AA

A Szakma Sztár Fesztivál idei helyezettjeit köszöntötték a Parlamentben

2019. május 08.

 A  XII. Szakma Sztár Fesztivál országos szakmai versenyek helyezettjeit, felkészítőit köszöntötték kedden a Parlamentben, és emléklapot adtak át az 52 szakmában március 12-13-án tartott döntő szakmánkénti első három helyezettjének, valamint  tanáraiknak.

Az ünnepségen Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára kiemelte, hogy a változások korát éljük, de a megszerzett tudás, jártasság mindig érték marad, a munkaerőpiac mindig keresni fogja a megbízható mesterembereket. A kormány folyamatosan dolgozik a szakképzés fejlesztésén a naprakész, versenyképes szaktudás oktatása érdekében - tette hozzá.


Parragh László, a Szakma Sztár Fesztivált szervező Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a szakképzés fejlesztésében a kamara folyamatosan tudott haladni, kulcspillanatot jelent majd a kormány szakképzés 4.0 stratégiájának bevezetése, amely magasabb szintre emeli a szakoktatást.


Az MKIK tavaly szeptemberben rendezte meg az EuroSkills versenyt, az európai szakmai versenyek döntőjét, ahol 28 országból, 37 szakmában 525 versenyző vett részt. A rendezvényt mintegy 100 ezren keresték fel, a magyar versenyzők sikeresen szerepeltek, három arany, három ezüst és három bronz érmet, és kilenc  kiválósági érmet szereztek, emlékeztetett a kamaraelnöke.

A budapesti EuroSkills rendezvény elnyerte a Global Eventex Awards, a rendezvények legnagyobb nemzetközi versenyének ezüst érmét az oktatási kategóriában - tette hozzá.
Az MKIK az országos szakmai versenyeket az ITM megbízásából 65 szakképesítésben hirdette meg nappali tagozaton végzős szakiskolai és szakközépiskolai tanulóknak. Az írásbeli szakaszban 6841 tanuló vett részt, a legjobb eredményt elérők kerültek a szakmák válogatóiba, ahol 508 versenyző diák elsősorban gyakorlati feladatokat oldott meg.
A Szakma Sztár Fesztiválon lebonyolított döntőbe 52 szakmából 229 diák jutott be 107 oktatási intézményből. A Hungexpo területén tartott rendezvényt mintegy 20 ezer látogató kereste fel, ebből 9 ezer diák a területi kereskedelmi és iparkamarák szervezésében. A 9 ezer diák 70 százaléka pályaválasztás előtt álló, 7.-8. osztályos általános iskolai tanuló volt.

A "2015. a külhoni magyar szakképzés éve" folytatásaként a Miniszterelnökség szervezésében 3 szakmában 3 versenyző is indult a fesztiválon Felvidékről, Erdélyből és a Vajdaságból, ők a Miniszterelnökség különdíját vették át.

Az országos szakmai versenyeket 840 közreműködő, és 500 szervezet is segítette.

Az MKIK 2020-ban is megrendezi a Szakma Kiváló Tanulója versenyt, valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt, valamint a Szakma Sztár Fesztivált.
 

További fotókért kattintson IDE
 
Forrás:MKIK/MTI 
Fotó: MKIK
 

  • Szakmasztar2019Parlament

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Velünk a vállalkozásodért – amit a jövőről tudni érdemes címmel indított vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A programsorozat első állomása Debrecen volt...
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
X public.szechenyi.title