AA

A GroKo elfogadta a „Corona” konjunktúraélénkítő csomagot

2020. június 05.

Magyarország Nagykövetsége Berlin 

Az eddigi nemzeti és európai szintű intézkedések után a GroKo 21 óra tárgyalás után megállapodott a konjunktúra csomagról, amelynek mértéke (130 Mrd €, amiből a szövetségi arány 120 Mrd) jelentősen meghaladja az előzetes várakozásokat. A csomag legnagyobb, egyben általános meglepetést kiváltó eleme a kb. 20 Mrd € értékű ideiglenes ÁFA csökkentés (2020. július 1. és december 31. között 19-ről 16, ill. 7-ről 5 %-ra).

A megállapodás kiemelt politikai jelentőségű. Az 57 intézkedést tartalmazó csomag nem minden alap nélkül tekinthető egy kisebb koalíciós megállapodásnak. Innentől egy teljesen előre láthatatlan fejlemény hiányában biztosra vehető, hogy a GroKo kitölti mandátumát, és a szövetségi választásokra 2021 szeptemberében kerül sor. Miközben a koalíciós pártok egységesen elégedettek, az ellenzék reakciói kellően fantáziátlanok. Miután a csomaggal a CDU/CSU gazdasági szárnya is elégedett, a csomag a CDU-n belüli elnökválasztási folyamatra is hatással lesz. Az a tény, hogy nem kerül sor általános autó vásárlási prémium bevezetésére, ill. az önkormányzatok régi adósságának átvállalására, pusztán kisebb presztízsveszteséget jelent az azt szorgalmazó politikusok számára.

Az első értékelések szerint a konjunktúra csomag pozitív hatással lesz a gazdasági kilábalásra. Abban arányosan oszlanak meg a makro- és mikrogazdasági konjunktúra elemek, az önkormányzatok kisegítése, a családtámogatások és a szociálisan rászorulók támogatása, továbbá a jövőorientált területek (e-mobilitás, digitalizáció, hidrogén, K+F) és a nemzetközi erőfeszítések.

Egyfajta „lélegző” csomagról van szó. Annak legtöbb eleme a szükséges jogalkotási -adott esetben alkotmánymódosítással járó- lépések után július 1-vel várhatóan hatályba is lép, míg számos esetben egyrészről áthúzódó, másrészt a konkrét helyzethez igazítható intézkedésekről is szó van.

A COVID-19 járvány esetszámainak visszaszorítását illetve a nyitási folyamat beindítását követően a koalíciós partnerek célja, hogy a német gazdaságot minél hamarabb növekedési pályára állítsa, munkahelyeket és a jólétet biztosítsa. Az ennek érdekében elfogadott intézkedéscsomag három főbb elemből tevődik össze.  Ezek a konjunktúra élénkítését, a konzum növelését célzó támogatások, másrészt a német gazdaság jövő biztonságát szavatoló, elsősorban a digitalizáció, klíma és egészségügyi befektetéseket ösztönző intézkedések, harmadrészt egy nemzetközi, szegényebb európai országokat segítő fellelőségvállalási elem.

A dokumentumban kifejtett részletezettség alapján elmondható, hogy az intézkedésekhez a német Alaptörvény módosítására nincs szükség, de azok normatív tartalmát jogszabályban kell rögzíteni. Módosítani kell az egyes adónemek fizetéséről szóló törvényeket, a munkavállalói részvételről szóló törvény hatályát ki kell terjeszteni a Start-upokra, jogszabályban kell rendezni a kilátásba helyezett stratégiák (hidrogénstratégia, KI, kvantumtechnológia) végrehajtását szolgáló intézkedéseket, az egyes ágazatokra vonatkozó intézkedéscsomagokat (pl. a közfinanszírozott egészségügy), a közigazgatási ügyintézés átalakítását szolgáló egyablakos (az állampolgár egyszeri regisztrációját igénylő) ügyintézést. Mindenképpen szükség lesz a közbeszerzési jogban az eljárásból való kizárás módosítására, ebben az Európai Unió Bírósága őszi ítélete lesz majd irányadó, amely a kormány reményei szerint iránymutatást ad arra nézve, hogyan lehet a versenyszabályokkal összhangban lévő nemzeti jogszabályokat megalkotni. Az intézkedések között olyanok is felmerülnek, amelyekről az állami támogatási jellegük miatt az Európai Bizottsággal kell egyeztetni (például a helyi tömegközlekedési vállalatok kieső jegyárbevételeinek kompenzálása).

