AA

2/7/2018

Csak a szerződés teljesítésével okozati kapcsolatban lévő költségek ítélhetők meg.

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás
  1. Felek vállalkozási szerződést kötöttek egy jelentős közlekedési beruházás (közmű) tervezési és kivitelezési munkáira közbeszerzési eljárás lefolytatása után. Felperes beruházó a tervezést és kivitelezést egyaránt elvállalva alperessel a szerződést a mellékletében foglalt részletes műszaki specifikáció alapján kötötte meg.
Peres felek nyilatkozatai
  1. Felperes keresetében két követelést érvényesített, az egyik a tervezést, a másik a kivitelezést érintette. Felperes állítása szerint alperes a tervdokumentációt hiányosan készítette el és ezért ő a műszaki ellenőr felhívására saját költségén kénytelen volt kiegészíteni. Ezen kiegészítő tervezési munka költségeit kívánta alperessel szemben érvényesíteni. A második követelés abból adódott, hogy a beruházás végrehajtása során a műszaki ellenőr olyan munkatér elhatárolást rendelt el felperes terhére, amelyet a szerződés szerinti felperesi kötelezettségek nem tartalmaztak. Így felperes szerint ezek a költségek alperes terhére esnek, és ezt köteles megtéríteni.
  1. Alperes nem vitatta, hogy felperes a keresetében megjelölt munkálatokat elvégezte. Vitatta azonban, hogy e munkálatokkal kapcsolatos költségek őt terhelő költségek lennének és egyben vitatta e költségek összegszerűségét is.
A Választottbíróság ítélete
  1. A választottbíróság részletes bizonyítási eljárást folytatott le. Ennek keretében az első követelést megalapozottnak minősítette, mert a kiviteli tervek elkészítése alperes kötelezettsége volt. Ugyanakkor a választottbíróság teljes mértékben nem fogadta el a felperesi költségszámítást és a kereseti kérelemhez képest kisebb összegben marasztalta el felperest. A második követelés tárgyában a választottbíróság az első kereseti kérelemmel kapcsolatos álláspontjához hasonlóan döntött. A munkaterület biztosításának műszaki ellenőr által meghatározott rendje a közmű kivitelezéséhez feltétlenül szükséges volt, ezeket felperesnek el kellett végeznie és az ezzel kapcsolatos költségeket a teljes kivitelezést elvállaló alperestől megalapozottan igényelheti. A felperes által megjelölt költségek egy része azonban a választottbíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként nem állt okozati összefüggésben a végzett munkával, így felperesi követelést a választottbíróság csak részben ítélte meg.
(Vb/15094)
X public.szechenyi.title