AA

Az iparkamara és a szövetkezeti tanács támogatja a továbbfoglalkoztatás feltételeinek javítását

2018. június 20.

Szerző: 

 

A nyugdíjasok foglalkoztatási lehetőségeinek bővítéséről tartott sajtótájékoztatót Kósa Lajos, az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke június 20-án, az MKIK székhelyén. Az MKIK és az OSZT egyaránt támogatja a továbbfoglalkoztatás feltételeinek javítását.


Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte, Magyarországon a munkaerőhiány a növekedés korlátja, ezért a kormánynak komplexen kellene áttekinteni a munkaerő-tartalék bevonásának lehetőségét, amelyben a nyugdíjas szövetkezeti foglalkoztatás egy forma lehetne. Hazánkban a KSH adatai alapján 2018 első negyedévében csaknem 80 ezer betöltetlen álláshely volt, ami közel 20 ezerrel több, mint egy évvel korábban - ismertette. Mint mondta, munkaerőhiány sújtja a közigazgatás területét, különösen az egészségügyet. Legerőteljesebben a versenyszféra érintett, ahol egyes becslések szerint már 59-61 ezer betöltetlen álláshely lehet. Legnagyobb a gond a feldolgozóiparban, de a szállítás-raktározás területén is komoly problémák vannak.
 
Kósa Lajos, az OSZT elnöke elmondta, a szövetkezeti foglalkoztatás a munkaadóknak és a munkavállalóknak is rugalmas foglalkoztatás, becslésük szerint további több százezer nyugdíjast lehetne bevonni a munkaerő világába valamilyen formában.
 
A kamara elnöke szerint mobilizálható munkaerő-tartalékot jelenthetnek a közmunkások megfelelő képzés után, a cigányság a felzárkóztatási programot követően, valamint az oktatási intézményekből lemorzsolódó diákok, a közterhet nehezen kitermelő kisvállalkozások. Növelni lehetne a munkaerő-kínálatot az atipikus foglalkoztatás elterjesztésével, köztük a nagyobb munkaerőt mozgatni képes szövetkezetekkel, a külföldön dolgozó magyar munkavállalók hazacsábításával, ugyanakkor nem jelent reális tartalékot a munkaerőimport - mondta.
 
Parragh László kitért arra, hogy a tervek szerint a nyugdíjasok 2019 januártól kedvezményesen foglalkoztathatók, egyebek közt megszűnik az utánuk fizetendő szociális hozzájárulási adó, a személyi jövedelemadójuk 15 százalék lesz, éves szinten 45 milliárd forintra becsülik az öregségi nyugdíj mellett a Munka törvénykönyve alapján foglalkoztatottak utáni kedvezményt.   
 
Kósa Lajos kiemelte, hogy a szövetkezeti foglalkoztatás atipikus formának tekinthető, rendkívül rugalmas forma munkavégzés szempontjából, emellett egyszerre jeleníti meg a tulajdonosi és a munkavállalói szemléletet. Adataik szerint Magyarországon május végéig 140 nyugdíjas szövetkezet alakult 30 ezer taggal, közülük 7 ezren már dolgoznak. A 140 nyugdíjas szövetkezet 2 ezer vállalkozási szerződést kötött, árbevételük 1,7 milliárd forintot tett ki - mondta az OSZT elnöke, aki egyebek mellett megemlítette azt is, hogy felmérésük szerint a 2,7 millió magyar nyugdíjasból 800 ezren szívesen dolgoznának heti 2-3 napot, nekik jelenthet alternatívát a kedvező adózást biztosító szövetkezeti foglalkoztatási forma.
 
Forrás: MKIK/ MTI
 

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Az Öböl-térség az arab világ gazdaságilag legfejlettebb, magas vásárlóerővel rendelkező régiója. Az Egyesült Arab Emírségek  az öv
A SingEx Exhibitions India, a Manufacturing Association of Information Technology (MAIT) és a Singapore Industrial Automation Asso
X public.szechenyi.title