 

  1. A konjunktúraélénkítő csomag elemei

A konjunktúra erősítése és Németország gazdasági erejének kibontása

  1. A belső kereslet élénkítése az ÁFA kulcsok ideiglenes csökkentésével. A magasabb 19 %-os kulcs 16 %-ra, az alacsonyabb 7 %-os kulcs 5 %-ra csökkentése 2020.07.01 és 2020.12.31. között. Forrásigény cca. 20 Mrd EUR.
  2. Az un. „Szociálisgarancia 2021” keretében a társadalombiztosítási járulékok 40 %-ban való maximalizálása 2021-ig. A COVID-19 járvány kapcsán növeksznek a társadalombiztosítási kiadások. Hogy a nettó jövedelmek ne csökkenjenek, átvállalja a szövetségi költségvetés a járuléknövekedések 40 % fölötti részét (forrásigény 5,3 Mrd EUR 2020-ban, 2021-re még nem lehet pontosan tudni).
  3. A megújuló energia törvényből fakadó hozzájárulás (EEG-Umlage) mértékének csökkentése 2021-ben 6,5 ct/kWh-ra, 2022-ban 6,0 ct/kWh-ra. Finanszírozási igén 11 Mrd EUR.
  4. A társaságiadó fizetési kötelezettség kitolása a következő hónap 26-ig. Ezzel a vállalatoknak nő a likviditási mozgásterük. Finanszírozási igény cca. 5 Mrd EUR, ebből 2,5 Mrd EUR szövetségi.
  5. A veszteségelhatárolás a 2020, 2021-es évekre 5 illetve 10 millió EUR-ban (összevonás esetén) lesz törvényileg maximalizálva. Kialakításra kerül egy olyan mechanizmus, ami már a 2019-es adóbevallásokban lehetővé teszi, hogy a veszteségelhatárolást érvényesítsék.
  6. A beruházások élénkítésére bevezetésre kerül egy degresszív értékcsökkenési leírási mód, mely az eddigiekkel ellentétben évente max. 25 %-ot enged 2,5 szoros kulccsal a költségekből leírni. Finanszírozási igény: cca. 6 Mrd EUR, ebből 3 Mrd EUR szövetségi forrás.
  7. A versenyképesség növelése érdekében a társasági adó modernizálásra kerül (pl. az egyéni vállalkozók opcionálisan tarsasági adót fizethetnek). Finanszírozási igény 0,3 Mrd EUR.
  8. A munkavállalók vállalati részesedésszerzésének egyszerűsítése a szabályozott, modernebb és a hatékonyabb tőkepiaci lehetőségek kihasználására. Finanszírozási igény 0,1 Mrd EUR.
  9. A csődeljárásokból való gyorsabb kikerülés illetve ezt követően egy hatékonyabb újraindítás érdekében a természetes személyek adósságmentesítési folyamata három évre rövidül. A vállalati csődeljárás során bevezetésre kerül egy csődeljárást megelőző átstrukturálási mechanizmus.
  10. A szövetségi kormány minden területen megvizsgálja, hol gyorsíthatóak fel, már tervezett beruházási döntések, különösen a közigazgatási digitalizáció területén, valamint biztonsági és fegyverkezési projektek esetén.
  11. A közbeszerzési eljárások gyorsítása érdekében átmenetileg egyszerűsödik a közbeszerzés menete pl. az EU-s közbeszerzési eljárások határidejének csökkentésével. A német elnökséget szeretné a kormány felhasználni egy EU szintű bürokráciacsökkentő program beindítására, melynek része a tervezési gyakorlat felgyorsítása, közbeszerzés egyszerűsítse, és a versenytörvény reformja.

 

Gazdasági és szociális nehézségek enyhítése

  1. A részmunkaidős foglalkoztatás (rövidített munkaidő) keretében nyújtott bérkiegészítő támogatás már a pénzügyi válság során is jól bevált eszköz volt, amely most a koronavírus miatt kialakult gazdasági válság enyhítésére is alkalmas. A német kormány szeptemberre szeretné kidolgozni a szabályozást és azt 2021. január 1-től bevezetni.
  2. A kis- és középvállalkozások kieső forgalmát hivatott kiegyenlíteni az áthidaló segélyprogram (Programm für Überbrückungshilfen). A program kerete maximálisan 25 milliárd euró. A segély ágazattól függetlenül igényelhető, ugyanakkor figyelembe veszik a válság miatt súlyosan érintett ágazatokat, mint pl. a szálláshelyek és vendéglátás (ideértve: hotelek és panziók, szociális alapon működtetett ifjúsági szállások és táborok, catering vállalkozások, kocsmák, klubok, bárok, nemzetközi diákcsereprogramok, sérülteket segítő szervezetek intézményei, utazási irodák, az alacsonyabb szintű ligák által működtetett profi sportlétesítmények, kirakodóvásárosok, rendezvényszervező szolgáltatók valamint a tömegrendezvényeket szervező vállalkozások).

