AA

Elkezdődött a fiatal szakemberek Európa-bajnoksága

2018. szeptember 26.

Ünnepélyesen is kezdetét vette a EuroSkills Budapest 2018-as verseny. A Papp László Budapest Sportarénában tartott keddi nyitóceremónián beszédet mondott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Dita Traidas, a WorldSkills Europe elnöke. A szeptember 26-án kezdődő háromnapos komoly szakmai megmérettetésen Európa legfelkészültebb fiataljai mérik össze tudásukat: 28 ország, 530 versenyzője, 37 szakmában előreláthatóan 80 000 látogató előtt versenyez.

A kormányfő kifejtette: a fiatalok valójában sorsdöntő mérkőzés részesei, melyet a világ különböző földrészei vívnak egymással. Orbán Viktor kiemelte, Magyarországnak világszínvonalú munkásai vannak, akikre büszke az ország, és akiket megbecsül. A magyarok a szellemi és fizikai erejükre, tudásukra és munkájukra számíthatnak - jelentette ki. Beszédében idézte az alaptörvényt, mely szerint bízunk a fiatal nemzedékek elhivatottságában, hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejüket ismét naggyá teszik Magyarországot. És ez nemcsak Magyarország igaz, hanem egész Európára - tette hozzá.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a megnyitón elmondta, hogy a kamarának nagy büszkeség és kihívás az EuroSkills rendezvény megszervezése. Parragh László úgy fogalmazott, ma lezárul a szakképzés múltja, egy új korszak, a szakképzés digitális és modern időszaka születik, amely ötvözi a hagyományok továbbvitelét egy újfajta, kreatív, tudásalapú szemléletmóddal. Ezt hívják szakképzés 4.0-nak, amelyben a gazdaság motorját jelentő vállalatok számára az Ipar 4.0 folyamat jegyében képezik a jövő munkavállalóit. Az MKIK elnöke arra kérte a szülőket, hogy kísérjék figyelemmel, miben jó a gyermekük, milyen tevékenységben leli örömét, mert abban teljesedhet ki, lehet sikeres. A kamarának a döntéshozókkal karöltve olyan oktatási rendszert kell működtetnie, amelyben a lehetőségek végtelenítve vannak, átjárást biztosítanak az egyes iskolatípusok, a középfokú és a felsőoktatás, valamint egyes szakmák között. Ma Magyarországon ebbe az irányba halad, és Európa jövőjét is ebben látjuk - fogalmazott az MKIK elnöke.

Dita Traidas, a WorldSkills Europe elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta: Magyarország, az idei EuroSkills megrendezésével azt bizonyítja, hogy számára fontos a szakmák, a mesterségek megléte, a magyar fiatalok készek országuk építésére és versenyképességének növelésére Európában. Az idei EuroSkills verseny kiemeli azt is, hogy Magyarország elismeréssel tekint azokra, akik szakmai pályafutásként mesterséget választanak. a A WorldSkills Europe elnöke hozzátette: a EuroSkills lényege, hogy ösztönözi, támogatja a kiválóságot, összeköti a tagjait, az ipar képviselőit, az oktatókat a mesterségek fiatal versenyzőivel.

Az idén 10 éves szakmák Európa-bajnoksága szeptember 26-28. között, a Hungexpo területén zajlik. A háromnapos rendezvényen a látogatók megtekinthetik a versenyzőket, a EuroSkills 10 kiállítást, valamint 25 helyszínen különböző szakmákban, a „Try a skill” standon is kipróbálhatják magukat. Szeptember 26-án pedig ünnepélyes keretek között átadják a Magyar Kézműves Remek díjakat. Az ehhez kapcsolódó kiállítást a „B” pavilonban tekinthetik meg az érdeklődők

A nyitóceremónián készült képek ide kattintva megtekinthetők.

 

Forrás: MKIK / MTI

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
A kamara a Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. november 25-29. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lettországba, Rigába.
X public.szechenyi.title