Ugrás a tartalomra

Hírek

A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara több mint 3.500 vállalat megkérdezése alapján készült felmérése szerint az amerikai vámpolitika változásából adódó bizonytalansági tényezőket maga mögött hagyva fél év elteltével érezhetően javult a hangulat.
A Szövetségi Statisztikai Hivatal első, október végén nyilvánosságra hozott számítása szerint a német gazdaság teljesítménye az előző negyedévi 0,2 százalékos csökkenés után 2025 harmadik negyedévében stagnált, azaz az előző negyedévi szinten alakult.
A Szövetségi Statisztikai Hivatal a közelmúltban nyilvánosságra hozott adatai szerint augusztusban Németországban az ipari termelés az elemzők által vártat jóval meghaladó mértékben, 4,3 százalékkal csökkent a júliusihoz képest.
Németországban október 3-án ünneplik a német újraegyesülés 35. évfordulóját. A szövetség és tartományok legmagasabb rangú vezetői részvételével megrendezésre kerülő központi ünnepségre az idén Saarbrückenben, a Saar-vidék fővárosában kerül sor.
Németországban a megalakulása utáni első 100 nap során a CDU/CSU és az SPD alkotta szövetségi kormány egyelőre adós maradt számos, a gazdaság élénkülését szolgáló jogszabály kidolgozásával és a törvényhozás elé terjesztésével.
Friedrich Merz (CDU) szövetségi kancellár pártja augusztus utolsó napjaiban az alsó-szászországi Osnabrückben rendezett tartományi kongresszusán elismerte, hogy a német gazdaság sokkal rosszabb helyzetben van, mint azt korábban várta.
A Donald Trump, az Egyesült Államok és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke június 27-én Skóciában létrehozott előzetes keretmegállapodása vegyes fogadtatásra lelt Németország kormányzatában és vezető gazdasági közéleti köreiben.
2025 derekán a nagy németországi kutatóműhelyek egyetértenek abban, hogy két év visszaesés után az idén – bár jelentősnek nem mondható mértékben – végre a növekedés útjára lép a német gazdaság.
Széchenyi 2020