A támogatást csak június, július és augusztus hónapokra lehet igénybe venni. Pályázatra jogosult minden olyan vállalkozás, amely 2020. áprilisi ás májusi forgalma a koronavírus-válság miatt legalább 60 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2019. áprilisi és májusi forgalom és ahol a forgalom visszaesésének mértéke a 2020. júniustól augusztusig terjedő időszakban várhatóan legalább 50 százalékos szinten folytatódik.

A támogatás az alábbiakra érvényes:

- az előző év azonos hónapjához képest legalább 50 %-os forgalomvisszaesésnél a vállalkozások fix rezsiköltségének 50 %-át térítik;

- az előző év azonos hónapjához képest legalább 70 %-os forgalomvisszaesésnél a vállalkozások fix rezsiköltségének 80 %-át térítik

- a térítés összege maximálisan 150.000 euró három hónapra;

- az 5 alkalmazottnál több személyt foglalkoztató vállalkozások esetén a térítés összege 9.000 euró, a 10 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásoknál 15.000 euró, ezt a felső határértéket csak kivételes esetekben lehet túllépni;

- a forgalomvisszaesést és a fix rezsi kiadásokat adótanácsadó vagy könyvvizsgáló általa megfelelő formában lehet bizonyítani és érvényre juttatni. A támogatási összegnél az esetleges túlfizetéseket később vissza kell téríteni.

- pályázati határidő 2020. augusztus 31.

- a támogatási összegek kifizetése 2020. november 30-val kezdődik

Finanszírozási igény 25 Mrd. EUR

  1. A munkakeresők (tartós munkanélküliek esetén) az alapellátáshoz való egyszerűsített hozzáférés a jelenlegi érvényességi időn túl 2020. szeptember 30-ig meghosszabbodik.
  2. A tartományi finanszírozás támogatására, a közhasznú szervezetek (mint pl. szociális intézmények, ifjúsági szállások, ifjúsági képzési intézmények, családi üdülők, táborozást szervező szálláshelyek és egyéb gyermek- vagy ifjúsági szállások) stabilizálása érdekében a szövetségi állam 2020-ra és 2021-re azonnali állami hitelprogramot hoz létre és erre a célra 1 milliárd eurót bocsájt rendelkezésre. A szövetségi állam ezen kívül 80%-ban mentesíti a tartományokat a kártérítési kötelezettségvállalás alól. Ez lehetővé teszi, hogy a tartományok saját forrásokból 100 %-ban fedezzék a saját fenntartású közhasznú intézményeik fenntartását. Finanszírozási igény 0,9 Mrd EUR
  3. Művészeti és kulturális programok újraindítása és a művészeti / kulturális intézetek koronavírus-válság okozta károk enyhítésére a német állam 1 milliárd eurót tervez. A támogatási összeg felhasználható lesz a kulturális infrastruktúra támogatására, sürgős segélyezésekre, az intézmények többletigényének kielégítésére, projektek támogatására és a digitális kínálat bővítésére. Finanszírozási igény 1 Mrd EUR.
  4. Agrártámogatások: Két aszályos évet követően 2020 is szárazsággal kezdődött, ami különösen a német erdőkben okoz nagy károkat. A kitermelt fa ára a koronaválság következtében erőteljesen zuhant. Ezért a szövetségi kormány további 700 millió eurót tartalékol erdőgazdálkodásra, beleértve az erdőgazdálkodás digitalizálását és a modern gépsorokba és eszközökbe történő invesztíciókat. Ezen kívül a modern fagazdálkodásnak is jut támogatási összeg, beleértve a fa, mint építőanyag célzottabb felhasználásának támogatását. Finanszírozási igény: 0,7 Mrd EUR.

