Ugrás a tartalomra

Figyelj, neked meg mi szükséged erre?

2025. január 29.

A Forbes Magazin interjúja Nagy Elekkel, az MKIK és a BKIK elnökével

Nagy Elek, a 34. leggazdagabb magyar nem tartja cégcsoportját sem a rendszer kedvezményezettjének, sem mellőzöttjének. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara frissen megválasztott elnökét az Uber visszahozásának háttere mellett arról is kérdeztük, hogy holt tart cégcsoportjánál a generációváltás, illetve mennyire van eltérítve a magyar gazdaság.  

Érdekes húzása volt 2024-ben, hogy a Főtaxival partnerségben visszahozta az Ubert Budapestre. Miért rántottak magukra egy második versenytársat?

Hadd kezdjem onnan, hogy a Főtaxi már száztíz éves, és van egy másik ilyen hagyományos cégünk a portfólióban, a BÁV már több mint kétszázötven éves, Mária Terézia alapította – itt van az aláírt alapító okirata a páncélomban. Ha az ember ilyen cégeket tulajdonol, az büszkeség, de kötelesség is őket jól működtetni. Hiszen ha egy ilyen múltú cég képes hosszú ideig fennmaradni, az azt jelenti, hogy mindig tudott alkalmazkodni az adott korszak problémáihoz, változásaihoz. Tulajdonképpen az Uber visszajövetele, behozása is ezzel függ össze.

Budapesten van egy hagyományos taxis piac, amin megjelent a Bolt, egy már kizárólag digitális cég. Megvizsgáltuk az európai piacokat, fővárosokat, és általában az Uber a piacvezető, a Bolt is ott van, és van még legalább egy erős hazai szereplő. A kizárólag „digitális platform kontra hagyományos taxizás” versenyben nagy esélyünk lett volna alulmaradni, hallottuk viszont, hogy az Uber a visszatérésen gondolkodik.

A teljes cikk itt olvasható.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Forintos Róbert, az MKIK regionális bizottságának elnöke a VCCI képviselőivel egyeztetett a magyar–vietnámi üzleti kapcsolatok fejlesztéséről. A találkozón fő téma volt a vállalati partnerségek előkészítése és egy kétéves közös akcióterv kidolgozása.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kutatási Hálózata „A modellezés szerepe a gazdaságpolitikai döntéshozásban” címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a Kamarai Gazdaságfejlesztési és Tudásközpontban.
Széchenyi 2020