A Budapesti Corvinus Egyetem „Vállalkozásindító Üzleti Koncepció” című kurzusának hatodik előadásán Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Budapesti és Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt a vendég. Az előadás és az azt követő beszélgetés középpontjában a piacra lépés nehézségei, az üzleti döntések háttere, valamint a hosszú távú sikerhez szükséges gondolkodásmód állt. A rendezvény moderátora Dr. Petheő Attila egyetemi docens volt.
Nagy Elek személyes történetén keresztül mutatta be, hogyan formálja az embert a múlt és a nehézségeken való túllépés. Erdélyi gyermekkora és szülei értékrendje – különösen az irodalom szeretete – meghatározó szerepet játszottak későbbi gondolkodásában és vállalkozói szemléletében. Elmondása szerint az irodalmi művekben megjelenő jellemek újra és újra visszaköszönnek az üzleti életben is, és segítenek eligazodni az emberi kapcsolatokban.
Vállalkozói pályafutása építészként indult, majd egy állami hivatalban kapott pozíciója során ismerte fel a kapcsolatok és a tapasztalatszerzés fontosságát. Bár a közszférában kapott fizetés jelentősen alacsonyabb lett volna, édesapja tanácsára elfogadta az ajánlatot, és az ott szerzett élmények, kapcsolatok és tudás később is nagy hasznára váltak.
A 90-es években már egy ingatlanbefektető céget vezetett, de úgy érezte, nem rendelkezik elég vezetői tudással. Ekkor döntött úgy, hogy beiratkozik a „Közgáz” MBA-képzésére, ami – saját bevallása szerint – nemcsak tudást adott, de szemléletmódot is formált benne. „Talán anélkül sem lennék szegény ma, de sokkal kevesebbet értettem volna meg a gazdasági világból” – fogalmazott. Hangsúlyozta az élethosszig tartó tanulás fontosságát, valamint azt, hogy érdemes figyelni mások hibáira és sikereire is, mert abból lehet a legtöbbet tanulni.
Az előadás egyik legizgalmasabb része a Főtaxi és az Uber közötti versenyről szólt. Nagy Elek a Főtaxi tulajdonosaként beszélt arról, hogyan sikerült szabályozott keretek között visszahozni az Ubert a magyar piacra, miután korábban adóelkerülés és versenyjogi aggályok miatt kiszorították az országból. A cél az volt, hogy az Uber és a Bolt versenye révén a Főtaxi időt kapjon a digitális fejlődésre. A tárgyalások során végül egy rendkívüli, 50-50%-os megállapodást sikerült kötniük, ami jelentősen eltért az Uber szokásos, 80-90%-os kondícióitól.
Nagy Elek kiemelte, hogy az üzleti életben nem a hibák elkerülése, hanem azok kezelése és a tanulás a legfontosabb. Saját bevallása szerint számos rossz döntést hozott pályája során, de ezekből mindig igyekezett tanulni. A kudarcokban rejlő lehetőségekről is beszélt: volt, hogy vagyona harmadát elveszítette geopolitikai tényezők miatt, de mindig próbálta meglátni a nehézségekben a fejlődés lehetőségét. „Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik” – emlékeztetett a jól ismert mondásra.
Az előadás során a hallgatók kérdéseire is válaszolt. Elmondta, hogy az Uber nem bánta meg a visszatérést a magyar piacra, és a COVID utáni időszakban elsősorban a stabilabb, hazai taxis cégek tudtak talpon maradni. Az MKIK elnökeként vállalt társadalmi felelősségvállalásról szólva hangsúlyozta: a jövő a tudás- és adatalapú döntéshozatalban van, az innováció és a mesterséges intelligencia alkalmazása pedig kulcsfontosságú lesz a hazai vállalkozások versenyképességének növelésében.
Végül egy fontos vezetői tanáccsal zárta a beszélgetést: „A legfontosabb, hogy okos emberekkel vedd körül magad. A jó vezető nem mindent maga végez, de tudja, hogyan találja meg a legjobbakat, és hogyan mutassa meg nekik az irányt.”
Az előadás mély, őszinte és rendkívül tanulságos betekintést adott a nagyvállalkozói lét valóságába, a döntéshozatal buktatóiba és a hosszú távú stratégiai gondolkodás erejébe.