 

A tartományok és települések erősítése

  1. A települések kieső adóbevételeinek kompenzálására a szövetségi költségvetési hozzájárulás a munkakeresők lakhatási és fűtési támogatásában 50 %-ról 75 %-ra emelkedik. A támogatások kezelése azonban a településeknél marad. Finanszírozási igény 4 Mrd EUR évente.
  2. A COVID-19 járvánnyal összefüggésben kieső települési iparűzési adóbevételeket kompenzálja a szövetségi költségvetés fele-fele arányban a tartományokkal. Szövetségi finanszírozási igény 5,9 Mrd EUR.
  3. Az éves szinten 300 millió EUR-t kitevő klímavédelmi támogatási program települési önrészt is tartalmaz. Azon települések estén, melyek pénzügyi gondokkal köszködnek, a szövetségi költségvetés átvállalja a települési önrész egy bizonyos hányadát. Finanszírozási igény 0,1 Mrd EUR.
  4. A közlekedési vállalatok kieső jegybevételeinek tartományi kompenzálását lehetővé tevő szabályzást dolgoz ki a szövetségi kormány, melyet azonban EU-s jóváhagyás kell kísérjen.
  5. A szövetségi költségvetés egyszeri támogatás formájában a közösségi közlekedés támogatására pénzügyi keretet biztosít a tartományoknak 2,5 Mrd EUR értékben.
  6. 2020 és 2021-re vonatkozóan a sportegyesületi támogatásokat 150 millió EUR-val 260 millió EUR-ra növeli a szövetségi kormány.
  7. A kommunális vállalatok KfW forgóhitel plafonja 50 millió EUR-ra növekszik.
  8. A Kelet-Német (DDR) felzárkóztatási költségek finanszírozását 40 %-ról 50 %-ra emeli 2021. január 1-től a szövetségi kormány, ez által a tartományok évente cca. 340 millió EUR befizetéstől mentesülnek, amit kommunális befektetésekre tudnak fordítani.

 

Családi és ifjúsági támogatások

  1. A szövetségi kormány egyszeri, ún. gyermekbónuszt (Kinderbonus) ad a gyermeknevelési támogatásban részesülő gyermekesek részére: bruttó 300 EUR/gyermek. Finanszírozási igény 4,3 Mrd EUR.
  2. Az óvodák, bölcsődék kapacitásnövelése érdekében 1 milliárd EUR-t biztosít a szövetségi kormány. Az építési munkálatoknak 2020 és 2021-ben kell megvalósulniuk. Az összeg egyúttal átépítési munkálatokra is fordítható, amennyiben azok a higiéniai körülmények javítását szolgálják. Finanszírozási igény 1 Mrd EUR.
  3. Meghosszabbítják az iskolák és a gyermeknevelési intézmények befektetési programját, így a tartományok a 2020-ban és 2021-ben igényelt összegeket később is felhasználhatják. Mindemellett kiemelt cél az iskolák és a gyermeknevelési intézmények digitális infrastruktúrájának javítása, illetve a digitális oktatás modernizálása. Ez utóbbi kapcsán a szövetségi kormány pénzügyi támogatást akar nyújtani a tanárok, nevelők továbbképzése érdekében. Finanszírozási igény 2 Mrd EUR.
  4. A szövetségi kormány a következő két évben (2020 és 2021) 1.908 EUR-ról 4.000 EUR-ra növeli a gyermeküket egyedül nevelő szülők anyagi támogatását. Finanszírozási igény: 0,75 Mrd EUR.
  5. A szövetségi kormány támogatja azokat a kkv-kat, amelyek a koronaválság ellenére továbbra is fogadnak duális képzésben részesülő diákokat. Azon vállalatok, amelyek az elmúlt három évhez képest nem csökkentik a gyakornoki helyeiket, tanulónként 2000 EUR-s prémiumot kapnak (a duális képzésben részesülő diák próbaidejét követően). Azon kkv-k, amelyek az elmúlt három évhez képest növelik a gyakornoki helyeiket, 3.000 EUR plusz forrást kapnak. Ezzel együtt azon vállalatoknak is jár ún. átvételi prémium (Übernahmeprämie), amelyek átveszik más csődbe jutott vállalatok gyakornokait. Szintén támogatásban részesülnek azok a kkv-k, amelyek nem veszik igénybe a rövidített munkaidő kompenzációt a duális képzésben részesülő tanulóik esetében. Finanszírozási igény: 0,5 milliárd EUR.
  6. 500 millió EUR-ra növelik a regionális gazdasági struktúrafejlesztési programkeretet. Finanszírozási igény 500 millió EUR.

