AA

Magyar Kézműves Remek 2016

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2016-ban is meghirdette a nagy hagyományokkal rendelkező MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” elismerő cím elnyerésére kiírt országos pályázatát. A Magyar Kézműves Remek pályázat díjazott termékei idén Debrecenben, a „Kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében” című rendezvénnyel, és az „Új utak a kézműiparban és a turizmusban” című nemzetközi konferenciával együtt rendezték a Kölcsey Központban.

A rendezvénysorozaton való megjelenés lehetőséget teremtett a hazai minőségi termékeket gyártó pályázók számára, hogy új beszállítókat, új piacokat találjanak termékeiknek, illetve jelenlegi piacukon - a nagyközönséggel történő közvetlen találkozás keretében - tovább szilárdíthassák pozíciójukat, hozzájárulva a hazai turizmus értékeinek bővítéséhez.

Az eseménysorozat ünnepélyes megnyitójára 2016. szeptember 22-én 11:00 órakor került sor a XIV. „Magyar Kézműves Remek” címek átadásával és a díjazott pályaművekből rendezett kiállítás megnyitójával. Idén 100 beérkezett pályaműből 43-an részesültek „Remek”-díjazásban. Hat pályázó, aki már legalább ötször elnyerte a díjat, elnöki aranyérem kitüntetésben részesült:

  1. Berényi Textil Kft.
  2. HÓDFÓ Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.
  3. Hotyek Attila kádár
  4. Kecskeméti Róbert citerakészítő
  5. Kocsor Imréné kosárfonó, népi iparművész, a Népművészet mestere
  6. Nepp Dénes szíjgyártó, bőrdíszműves

 

A rendezvény fővédnöke ez évben is Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt.

A díjakat Dr. Parragh László, az MKIK elnöke és Dr. Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár adta át a pályázóknak.

A rendezvényt a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Debrecen Megyei Jogú Város és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat támogatta. A kézműves remekeket bemutató kiállítást a hét végéig, szeptember 24-ig tekinthették meg.

A szakmai rendezvényekkel párhuzamosan a debreceni Kossuth téren zajlott a „Kézműves forgatag” elnevezésű esemény, ahol egyebek mellett a kézműves alkotók számára lehetőség nyílt a bemutatkozásra és termékeik árusítására.

A „Magyar Kézműves Remek” kiállítás, valamint a Kossuth téri rendezvények a szeptember 22-23-án megrendezett Népművészeti Fesztivállal, valamint a 23-25-ig megrendezett Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivállal összehangolva jelentek meg Debrecen városában.

 

Fotók a díjátadóról

 

Letölthető termékcímkék

  • Magyar Kézműves Remek 2016 - Termékcímkék
Bak Zoltán
Mus Angelika
Nagy Sándor
Németné Jancsi Ilona
Nepp Dénes
Radics László
Román Andrásné
Sápifruitwines
Simon Katalin
Soós János László
Soutache Bespoke
Szankovits Örs
Szepesi János
Takács Attila
Tóth Balázs
Tóth Imréné
Tóth Károlyné
Tóth Sándor
Vass János
Bencsik Márta - Szilágyi Imre
Berényi Textil Kft
Bertáné Lőcsi Krisztina
Csoko-Láda
Csukonyi Edit
Debreczeni Sándor
Domokos István
dr. Illés Károlyné
Hegyaljai Tünde
Hotyek Attila
Illésházi Katalin Anna
Juhász Béláné
Kanyó Alfonzné
Katonáné Kalmár Terézia
Kecskeméti Róbert
Kiss Árpádné
Kovács J. Attila
Kovács József
Kovács Levente
Lukács Eszter Mária

 

MKR 2016 díjazottak

X public.szechenyi.title