Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
Orbán Viktor hangsúlyozta, beérett a kormány és az iparkamara együttműködésének első látványosabb gyümölcse, köszönetet mondva a kamarával korábban megkötött megállapodásért is.
Ma az európai gazdaságról lényegében csak rossz híreket lehet hallani - emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy romlik Európa versenyképessége, és nincs terv ennek javítására. Egy defenzív, szűkülő, "sündisznós testtartásos európai gazdaságpolitikát" látunk
- értékelt.
Az energiaárak az egekben vannak, itt van az ukrán-orosz háború és azzal kapcsolatos gazdasági jellegű viták arról, hogy mennyi pénzt kell odaadni Ukrajnának, ezt honnan kell előteremteni, és ennek a pénznek nem lenne-e jobb helye inkább az európai gazdaságban - sorolta a problémákat.
Hangsúlyozta:
ez nem jó egy olyan országnak, amely nemcsak megvédeni akarja, amit elért, hanem még fejlődni is akar.
A kormány gazdasági stratégiáját négy pontban összegezte: a saját otthonteremtéshez nyújtott 3 százalékos hitel, a vállalkozásoknak nyújtandó hasonló hitel, a családok adócsökkentése és emellett a vállalkozásokat célzó adócsökkentések.
Most a második pillérről beszéltünk: hogyan tudjuk a magyar vállalkozásokat olyan hitelhez juttatni, amelyet könnyen igénybe vehetnek, jelentős segítséget nyújt a számukra, nem bürokratizált, szabad felhasználású, a kamata fix, tehát a fölvétele nem jelent beláthatatlan kockázatot a vállalkozások számára, és eljuttatása a vállalkozókhoz egy kitaposott ösvényen keresztül történik, mert már van egy mechanizmus.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra. Ez elsősorban a kkv-knak nagy segítség, mivel rugalmasan igényelhető, szabadon felhasználható
- mondta Orbán Viktor.
Kérdésre válaszolva a kormányfő a program költségvetési hatásairól azt mondta: a Széchenyi Kártya rendszer támogatására idén 250 milliárd forintot fordítanak az új hitelkonstrukcióval együtt, 2026-ban pedig 320 milliárdot, ezen belül mintegy 60 milliárd az, ami a fix 3 százalékos hitelre vonatkozik.
A program időzítésére vonatkozó kérdésre felidézte: az év elején repülőrajtról beszélt, arra számítva, hogy az új amerikai elnök Donald Trump gyors békét ér majd el, és ez megváltoztatja a gazdasági közeget. De miután nem járt sikerrel az amerikai elnök béketeremtési kísérlete, mindent újra kellett ütemezni - tette hozzá.
"Lett repülőrajt, csak nem január 1-től, hanem július 1-től" - mondta, felidézve, hogy ekkor vezették be a gyed és csed adómentességét és a családi adókedvezmény 50 százalékos növelését, valamint a vállalkozásoknak szánt támogatásokat, illetve októberre tolták el a nyugdíjasoknak kifizetendő utalványt.
Értékelése szerint a lépések átütemezése nem a kormány felelőssége, hanem a nemzetközi helyzet, a háború alakult úgy, hogy nem tudtak a most bejelentett programmal megindulni januárban.
Arra a kérdésre, hogy a kormány módosít-e a GDP-növekedés prognózisán, miután a Magyar Nemzeti Bank 0,6 százalékra rontotta az idei előrejelzést, a miniszterelnök azt mondta: nem tervezik, hogy módosítanak rajta, most már október van, "közel van a zárás".
Arról, hogy a 2026-os előrejelzést érdemes-e módosítani, azt mondta: gondolkodnak ezen, de nincs ilyen döntésük. Közölte: azt kérte a pénzügyminisztertől, hogy olyan gazdaságpolitikát csináljon, amely a költségvetésben vállalt legutóbb bejelentett 3,1 százalékos növekedést hozza.
"Tehát harcolunk a 3,1 százalékos növekedésért. Nem levenni akarjuk a lécet, hanem megtartani. Inkább többet edzünk, hogy magasabbat ugorhassunk"
- fogalmazott.
Forrás: MTI