 

  1. A jövőt támogató csomag 

Befektetések a jövőbe és a klímatechnológiákba

Ahhoz, hogy Németország megerősödve kerüljön ki a jelenlegi válságból, és közép- és hosszútávon is egy élhető, gazdaságilag erős ország maradjon, egy 50 Mrd EUR értékű, a jövőt támogató csomagot állított össze a szövetségi kormány. Az ehhez kapcsolódó első intézkedések, amelyek finanszírozásra kerülnek, a következők:

  1. Az adózási kutatási pótlék támogatási mértéke visszamenőleges hatállyal, 2020. január 1-től kezdődően 2025. december 31-ig vállalatonként maximum 4 millió EUR-ig terjedő kivetési alap elszámolását teszi lehetővé. Ezzel azt kívánja a szövetségi kormány ösztönözni, hogy a válság ellenére a vállalatok fektessenek be a kutatás-fejlesztésbe, és ezzel növeljék termékeik jövőbeni igényeknek történő megfelelőségét. Finanszírozási igény 1 Mrd EUR.
  2. Azon alkalmazott kutatás orientált vállalkozások esetében, amelyek a koronavírus válságban gazdaságilag különösen érintettek, a finanszírozási hozzájárulási kötelezettség csökken. A szövetségi kormány támogatja az egyetemeken kívüli kutatási szervezeteket egy olyan alap létrehozásával, amely a sikert ígérő projektekre egy kiegészítő támogatást tesz lehetővé abból a célból, hogy a kutatási tevékenység megszakadását elkerüljék. Finanszírozási igény 1 Mrd EUR.
  3. A projektorientált kutatás (többek között a SINTEG-program és az energiafordulat reál-laborjai) kibővítésre kerülnek. A fókusz az energiarendszerben megvalósítandó következő nagy áttörésekre kerül: a digitalizációra és a szektor-összekapcsolásra. Finanszírozási igény 0,3 Mrd. EUR.
  4. A hatékony közlekedési infrastruktúra a gazdasági növekedés előfeltétele gyakorlatilag minden gazdasági területen, de ennek klímabarátnak és fenntarthatónak kell lennie. A 2030-as klímacélok megvalósítása az autóipari szerkezetváltás felgyorsításával

- A CO2 kibocsátást szigorúbban figyelembe vevő gépjárműadó 2021-től. A 95 g CO2/km feletti kibocsátás lépcsőzetesen emelkedő adósávokkal.

- Környezetvédelmi prémiummal támogatják a gépjárművek klíma és környezetbarátra történő cseréjét. A szövetségi innovációs prémiumot megduplázzák. A tisztán elektromos gépjárművek tíz évre szóló adómentessége 2030. december 31-ig meghosszabbítva. Finanszírozási igény: 2,2 Mrd EUR

- A jövő orientált K+F támogatása. A járműgyártók és beszállítóik jövőben beruházásainak támogatására 2020-21-ben bonusz programot hoznak létre. Ez az új technológiákba történő beruházást hivatott támogatni. Az ipar átalakulását segítő K+F befektetések és a beszállítóipar regionális innovációs klaszterei 2020-ban és 2021-ben 1-1 Mrd EUR támogatást kapnak. Finanszírozási igény: 2 Mrd EUR

- A szociális szolgálatok flottacseréjének támogatása elektromos járművekre (Sozial & Mobil program). Finanszírozási igény 200 millió EUR

- Kkv-k flottacseréjének támogatása 7,5 tonnáig

- Elektromos autók töltőinfrastruktúrájának gördülékeny kiépítése, az elektromobilitás területén a K+F tevékenység és az akkumulátorgyártás támogatása, további helyszíneken is. Minden benzinkút mellé kötelezően töltőinfrastruktúra telepítése is. Nyilvánosan elérhető töltőállomások pl. óvodák, kórházak, városközpontok, sportpályák mellett. Egységes fizetési rendszer kialakítása. Finanszírozási igény 2,5 Mrd EUR

- A 2030-as éghajlatvédelmi program részeként a szövetségi kormány határozatot hozott, hogy 2020 és 2030 között évi 1 milliárd eurót ad a Deutsche Bahn-nak modernizációra, bővítésre és a vonalak elektromosítására. A koronavírus miatti bevételkiesés kompenzálására a kormány további 5 milliárd eurót ad erre a célra.

- A 39.000 km-nyi vasútvonal mentén a mobilhálózat elérhetőségének javítása, GSM-R rendszer kiépítése. A szövetségi kormány 2020-21-ben a szükséges átalakítást a 450 kapcsolódó vasúti cégnél még erősebben támogatja. Finanszírozási igény: 150 millió EUR

- Busz- és kamionpark korszerűsítési program a magán- és önkormányzati szolgáltatók számára, az elektromos buszok elterjedésének elősegítése a városi közlekedésben. Finanszírozási igény: 1,2 Mrd EUR.

