AA

Világ- és Európa-bajnok versenyzőkkel találkozhattak a veszprémi diákok

2019. november 28.

Nagy számban érkeztek tanulók a veszprémi Állj közénk! rendezvénysorozatra, melynek a Veszprém Aréna adott otthont. Az esemény utolsó állomásánál a hazai és nemzetközi versenyek iránti érdeklődés a vártnál is nagyobb volt, az interaktív programok és a VR-élménysziget vonzotta a gyerekeket. Ezúttal az asztalos, ápolás és gondozás, valamint a víz-, gáz- és fűtésszerelő szakmában kaphattak információkat a fiatalok, sőt a szakma jeles képviselővel, világ- és Európa-bajnok versenyzőkkel is megismerkedhettek.

A roadshow célja továbbra is, hogy a területi kamarák, a közreműködő szponzorok, kiállítók, segítségével betekintést nyújtson a szakmai versenyek világába, és a versenyzők, valamint a SkillsHungary Nagyköveteinken keresztül megismertesse a fiatalokkal a versenyzésben rejlő örömet, kihívást. A szakmastandok az utolsó állomáson is rendkívül izgalmas bemutatókkal készültek. Az asztalos szakmát a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) képviselte, ahol az érdeklődök találkozhattak többek között Simon Krisztiánnal (bútorasztalos), a EuroSkills Budapest 2018 és a WorldSkills Kazan 2019 verseny aranyérmesével és Nagy Ádámmal (épületasztalos), a EuroSkills Budapest 2018 első helyezettjével is. A BKSZC pultjánál a diákok bepillanthattak az asztalos szakma világába, kipróbálhatták az intarziázást, de képkeretet is készíthettek. A víz-, gáz- és fűtésszerelő szakmát a Magyar Gázipari Vállalkozó Egyesülete képviselte, ahol különböző mesterfogásokat gyakorolhattak életszerű körülmények között a középiskolások és találkozhattak Török Balázs Mátéval, a WorldSkills Kazan 2019 versenyen, víz-, gáz- és fűtésszerelő szakmában kiválósági érmet szerzett versenyzőjével.  Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a Csolnoky Ferenc Kórházzal együttműködve az egészségügy világába kalauzolta a résztvevőket, emellett a versennyel kapcsolatban is tájékoztatást kaptak.

Az Állj közénk! rendezvényt számos előadás színesítette. Versits Tamás, a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesületének elnöke és Török Balázs Máté, a WorldSkills Kazan 2019 versenyen, víz-, gáz- és fűtésszerelő szakmában kiválósági érmet szerzett versenyző „Az épületgépész szakma és a szerelőipar bemutatása” címmel tartotta meg előadását. A bútor- és épületasztalos szakma jeles versenyzői Fekete Martin, Nagy Ádám, Simon Krisztián és Stadler Bence egy kerekasztalbeszélgetés keretében osztották meg élményeiket és tapasztalataikat a versenyzésről, a szakmában rejlő kihívásokról. Varga Tamással, a EuroSkills Göteborg 2016 verseny kiválósági érmesével Szabyest, a rendezvény házigazdája beszélgetett az ápolás és gondozás szakmáról, a versenyzésről és a felkészülési időszakról.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara célja, hogy jövőre további vidéki helyszíneken is megrendezze az Állj közénk! rendezvénysorozatot, ezzel motiválja a gyerekeket a versenyzésre, és megtalálja a szakmák legkiválóbb versenyzőit.

Forrás és fotó: MKIK

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Velünk a vállalkozásodért – amit a jövőről tudni érdemes címmel indított vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A programsorozat első állomása Debrecen volt...
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
X public.szechenyi.title