AA

Az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújával kapcsolatos szankciók 12. csomagja

2023. december 22.

A tizenkettedik átfogó szankciócsomag részeként a Tanács úgy határozott, hogy korlátozó intézkedéseket vezet be további 61 olyan személlyel és 86 olyan szervezettel szemben, akiket, illetve amelyeket felelősség terhel az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedésekért.

A mai napon történt új jegyzékbe vételek elsősorban a katonai és védelmi ágazatra irányulnak. A Tanács több mint 40, az orosz katonai ipari komplexumban részt vevő vállalatot, hét orosz katonai magánvállalatot és egyik alapítójukataz Oroszország Ukrajna elleni háborújának katonai támogatásában részt vevő 12 belarusz személyt, valamint a védelmi ágazatban tevékenykedő további orosz tisztviselőket és orosz üzletembereket vesz jegyzékbe.

A Tanács kibővítette továbbá a jegyzékbe vételi kritériumokat annak érdekében, hogy azok kiterjedjenek azon személyekre és szervezetekre is, akiket, illetve amelyeket felelősség terhel Oroszországban székhellyel rendelkező uniós vállalatok kényszerítéssel történő átvételéért, valamint azokra, akiknek, illetve amelyeknek ebből előnyük származik. A Tanács ezenkívül meghatározta azokat a feltételeket, amelyek mellett elhunyt személyek is jegyzéken tarthatók abban az esetben, ha a Tanács úgy ítéli meg, hogy fennáll annak a valószínűsége, hogy vagyoni eszközeiket máskülönben Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújának, illetve az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető egyéb intézkedéseknek a finanszírozására használnák fel.

Az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt hozott uniós korlátozó intézkedések jelenleg összesen csaknem 1950 személyre és szervezetre vonatkoznak. A jegyzékbe vett személyek és szervezetek vagyoni eszközeit befagyasztják, uniós polgárok és vállalkozások pedig nem bocsáthatnak rendelkezésükre pénzeszközöket. A jegyzékbe vett természetes személyekre ezenkívül utazási tilalom is vonatkozik, amelynek értelmében nem léphetnek be az EU területére, illetve nem haladhatnak át azon.

A szankciók részletes leírása az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa közös honlapján keresztül érhető el a következő linken keresztül: Az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújával kapcsolatos szankciók 12. csomagja

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
A kamara a Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. november 25-29. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lettországba, Rigába.
X public.szechenyi.title