- Haszongépjárművek flottamegújítási programja, Euro VI szabványnak megfelelő tehergépjárművek beszerzésének támogatása. Euro 5 szabványú tehergépjárművek esetében 15.000 EUR támogatás, Euro 3 vagy 4 szabványú tehergépjárművek esetében 10.000 EUR támogatás. Finanszírozási igény EU-s forrásból.

- Hajóközlekedés klímabaráttá tétele, korszerűsítés, digitalizáció. Folyópart felújítás, zsilipmodernizáció, hajóalkatrészek beszerzése, LNG tankhajók beszerzése, flottamegújítási program. Finanszírozási igény 1 Mrd EUR.

- Modern, (30%-kal kevesebb CO2 kibocsátás, halkabb üzemmód) repülőgépek beszerzésének támogatása. Finanszírozási igény 1 Mrd EUR.

  1. A Nemzeti Hidrogén Stratégia hamarosan bemutatásra kerül, melynek célja, hogy Németország lássa el a világot a legmodernebb hidrogén technológiával. Ennek része a hidrogéntermelés, melynek infrastruktúráját ki kell építeni az országban. Másrészt támogatni kell az ipari technológiák fosszilis üzemanyagról hidrogénre való átállását, valamint a közlekedésben, azon belül is a nagy össztömegű közúti fuvarozásban, valamint a légiközlekedésben való elterjedését. Finanszírozási igény 7 Mrd EUR.
  2. A Nemzeti Hidrogén Stratégia megvalósítása érdekében Németország külpiaci partnerkapcsolatokat fog létesíteni olyan országokkal, ahol a földrajzi adottságok miatt hatékonyan lehet hidrogént előállítani. Ezen országokban német technológiával nagy termelőkapacitások lesznek kiépítve, mely által az ország saját fosszilis üzemanyag igénye is csökken illetve a német hidrogén igények is fedezve lesznek. Egy közös európai hidrogén társaság felállításnak lehetőségét is megvizsgálja a kormány. Finanszírozási igény 2 Mrd EUR.
  3. A megújuló energiatermelés fokozása érdekében a napelem kapacitás bővítés felső korlátja megszüntetésre kerül és az offshore szélenergia termelési célkitűzés 15-ről 20 GW-ra nő 2030-ig. Továbbá lehetőség lesz a településeknek és lakosoknak a szélenergia termelésből való részesedésben.
  4. Az CO2 épületenergiahatékonysági program keretét 2020 és 2021-ben 1 Mrd EUR-val növeli a szövetségi kormány 2,5 Mrd EUR-ra. A kommunális épületek energiahatékony felújítását célzó program is fel lesz bővítve. Finanszírozási igény 2 Mrd EUR.
  5. A személyi adatok gyűjtésének modernizálása az adatvédelmi törvények betartásával. Finanszírozási igény 0,3 Mrd EUR.
  6. Az online hozzáférésről szóló törvény gyors és átfogó végrehajtása a cél, melyhez a szövetségi kormány kiegészítő pénzügyi támogatást nyújt a tartományoknak és önkormányzatoknak. Finanszírozási igény 3 Mrd EUR.
  7. A közigazgatás digitalizáció felgyorsítása elengedhetetlen, de ugyanúgy a vállalkozásoknak is egyre fontosabb digitális formában kínálni a szolgáltatásokat ügyfeleik számára. Az önkormányzatokat fel kell készíteni a digitális közigazgatásra (folyamatok felgyorsítása és fenntartható energiafogyasztás céljából egyaránt). A program támogatja a kis- és középvállalkozások digitális transzformációját. Finanszírozási igény 1 Mrd EUR.
