A francia kormány az elmúlt héten bejelentette, hogy egy maximum 500 millió eurós keretet hoz létre a stratégiainak tartott, fiatal start-up vállalkozások támogatására. A március 25-én már bemutatott, az induló start-up vállalkozásoknak szóló első támogatási tervet követően, most a kormány Bruno Le Maire, a gazdasági miniszter és Cédric O, a digitális ügyekért felelős államtitkár közreműködésével mutatta be az új támogatási alapot. A cél: elérni, hogy Franciaország "az innováció élvonalában maradjon" - mondta Bruno Le Maire. A korábbi támogatási programmal ellentétben, amely alapvetően az állam által garantált kölcsönökön alapuló hitelfelvételi lehetőségeket jelentett, a mostani terv elsősorban a közvetlen tőkehozzájárulási intézkedésekre épül. Valójában az állam egy 1,2 milliárd euróra becsült terv keretében úgy döntött, hogy létrehoz egy „szuverenitási alapot”, amely kezdetben 150 millió euró volt, de amelynek a végösszege elérheti az 500 millió eurót. Ennek az új eszköznek egyértelműen az a célja, hogy megvédje a francia start-up-okat az amerikai és kínai digitális óriások „elszívó hatása” ellen, amelyek vonzóak lehetnek a mesterséges intelligencia, a kvantummatematika vagy a felhő (felhőalapú számítástechnika) területén tevékenykedő fiatal francia szakemberek számára. Ennek az eszköznek köszönhetően az állam reméli, hogy képes „gyorsan cselekedni” a külföldi versenytársakkal szemben – összegzi a francia Gazdasági és Pénzügyminisztérium.
Egy pénzügyi alap, amely nem engedi, hogy a francia fiatal start-up vállalkozások külföldre vándoroljanak
- Hírek
- Egy pénzügyi alap, amely nem engedi, hogy a francia fiatal start-up vállalkozások külföldre vándoroljanak
2020. június 10.
-
-
- Teendők eltiltó határozat birtokában
- Kötelező kivitelezői felelősségbiztosítás
- Építőipari kivitelező vállalkozások lekérdezhető nyilvántartása (open in new window)
-
- Kötelező kivitelezői felelősségbiztosításról
- Építőipari Vállalkozók Etikai Kódexe, valamint Építési szerződésminták
- Üvegkapu
- Az e-építési napló
- Okostelefonos támogatást kap az építőipar
- Egykapus ügyintézés az építésügyben
- Tájékoztató a kivitelező feladatairól az építési termékek betervezése és beépítése során
- Építőipari munkaerő kapacitások növelése (open in new window)
- Gyakran Ismételt Kérdések
- TEÁOR'25/ÖVTJ'25
-
-
- Választottbíróság
- Mintaklauzula
- Események
- Kapcsolat
-
- Bemutatkozás
- Gyakran ismételt kérdések
- Kérelem befogadási rendszer (open in new window)
- TSZSZ tagjairól vezetett nyilvántartás (open in new window)
- Beszámoló
- Építesügy - Alternatív vitarendezés tájekoztató kiadvány a TSZSZ-ről (open in new window)
- Kapcsolat
- Mire vigyázzunk házépítés és -felújítás vagy lakásfelújítás során? TSZSZ Tájékoztató kiadvány (open in new window)
-
- Ágazati Készségtanácsok
- Kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga
-
- A mestervizsgáztatás bemutatása
- Jelentkezés a mestervizsgára-tájékoztató
- Mestervizsgára felkészítő tanfolyamok
- Vizsgák időpontjai országosan
- Mestervizsgára felkészítő jegyzetek és példatárak
- Felnőttképzés (szerkesztés alatt)
- ISZIIR
-
- Szakmafüzet 2024 (open in new window)
- Az építőipari szakképzés és felnőttképzés jövője 2021
- Duális képzéssel a munka világában (open in new window)
- Üzleti7 Tanulószerződés különszám (open in new window)
- Az iskolán kívüli gyakorlati képzés szervezésének külföldi modelljei
- Szakképzési módszertani segédlet
- Az Oktatási és Képzési igazgatóságot érintő általános szabályzatok
- Gyakran ismételt kérdések
-
- Üzleti tanácsok
- Tagozati, üzleti tanács bejelentkezés/regisztráció
- Vegyeskamarák
- Külkereskedelmi árukárok, áruhiányok, sérülések vizsgálata, minőségellenőrzés
-
- SZÉCHÉNYI KÁRTYA – 345 ezer vállalkozás nem tévedhet! (open in new window)
- Modern Vállalkozások Program 2.0 (DIMOP_Plusz-1.2.7-23-2023-00001)
- MODERN VÁLLALKOZÁSOK PROGRAMJA - Vállalkozz digitálisan! (open in new window)
- Munkahelyi képzések támogatása – GINOP-6.1.7-17
- Országos Vállalkozói Mentorprogram
- Green Wheels projekt
- TÁMOP „dolgozva tanulj” (TÁMOP 2.3.4B)
Kapcsolódó tartalmak
Tudjon meg többet.- Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
- 2025. szeptember 09.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) munkájában a mesterséges intelligencia és ahhoz kapcsolódóan az oktatás is hangsúlyos szerepet kap.
- Magyar és nemzetközi gazdaság
- Külpiaci tevékenység
- Külgazdasági információk, üzleti lehetőségek
- Magyar-Német Tagozat
- Külgazdaság
- 2025. szeptember 05.
Németországban a megalakulása utáni első 100 nap során a CDU/CSU és az SPD alkotta szövetségi kormány egyelőre adós maradt számos, a gazdaság élénkülését szolgáló jogszabály kidolgozásával és a törvényhozás elé terjesztésével.