Ugrás a tartalomra

Zavartalanul folytatódik a Paks II. beruházás

2018. március 05.

A Miniszterelnökség közleményében megerősítette, hogy a magyar kormány kitart az új paksi atomerőművi blokkok létesítése mellett.

Az osztrák környezetvédelmi minisztérium bejelentésére reagálva – miszerint a közismerten több évtizede antinukleáris álláspontot képviselő Ausztria keresetet nyújt be az Európai Bíróságon a paksi kapacitás-fenntartás állami támogatásának uniós jóváhagyása ellen – a Miniszterelnökség hangsúlyozta, hogy ennek a projektre gyakorolt halasztó hatálya nincs, a beruházás munkálatai zavartalanul folytatódnak.
 
A közlemény rögzíti, hogy az Európai Bizottság Paks II. projektet jóváhagyó döntése során figyelembe vette és értékelte azokat az osztrák észrevételeket, amelyeket Ausztria 2016 februárjában, a formális versenyjogi vizsgálat keretein belül is jelzett az uniós testület felé, ugyanakkor nem találta azokat szakmailag megalapozottnak.
 
A Miniszterelnökség kiemelte, hogy a két ország között évtizedek óta intenzív párbeszéd zajlik az atomenergia kapcsán. A közlemény azt is felidézi, hogy az ENSZ Espooi Egyezmény titkársága követendő példának, jó gyakorlatnak („best practice”) minősítette a Paks II. beruházás környezeti hatásvizsgálati eljárását, illetve szintén jó gyakorlatnak nevezte azt a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is.
 
Forrás: www.paks2.hu

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Felfújható atomhulladékos hordóval tiltakozott a Greenpeace környezetvédelmi szervezet Paks 2 építése ellen.
Mintegy 8500 szakemberre lesz szükség Paks 2 építéséhez a kivitelezés csúcsidőszakában, ezért kiemelt feladat a gyors kapcsolatfelvétel és együttműködés kialakítása a cégekkel - mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felel
Széchenyi 2020