  8. A mesterséges intelligencia a termékfejlesztés területén és ezáltal az elkövetkező évek során minden gazdasági ágazat növekedésében fontos szerepet fog játszani. A 2025-ig tervezett 3 milliárd eurós támogatást most 5 milliárd euróra fogják emelni. Ebből a kibővített pénzügyi keretből kell kialakítani Németországban egy saját szupercomputert. A program egyúttal alapköve lehet egy európai mesterséges intelligencia hálózatnak, amin keresztül a „Made in Europa” mesterséges intelligencia versenyképessé válhat. Finanszírozási igény 2 Mrd EUR.
  9. A következő alapvető technológiai ugrás a kvantum technológiák területén most kezdődik, melynek részei a kvantumszámítás, kvantumkommunikáció, kvantumérzékelés technológia és a kvantum-kriptográfia. Ezeken a területeken Németország célja, hogy gazdaságilag és technológiai szempontból is a világ élvonalában is versenyképes legyen. Fenti cél elérése érdekében a kvantum technológiák Németországban történő fejlesztése és gyártása kerül támogatásra, mely által egy új gazdasági oszlop jön létre a hardverek és a szoftverek területén. Finanszírozási igény 2 Mrd EUR.
  10. A jövőbeli kommunikációs technológiáinak területén, így az 5G és perspektivikusan a 6G területén Németországnak vezető szerepre törekszik a világ élvonalában. Fenti technológiáknál a software és a hálózatirányítás kiemelten fontos szerepet kap. Németország támogatni lés erősíteni akarja a digitális szuverenitást és a német vállalkozások innovációs erejét. Ezért kifejezetten támogatja az innovatív vállalatokat új, szoftver-vezérelt hálózati technológiák fejlesztésében, mellyel egyidejűleg piacra lépésüket is megkönnyítenénk. Fentieken túl támogatja a nyílt szabványok (openRAN) európai szinten történő gyors kidolgozását és végrehajtását. Finanszírozási igény 2 Mrd EUR.
  11. Annak érdekében, hogy az szélessávú üvegszálas kábel kiépítése olyan területeken is előre lepjen, melyeken az amúgy nem volna gazdaságos, az állam azt támogatási programokon keresztül fogja segíteni.
  12. Az 5G hálózat kiépítését jelentősen fel kell gyorsítani, annak érdekében, hogy 2025-ig Németországnak teljes lefedettsége legyen. Ezt a célt az állami mobiltelefonos infrastruktúráért felelős társaság (Mobilfunkinfratstrukturgesellschaft) 5 milliárd eurós összeggel támogatja. Amint meghatározásra kerül, hogy mely mobilhálózat-üzemeltetők mely területen felelősek a kiépítésért, akkor lehetőség lesz a még fehér foltok lefedésére is. Finanszírozási igény 5 mrd EUR.
  13. A német állam folytatja az „Intelligens város” (Smart City) programot, melynek támogatási keretét 500 millió euróval kibővíti. A pluszforrásból most azok a városi / önkormányzati projektek is részesülhetnek, melyek eddig még nem jutottak sorra. Finanszírozási igény: 0,5 Mrd EUR.
  14. A digitális és cyber tér kezelése elválaszthatatlan a digitális szuverenitástól. Ezért a Német Szövetségi Fegyveres erők (Bundeswehr) létrehoz egy Digitalizáció és Technológiai Kutatóközpont. Finanszírozási igény 0,5 Mrd EUR.

