Ugrás a tartalomra

Magyar-afrikai üzleti szeminárium és az MKIK Afrika Tagozatának közgyűlése

2018. május 18.

Szerző: 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Afrika Tagozata (MKIK AT) 2018. május 17-én tartotta meg éves közgyűlését az MKIK-ban, melyet a Magyar-afrikai üzleti szeminárium követett.

Dr. Kiss Zoltán elnök ismertette a Tagozat 2017-es tevékenységét és kitért a 2018-as programtervekre is. Ezt követően a Tagozat vezetőinek tisztújítására került sor. Az AT alelnöke Kiss Gábor, a T-System munkatársa lett, az elnökségben új tagként helyett kapott Balla László, az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese, Kocsis Gábor, a VCC Live Hungary Kft. üzletfejlesztési menedzsere, valamint Mazár Ferenc, a Montoil Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. nemzetközi tanácsadója. Az ülés keretében a résztvevő tagvállalatok elfogadták az Afrika Tagozat új ügyrendjét.

A közgyűlést követően kezdetét vette a Magyar-afrikai üzleti szeminárium. Dr. Kiss Zoltán tagozati elnök köszöntőt tartott, majd Horváth Márk, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Afrika Főosztályának vezetője összefoglalta a magyar-afrikai kapcsolatok aktualitásait. Az afrikai gazdasági együttműködési lehetőségekről három nagykövet tartott előadást: Őexc. Lizeth Satumbo Pena, angolai nagykövet az angolai üzleti lehetőségekről, Dr. Eniola Ayaji nigériai nagykövet Nigéria gazdaságáról, végül Pieter Vermeulen dél-afrikai nagykövet országa üzleti környezetéről beszélt. A prezentációk a csatolt állományok között megtalálhatóak és letölthetőek. A rendezvény végén a résztvevőknek lehetősége volt megbeszéléseket folytatni az előadókkal.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
A megtartás nem a juttatásoknál kezdődik, hanem ott, hogy a munkatárs érzi: látják és értékelik. Olvassa el a teljes cikket, és ismerje meg azokat a bevált módszereket, amelyekkel újra elindulhat a kapcsolódás!
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaságfejlesztési Szakmai Bizottságának (GFSZB) kezdeményezésére vállalkozói gyorsfelmérés indult a forint euróval szembeni erősödésének gazdasági hatásairól.
Széchenyi 2020