzel kapcsolatban, hogy a mobiltelefonpiac telítődése miatt elsődleges szempont volt a meglévő ügyfelek megtartása is. A meg kötött szerződések jelentős része az új előfizetői szerződésekhez hasonló feltételeket határoztak meg, így lényegében egyenértékűnek tekinthető egy versenypiacon az új előfizetői szerződés megkötésével. Az alperes számára ugyanis ezáltal biztosítva lett az ügyfél megtartása, előfizetési és tarifa hűségét meghatározó időtartamon belül.
  10. A felperes által becsatolt kimutatás azt is igazolta, hogy az alperes jutalékrendszere az értékesítést akkor vette figyelembe, ha a szerződést az alperes ügyfélkezelési rendszerében regisztrálták, így az ügyfélszerzést maga az alperes is elismerte és az is tényként állapítható meg, hogy ezen ügyletek után az alperes jutalékot fizetett a felperes részére. A Választottbíróság által kirendelt igazságügyi szakértő a szakvéleményében azt igazolni tudta, hogy a perbeli szerződés határozott időtartama alatt mennyi jutalékot kapott az alperestől. és mennyi volt a jutalék egy évi átlaga. A Választottbíróság álláspontja szerint tehát szemben az alperesi védekezésben előadottakkal a felperes igazolta a fennálló üzleti kapcsolat lényeges kibővítését és az új ügyfelek megszerzését.
  11. A konjunktív feltételek közül a felperesnek valószínűsíteni kellett a jelentős előny alperes által történt utólagos szerzését. Azt bizonyítani tudta a felperes, hogy az ügynöki szerződés megszűnésekor melyek voltak azon ügyfelek, akik után az alperes részére korábban jutalékot fizetett. A felperes által csatolt ügyféllistával szemben az alperes nem igazolta azt, hogy az ott megjelölt ügyfelek közül melyik nem maradt az ügynöki szerződés megszűnése után az alperes ügyfele. A Választottbíróság utal arra, hogy igaz az, hogy a megbízó előnyeit vita esetén alapvetően az ügynöknek kell bizonyítania, de a bizonyításhoz mivel több éven keresztül tevékenykedő ügynökként minősül a felperes, elegendő az, hogy a szerződés megszűnésekor fennálló vevőkört megnevezze. Az így keletkezett vélelmet az alperesnek kellett volna megdöntenie, de ezt a perbeli bizonyítási eljárás során nem tette és ennek a kérdésnek a tisztázását a Választottbíróság sem tudta további bizonyítékokkal alátámasztani, mivel a Választottbíróság által kirendelt szakértő számára az alperes nyilvántartási rendszerének alapvető megváltoztatása miatt a tényadatok egyeztetésére nem volt lehetősége. A Választottbíróság így arra a megállapításra jutott, hogy a vélelem az, hogy a szerződés megszűnésekor fennálló üzleti kapcsolatok alapvetően fennmaradtak az ügynöki szerződések fennállta után is.
  12. A következő konjunktív elem vizsgálatakor a Választottbíróság ugyancsak egyetértett a felperessel abban, hogy őt korlátozottan terhelte annak igazolása és bizonyítása, hogy a kiegyenlítés megfizetése méltányos a jogvita összes körülményére figyelemmel. A Választottbíróság a felek által nem vitatott tényként tudta rögzíteni, hogy a felperes az alperessel fennálló több éves szerződéses jogviszony időtartama alatt nagyszámú kiemelt közületi és céges ügyfelet, valamint lakossági ügyfelet kezelt. A szerződéses határozott időtartam alatt nagyszámú, előfizetést értékesített, melyből éves átlagban pontosan meghatározható összegű jutalékban részesült. Az alperes saját üzemeltetésű üzletet nyitott, mely kiváltotta a felperes tevékenységét, és saját maga értékesített úgy, hogy jutalékot fizetnie már nem kellett. Az EUBC-348/07. sz. ügy az irányelv 17 cikke kapcsán kiemeli, hogy a Nemzeti Bíróság feladata annak kiértékelése, hogy a kereskedelmi ügynöknek járó kártalanítás végülis méltányos-e s az adott ügy összes sajátos körülményét figyelembe véve helye van-e, s ha igen, milyen mértékben a kártalanítási összeg kiigazításában. A Választottbíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy a magyar jogban is érvényesülő kiegyenlítés az ügynököt ért kárból indul ki és ez a kiegyenlítés a jutalékrendszerű díjazás olyan kiegészítését jelenti, amellyel a felek szolgáltatásainak az érték egyensúlyát kell fenntartani. A felperes tevékenysége körében ugyanis a szerződés megszűnését követően az alperes eredményt realizál, aminek a jogalapját, azaz a szerződés megkötése után történt egyes újrakötéseket maga az alperes sem vitatta. A Választottbíróság álláspontja szerint a felperes bizonyította, hogy az alperes a szerződés megszűnése után jelentős előnyre tett szert a több év munkája kapcsán kialakult ügyfélkör átvételével, bizonyította az üzleti kapcsolat lényeges kibővítését is az újrakötésekkel, illetve azok valószínűsítésével.
  13. A Választottbíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által igazolt és valószínűsített adatok tükrében méltányos az, hogy a szerződés megszűnése után kiegyenlítésre tartson igényt.