 

Az egészségügy támogatása és a világméretű járványok elleni hatékonyabb védelem

  1. A közegészségügyhöz tartozó és a fertőzés elleni védekezés / fertőzés megelőzés területét erősíteni kell. A szövetségi állam a tartományokkal közösen a közegészségügyi szolgálatról szóló megállapodás létrehozását tervezi. A megállapodás keretén belül a közegészségügyben alkalmazott szakszemélyzetet ezentúl a német Szövetségi Statisztikai Hivatal lesz hivatott nyilvántartani. Meghatározott kritériumok alapján meghatározásra kerül egy egészégügyi hivatal mintáján a minimálisan szükséges személyzeti kapacitás. Ehhez a szövetségi állam és a tartományok közösen egy előre meghatározott és ÁFA-bevételekből származó fix összeg formájában fog rendelkezésre bocsátani forrásokat, melyen keresztül az egészségügyi hivatalok a következő 5 évre finanszírozhatják a szükséges személyzetet, amennyiben 2021 év végéig munkába állítják a szükséges alkalmazottakat. A szakszemélyzet mihamarabbi felvétele érdekében a fizetéseknek versenyképesnek kell lenniük az egészségügy egyéb más területein alkalmazott orvosok fizetésével. Ezen kívül az orvosokra vonatkozó approbációs rendelkezésnek megfelelően (=teljes értékű orvosi képesítéshez szükséges engedély) biztosítani kell azt, hogy az orvosok a famulatúrát (=gyakornoki év) és a gyakorlati évet (=rezidens) elvégezhessék egy egészségügyi hivatalnál. Ezzel egyidejűleg a közegészségügynek erőteljesebben fókuszba kell kerülnie a szakképzés során.A program keretében a szövetségi állam támogatja az egészségügyi hivatalok műszaki és digitális fejlesztését (szükséges befektetések: hardware / software, a jelentéskötelezettség és válságmenedzsment fejlesztése és összehangolása, az alkalmazottak továbbképzése, információs- és kommunikációstechnológia fejlesztése). Az egészségügyi hivatalok járványügyi jelentéstételi kötelezettségét gyorsítani kell, a folyamatokat modernizálni kell. Finanszírozási igény 4 Mrd EUR.
  2. A kórházi betegellátásra nagy szerep jutott a koronavírus-válság idején. Ezért abszolút szükséges egy modernebb és jobb intenzív betegellátórendszer kiépítése. A „Kórházak jövőprogramja” keretében az állam az alábbi területen történő invesztíciókat fogja támogatni:
    sürgősségi kapacitások kibővítése, intenzívellátás kapacitásának bővítése, a kórházak digitális infrastruktúrájának kiépítése, korszerűsítése, ellátás, folyamatszervezés, kommunikáció, telemedicina, robotika, hightech-medicina, dokumentáció, IT és kiberbiztonság. Finanszírozási igény 3 Mrd EUR.
  3. Az egészségügyi védőfelszerelések terén a hatóanyagot és azok alapanyagainak gyártása terén, az oltóanyagfejlesztés és -gyártás terén feltétlenül szükséges további invesztíció, nagyobb kapacitások és főképpen nagyobb függetlenség. Ezt hivatott támogatni a „Legfontosabb gyógyszerek és orvosi eszközök belföldi gyártását” célzó állami program. Finanszírozási igény 1 Mrd EUR.
  4. A koronavírus-válságnak akkor lehet vége, ha van oltóanyag, amely a lakosság számára elérhető. A német állam célja a CEPI kezdeményezés támogatása és egy német oltóanyag kifejlesztése, amit aztán gyorsan és Németországban lehet gyártani. A meglévő és az oltóanyagfejlesztés támogatását elősegítő programokat kibővítik és új kezdeményezéseket és kutatási hálózatok fejlesztését támogatják majd, különös hangsúllyal az olyan vírusos megbetegedésekre, melyeknek epidemológiai és világméretű járvány kihatásai vannak. Finanszírozási igény 0,75 Mrd EUR.
  5. Járvány idején az orvosi védőfelszerelés rövidtávú igénye sokszorosára növekszik. Ennek kielégítéséhez nagyon fontos a gyártás időszakos felgyorsítása illetve a raktározás. A szövetségi állam ezért a személyes védőfelszerelésekből nemzeti tartalékokat fog a jövőben felhalmozni. Ez decentralizáltan történik majd az egészségügyi / orvosi intézményeknél és a tartományok katasztrófavédelmi szervezeteinél. Ezt az intézkedést törvénybe iktatják majd. A szövetségi állam a törvényben rögzített alapfelszerelést pénzügyileg támogatja. Finanszírozási igény 1 Mrd EUR.

Állatvédelem, állatjóléti program

  1. Az állatok jólétének céljával 2020-ban és 2021-ben befektetési program valósul meg az istállók és az állattartási szabályok átalakítására. Állatvédelem és környezetvédelem: ezeken a területeken több invesztíció szükséges, a kapacitások kibővítése, és rövidtávú megvalósítása. Finanszírozási igény 0,3 Mrd EUR.
  2. EU-s és nemzetközi felelősségvállalás

Az EU mindent meg kell tegyen, hogy a krízisből megerősödve tudjon kijönni.

  1. A német soros elnökség alatt kiemelt feladat lesz a koronaválságot érintő uniós mentőcsomagok megvalósítása, végrehajtása.
  2. A szövetségi kormány növelni akarja az afrikai térségben a humanitárius segítségnyújtást (különösen az egészség védelme, megőrzése érdekében). Finanszírozási igény 1,5 Mrd EUR.

A konjunktúra csomag német nyelven az alábbi linkre katttintva tölthető le.

Készítették: Dr Hochmann Bíbor, Dr. Kátai Anikó, Szászi Orsolya, Komma Krisztián, Dr. Kováts Dénes, Varga Renáta, Dr. Vápár József

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
A német gazdaság a koronavírus-járvány óta tartó gyöngélkedése jelentős kihívást jelent az Európa vezető hatalma külgazdasági kapcsolataiban emelkedő részarányt produkáló közép-európai országok gazdasága számára
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kihelyezett elnökségi ülésén jelentős döntések születtek a kamara jövőbeni irányvonalát illetően.
X public.szechenyi.title