AA

Búcsúzunk Dési Alberttől (1945-2023)

2023. szeptember 04.

Búcsúzunk Dési Alberttől

1945-2023

 

A villamos szakterület meghatározó jelentőségű vezetője hagyott el bennünket.

Gimnáziumi tanulmányai után elektroműszerészi képzésben vett részt, majd a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán és a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait, szerzett villamosmérnöki oklevelet.

Oklevelének megszerzését követően a Budapesti 43-as számú Állami Építőipari Vállalatnál helyezkedett el. Részt vett a paneles lakótelepek építkezésein, foglalkozott gyártástechnológiával és épületvillamos fejlesztéssel.

1975-ben került az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium (ÉVM) Fejlesztési Főosztályára villamos szakági főmérnöknek. A minisztériumok átalakulása során az ÉVM-ből KÖHÉM-be, majd IpM-be, az IM-be, az IKM-be, végül a GKM-be került. A villamos szakma mellett az épületgépészet, a szakipar, a mélyépítés, majd ezen szakmák szabályozása is Dési Alberthez került, s lett a Technológiai és Szabályozási Osztály helyettes vezetője, majd osztályvezetője, szakmai tanácsadói, később szakmai főtanácsadói rangban. Munkája mellett 11 évig dolgozott az EU két Munkacsoportjában, mint magyar képviselő.

 

1968 óta tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek (MEE), 1977 óta az Építéstudományi Egyesületnek (ÉTE), az Épületvillamos Szakosztály elnöke, 1999 óta tagja a Magyar Mérnöki Kamarának, 1996 óta a Magyar Igazságügyi Szakmai Kamarának és 2013 óta a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakértője.

 

Munkássága alatt mintegy 200 szakcikk és 11 szakkönyv szerzője, illetve társszerzője, szerkesztője, szakterületét népszerűsítve sokat szerepelt a TV-ben és a rádióban.

Szakmai tudományos és gyakorlati munkáját Dr Ferenc Pál Érdeméremmel (Hírközlés), ÉTE Díjjal, ÉTE Érdeméremmel, Alpár Ignác Díjjal, villamos munkásságát STRAUB Díjjal, KANDÓ Díjjal, BLÁTHY Díjjal, ELEKTROTECHNIKA Nagydíjjal, MEE ÉLETPÁLYA Díjjal ismerte el a Szakma.

Államigazgatási és társadalmi munkájáért Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést, EÖTVÖS LÓRÁND Díjat, a Magyar Köztársaság Érdemérem Ezüst fokozatát, Bibók István Érdemérmet, a Köz Szolgálatáért Érdemérem arany-fokozatát kapta meg.

 

Nyugdíjas évei alatt sem hagyta abba szakmai munkásságát, folyamatosan oktatott, vizsgáztatott, igazságügyi szakértőként segítette a bíróságok, a rendőrség és a közjegyzők munkáját.

Emlékét megőrizzük.

 

Berci búcsúztatóját 2023. szeptember 18-án hétfőn 10.30-kor Budapesten a Farkasréti temető III. számú ravatalozójában tartják.

 

 

Molnár Dénes

az ÉTE alelnöke

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Az alábbiakban található az aktuális online külgazdasági rendezvényeink listája. Várjuk a külpiacok iránt érdeklődő vállalkozások  jelentkezését!
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
X public.szechenyi.title