  14. A kiegyenlítés, mint azt a Választottbíróság külön hangsúlyozni kívánja az ellenszolgáltatás részét képezi és ennek kapcsán a Választottbíróság számos körülményt mérlegelt. Figyelembe vette azt, hogy a felek között tartós, több éves szerződéses jogviszony állt fenn. Értékelte a Választottbíróság azt, hogy arra nem merült fel adat, hogy a felperes által szerzett ügyfelek a felperes magával vitte volna, vagy konkurenciához csábította volna. Figyelembe vette a Választottbíróság azt is, az értékviszonyok kiegyenlítését vizsgálva-, hogy a kereskedelmi ügynök felperes a kiegyenlítést nem jutalék formájában, hanem egy összegben kapja meg. Értékelte a Választottbíróság azt is, hogy a kiegyenlítés összegének meghatározásának becslésen kell alapulnia, a jövőben történt, vagy megtörtént újrakötések figyelembevételével. Sajnálatosan a perbeli bizonyítás arra szakértő segítségével sem vezetett eredményre, hogy megállapítható legyen, hogy a kereskedelmi ügynök felperes által szerzett ügyfelek hány százaléka maradt a megbízó alperes ügyfele, s ezekkel milyen forgalmat bonyolított, vagy fog bonyolítani. A szakértői bizonyítás alapvetően azért hiúsult meg ebben a tekintetben, mivel az alperes új nyilvántartási rendszere nem tette lehetővé az ügyfelek azonosítását. A felperes kimutatásában az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek eleget téve igazolta a szerződés megszűnésekori forgalmat, adatokat, illetve a szerződés időtartama alatti ügyféladatokat. A bizonyításnak, illetve a jogszabály által megkívánt valószínűsítésnek tehát a felperes eleget tett az ellenbizonyítás pedig a perben kirendelt igazságügyi szakértő segítségével sem vezetett eredményre. Ennek megfelelően a felperest megillető kiegyenlítés összegét a Választottbíróságnak kellett megállapítani.
  15. A Választottbíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy a jutalék a felperesnél árbevételként jelentkezett volna. Akkor, amikor a kiegyenlítés összegét kell meghatározni, akkor a korábban kifejtettek alapján a Választottbíróságnak nem az elmaradt árbevételt, hanem a tulajdonképpen a felperes elmaradt hasznát kellett megállapítania, megbecsülnie. A jutalék formájában jelentkező árbevétellel szemben- amennyiben a szerződés nem szűnt volna meg- költségek jelentkeztek volna a felperes oldalán. Többek között a felperes iparűzési adót fizetett volna, illetve egyéb költségek is jelentkeztek volna nála és ezek a költségek jelen esetben nem jelentkeznek. A Választottbíróságnak tehát akkor, amikor a kiegyenlítés mértékét becsléssel kell meghatároznia a várhatóan realizálható árbevételt csökkentenie kell a becsült, felmerülhető költségekkel.
  16. A Választottbíróság megpróbált konkrét adatokat szerezni a költségek tekintetében, abból a célból, hogy a kiegyenlítés mértéke a Választottbíróság becslésen alapuló döntése minél egzaktabb legyen. Ebből a célból a Választottbíróság a felperes nyilvánosan elérhető mérlegadatait vizsgálta a szerződéses időszak tekintetében. Ebből azt a következtetést lehetett levonni, hogy a perbeli időszakban a társaság jelentős veszteséggel negatív eredménnyel működött, aminek oka alapvetően nem a forgalom visszaesése volt, hiszen a költségek továbbra is a mérlegadatok szerint arányosak voltak, hanem a terven felüli értékcsökkenés mértéke volt. A mérlegadatok azt igazolják, hogy a perbeli időszakban az árbevétellel nagyjából megegyező vagy azt meghaladó költségei voltak a felperesnek. A Választottbíróság álláspontja szerint az alperes a kifizetendő jutalék tekintetében nyilvánvalóan költséget takarított meg, hiszen az újrakötéseket már az ő rendszerében és az ő embereivel csinálta, azaz a megtakarított jutalékösszeggel szemben is keletkezett költsége.
  17. Az tény, hogy mivel a felperes tevékenysége megszűnt terven felüli értékcsökkenést kellett, mint effektív veszteséget a felperesnek elszámolnia. Az is tény, hogy a felperes sok évi munkája eredményeként egy jelentős ügynöki hálózatot adott át az alperesnek és a Választottbíróság hiába törekedett arra, hogy a felek megállapodása hiányában az alperest megillető kiegyenlítés mértékét egzakt módon határozza meg. Az igazságügyi szakértői bizonyítás nem vezetett eredményre, mégpedig azért, mivel az alperes saját érdekkörében úgy változtatta meg a nyilvántartási rendszerét, hogy az ügyfelek azonosítása nem volt lehetséges. Az is tény ezzel szemben, hogy a felperes akkor amikor kiegyenlítésre szerez jogot annak összegét egyszerre, nem utólag részletekben a jutalék elszámolások során kapja.
  18. A Választottbíróság így a tényleges veszteségen felüli fent részletezett valamennyi tényezőt közrehatást is becsülte és mérlegeléssel arra a következtetésre jutott, hogy a felperest a jutalékveszteséggel arányosnak és egyúttal méltányosnak ítélt kiegyenlítés illeti meg.
(Vb/16052)