AA

Bajnokok útja: a hazai szakképzéssel és kultúrával ismerkedtek a EuroSkills aranyérmesei

2019. április 08.

A EuroSkills Budapest 2018-as verseny nemzetközi Európa-bajnokai és a magyar csapat 2019. március 31. és április 6. között egy közös magyarországi körúton, a Bajnokok útján vettek részt, ami a EuroSkills Budapest 2018 verseny, a Szakmák Európa-bajnoksága záróeseményének is tekinthető.

A Bajnokok útja egy új kezdeményezés, ami a magyar pályázatban szerepelt először. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett program fő célja, hogy népszerűsítse a Skills versenyeket és növelje a szakmák, a szakmunka presztízsét. A program lehetőséget nyújt a EuroSkillsen aranyérmet szerzett versenyzőknek arra, hogy megismerkedjenek az országgal és a magyar kultúrával, másrészt betekintést kapjanak a magyar szakképzés rendszerébe.

A tanulmányút során a fiatalok három szakképzési centrum négy tagiskolájába látogattak el: Budapesten a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum, Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájába, valamint az Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziumába, Miskolcon a Miskolci Szakképzési Centrum, Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziumába, továbbá Veszprémben a Veszprémi Szakképzési Centrum, Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumába. A pályaorientációs program során a centrumok szervezésében változatos, interaktív szakmai bemutatókon vehettek részt a bajnokok, illetve lehetőségük nyílt a tapasztalatcserére a magyar fiatalokkal. A Bajnokok útján a magyar résztvevők mellett, összesen 5 országból érkeztek aranyérmesek: Ausztria, Franciaország, Lettország, Oroszország és Svájc legjobbjai látogattak hazánkba.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Velünk a vállalkozásodért – amit a jövőről tudni érdemes címmel indított vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A programsorozat első állomása Debrecen volt...
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
X public.szechenyi.title