AA

Országos Vállalkozói Mentorprogram segíti a kkv-k versenyképességének növelését

2019. július 04.

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint az Eximbank Zrt. és a MEHIB Zrt. intézménypárosa (EXIM). Az Országos Vállalkozói Mentorprogram célja, hogy a szakmai mentorálás eszközrendszerének igénybevételével növeljék a kkv-k versenyképességüket, hatékonyságukat. A megállapodást Dunai Péter, az MKIK főtitkára, Jákli Gergely, az EXIM vezérigazgatója és Szabó István Attila, az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettese írta alá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint a Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal közösen megvalósított Országos Vállalkozói Mentorprogram elnevezésű, GINOP-1.1.2-VEKOP-17-2018-00001 azonosító számú kiemelt projekt célja a kkv-k ösztönzése, termelésük és szolgáltatásuk színvonalának emelése, hogy be tudjanak lépni a hazai, illetve nemzetközi beszállítói termelési/értékesítési láncokba, kialakítsák exportképességüket, illetve ilyen irányú tevékenységüket fejlesszék.

Az együttműködési megállapodás hozzájárul azon kormányzati stratégiák megvalósításához, amelyek értelmében 2030-ra 50 százalékkal emelni kell a kkv-k részarányát a globális értéklánchoz való csatlakozásban és elérésben.

Az EXIM azért dolgozik, hogy üzleti aktivitások bővítésével segítse a külgazdaság teljesítőképességének erősítését a nemzetgazdasági hatás maximalizálása érdekében.

 

Forrás: MKIK / Exim

Fotó: EXIM

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Velünk a vállalkozásodért – amit a jövőről tudni érdemes címmel indított vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A programsorozat első állomása Debrecen volt...
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
X public.szechenyi.title