AA

Hírek

A Szövetségi Statisztikai Hivatal által január végén nyilvánosságra hozott előzetes adatok szerint Németországban a bruttó hazai termék (GDP) mennyisége 2024 utolsó három hónapjában 0,2 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől.
A Szaúdi Kereskedelmi Kamarák Szövetsége látogatásának alkalmából a Magyar-Szaúdi Üzleti Tanács első ülésén a két társelnök, Marwan M. Almutlaq és Kárpáti Péter aláírták a Magyar-Szaúdi Üzleti Tanácsról szóló együttműködési megállapodás megújítását.
A német gazdaság múlt évi teljesítményéről január közepén nyilvánosságra hozott adatok igazolták a kutatói műhelyek néhány héttel korábbi pesszimista várakozásait, mely szerint Németországban 2024-ben folytatódott a gazdasági teljesítmény visszaesése.
Az EXIM Magyarország a Demján Sándor Program keretében öt új finanszírozási konstrukciót indított, melyek célja a fenntartható fejlődés támogatása, a magyar vállalkozások exportképességének erősítése, valamint külföldi beruházásaik finanszírozása.
December 20-án, azaz a karácsonyra készülődés hajrájában mutatta be téli konjunktúra-előrejelzését a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet elnöke és prognózisok készítéséért felelős vezető tisztségviselője.
A német alaptörvényben 2009-ben rögzített adósságfék nagymértékben korlátozza a szövetségi és tartományi kormányok lehetőségét, hogy új hitelekkel finanszírozzák költségvetésüket.
A német gazdaság a koronavírus-járvány óta tartó gyöngélkedése jelentős kihívást jelent az Európa vezető hatalma külgazdasági kapcsolataiban emelkedő részarányt produkáló közép-európai országok gazdasága számára
X public.szechenyi.title