Ugrás a tartalomra

Lengyelországban is atomerőmű épülhet

2018. március 23.

A lengyel kormány márciusban dönthet az ország első atomerőművének a megépítéséről - jelentette ki Krzysztof Tchórzewski energetikai miniszter hétfőn egy vidéki gazdasági fórumon. A miniszter azt mondta, hogy nagy valószínűséggel márciusban a kormány végleges döntést hoz az atomerőmű megépítéséről. "Minden kutatás azt mutatja, hogy ezt az utat kell választania Lengyelországnak" - tette hozzá. 

A lengyel energetikai minisztérium számításai szerint a három blokkból álló, mintegy 4,5 ezer megawatt teljesítményű atomerőmű 2040-ig készülne el és a bekerülési költség 75 milliárd zloty (mintegy 20 milliárd dollár).

Az energetikai miniszter már tavaly augusztusban is beszélt a tervezett atomerőműről és akkor azt mondta, hogy a létesítményt saját erőből akarják megépíteni. A pénzünk is megvan hozzá és képesek is vagyunk rá - mondta akkor.

A lengyel kormány 2014 elején fogadta el a nemzeti atomenergia-programot, amelyben jogi keretet teremtett két, egyenként 3 ezer megawatt teljesítményű atomerőmű megépítéséhez. Az építés 2019-ben kezdődött volna és 2024-re készült volna el a létesítmény.

A lengyel kormány által a beruházás előkészítésével megbízott PGE EJ1 társaság - amely a döntően állami részesedésű Lengyel Energetikai Csoport (PGE) tulajdona - , 2015-ben azonban szerződést bontott a beruházással kapcsolatos terepmunkákat végző WorleyParsons (WP) ausztrál tervező céggel, amit azzal indokolt, hogy "rendre nem vette figyelembe a kidolgozott tanulmányokhoz fűzött lengyel észrevételeket".

A WP viszont azt állította, hogy ő maga mondta fel a szerződést a lengyel fél részéről tapasztalt "professzionalizmus hiánya, továbbá a hiányzó szervezeti struktúrák és eljárások" miatt.
 

Forrás: www.portfolio.hu

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Felfújható atomhulladékos hordóval tiltakozott a Greenpeace környezetvédelmi szervezet Paks 2 építése ellen.
Mintegy 8500 szakemberre lesz szükség Paks 2 építéséhez a kivitelezés csúcsidőszakában, ezért kiemelt feladat a gyors kapcsolatfelvétel és együttműködés kialakítása a cégekkel - mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felel
Széchenyi 2020