Ugrás a tartalomra

Több mint 470 üzleti tárgyalás egy nap alatt a Kamara szervezésében

2026. szeptember 22.

Békéscsaba, 2026. szeptember 22. – Békéscsabán indult el az Országos Kamarai Beszállítói Program őszi fórumsorozata, amelynek első állomásán 260 résztvevő, összesen 241 vállalkozás képviseletében találkozott a régió meghatározó nagyvállalataival, több mint 470 elfogadott és beütemezett üzleti tárgyalás jött létre. A sikeres fórumon 8 nagyvállalat, valamint 233 kis- és középvállalkozás képviseltette magát. A tavaly őszi és az idén tavaszi eseménysorozat után ez már a harmadik Országos Kamarai Beszállítói Program, a korábbiakon 14 helyszínen 175 nagyvállalat és 2657 beszállító vett már részt és 4730 üzleti tárgyalást folytattak le.

– Nagy öröm számunkra, hogy a programsorozat első állomása Békéscsaba. A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara fontos feladata, hogy kapcsolatot teremtsen a gazdaság különböző szereplői között, és olyan lehetőségeket biztosítson, amelyekből üzleti együttműködések születhetnek. A beszállítói programban új kapcsolatok formálódnak, a meglévők erősödnek; új piacok nyílnak, és tovább erősödnek a hazai beszállítói láncok. A csaknem félezer üzleti tárgyalás hosszú távon is elősegíti a térség gazdasági fejlődését, a hazai vállalkozások növekedését, valamint szakmai megújulását – mondta Dr. Orosz Tivadar, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A résztvevők az üzleti tárgyalásokat a B2Match eseményszervező platform segítségével előre egyeztethették, így már a fórum előtt megismerhették egymás tevékenységét és üzleti igényeit. A személyes találkozók mellett a beszállítók a rendezvényt megelőzően egyórás online felkészítésen is részt vehettek, ahol tapasztalt nagyvállalati beszerzőktől kaphattak gyakorlati tanácsokat a sikeres tárgyalásokhoz.

A békéscsabai nyitórendezvényt követően ősszel további öt helyszínen folytatódik az országos eseménysorozat. Miskolcra október 14-én, Debrecenbe 20-án, Szekszárdra 21-én, Budapestre 22-én, Székesfehérvárra pedig 28-án látogat a rendezvény megteremtve a lehetőséget arra, hogy a hazai kis- és középvállalkozások személyesen találkozzanak a térség és az adott ágazatok meghatározó nagyvállalataival.

A rendezvényekre elsősorban a jármű-, feldolgozó-, fém- és műanyag-, gép-, élelmiszer- és elektronikai ipar szereplőit várják, ugyanakkor más szektorok vállalkozásai számára is nyitott a lehetőség.

A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezéseként indult, majd országos szintre emelt Országos Kamarai Beszállítói Program a 2025. őszi és 2026. tavaszi rendezvények eredményeire alapozva folytatódik. A korábbi eseményeken összesen 14 helyszínen 175 nagyvállalat és 2657 beszállító vett részt és 4730 üzleti tárgyalást folytattak le. A beszállítói programban részt vevő nagyvállalatok visszajelzései szerint az eddig lefolytatott a tárgyalások csaknem 40 százaléka konkrét együttműködéssel folytatódik. A magyar kkv-k számára ez nemcsak új árajánlatkéréseket jelent, hanem több esetben már céglátogatásokig, auditokig és próbagyártásokig is eljutottak a partnerek.

Az üzleti partnerkapcsolatok kialakítására és bővítésére a Beszállítói Fórumok mellett a digitális térben is lehetőség nyílik a KAPTÁR (Kapacitás megosztó adatTÁR) segítségével. A mesterséges intelligenciával támogatott, ingyenesen elérhető országos kamarai üzleti platform egyetlen felületen kapcsolja össze a vállalkozások szabad kapacitásait, beszállítói igényeit és partnerkeresési lehetőségeit. A kaptar.mkik.hu oldalon elérhető platform a vállalkozások weboldalán található információk alapján automatikus adatkitöltéssel is segíti a regisztrációt. A rendszerhez eddig már több mint 1300 vállalkozás csatlakozott és már több mint 2000 partnerkeresés történt, tovább bővítve az üzleti együttműködések és új partnerkapcsolatok kialakításának lehetőségét.

Az Országos Kamarai Beszállítói Programról, a résztvevő nagyvállalatokról és a további rendezvényekről az mkik.hu/okbp oldalon érhető el további információ.  

Az országos fórumsorozat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének részeként, Magyarország Kormányának támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
A Kamara szervezésében összesen 105 fős küldöttség utazott a világ egyik legjelentősebb szakmai megmérettetésére, a 48. WorldSkills világbajnokságra. Hazánkat 25 versenyszámban képviseli a 29 fiatal szakember a szeptember 22–27. közötti eseményen.
„Az év Felnőttképzője” díj elismeréseit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködő partnerségével megrendezett Díjátadó Gálán adták át. Tizenkettő kategóriában 38 felnőttképző kapott elismeréseket.
Széchenyi 2020