AA

Hamarosan kezdődik a Szakmák Olimpiája, a WorldSkills Kazan 2019

2019. augusztus 21.

A Szakmák Olimpiájaként is emlegetett WordSkills versenyt 2019-ben Kazanban, Oroszországban rendezik, augusztus 22-27. között. Idén minden eddiginél nagyobb létszámban képviseljük Magyarországot a WorldSkills versenyek történetében, ugyanis összesen 22 versenyszámban indul magyar versenyző, további egy szakmában pedig versenyző nélküli szakértő vesz részt az eseményen.

WorldSkills Kazan 2019

Kazan 2015-ben kapta meg a jogot a 45. WorldSkills világverseny megrendezésére, melyen 63 ország több mint 1300 versenyzője vesz részt 56 szakmában, köztük természetesen Magyarország is.

A versenynek helyt adó KAZAN EXPO (Kazan Expo International Exhibition Centre) egy közel 75 hektáros területen fekszik és kifejezetten a kazani világbajnokságra épült, a kazani repülőtér közelében. A versenyzői falu (WorldSkills Village) a nemzetközi eseményeknek is gyakran helyszínt adó 2005-ös Universiadera készült, mely egy hatalmas, 6000 férőhelyes épületkomplexum. A verseny nyitó- és záróceremóniáját pedig a 2018-as labdarugó világbajnokság meccseinek helyszínéül szolgáló Kazan Arénában tartják.

Oroszország 2012 óta tagja a WorldSkills International és WorldSkills Europe szervezeteknek, és három év múlva ismét szervező ország lesz, ugyanis a 8. EuroSkillst, a Szakmák Európa Bajnokságát 2022-ben Szentpéterváron rendezik.

SkillsHungary csapat

Azon versenyszámok esetében, ahol a 2018-ban a Budapesten megrendezett EuroSkills világversenyen versenyzők dobogós helyezést értek el, nem volt szükség az idei versenyre nemzeti döntőt tartani, ugyanis a tavalyi versenyző képviselheti hazánkat; a többi szakma esetében viszont országos válogatót és döntőt tartottunk márciusban, a Szakma Sztár Fesztivál keretein belül.

A versenyzők intenzív szakmai felkészítése így áprilisban elkezdődött. A szakmai ismeretek és készségek elsajátítása mellett mentális felkészítésen is részt vettek a versenyzők, ami segíti őket a rendkívüli nyomás alatt történő sikeres teljesítmény elérésében. Az elmúlt időszakban egyebek mellett sportpszichológiai konzultációk, versenyzői és szakértői workshopok várták a SkillsHungary csapat tagjait. 

Kitekintés: EuroSkills Budapest 2018

A EuroSkills Budapest 2018 verseny a valaha volt legszínvonalasabb és legmagasabb látogatói létszámú megmérettetés volt a EuroSkills történetében. A szakmák Európa-bajnokságán a magyar csapat kiválóan teljesített, ugyanis 27 szakmában indult és 17 versenyszakmában ért el helyezést: 3 arany, 3 ezüst, 3 bronz és 9 kiválósági érmet nyertünk. Az eseményen 28 ország közel 600 versenyzője versengett a legjobbnak járó címért. A 2018-as csapatból Kazanban 3 versenyző indul: kőfaragó, bútorasztalos és webfejlesztő szakmában is újrázni fognak fiataljaink. A következő Európa-bajnokság 2020-ban, Grazban lesz.

A EuroSkills Budapest 2018 győztesek névsora ide kattintva tekinthető meg

 

WorldSkills Kazan 2019 magyar versenyzők

 

Versenyszám neve

Versenyző neve

Megye

Szakértő neve

1.

Ápolás és gondozás

Orosz Nikolett

Békés megye

Fehér Zsuzsanna

2.

Autószerelő

Nagy László

Hajdú-Bihar megye

Őri Péter

3.

Bútorasztalos

Simon Krisztián

Veszprém megye

Fekete Zoltán

4.

Dekoratőr, kirakatrendező

Fejes Kristóf

Budapest

Sütő Boglárka

5.

Épületasztalos

Fekete Martin

Veszprém megye

Babanecz Csaba Attila

6.

Festő, díszítőfestő

Simon Olivér

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Csáki Csaba

7.

Fodrász

Nagy Nikolett

Győr-Moson-Sopron megye

Hajas László

8.

Grafikus

Nagy Anna Sára

Budapest

Csontos Zsuzsanna

 

9.

Informatikai rendszerüzemeltető

Mészáros Bálint

Hajdú-Bihar megye

Csőke János

 

10.

Kertépítő

Homokay Ádám

Pest megye

Gódorné Hasenauer Zita

Stummer Gergő

Győr-Moson-Sopron megye

11.

Kőfaragó

Balogh Krisztián

Zala megye

Gill Viktor

12.

Kőműves

Markó Ákos

Zala megye

Gángó-Péter Diána

13.

Mechatronika

Bakonyi Dávid

Békés megye

Dr. Jánosi László

Kövér Dániel

Bács-Kiskun megye

14.

Nehézgép-szerelő

Apagyi Bence

Hajdú-Bihar megye

Karagity István

15.

Pincér

Fábián Gábor János

Pest megye

Bori Márk

16.

Szakács

Szemendrey Zsuzsanna

Csongrád megye

Kis Zoltán

17.

Szárazépítő

Berta Gergő

Veszprém megye

Putler Csaba

18.

Szépségápoló

Cságoly Laura

Zala megye

Varga Máté

19.

Villanyszerelő

Krehely István

Pest megye

Tamás Róbert

20.

Virágkötő

Kató Szabolcs Áron

Tolna megye

Boros Attila

21.

Víz-, gáz- és fűtésszerelő

Török Balázs Máté

Budapest

Szigetvári Csilla

22.

Webfejlesztő

Balogh Ákos

Veszprém megye

Sisák Zoltán

+1

Szoftverfejlesztő

versenyző nélküli szakértő

Dr. Dunaev Dmitriy

További információ: http://skillshungary.hu/

Friss hírek, képek és videók az eseményről folyamatosan, az instagram, illetve a facebook oldalunkon találhatók. 

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. június 4-7. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lengyelországba, Poznanba.
X public.szechenyi.title